Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-29 / 102. szám, vasárnap

ELISMERÉS PÉLDÁS HELYTÁLLÁSUKÉRT ISZO A természet írója Rudo Móric a jelenkori szlovák gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja. A csaknem négy évtizedes írói pályafutása alatt ez idáig mintegy 45 könyvet írt, ebből tizet a legkisebbek, az óvodás korú gyerekek számára, de néhány felnőtt könyvvel is megörökítette nevét a szlovák irodalomtörténetben. A Frano Král'-díjas író 1921ben született Sucanyban. Miután elvégezte a tanítóképzőt, a háború első éveiben a Varín melletti Bélában, majd a felszabadulás után Stupavában tanított. (Itt írta első könyvét és ma is itt lakik.) Többféle pályán működött, volt a bratislavai Iskolafilm dramaturgja, dolgozott a Pedagógiai Kutató Intézet gyermekkönyv-kabinetjében, ellátta a Szlovákiai írók Szövetségének titkári tisztségét, s 1959 óta az egyik legnagyobb szlovákiai könyvkiadó a Mladé Letá igazgatója, ugyanakkor a Szlovák Irodalmi Alap tanácsának elnöke, azonfelül a Gyermekkönyv Szlovákiai Köre elnöki tisztjét is ellátja, tehát az írás mellett a szlovák kulturális közéletből is aktívan kiveszi részét. Rudo Móric egyik legtipikusabb képviselője annak az írónemzedéknek, amely a második világháború után lépett a szlovák irodalomba. Gondolatvilágát a fasizmussal való összeütközés közvetlenül formálta, úgyhogy a szociális igazságra, a demokratikus eszmékre épülő új rend utáni vágy és a Szlovák Nemzeti Felkelés eszméi meghatározó kiindulópontul szolgáltak irodalmi tevékenysége számára. Első prózai müveiben a nyitott szemmel járó, eleven fiú élményeit, játékait, és mulatságait dolgozta fel (Lyziar Martin - Martin, a síbajnok, 1947; 2ofka, 1948; Druzina z Dlhej ulice - A Hosszú utcai csapat, 1949), csakhamar azonban mélyrehatóbb élményei után nyúl, hogy képet festve az emlékezetében eleven élő háborúról és a Felkelésről, fölmutassa a történelmi idők két legfontosabb mozzanatát, a hősiességet és a szenvedést. E tematikának az irodalmi feldolgozása és megörökítése leginkább talán az Explózia (1951), a magyar nyelven A hegyek titka címmel kétszer is megjelent (1965, 1974) ifjúsági regényében sikerült, melyben az előző könyveihez viszonyítva már jóval szélesebb epikus térben mozgott, élesebb eszmei irányt szabva a mű gondolati töltetének. A regény előkelő helyet vívott ki az ifjúságnak szánt fölkelési prózairodalomban, amit öt szlovák és számos idegen nyelvű kiadása is tanúsít. Rudo Móric írói világa mind tematikailag, mind műfajilag és formailag igen sokszínű és gazdag. Nagy érdeklődéssel és érzékenyen figyeli azokat a megrázó változásokat, amelyeket az új társadalom építése hoz a gyerekek és az ifjúság életébe. Tudatában van, hogy az életforma- és stílusváltás nemcsak a felnőttek, hanem az ifjúság benső életében is viharokat kavarhat. Több írásában hangot ad az aktivitásra törekvő fiatal ember vágyainak. így jutott el a sport témaköréhez, melyben igyekezett megtalálni az összekötő kapcsot és a harmóniát a sportolók fizikai képességeinek demonstrálása és a morális értékei között. Kimeríthetetlen írói forrást talált Rudo Móric a természetben, mely szinte korlátlan lehetőségeket kínált fel neki, ugyanakkor felfedte az addig eléggé elrejtett valóságlátási képességeit, a valósághoz való másfajta viszonyulását és a költészet iránti érzékét. A Z pol'ovníckej kapsy (1955) című, magyarul A kincses vadásztarisznya címmel két kiadást megéri kötet elbeszéléseiben és a természetről szóló később keletkezett meséiben férfias és lendületes világa finomabb vonásokkal és szelídebb, lágyabb gesztusokkal, hangokkal gyarapszik. Hogy új témáit a kiszucai hegyekből meríti, abban írói fejlődésének irányát tekintve volt valami jelképszerű. Míg mások a szülőföldre és a gyermekkorba tértek vissza a felüdülés reményében, Móric az elveszni látszó biztonságérzetet a természetben kereste és találta meg, s amint az az egyes elbeszélésekből, mesékből kisejlik, megpróbálta a természethez való saját viszonyát is felülvizsgálni, visszaállítani annak igazi keresetlenségét. Ebből a forrásból fakadtak a Rozprávky z lesa (1973) című kötet bájos meséi, melyek csillogását a hatvanas években már olyan meseremekek vetítették előre, mint egyebek között A kis vadkacsa. Noha az író alkotói oeuvrejének központja a természetről szóló mese, korántsem meríti azt ki. Móric, mint ahogyan az az igazi ifjúsági íróhoz méltó, kíváncsi és fogékony szerző, ezért törekszik szüntelenül újabb és újabb területek meghódítására, ezért tágítja állandóan műfaji palettáját. Az eddig említett műfajokon kívül otthonosan mozog a történelmi mondák világában (O Blazejovi, co sa nebál, 1975), de a koncentrációs táborokról szóló történet, a történelmi és a tudományos-fantasztikus regény vagy az útleíró ifjúsági próza sem idegen tőle. Szerencsés, dinamikus alkata megakadályozza abban, hogy megüljön egy-egy felfedezett „aranylelőhely", „kincsesbánya" tetején, hanem arra készteti, hogy a bevált írói formákat továbbiakkal, frissebbekkel gazdagítsa. Ennek jellegzetes példája az O Haríkovi a Biliovi, dvoch kamarátoch (1973) című, kicsinyeknek szánt könyve. Rudo Móric gyermek- és ifjúsági müvei nemcsak szlovák és cseh nyelven arattak sikert. Ma már többek között oroszul, bolgárul, lengyelül, lettül, szerbhorvátul, németül, japánul és más nyelveken is olvashatók. Magyarul eddig tizenhárom könyve jelent meg, az említetteken kívül például A csillagpettyes őzike, Az elátkozott folyónál, Hogyan veszett el és került elő Kuci hercegnő, Az öreg erdő meséi, A póruljárt vipera stb. Rudo Moricot műveiért eddig több kiadói, írószövetségi kitüntetéssel és díjjal jutalmazták. 1976-ban megkapta az Érdemes művész címet, most május 1-e alkalmából eddigi írói és közéleti tevékenysége elismeréséül nemzeti művész címmel tüntették ki. KÖVESDI JÁNOS Foglalkozása

: tudományos munkatárs Négyszemközt Zdenka Holotíkovával, a történelemtudományok doktorával • ön tudományos kutató, a CSKP történetével foglalkozik; több munkája könyv alakban is megjelent. Klement Gottwald szlovákiai tevékenységét feldolgozó kötete volt az első, a Ladislav Novomesky-monográfia a legújabb. Tudományos munkásságát szakmai körökben elismerik, tudományos fokozatokat szerzett... Hogyan kezdődött ez a pálya? - Nincs ebben semmi különös. Prágában ismerkedtem meg a férjemmel, ötvenháromban ide jöttem Bratislavába, azóta itt élek. Ebben az épületben, az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetében dolgozom. Idén szeptemberben lesz harminc éve. • Mi késztette, hogy a tudományos pályát válassza? - Őszintén feleljek? Nem ezzel akartam foglalkozni, hanem újságírással. A Politikai Főiskola újságírói karán végeztem, de amikor Bratislavába költöztünk, időbe került, hogy a cseh nyelvről a szlovákra átállva, írjak. Levéltárosi munkát vállaltam itt az intézetben. Lehetőségem nyílt a kutatásra, az írásra. így kezdődött. S ' a tudományos munka mellett döntöttem... • Mégiscsak nagy elhatározás kellett hozzá, hogy felcserélje az újságírást a történetírással? - Várjon csak! Nem mondtam el mindent. A párttörténet mindig is közel állt hozzám. Az apám huszonegytől kommunista volt. S hogy én a CSKP történetével fogok foglalkozni, azt biztosan tudtam. Ha az újságírás mellett döntöttem volna, akkor is ezt a területet választom - olyasmit, ami összefügg a párttal. Hiszen negyvenhét óta párttag vagyok. • Az újságírás részben maradt. On sokat publikál különböző lapokban, írásai színes, eleven stílusukkal figyelmet kelteZdenka Holotíková (Gyökeres György felvétele) nek. Az Új Szóban is több cikke jelent meg. - Amennyire lehetőségem adódik, igyekszem művelni a történeti publicisztikát. • Steiner Gábor életét is tanulmányozta. A róla írt biográfiát - amely magyarul is megjelent 1963-ban - Dél-Szlovákiában jól ismerik. S nyilván érdeklődés lenne egy bővített újrakiadás iránt is. Miért választotta éppen őt? - Kezdetben hűvösen fogadtam a megbízást a Steiner-életrajz megírására. Időbe telik, amíg lenyűgöző egyénisége a történészkutató vonzerejébe kerül. Lassan megismertem az életét. Micsoda ember volt! Mennyit járta a magyar és a szlovák falvakat, életéből mennyit áldozott a pártra, mekkora áldozatokat hozott a pár- tért, a köztársaságért. Ilyenem- bert szeretnie kell a történésznek, s kötelessége, hogy az ilyen forradalmár életével másokat is megismertessen. • ön tudományos dolgozó, feleség, anya. Három gyereket nevelt fel. Hogyan győzött mindent? - Az az érzésem, hogy nem győztem mindent. Otthon sokszor nem volt rend. Valahogy azt tapasztalom, hogy azok a nők, akik ilyen pályán dolgoznak, nehezebben viselik a háztartás terhét. Meglehetősen nehéz élet ez... Szolgálati utak... De látom magam körül a többi asszonyt. 0 Nagy öröm érte önt, megkapta a Munka Érdemrendet. Hogyan fogadják a férfi munkatársak, ha kolléganőjük nagy sikert ér el? - Semmiféle nagy sikert nem értem el. De én nem beszélek férfiakról, hanem általában az emberekről. Manapság mintha csak önmagunkra figyelnénk. Fukarul bánunk az elismerő szavakkal. Nehogy azt gondolja, hogy csak másokat bírálok, magamat is beleértem. Pedig örülnünk kellene a mások sikereinek is, ugyanakkor bírálni, ha szükség van rá. • Harminc éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen. - Nem voltam képes elszakadni az intézettől. A CSKP történetével csak itt foglalkozhattam, csak itt tanulmányozhattam ... Ez volt az, ami miatt itt maradtam. KOPASZ CSILLA PÉLDAMUTATÁSRA TÖREKSZEM Kilencgyermekes család szalmafedeles házikójában ringott a Stará Lubovna-i járásbeli Planica községben több mint ötven évvel ezelőtt Julka Koiáriková bölcsője. Egészséges környezetben, fenyvesekkel ékesített völgyekben nevelkedett testvéreivel együtt. De csak alig tizenhét éves koráig. A gyerekek egymás után kirepültek a családi fészekből. Júlia Svitbe került, a TATRASVIT harisnyakötő üzembe, ahol azóta is dolgozik. - Elég nagy a távolság Planica és Svit között, miért éppen ezt az üzemet választotta? - érdeklődtem. - Ennek több oka is van - hangzott a válasz. - Sokan voltunk a családban, minél előbb szakmát kellett tanulni. A mi környékünkön abban az időben erre nem igen volt lehetőség. Hanka nővérem után mentem, aki már korábban Svitben telepedett le. Szívem vágya volt, hogy kötöttáruval foglalkozzam. Csaknem harmincöt éve dolgozik Júlia Koiáriková a sviti TATRASVIT-ben. 1960-ig munkásnőként dolgozott a harisnyakötőgépek mellett. Aztán csoportvezetővé nevezték ki, egy 52 tagú kollektíva vezetését bízták rá. Julka asszonyt a munkatársakkal bánni tudó, segítőkész, példamutató dolgozóként ismerik. Nem volt nehéz dolga kollektívájának, amikor döntenie kellett, kit válasszon a részlegen 1961-ben megalakuló szocialista munkabrigád élére. - Megmondom őszintén, jólesett a bizalom - emlékezik Julka asszony. - Tudatában voltam, ez nemcsak megtiszteltetést, hanem az eddiginél nagyobb felelősséget is jelent, de vállaltam a megbízatást. Igyekezetüket számos siker koronázta. Koiáriková szocialista munkabrigádja tizenöt alkalommal győzött a szocialista munkaversenyben, elnyerte az SZNF 25. évfordulója brigád, a VIII. országos szakszervezeti kongresszus kollektívája, a CSKP XV. kongresszusának kollektívája címet és 1980-ban a kerület legmagasabb kitüntetésében részesítették a brigádot. Julka asszony megkapta a Kiváló munkáért állami és több ágazati, szakszervezeti kitüntetést, most pedig a Szocialista Munka Hőse címet. Tavaly egy új részlegre irányították Júlia Kolárikovát. A kollektíva itt csaknem 2,5 millió pár harisnyát gyártott, miközben a minőséget 13 százalékkal javították s csaknem 410 ezer korona értékű anyagot megtakarítottak. Júlia Koiáriková elkötelezetten dolgozik, becsülettel, példamutatóan végzi munkáját. Felelősségtudatból, a társai iránti tiszteletből, hazaszeretetből, az öntudatos szolgálatkészségből, helytállásból eddig mindig jelesre vizsgázott. A TATFtASVIT dolgozójaként, a Sviti Városi Nemzeti Bizottság egészségügyi és szociális bizottsága tagjaként, a Keletszlovákiai Kerületi Szakszervezeti Tanács Elnökségének tagjaként egyaránt. Ezenkívül hasznos társadalmi munkát végez a Nőszövetségben, a Vöröskeresztben, a CSSZBSZ-ben is. S mindemellett feleség, háziasszony és nem utolsósorban két gyermek édesanyja, nagymama. Vlado fia mérnökként dolgozik a TATRASVIT fejlesztési központjában. Darina lánya - két gyerek édesanyja - szintén Svitben, a Műszálkutató Intézetben laboránsnöként dolgozik. Férje, Ján Kolárik a CHEMOSVIT munkása. - Itt, a Tátra alatt telepedett le és talált jó munkát családom minden tagja - jegyezte meg elégedett mosollyal Julka asszony. - Szüleim ugyan már nem élnek, de évenként egyszer-kétszer ellátogatunk szülőfalumba, Planicába. Ott is más az élet, nem olyan, mint amikor megszülettem. - Még egy kérdésre szeretnék választ kapni - fordultam Julka asszonyhoz. - Mikor és milyen módon vérteződött fel azokkal a nemes emberi vonásokkal, amelyekkel ma rendelkezik? Erre a kérdésre nem számított, de rövid gondolkodás után keresetlen szavakkal válaszolt. - Úgy érzem, otthonról hoztam magammal a kollektív szellemet. Hiszen kilenc gyerek egy családban, - eleve egymásrautaltságot jelentett, kölcsönös megértést, segítségnyújtást, szeretetet igényelt. Hasonló légkörben folytattam életemet - alig tizenhét évesen - a TATRASVIT-ben is. Rögtön az első napon barátnőre találtam a Humennéból érkezett Mária Ökraková személyében. Hanka nővérem tapasztalatai szintén sokat segítettek a beilleszkedés buktatóinak leküzdésében. Akkori mesterünk, Mária Dická türelme, gazdag tapasztalata, következetessége felbecsülhetetlen segítséget jelentett számunkra. Tőle tanultam meg, csak jól, becsületesen érdemes dolgozni. Ehhez pedig helyes magatartás, tenniakarás, tudatos igyekezet kell. Nekem ebben volt kire támaszkodnom. Szerény tapasztalataimmal én is példamutatásra törekszem fiatalabb munkatársnőim körében. Jóleső érzés, hogy kollektívámban megértésre találok. KULIK GELLÉRT IV. 29. z&XVXXXXX&lZ^^ SJ