Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-05 / 82. szám, csütörtök

A szülői mesterség Egy hasznos könyvről MA ESTE A THÁLIA SZÍNPADON: Egy ember, aki megunta a bőrét Igen találónak tartom a Minerva Könyvkiadó hasznos könyvének címét, annak ellenére, hogy nem szeretem, ha a nevelést mester­ségnek nevezik. A szülőknek és pedagógusoknak ugyanis a neve­lés nem mesterségük, hanem - hi­vatásuk. Hiszen a szülői hivatás gyakorlása csak akkor lehetséges, ha a szülő ismeri ennek a hivatás­nak „mesterségbeli" fogásait, ha tisztában van azzal, mi a nevelés célja, s mi szükséges ahhoz, hogy ezek a célok valóra váljanak és igazolják ezek helyességét. A könyvet pszichológusok és pe­dagógusok írták a nevelést hiva­tásként értelmező szülők részére. Azoknak, akik tisztában vannak azzal, hogy a helyes nevelés nem azonos a gyermek anyagi bizton­ságának megteremtésével, nem azonos azzal a - sajnos - gyakran tapasztalható helytelen gyakorlat­tal, hogy a szülők gyermeküket elhalmozzák minden „földi jóval“, csak éppen azzal nem, amire az a leginkább vágyik, amire a legna­gyobb szüksége van - szeretettel. Milyen jó lenne, ha az ilyen szülők elolvasnák ezt a könyvet, melynek bevezetőjében Mohás Lívia, a szerkesztő arra figyelmeztet: ,,A gyerekek csak a szeretetkapcso- latban fejlődhetnek megfelelően: érzelmi életük, társas alkalmazko­dásuk, sokféle képességük csakis a »másik és én« melegítő együtte­sében bontakozhat ki igazán“. A kiadvány két részből áll. Az első rész (Pszichológia szülőknek) a gyermekneveléssel kapcsolatos pszichológiai kérdésekkel foglal­kozik, a második rész (A szellem és a test kultúrája) pedig a neve­léstudomány szemszögéből tár­gyalja a gyermeknevelés számos problémáját. Az első rész szerzői olyan kiváló pszichológusok, mint Ranschburg Jenő, Mérei Ferenc, Kabainé Huszka Antónia és Vikár György. A gyermek érzelmeinek alakulása című fejezetben Ranschburg Jenő a pozitív és ne­gatív irányban ható érzelmek je­lentőségét veti fel, számos példá­val igazolva, hogy a gyermek gaz­dag, kívánatos megnyilvánulások formájában jelentkező érzelmi vi­lága csakis a szülők aktív közre­működésével, nevelői ráhatásával alakulhat ki. Igen érdekes kérdé­seket tárgyal az Apák a farmer- nadrágos nemzedékben című fe­jezet is (szerzője Mérei Ferenc), amely a család helyes struktúrájá­nak, életvitelének, a „családi üzem“-nek a kialakulásával fog­lalkozik, rámutatva, hogy a csalá­don belül minden egyes család­tagnak megvan a maga munkája, általában a nemek szerinti munka- megosztás érvényesül, s a zök­kenőmentes „üzemeléshez“ szükséges a szülői tekintély kiala­kítása és annak tudatosítása, hogy a család is közösség, mely az első lehetőségeket kínálja a gyerekek számára a közösségi nevelés alapelveinek megismeré­sére. K. Huszka Antónia a Játék és nevelés című fejezetben a játék sokoldalú hasznosságát boncol­gatja a nevelés szempontjából. Köztudott, hogy a játék a gyermek számára az élmény- és örömszer­zés eszköze, kiváló alkalom a kapcsolatteremtésre - hiszen a gyermek csak ritkán játszik egy­magában - és különféle egyszerű viselkedési szabályok, magatar­tásformák játékos elsajátítására, megtanulására is kitűnő alkalmat kínál. Hasznosnak tartom a kötet két további fejezetét: Gyengédség és szerelem kisgyermekkortól az ifjú­korig (szerzője Ranschburg Jenő) és A serdülőkor válsága (szerzője Vikár György). Sajnálatos tény, hogy a serdülőkornak jelentős há­nyada rendkívül könnyelműen, fe­lelőtlenül viszonyul a partnerkap­csolathoz, a szexuális problémák­hoz, a nemi élethez. Mi hát a teen­dő a szülők rézéről? Erre ad rész­letes választ ez a rész, mely a ser­dülőkori párkapcsolatok, a mo- dernkedő „szabad szerelem“, a pszichoszexuális fejlődés, az ér­zelmi önállósulás és a felnőtt iden­titás kialakításának kérdéseit vizs­gálja. A könyv második része (A szel­lem és a test kultúrája) is számos olyan nevelési kérdést tárgyal, melyekre - sajnos - igen sok szü­lő nem helyez kellő súlyt. Szól ez a rész a családi életrendről és a szabad idő helyes eltöltéséről, az iskola és a család kapcsolatá­ról, a házi könyvtárról, a színház- látogatásról. Jó lenne ha ezeket a fejezeteket (íróik Lóránt Ferenc, Diósi György, Mezei Éva, Leven- del Júlia) elolvasná minden olyan szülő, aki gyermeke iskolai mun­kája, házi feladata iránt soha nem érdeklődik, ezt nem is ellenőrzi, az osztályfőnököt még látásból sem ismeri, a szülői értekezletekre még csak véletlenül sem vetődik el, tehát semmiféle kapcsolatot nem tart az iskolával, vagy azok, akik bűnnek vélik gyermekük olva­sását és színházlátogatását. A könyv egyik igen érdekes fe­jezete (írója Gáspárné dr. Zauner Éva) a napjainkban világszerte so­kat emlegetett kreativitással fog­lalkozik. A kreativitás tág fogalom. Van, aki csak „alkotóképesség­nek“ nevezi, de ez eléggé leszűkí­ti a lényeget. Kreatív típusú ember ugyanis az, aki nem alkot valami maradandót, de tevékeny, produk­tív életmódot folytat. Mérei Ferenc meghatározása szerint: „A kreati­vitás az ember páratlan képessé­ge, hogy újra és újra nekiinduljon átstrukturálni a létet“. A kreatív életvitel tehát sokban megegyezik az önmegvalósító életformával. Ha a szülő megállapítja gyerme­kének azokat a képességeit, me­lyekben az jobb az átlagnál, s már a játékok, a ház körüli munkák során, később az iskolai szakkö­rökben való tevékenység, külön foglalkozás által módot ad azok fejlesztésére, nagyban megköny- nyíti gyermeke önmegvalósítását és pályaválasztását. Az így kreatív típusúvá nevelt gyermekből aztán nem lesz orvos például csupán azért, mert „rendkívül jól illik neki a fehér orvosi köpeny“, vagy zon­goraművész, mondván: „Ha már megvettük a zongorát, tanuljon a gyerek zongorázni“. A kötet záró fejezete, mely A test egészsége címet viseli (író­ja dr. Bágyoni Attila) többek közt rávilágít, milyen fontos a helyes táplálkozás, szól a gyermekek és a serdülők energiaszükségletéről, anyagcseréjéről, táplálkozási hibá­ikról, a mozgás és az edzettség fontosságáról, a testápolás jelen­tőségéről, a gyermekek dohány­zásának, italozásának veszélye­iről. Kitűnő és igen hasznos könyv A szülői mesterség. Még akkor is, ha tudom, hogy a nevelést nem csupán könyvekből lehet és kell megtanulni. Ezen túl is sok-sok szeretetre, türelemre, lemondás­ra, példamutatásra van szükség ahhoz, hogy „a szülői mesterség“ csodálatos, semmivel sem pótol­ható módon, sok örömet és szépsé­get szerezve „szülői hivatássá“ magasztosuljon valamennyiünk­ben. SÁGI TÓTH TIBOR Ma láthatja először a kassai (Košice) közönség a Magyar Te­rületi Színház Thália Színpadának előadásában a jeles magyaror­szági drámaíró, Páskándi Géza Egy ember, aki megunta a bőrét című tragikomédiáját. E színművel az író Moliére Botcsinálta doktor című komédiájának új változatát írta meg. Páskándi csupán a szín­mű meséjét, alaphelyzeteit és alakjait vette át a francia klasszi­kustól, hogy ezek segítségével tel­jesen mai problémákra, jelensé­gekre és jellemekre világítson rá. Sganarelle, a részeges favágó, a körülmények kényszerítő hatá­sára fölvállal egy szerepet - a cso­dadoktorét. A kényszerű szerep- vállalás egész sor komikus hely­zetbe sodorja öt, ám minél inkább azonosul rákényszerített szerepé­vel, annál inkább elkerülhetetlen- válik a bukása. A tragikomédia Santiago de Santiago Hernán- dez Spanyolországban, Új-Kasztí- liában született. Ostehetség. Az alkotómunkát idestova három évti­zeddel ezelőtt kezdte el, de nem úgy mint sokan, akik ha már egy kis tehetséget éreznek magukban, máris beiratkoznak képzőművé­szeti akadémiára. Santiago de Santiagónak tulajdonképpen elő­tanulmányokra sem volt szüksé­ge, a megálmodott forma ujjai nyomán szinte önmagától öltött testet - kőből, agyagból, márvány­ból, fából. A kíváncsiság, a megis­merés vágya azonban „el-elvitte“ otthonából. Előbb Franciaország­ban, aztán Olaszországban ismer­kedik az európai kortárs szobrá­szattal, majd Marokkóba látogat, ahol rövidebb-hosszabb ideig ne­ves képzőművészeti magánisko­lákban tanul. Ezek a „kiruccaná­sok“ bizonyára nem voltak hiába­valók. Jóllehet a művész vallja: ,,A művészetet nem lehet megtanulni. Ismétléssel, a munkára összpon­tosító figyelemmel a technikát ugyan lehet tökéletesíteni, de az érzékenységnek bennünk kell len­nie, ennek kell meghatároznia bel­sőnket“. Az érzékenység fogal­mán mindenekelőtt a látást érti és azt, hogy ettől függ az alkotás igazsága, hitele.- Páskándi szándéka szerint - ar­ra figyelmeztet, hogy „az ember gyakran jobban ragaszkodik a vá­lasztott vagy elfogadott szerephez (még a rákényszerítetthez is), mint valódi énjéhez“. Tulajdonképpen .ez a célja a Thália Színpadnak is: rávilágítani az irreális lehetőségek vállalásából, a szerepjátszásból és képmutatásból, valamint az emberi kapcsolatok kiüresedésé­ből származó veszélyekre, ame­lyek oly gyakran fenyegetik min­dennapi életünket. A darab két főszereplőjén - Pá­va Ibolyán, a Miskolci Nemzeti Színház művésznőjén, valamint László Gézán - kívül Gombos Ilo­nát, Várady Bélát, Danyi Irént, Skronka Tibort, Molnár Lászlót és Pólós Árpádot láthatja színpadon a közönség. Az előadás rendezője Daniela Kapitáňová.-ász­Elmondhatjuk, hogy Santiago de Santiago Hernández keze alól igaz munkák kerülnek ki. Nála a nő és a férfi meztelensége is például ugyanúgy jelenik meg, mint az élet más elementáris je­lenségei, dolgai, azaz nem műter­mi, beállított helyzetben, hanem ahogyan a valóságban létezik. Kü­lön ki kell emelnünk a művész alkotásaiból sugárzó humánumot. Vele együtt reméljük, hogy elju­tunk ahhoz az emberhez rrjéltó harmóniához, amelyet a szobrai hordoznak. Santiago de Santiago Hernán­dez jól ismeri az embert. Érzékeny a lélek belső rezdüléseire észre­veszi és érzékeltetni is tudja őket szobraival, sőt emlékérméivel is, melyeket híres emberekről készí­tett. Kilenc különböző „női mozdu­latot“ ábrázoló kisplasztikája alá ezt írta: 9 kis szimfónia. A művész Spanyolország szá­mos városában, továbbá Kanadá­ban, Velencében, Mexikóban, Os­lóban, Tokióban, Londonban és másutt szerepelt önálló kiállítás­sal, nem kis sikerrel. A kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Galériá­ban most nekünk is módunk állt megismerni művészetét. SZASZÁK GYÖRGY Kőbevésett szimfóniák Spanyol festő tárlata a Kelet-szlovákiai Galériában AZ ÚJ ISKOLÁRA VÁRVA Komáromban (Komárno) a Ja- roš kapitány utcai alapiskolában a pedagógusok, tanulók egyaránt nagyon várják azt a napot, amikor beköltözhetnek új otthonukba, a 7. lakótelepen épülő korszerű 22 tantermes iskolába. A Nyitrai (Nit­ra) Magasépítő Vállalat dolgozói ígéretet tettek, hogy ez év szep­tember elsején már az új iskolá­ban várhatják a tanulók az első csengetést. A munka üteme jól halad, s ez arra enged következ­tetni, hogy a Jaroš utcai tanulók és pedagógusok végre elhagyhatják az oly sok generációnak otthont adó 85 éves épületet, a Mariánu- mot. Kezdetben egyházi intézetként is szolgált az épület, innen kapta a Mariá- num nevet. A felsza­badulás utáni évek­ben diákszálló volt, majd mintegy két évtizede alapiskolá­vá alakították át.- Az akkori viszo­nyok között az épü­let megfelelt a köve­telményeknek, meg a tanulók lét­száma sem volt olyan magas, mint ma - mondta Varga Ferenc az iskola igazgatója. - Annak-idején Bódi Béla irányításával aránylag fiatal pedagógusgárda kezdte a munkát az újonnan létesült alap­iskolában. Beszélgetésünk során Varga Ferenc igazgatótól megtudtam, hogy az akkori 12 tanterem ele­gendő volt. Mivel öreg városrész­ben volt az iskola, a szülők napkö­zi otthont sem igényeltek, hiszen a nagyszülők felügyeltek a gyere­kekre. Jelenleg viszont az iskolá­nak 587 tanulója van 19 osztály­ban. Számos tanterem csak szük­ségmegoldás. Az iskola körül az utóbbi években a város legna­gyobb lakótelepe épült fel. A hatal­mas lakótömbök között egyetlen öreg épület, a Mariánum maradt meg, amelyben az új iskola átadá­sa után a járási pionír- és ifjúsági ház kap helyet. A helyszűke miatt például a napközi otthonba járó gyerekek­A régi épület (A szerző felvétele) nek és pedagógusoknak meg kell várniuk, amíg befejeződik a taní­tás és kiszellóznek a tantermek. Mégcsak a udvarra sem mehetnek ki a napközisek, mert ott új torna­terem, körös-körül pedig hatalmas lakások épülnek. így ha az időjá­rás megfelelő - a víztorony előtti téren szoktak a napközisek neve­lőik irányításával mozgásgyakor­latokat végezni. A helyszűke a pedagógusokat, tanulókat azonban nem riasztja el attól, hogy felvegyék a versenyt a város többi iskolájával, Ezt bizo­nyítják az eredmények mind a ne- velő-oktató munkában, mind az iskolán kívüli tevékenységben. Az igazgatótól egyebek között meg­tudtam, hogy az elmúlt húsz év folyamán tanulóiknak 52-55 szá­zaléka folytatta tanulmányait kö­zépiskolákban és szép számmal akadnak, akik a főiskolát is sikere­sen elvégezték. Említésre méltó, hogy az iskola tornász-csoportja a múlt tanévben a szlovák bajnok­ságban a 3. helyet szerezte meg. Ugyancsak nagy sikernek számít, hogy a múlt évben az iskola tanu­lói - az iskola történetében először - elsők lettek a járási természettu­dományi olimpián. Nagy ered­mény az is, hogy Stubendek Katalin, 4. osztályos tanuló az or­szágos szavalóverseny győztese lett. Az iskola kezdettől fogva szoro­san együttműködött a szülőkkel. Az ő segítségükkel alakították szebbé az iskolát és környékét. Ma az együttműködés nagyon sokoldalú, kiterjedt az oktató-ne­velő munka területére is. A szülők körében is jó közösség alakult ki, munkájukat már több éve Szabó Lajos irányítja. Az iskola igazgató­sága nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy egybe­hangolja az iskolai és a családi nevelést. Az utóbbi évek tapaszta­latai azt bizonyítják, hogy e téren is jók az eredményeik. Az iskola pedagógusai, tanulói a szülőkkel együtt már terveket szőnek, hogy az új iskolában, kor­szerű körülmények között az eddi­gieknél még jobb eredményeket érhessenek el. KOLOZSI ERNŐ Kavicsok- Ez Zsiguli, ez Wajtbujg, ez Lada, ez ócska Tjabant - so­rolja sejpítve egy kisfiú a járda szélén parkoló kocsik márká­ját. Véletlenül sem téved egyet sem. Az apjának így nem akad egyéb dolga, mint helyeslóen bólogatni, a domború mellka­sát még jobban kidülleszteni, hadd lássa mindenki, milyen okos ez a pöttömnyi gyerkőc. Egy idős férfi, a nyugdíja­sokra jellemző ráérős nézelő­déssel egy ideig szó nélkül figyeli a gyerek monológját, majd végigméri a büszke apu­kát, s így szól:- Ügyes a srác. Érdemes volna foglalkozni vele.- Hogy-hogy foglalkozni?! Hiszen éppen azt teszem- mondja a fiatalember inge­rülten.- No, fiacskám, azt mondd meg nekem, mi a neve annak a fának, amelynek árnyékában az az ,,ócska Tjabant“ parkol- hajol le az öreg a gyerekhez.-Fa - böki'ki a gyerek némi gondolkodás után bizonyta­lanul.- Kérd meg apukádat, hogy súgja meg neked.- A fene ismeri a fákat - le­gyint a férfi fölényesen -, kü­lönben sem akarok én a fiam­ból favágót nevelni - emelné a fejét még magasabbra, de a hárs lehajtó ága leveri a ka­lapját.- Most mit bámulsz? Vedd fel! - mondja bosszúsan a fiá­nak, s nagy ívben kikerüli az ácsorgó öregembert. A város főterén egy töpörö­dött öregasszony morzsát szór a galamboknak. Néhány röpke perc után szinte felforr körülöt­te a levegő az éhes madarak szárnysuhogásától. Törékeny alakját egészen elfedik a- har­cos kedvű galambok. A járóke­lők meg-megállnak egy pilla­natra csodálkozni, aztán siet­nek tovább. Lassan kiürül az öregasszony öblös köténye; véget ér a délelőtti lakoma. Egy galamb marad csak a té­ren. Az öregasszony vállára száll; onnan szemléli békésen a nyüzsgő tömeget. Ekkor egy kisfiú, aki eddig szótlanul, tág­ra nyílt szemmel bámulta a szokatlan látványt, kitépi ma­gát anyja kezéből, s meg sem áll az öregasszony kötényéig. Pici kezével megrántja azt, s így szól követelődző hangon:- Add nekem azt a verebet!- Miféle verebet? - kérdi az öregasszony elnéző mosollyal az ajkán. - Ez itt Tóbiás, az én legszelídebb galambom - ve­szi tenyerére a szürke ma­darat.- Hagyjad a nénit! - sétál oda az anya a gyermekéhez. - Elég szegénynek a maga baja - ír le felékszerezett, ápolt kezével egy félreérthetetlen kört saját homloka előtt. A kisfiú megértóen bólint, de tekintetét még sokáig nem bír­ja levenni a pislogó galamb­ról. SZENK SÁNDOR ÚJ SZÓ 6 1984. IV. 5.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom