Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)
1984-04-04 / 81. szám, szerda
ÚJ szú 3 1984. IV. 4. Nicaragua és Líbia panasza a BT előtt A vitában felszólalt a csehszlovák ENSZ-delegátus is (ČSTK) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap késő este felújította vitáját a nicaraguai helyzetről. A BT a managuai kérés nyomán egy nappal korábban már tárgyalt a Nicaraguát egyre nagyobb mértékben fenyegető észak-amerikai agresszív akciókról, a hétfői ülést azonban tegnapra napolták el. A vitában felszólalt Philippe Louet francia delegátus, aki aggodalommal szólt kormánya nevében a Nicaraguát fenyegető washingtoni fegyveres beavatkozásról, arról, hogy a nicaraguai partok közelében az utóbbi hét során már nyolc, különböző országok zászlaja alatt közlekedő hajó futott aknára, melyeket az ellenforradalmi bandák helyeztek el a kikötőkben. Hangsúlyozta, hogy Franciaország határozottan elítéli a Nicaragua elleni erőszak eszkalációját és az ország szuverenitását sértő egyéb akciókat. Az indiai ENSZ-delegátus felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a nicaraguai kikötők elakná- sítása nemcsak ezen ország népgazdaságának okoz kárt, hanem komolyan veszélyezteti a nemzetközi hajózás biztonságát. FelsőVolta küldötte arra hívta fel a figyelmet, hogy Washingtonban gyűlölik a nicaraguai sandinista forradalmi kormányt, s éppen ezért fokozzák a Nicaragua elleni katonai és felforgató akciókat. Zimbabwe, Kína, Guayana és Mexikó küldötte is hasonló szellemben szólalt fel és egybehangzóan valamennyien leszögezték, hogy támogatják a Contadora-csoport országainak a közép-amerikai helyzet tárgyalásos rendezésére irányuló törekvéseit. Dia Allah Fattal szíriai ENSZ- delegátus élesen elítélte az USA Nicaragua elleni provokációit és úgy vélte, hogy az ország ellen naponta megismétlődő amerikai akciók is igazolják: az USA valójában nem óhajt békét Közép-Ame- rikában. Javier Chamorro Mora, NicaLENGYEL-BOLGÁR CSÚCSTALÁLKOZÓ A szocialista országok az enyhülési politika folytatását szorgalmazzák Marchais; Az FKP nem ért egyet Mitterrand gazdaságpolitikájával (ČSTK) - Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök hétfőn este Varsóban díszvacsorát adott a lengyelországi hivatalos baráti látogatáson tartózkodó bolgár párt- és állami küldöttség tiszteletére, melyet Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az államtanács elnöke vezet. A díszvacsorán elhangzott pohárköszöntőben a két államférfi egyaránt leszögezte, hogy a jelenlegi rendkívül kiélezett nemzetközi helyzetben egyre nagyobb jelentőségű Lengyelország és Bulgária, a LEMP és a BKP megbonthatatlan szövetsége a Szovjetunióval, az SZKP-vel és további testvérpártokkal, baráti államokkal. Wojciech Jaruzelski leszögezte, hogy rendkívüli veszélyt jelent a békére nézve az Egyesült Államok és a NATO reakciós körei által a szocializmus ellen meghirdetett „keresztes hadjárat“, valamint a konfrontációra és a lázas fegyverkezésre törekvő irányvonal. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig van lehetőség a helyzet veszélyes alakulásának megr É vszázadok óta épül és virul, küzd és viaskodik, harcol és újjáépül ez a város a nagy Duna viharos partjain. Hányszor leégett, összedőlt, rommá lett, s majdnem kihalt. De haló porából, mint a mesék madara, mindig föltámadt, újjászületett - írja egyik Budapestről szóló könyvében Ruffy Péter, a neves közíró. Valóban! Ez a város, amelynek területén Magyarország lakosságának egyötöde lakik, több mint kétmillió ember, a felszabadulás utáni évtizedekben soha addig nem látott fejlődésnek indult. A munkásosztály győzelme, a szocialista társadalmi rend új távlatokat nyitott fejlődése előtt. Ebben a nagy városrengetegben ma kilencezer utca, tér, park, sétány és körút él, virul és hullámzik. Lüktető pulzusú világváros, amelynek hétköznapjai, jelene és jövője felelősségteljes feladatokat állítanak a városfejlesztés elé. Népesség és lakásépítés Budapest jelenéről, fejlődéséről és távlatairól beszélgettem néhány héttel ezelőtt Gáspár Tiborral, a Fővárosi Tanács városfejlesztési főosztályának vezetőjével. Azonnal a tárgyra térve, bevezetésképpen elmondta: az, hogy ma 2 millió 60 ezer lakos él Budapesten, egy dinamikus népesség- növekedés eredménye. Különösen a 60-as években volt számottevő a bevándorlás, ami a következő évtizedben lelassul, s most, a 80-as években, mintha megszűnt volna a főváros felszívó hatása, a beáramlás már nem megakadályozására, és ezzel összefüggésben rámutatott a szocialista országok békejavaslatainak fontosságára. A legfelsőbb szintű lengyel vezető ugyanakkor határozottan elítélte az új amerikai rakéták folytatódó nyugat-európai telepítését, továbbá a szocialista országokkal szemben alkalmazott nyugati ideológiai diverziót és a gazdasági „szankciókat“. Todor Zsivkov határozottan elítélte az USA és a NATO agresszív politikáját, amely semmibe veszi a népek békevágyát, és a meglevő katonai-stratégiai egyensúly megbontására törekszik. Hangsúlyozta, hogy a szocialista országok változatlanul keresik a kiutat a jelenlegi veszélyes helyzetből és az enyhülési politikához való visz- szatérés lehetőségeit. Todor Zsivkov Wojciech Jaru- zelskinak átadta a Georgi Dimitrov Érdemrendet, amelyet 60. születésnapja alkalmából ítéltek oda a lengyel vezetőnek a béke és a szocializmus megszilárdítása s a bolgár-lengyel barátság fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéért. határozó tényező. Megnövekedett a vidék népességmegtartó képessége, tehát a fővárosba költözők száma a jövőben sem lesz jelentős - aminek következtében a 90-es években Budapest lakossága 2 millió alá esik.- Mennyiben tudott és tud lépést tartani ezzel a demográfiai hullámzással a lakásépítés?- A háború végén súlyos sebei voltak a városnak, súlyosak, rendkívüliek voltak a lakásépítés feladatai is. A lakosság növekedésével a 60-as évek tömeges lakásépítése sem tudott lépést tartani. Az ötéves tervek folyamán javult a helyzet. Az ötödik ötéves tervben már évi 18 ezer új lakás épült. Ennek eredményeként szűnik már a mennyiségi lakáshiány. 1970- ben tizenöt évre szóló lakásépítési programot dolgoztunk ki. A célja az ,hogy 90-es években Budapesten megszűnjön a lakásínség. Úgy látszik, ez a célkitűzés reális. Nagyobb szerephez jutott a magánerős lakásépítkezés, s csökkent a jakásigénylők száma is. Terjeszkedés - befelé-Milyenek a területi fejlesztés lehetőségei Budapesten?- Budán a fejlesztés lehetőségei behatároltak. Pesten viszont szétterült a város, a beépített terület eléri a közigazgatási határt. A lakótelepek gyűrűje a további terjeszkedésnek már természetes akadálya. Ezentúl befelé kell terjednie a városnak. ragua ENSZ-képviselóje tájékoztatta a Biztonsági Tanács ülésén résztvevőket az Egyesült Államok legutóbbi agresszív akcióinak részleteiről. A Biztonsági Tanács ülésén szó volt Líbia panaszáról is. Az ezzel kapcsolatos vitában Nicaragua, Mongólia, Afganisztán, Kuba és Magyarország képviselője szólalt fel. Az említett országok képviselői megalapozottnak minősítették a líbiai kormány panaszát, miszerint az Egyesült Államok felelős a katonai provokációi és megfélemlítő kampánya következtében Líbia körül kialakult veszélyes helyzetért. Ali Triki líbiai külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a vitában eddig felszólaló afrikai, ázsiai, európai és latin-amerikai országok küldöttei közül senki sem szólt az Egyesült Államok védelmében. A vitában felszólalt Ľudovít Kovačič csehszlovák delegátus is, aki rámutatott, hogy Líbia ismét olyan ellenséges kampány és provokációk célpontja, amelyek egyre nagyobb mértékben veszélyeztetik biztonságát. Megállapította: az Egyesült Államok vezető politikusai újabb Líbia- ellenes kampányukhoz jelenleg ürügyként azt használták fel, hogy Líbia állítólag részt vett a szudáni főváros, Khartum elővárosának a bombázásában. A csehszlovák delegátus rámutatott, hogy épp az Egyesült Államok fegyveres és agresszív akciói fokozásában kell keresni a jelenlegi nemzetközi helyzet rosszabbodásának okait, s a Líbia elleni kampány ezen akciók részét képezi. Kijelentette, hogy a csehszlovák kormány és nép aggodalommal követi a Líbia elleni provokációkat. A Líbia körüli helyzet vitáját a Biztonsági Tanács elnapolta, és a következő ülés dátumát a BT- tagok közötti konzultációk során határozzák meg. Cheysson—Malmierca találkozó (ČSTK) - A közép-amerikai és a dél-afrikai helyzetről folytatott tegnap tárgyalásokat Claude Cheysson francia és Isidoro Malmierca kubai külügyminiszter. A kubai diplomácia vezetője kijelentette, hogy mindkét fél hasonló vagy azonos nézetet vall a fent említett problémákról. az eddigi fejlesztéssel párhuzamosan megfelelő tömegközlekedést kellett létesíteni. A lakásépítéshez kapcsolódott a metróprogram is. Ma a város élete szinte elképzelhetetlen a metró nélkül. A közlekedés fontos eszköze az elővárosi gyorsvasút-hálózat, a HÉV és a városi tömegközlekedés busz-, troli és villamosparkja. Ezek a közlekedési eszközök - útvonalaikkal egymáshoz kapcsolódva - teremtik meg a gyors közlekedés feltételeit. A lakótelepi fejlesztésnek fontos követelménye, hogy érintsék az elővárosi központokat is. Az elővárosok és a hajdani Budapest központjai közt szűnik a színvonal-különbség. A peremkerületi rekonstrukciókkal, a közlekedési hálózat fejlesztésével, lakásépítéssel egy nagy együttessé nőtt össze a város...- Fontos feladata a városfejlesztőknek az ún. városrehabilitá- ció, az épületek műszaki állagának, komfortfokozatainak javítása ...- Első helyen említeném a zöldterület nagyságának emelését. A VII. kerületben például egy főre 1 négyzetméternél kisebb terület jut, míg az új lakótelepeken 15-20 négyzetméter. El akarjuk érni, hogy a belső városrészek rehabilitálása révén az egy főre jutó földterület nagysága legalább 6-7 négyzetméter legyen. További célunk a komfort nélküli lakások megszűntetése. Az épületfenntar(ČSTK) - Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy az FKP elvileg nem ért egyet a Mitterrand-kor- mány gazdaságpolitikájával. A kommunisták azonban nem válnak ki a kormányból, mert hűek maradnak a baloldali kormány 1984 júniusában lezajlott hatalom- átvételekor elfogadott programhoz. Georges Marchais a továbbiakban rendkívül élesen bírálta Mitterrand elnök belpolitikai irányvonalát. Határozottan elutasította a kormánynak azt a döntését, hogy mintegy 20 ezer munkás elbocsátásával oldja meg az acélipar korszerűsítési programját, (ČSTK) - Szigorú biztonsági intézkedések mellett kedden a törökországi Cesmében zárt ajtók mögött megkezdődött a NATO nukleáris tervező csoportjának rendszeres félévi ülése, amelyen Franciaország és Izland kivételével az Észak-atlanti Szövetség tizenkét tagországának hadügyminiszterei vesznek részt. Görögországot és Spanyolországot állandó NATO-küldötteik képviselik. Megfigyelők véleménye szerint a kétnapos tanácskozás legfőbb pontja a NATO veszélyes „kettős“ tást azonos szintre kell emelni az új lakásépítéssel. Ez azonban a jövő nehéz, de igen fontos feladata. Mértéktartóan- A külföldi számára szembetü- nóek a Belváros változásai...- A Belváros nemcsak Budapest, de az egész ország centruma. Célunk, hogy vonzó látványokkal, gyalogoszónákkal, szórakoztató és kereskedelmi létesítményekkel tegyük még vonzóbbá. A Duna-parti szállodasor megújulása nyomán elkezdődhetett a korzó újjáépítése is. Divatba jöttek a régi dolgok. Bebizonyosodott: a sok régi értéket, környezeti hagyományt és környezeti elemet (postaládák, telefonfülkék, utcavilágítás stb.) az épületekkel együtt érdemes korhűen, hitelesen, színvonalasan, de mértéktartóan felújítani. De felépült az új Sportcsarnok, folyik az Operaház és a Városnegyed rekonstrukciója, megtörténtek az előkészületek az új Nemzeti Színház felépítésére, a budai No- votel szálloda mellett kongresszusi központ épül... Ügyelünk arra, hogy a fejlesztés során léptékben és jellegben egyaránt megőrizzük a Duna, a Duna két oldala, a hidak, a Várdomb, a pesti Duna part adta panorámát. Nem növeljük a város kialakult magasságát, nem helyezünk el magas épületeket ebben a panorámában. A jelen és a jövő városképének alakítása közben nem feledkezünk meg a múlt értékeinek megőrzéséről sem.- Köszönöm a beszélgetést. SOMOGYI MÁTYÁS a szén-, az autó és vegyipar modernizálását. A pártfőtitkár szerint a kormánynak ez a döntése „tragikus tévedés“, és szerinte ez az iparpolitika „előre kudarcra van ítélve“. Úgy vélte, hogy Mitterrand belpolitikája jelenleg egyre inkább eltér választási ígéreteitől és kötelezettségeitől, s ilyen helyzetben a FKP gyakorlatilag a kommunisták és a szocialisták 1981 júniusában és 1983 decemberében létrejött megállapodásának a legkövetkezetesebb védelmezője. „A jelenlegi politika nem tartja tiszteletben ennek a programnak sem a betűjét, sem pedig a szellemét. A kommunisták kormányból való távozása pedig csakis a jobboldal malmára hajtaná a vizet“ - jelentette ki Marchais. határozata végrehajtásának kérdése lesz. A nukleáris tervező csoport cesmai ülése az első azóta, hogy megkezdődött az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése az NSZK-ban, Olaszországban és Nagy-Britanniában. A NATO vezetői így az első nukleáris rakéták telepítésének lefolyásáról, valamint további rakéták hadrendbe állításával kapcsolatos „határozatokról és ajánlásokról“ tanácskoznak. Az UPI sajtóügynökség úgy véli, hogy „az ülésen aligha terjesztenek elő új kezdeményezéseket“. Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter az ülésen részletes jelentést terjeszt elő. Nincs kétség az iránt, miszerint ismét követelni fogja a partnerektől, hogy feltétlenül teljesítsék a NATO fegyverkezési határozatát. „Különleges figyelemben“ részesíti Weinberger és a NATO vezetése Görögországot, amely sajátos álláspontot foglal el az amerikai nukleáris rakéták kérdésében, és Hollandiát, amely még nem járult hozzá a telepítéshez. Tüntetések Ciszjordániában (ČSTK) - Az Izrael által megszállt Ciszjordániában és a Gázai-övezetben a föld napja alkalmából tömeges tüntetéseket tartott a palesztin lakosság. A megmozdulások megfékezése érdekében az izraeli megszálló hatóságok a múlt héten 1170 palesztin hazafit tartóztattak le. Bezárták Ciszjordánia legnagyobb főiskoláját is - a Bir Zait palesztin egyetemet. így próbálják megakadályozni az arab diákok megmozdulásait a megszállás ellen, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet támogatására. Üldözik azokat a tanárokat is, akik nem hajlandók alávetni magukat a cionista agresszorok diktátumának. Az izraeli kormány kedden úgy döntött, hogy Ciszjordániában, a Halhul és Ramallah közti térségben két újabb félkatonai települést építenek fel. Hétfőn hivatalosan is felújították Egyiptom tagságát az Iszlám Konferencia Szervezetében. Egyiptomot azt kővetően zárták ki a szervezetből, hogy 1979-ben aláírta a különszerződést Izraellel. Kairó újrafelvételéröl a közelmúltban döntött a szervezet csúcskonferenciája Marokkóban. MAGYARORSZÁG NEMZETI ÜNNEPÉN Az újjászületett város Megkezdődött a NATO nukleáris tervező csoportjának kétnapos ülése A francia acélipari dolgozók az utóbbi napokban számos tiltakozó akciót tartottak a tömeges elbocsátásokkal járó ún. korszerűsítési program végrehajtása ellen. Marseilles-ben a kohászok a főutca eltorlaszolásával tiltakoztak az ottani kohóüzem tervezett bezárása ellen. (Telefoto - ČSTK)