Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-13 / 89. szám, péntek

„Legyen a vers áttetszőén tiszta...“ Varga Erzsébet: Egyszer csak szárnyra kelt A költőnő új versgyűjteménye részben őrzi első kötetének (Zöld kövek, piros kavicsok; 1976) né­hány jellemző vonását (impresz- szionista lírai elemek, népkölté­szeti motívumok stb.), de jóval meg is haladja azt, főként gondo­lati szinten. Új motívumokként tarthatjuk számon a gyűjtemény­ben a versről, illetve a műalkotás­ról kifejtett költői vélemények so­rát, másrészt azt az aggódással és egyben hittel telített tematikát, amely nem más, mint az emberi­séget fenyegető katasztrófa, az atomháború elutasítása. A kötet első ciklusának (Örök­ségem) egyik fontos jellemzője az egyszerű és mégis megkapó líri- kusi hang, amely szinte költészeti program megvalósulása is egy­ben. A gyermekkori emlékek feltö­résekor sokszor csak látszatra idil­likus, valójában inkább nyomasztó örökség. A mondókák és gyer­mekdalocskák ismétlődései a ver­sekben sejtetik az emlékeiben is meghitt gyermekkor és a múlt hangulatát (Lánc-lánc-eszterlánc, eszterlánci cérna..., bújj-bújj- zöld-ág... stb.). Ezek az idillt kife­jező képek azonban nem jutnak meghatározó szerepkörbe, sem funkcionált helyzetbe, mert a való­ság átformálja, el is torzítja őket. Egyszer a szülők, máskor a nagy­szülők bukkannak fel, továbbá gyerekkori pillanatok vagy faluem­lék vegyül a képbe, melyet ezek legtöbbször a szomorúság sötét színeivel árnyalnak így teljes és realisztikus az élmény is: ,,szép­sörényű patkótlan lovak / hozzák- viszik a régi képeket / vasárnap van és megtapossák - megtapos­sák a szívemet“. Mélyen emberi és maradéktalanul érthető és kife­jező e példaként kiemelt versrész, (Vasárnap van és piros vadlovak). A gyakori meseszerű és folklo- risztikus elemek, motívumok (hár­mas út, babám átka stb.) a dalsze- rű versek szerves alkotórészei. A szerelmi érzés kifejezésmódja (Ha elhagynál, Mondóka) és a népdalszerű hangvétel is az em­lített (köztük archaikus) elemekkel mintha szemérmes álarcot jelen­tene a lírikus számára. A folklo- risztikus elemek kifejező ereje sa­játos színt visz a versekbe, de úgy érezzük, az alkotónak nincs szük­sége még ilyen jellegű áttételekre sem, mert közvetlenül is tud való­ságos és izgalmas, tehát korsze­rűen valós lírát produkálni. Két szerelmes éneke (Szerelmes ének a XII. századból, Szerelmes ének a XVIII. századból) az irodal­mat ismerőknek azonban nem je­lent különösebb élményt - az át­mentett elemek és nyelvezet (egy­ben stílus) „csak“ sikeres adaptá­lást jelez. Az Egyszerű költemény nyílt vallomás és társkereső vágya jó példa a követendő érzéskifeje­zés hogyanjára. Az első ciklus utolsó versének (Opus VII) utolsó két sora fejezi ki a költő pillanatnyi helyzetét és állapotát: „merni még nem merek/de félek félni immár“. A kötet második ciklusának (Lá­togatók) darabjai tematikailag is, szemléletileg is eltérnek az első ciklus verseitől. A „három láto­más“ nyomasztó képeket, víziókat vetít: egy esetleges atomháború következményét. (A háborúelle­nesség folytatását a harmadik cik­lusban is megtaláljuk - Cím nélkül, Instrukciók a Nagy Varázslat­hoz. .. stb.). Az ars poeticák és a versről való meditációk sorával hoz újat Varga Erzsébet eddigi költészeté­be és a csehszlovákiai magyar lírába is a Félek félni immár című ciklus. A „tiszta távlat“, a „cél, melyért élni tudhatok“ (Adjatok bocskort) életérzéséből fakad a „Legyen a vers áttetszőén tiszta / s ízes / mint a megosztott ke­nyér“ crédója. A versen „csak az maradjon / az a halálosan egysze­rű / halálosan súlyos / - az a véd­telen“ (Ars poetica), az a lényeg és funkció, amely magába foglalja a „ráncos gondokat is“. A „szép (szabályos) szögletes szavak“ (Opus XIII) realitása mellett dönt a költő, s elveti az önmagukba visszatérő körök misztikumát, mert mindenki számára olvasható verset tervez (Opus XIV). A vers­alkotás gondja kap hangot a Töp­rengések című versesszében, ahol a metafora-probléma jelenti a motivációt, és a 102 lábú költe­mény című darabban is, melyben > a költőnő a formamüvesség egyol­dalúságával szemben foglal állást. Varga Erzsébetnél a vers egyszer „irigy sárga", máskor „kék, akár a hűség“, piros és fekete, de min­dig valósághű, ahogy az olvasó­hoz eljut. Ebből a realitásból táp­lálkozik kísérletező kedve, újrafo­galmazó és programozó szándé­ka, alkotói igénye is: „eljutottunk a tervek meg a koncepciók szép szabályos / korszakába tervez­zünk hát nagy térségeket s min­denki számára / lélegezhető tiszta levegőt mindenki számára olvas­ható versek. . . “ Elveti a formákkal való üres játékot és versben töp­reng a költészet lényegéről. A „nagy piros remény“ szimbó­lumképe segítségével erősíti ma­gát, „életreszántan“ a ,,bombát- lantiszta“ holnapért. A költő stílus­eszközei között lényeges szere­pet kapnak a színek erejéből faka­dó képzettársítások („piros emlé­kek hátán“; „aranyszavú lilát mo­solygó úr...“ stb.), hangulatfestő megszemélyesítések („a falum... csak nézett rám szomorúan“) és érzékletes jelképek (Legszebb rnadaram). A kötet verseiben az érzelmi telítettség ötvöződik a határozott gondolatiságra való törekvéssel - Varga Erzsébet így hoz létre sokszor a régi idők iirajanaK tei- idézésével, impresszionista han­gulatok megörökítésével és tiszta­ságigénnyel egy modern síkú köl­tői világot, melynek humanista elkötelezettsége új színskálá­val gazdagítja a csehszlovákiai magyar költészetet. (Madách, 1983)■ ALABÁN FERENC Játék, szórakozás Napjainkban egyre nehezebb a kü­lönböző közösségeket irányító népmű­velők munkája. A lakótelepeken kiala­kítható életvitel csak rendkívüli szerve­zői erőfeszítések nyomán fogadja be a nagyobb közösség kínálta kapcsola­tokat. Ezért is szolgálhatnak jó példá­val azok a művelődési klubok, ame­lyeknek tagjait egy bizonyos, mindany- nyiunkra jellemző érdeklődés, esetleg társadalmi helyzet (foglalkozás, csa­lád, gyermek) fűzi össze. Négy éve tevékenykedik a CSEMA­DOK Bratislava-Óváros helyi szerve­zetén belül a gyermekklub. Havonkénti rendezvényein a szülők kíséretében érkező gyermekekkel felkészült peda­gógusok, művészek foglalkoznak. Az óvodások és a kisiskolások számára élményt jelentő órák a szülők emberi kapcsolatait is gazdagítják; családok kerülnek közelebb egymáshoz. Az egyes foglalkozásokon többek között szerepelt a komáromi (Komárno) Szi­get csoport, több gyermekbábegyüttes, mesemondó és ismert színész. Havon­ta kirándulnak a környező hegyekbe és erdőkbe, ahol szakemberek kíséreté­ben szüleikkel együtt ismerik meg a fá­kat, a növényeket, és a természeti jelenségeket. A közel kétszáz családot tömörítő közösség legutóbbi rendezvényén képzőművész-pedagógus foglalkozott a kicsikkel. Az eddigiektől eltérő talál­kozóra készül a gyermekklub. Április 14-én (szombaton) délután két órakor börzét rendeznek. Ezen a családokban és a háztartásokban fölöslegessé vált. kinőtt vagy megúnt ruhákat, játékokat és sportszereket kínálják fel egymás­nak. A Május elseje tér 12-es szám alatt tartott klubtalálkozók sorában a szervezők elképzelései szerint olya­nokat is vonz majd, akik eddig nem vagy csak ritkán jártak oda. VAJDA GÉZA Mese, mese mátka... A gyermek két tündérvilágáról nak elő. Segítenünk Mindnyájan szívesen gondo­lunk vissza gyermekkorunk fe­lejthetetlen perceire, amikor édes­anyánk kezébe vette a család vaskos mesekönyvét, kikereste az aznapi mesét, és elkezdte: Hol volt, hol nem volt..., és így fejezte be: Itt a vége, fuss el véle. A ma gyermekének is ugyan­ilyen élményt, örömöt és melegsé­get jelent a mesehallgatás. Nőtt a meghallgatott mesék száma: gyermekünk hallgathat mesét rá­kell tehát a mesetudat kialakulását, ugyanis a kialakult mesetudat nem zavarja a gyermek meseélvezetét. A helyesen megválasztott és előadott mesék igen sokrétűen gazdagítják a gyermek személyi­ségét. A meseválasztás során szülő­nek, pedagógusnak figyelemmel kell lennie a gyermek életkorára, értelmi fejlettségére. A 3-4 éves korosztály kedveli a rövid állatme­Gyökeres György felvétele a Játszani jó sorozatból dióból, lemezről és nézhet televí­zióból. Mindezek mellett a tapasz­talat azt mutatja, hogy ezek a le­hetőségek nem pótolják a szemé­lyes (apa, anya, nagyszülő, peda­gógus) mesemondás varázsát. E rövid bevezető után nézzük meg kicsit közelebbről a mese lélektani hatását. A gyermek sze­mélyiségét formáló tényezők kö­zött igen előkelő helyet foglal el a mese. Minden gyermek, akinek megfelelő formában mesélnek, szereti és igényli a mesét. Feszül­ten figyel, a mese hangulata tükrö­ződik arckifejezésén, magatartás sán. A gyermek beleélése alkotja a meseéímény lényegét. A mese átszőtt varázslatos elemekkel, és ezért nagyon közel áll a gyermeki gondolatvilághoz. A valóság és a képzelet állandóan keveredik (az állatok emberek módjára visel­kednek, varázslatok, átváltozások történnek, tündérek, manók, tör­pék népesítik be a színhelyet). Az egészen kicsi gyermek mindent elhisz, ami a mesében történik, de ahogy nő a realitásérzéke, úgy választja el a hihető és a valószí­nűtlen dolgokat egymástól. Ahogy fejlődik, egyre határozottabban tud differenciálni. Ez a folyamat nem lehet spontán. A mesélőnek mindig meg kell mondania, hogy „most mesélek“, érzékeltetni kell - természetesen a mese, illetve a mesehallgatás hangulatát tiszte­letben tartva hogy a csodás elemek csak a mesében fordulhat­Feldíszített teremterített asztal várta a meghívottakat. A szónok szép szavakkal ecsetelte a járás városai közötti szocialista munkaverseny céljait. Azt, hogy ez a nemes vetélkedés aktivizálja az embereket, értékes társadalmi munkára sarkallja őket, hogy sok száz ember serény munkája révén milliós értékek születnek, s hogy szebb, tisztább, korszerűbb lesz környezetünk, lakóhelyünk, városunk, járásunk. Ünnyepélyes volt a légkör. Aztán kihirdették az eredményt, elmond­ták azt is, a városok milyen eredményeket értek el. S a jelenlévők először felkapták a fejüket, majd számolni kezdtek. Kiderült, hogy a győztes városban a kimutatás szerint átlagosan hetente tartanak nyilvános gyű­lést, amelyen több mint hatszáz ember vesz részt. S ebben a városban annyi díszbokrot, cserjét, fát ültettek ki - megint csak papíron amennyi talán az egész járásban sincs... S bizony nincs különösebb nyoma a sok-sok városszépítő társadalmi munkának sem. Az ünnepélyes légkör kínossá vált, a szép szavak szinte a visszájukra fordultak. Nem csoda, hiszen az ilyen formális értékeléssel - a valóságos helyzettől elrugaszkodó „pa­pírmunkával“ - azokat sértik, azoknak a be­csületes munkáját, lelkes társadalmi munká­ját is leértékelik, akik hisznek a szocialista munkaverseny értelmében, mozgósító erejé­ben, de éppen e nemes elvektől vezérelve nem fog vastagon a ceruzájuk. Itt a tavasz, megint szidják a zsűrit- írhat­nám tréfásan, de nem lenne komoly az ügy. Lassan véget érnek'a kerületi fesztiválok, s több helyről hallom, hogy pedagógus, szü­lő keserű szájízzel tér haza a versenyről. Különösen a szavalóversenyekről. Ugyanis érzésem szerint énekkari, színházi fesztivá­lokról, népitánccsoportok versenyéről jórészt békésen, viszonylag tiszta képpel indulnak vissza a szereplők. Tudják, mik voltak műso­ruk értékei, hibái, mit kell jobban, esetleg másképpen előadni, rendezni. Tudják, mert végre jut idő az egyes produkciók szakmai értékelésére, az alkotó párbeszédre rende­zők, szereplők és a zsűri között. Szavalóversenyeken, sajnos, ez nincs így. A verseny végén majdnem mindenki Noteszlapok siet. A zsűri elnöke mond néhány általános­ságot a versválasztásról, az értelmezésről, a helyes hangsúlyozásról, és kész. A peda­gógus nem kap visszajelzést munkájáról, nincs lehetősége arra, hogy elmondja és meghallgassa mások véleményét, netán vi­tába szálljon az értékeléssel, a különböző prekoncepciókkal, amelyek bizony gyakran kísértenek a zsűrizésnél. Módot, időt kellene már találni itt is az alapos értékelésre, a ta­pasztalatok összegezésére, mert különben így csak a lelkes pedagógusok és számos versenyző kedvét szegjük, szépen terebé­lyesedő amatőr mozgalmunk termő, termést ígérő ágait törjük le. Mindannyiunk kárára. Két hangoskodó gyerkőc jön mögöttem a Gorkij utca végétől. Kisiskolások, de ah­hoz képest nagyhangúak, sőt szemtelenek. Gúnyos, olykor ízetlen megjegyzéseket tesz­nek a járókelőkre, majd megállnak a cseh könyvesbolt előtt, s magabiztosan kijelentik: - Ezek a könyvek ostobák, s még osto­bábbak, akik olvassák! Nagyot röhintenek, aztán tovább mennek a Prior áruház felé. Döbbenten nézek utá­nuk, s azon gondolkodom, kitől hallhatnak, tanulhatnak ilyen gúnyolódó, gyűlölködő szemléletet. Szüleiktől, játszótársaiktól az utcán, vagy netán pedagógusaiktól? Nem nagy ügy, mondhatnánk, ha nem találkoz­nánk mind gyakrabban nagyobbra nőtt tár­saikkal. Azokkal, akik a sportpályákon rögtön fütyülnek, és trágárságokat kiabálnak, amint megjelenik az ellenfél más országrészből, vagy más országból, akik gúnyos megjegyzé­seket tesznek a villamoson, üzletben, ha valaki más nyelven beszél, s akik valamikor talán szintén azzal kezdték, hogy becsmérel­ték a könyvet, amely többek között tisztelet­re, egymás értékeinek ismeretére és megbe­csülésére is tanít... Sokasodnak az aggódó cikkek, szóbeli megnyilvánulások a fiatalok beszédéről. Ar­ról, hogy aprócska gyerkőcök is milyen csú­nyákat, milyen trágárságokat mondanak. *Otthon, az utcákon, az iskolák folyosóin - szinte mindenhol. Keressük az okát, be­szélünk sok mindenről, de egyről valahogy mintha megfeledkeznénk. Hogy ezek a fiata­lok a felnőttektől tanulnak meg beszélni, viselkedni, vagyis hát így beszélni, így visel­kedni. A felnőttektől: szülőktől, az utca em­berétől, ismerőstől. Ezt a tényt kellene bevallanunk, s ennek tudatában kellene tisztáznunk az okokat és az okozatokat. Régi igazság ugyanis, hogy a jó gyógyítás alapfeltétele a pontos diagnó­zis. A legjobb pedig az ilyen kórosnak nevez­hető jelenségek megelőzése. Ez meg min­den felnőtt kötelessége - vagy kellene, hogy legyen. SZILVÁSSY JÓZSEF séket, például Kismaiac és a far­kasok, Kecskegidák meg a farkas stb. Négyéves kor után még min­dig az állatmesék dominálnak, de már hosszabbak (kb. 10 perce­sek). Például: A három pillangó, Farkastanya, Zelk Zoltán: A három nyúl (verses mese), A vityilló (orosz népmese) stb. Bővül a sor 5 éves kor felé tündér vagy va­rázsmesékkel, például Szóló szó­ló, mosolygó alma, Tündérszép Ilona, Árgyilus királyfi stb. Átme­netet képez a tündérmese és a re­ális mese között pl. A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Az okos le­ány, Erős János stb. Az 5-6 éves korosztálynak már mesélhető reá­lis, modern és fantasztikus mese. Pl. Hárs László: A világot járt kis­kacsa, Petrolay Margit: A leg­szebb vasárnap. Fontos tudnunk a meseválasztáskor, hogy ameny- nyire a megfelelően választott, a gyermek életkorához illő mese elősegíti a gyermek fejlődését, színesíti képzeletét, gazdagítja al­kotó játékát, annyira súlyos káro­kat okoz a rosszul választott me­se. A gyermek fantáziavilága ször­nyetegekkel, kegyetlenségekkel népesül be. Ezért lehetőleg kerül­jük ezeket a nem pozitív hatású meséket. Gazdag választék áll rendelke­zésünkre a csodálatos, különböző nemzeti népmesékben (Orosz népmesék, Hetvenhét magyar népmese, Kínai és Japán mesék stb.). A gyermek részére fontos tényező a népmesében az isme- rősség. A mesék alakjai általában az egész emberiség alapvonásait és elsődleges tulajdonságait szim­bolizálják, szembe állítva azokat egymással: Jóság-gonoszság, szeretet-gyűlölet, bátorság-gyá­vaság, nagylelkűség-kapzsiság stb. Lényegesek és jelentősek a gyermek számára az érzelmek és indulatok, amiket a mese egyes alakjai képviselnek. A népmesé­ben a jó elnyeri jutalmát, a gonoszt eléri a büntetés, így a gyermek igazságérzete kielégül. Még egyszer visszatérve a me- sélés személyes varázsához, sze­retném idézni Hermann Alice ma­gyar óvodapedagógust, aki egyik tanulmányában ezt írta - érzékel­tetve a közös élmény erejét és jelentőségét -: „A gyermeknek két tündérvilága van: a cselekvés sík­ján a játék, szellemi síkon a mese. Milyen odaadás, mennyi minden­ről megfeledkező áhitat ül a mesét hallgató gyermek arcára. Az önfe­ledt boldogságnak, a figyelő ámu­latnak ezt a teljességét később már sohasem, vagy az életnek csak egészen ritka perceiben éli át. Csodálkozunk-e, ha legtöbb anya szívesen mesél gyermeké­nek? A mese különösen közel hozza őket egymáshoz: Mintha megosztanák a varázslatot, mint-- ha együtt röpülnének a griffmadár hátán... csak sajnálni lehet azt az anyát, aki ezt az örömet megta­gadja magától. Az igazán sajnálat­ra méltó persze a gyermek, aki mese nélkül, vagy mesét csak rit­kán hallva nő fel. “ w . GÖRCS MARIA DJ SZÓ 6 1984. IV. 13.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom