Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-28 / 101. szám, szombat

A legfontosabb kérdésekben nézetazonosság alakult ki EGON BAHR INTERJÚJA PRÁGÁBAN (ÖSTK) - Egon Bahr, a nyugat­német Szociáldemokrata Párt (SPD) Elnökségének tagja tegnap interjút adott a Csehszlovák Sajtó­iroda és a Rudé právo tudósítójá­nak. Prágai megbeszéléseit érté­kelve hangsúlyozta, hogy a leg­fontosabb politikai problémával, a béke megőrzésével kapcsolat­ban nézetazonosság mutatkozott. Egon Bahr elmondotta továbbá, hogy Prágában a nemzetközi biz­tonság kérdéseiről tárgyal. Ezzel kapcsolatban síkraszállt az atom­fegyverek befagyasztása mellett. A prágai megbeszélés lehetővé tette számos időszerű kérdés megvitatását, többek között a bé­csi leszerelési tárgyalások, a genfi leszerelési értekezlet, a stockhol­Időszerű kérdésekről (CSTK) - Vasil Birak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bi­zottság titkára fogadta Egon Bahrt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) tagját. A konstruktív légkörben lezajlott megbeszélésen áttekintették a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi alakulásának időszerű kérdéseit. Hangsúlyozták, hogy gyakorlati lépése­ket kell tenni az atomháború veszé­lyének elhárítására, a fegyverkezés megállítására és a leszerelésre, az enyhülési politika folytatására és a bé­ke megőrzésére. A tanácskozáson ezen kívül áttekintették a CSKP és az SPD együttműködésének kérdéseit. mi bizalomerősítő intézkedésekről folyó értekezlet helyzetének, vala­mint az európai leszerelés kérdé­sének megvitatását. Hangsúlyoz­ta, hogy nem egy esetben nézet­azonosság nyilvánult meg. Egon Bahr nagyra értékelte, hogy részletesen tájékoztatták a Varsói Szerződés külügyminisz­teri bizottsága budapesti tanács­kozásának közleményéről, amely­re a Nyugatnak reagálnia kellene. A kommunista és szociálde­mokrata pártok együttműködésé­nek távlatairól elmondta, hogy sem az alapvető nézetkülönbségek­nek, sem pedig az eltérő ideológi­ának nem szabad akadályoznia az együttműködést a legfontosabb kérdésben, a béke megőrzésé­ben. „Egyik különbség sem olyan nagy, hogy gátolná a béke biztosí­tásával kapcsolatos törekvése­ket", mondotta Egon Bahr. Azzal kapcsolatban, hogy a szocialista országok legfelsőbb vezetői válaszoltak a Szocialista Internacionálénak a nemzetközi helyzet miatti aggodalomról szóló üzenetére, Egon Bahr elmondta, ez azt bizonyítja, hogy a szocialis­ta országok aggódnak a világban kialakult jelenlegi helyzet miatt, de ugyanakkor készek együttműköd­ni ezekben a kérdésekben a Szo­cialista Internacionáléval. Nem fér kétség ahhoz, hogy ez kedvező visszhangra talál, tette hozzá. A korszerű oktatás útján (Tudósítónktól) - Az idei tanév végével befejeződik oktatási rend­szerünk átalakításának első sza­kasza, s szeptembertől megkez­dődik a középiskolai rendszer át­építése, állapította meg tegnapdél­előtt Matej Lüóan szövetségi mi­niszterelnök-helyettes, a Cseh­szlovákiai Újságírók Szövetségé­nek prágai székházában, ahol az eddig megtett út eredményeit és fogyatékosságait ismertette a saj­tó képviselőivel. A sajtótájékozta­tón jelen volt Miloslav Dockal, a CSKP KB osztályvezetője, Mi­roslav Spaniel, a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának titkára, valamint Václav Cisaf és Marta Vlaőihová a Cseh, illetve a Szlo­vák Szocialista Köztársaság okta­tási miniszterének első helyettese. A szövetségi miniszterelnökhe­lyettes beszédében foglalkozott az óvodák, az alap- és középiskolák, valamint a felsőoktatási intézmé­nyek helyzetével. Részletesen szólt oktatási rendszerünk átépíté­séről és a csehszlovák nevelő­oktató rendszer további fejleszté­séről szóló 1976-os dokumentum megvalósításáról. Az elmúlt nyolc évben elért eredmények bebizo­nyították, hogy nálunk a nevelés és az oktatás koncepciója helyes, mert fokozatos érvényesítésével sikerül biztosítani a két nemzet és a Csehszlovákiában élő nemzeti­ségek műveltségének szüntelen növekedését. Az oktatási rendszer módosítása iskolaügyünk haladó hagyományaira épül, felhasználja a múltban szerzett értékes tapasz­talatokat, s figyelembe veszi mind­azt, ami e téren a világban, de főleg a szocialista országokban történt. Lúcan elvtárs elmondta to­vábbá, hogy az oktatás tartalma, megszervezése és módszerei re­agálnak a társadalom anyagi bázi­sában és szellemi életében vala­mint, a társadalmi munka jellegé­ben és megosztásálban végbeme­nő változásokra, amelyeket a tu­dományos műszaki forradalom váltott ki. A tudományos műszaki forradalom sikeres fejlesztésének egyik elengedhetetlen alapfeltéte­le a dolgozók műveltségének ma­gas színvonala. Ezek a kérdések, ahogy azt Matej Lúőan megje­gyezte, az országos pedagógus konferencián is elhangzanak majd, amelyet június 11 -én és 12­én rendeznek meg a prágai Kul­túrpalotában. -sz­MAUNO KOIVISTO finn államfő tegnap Moszkvából a Krímbe utazott. A finn vendég a Legfelsőbb Tanács Elnökségének meghívására tartózko­dik a Szovjetunióban. TAHA JASZIM RAMADAN, az iraki kormány első alelnöke, a forradalmi parancsnoki tanács tagja csütörtökön befejezte tárgyalásait Ivan Arhipowal, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­ső elnökhelyettesével és Moszkvából hazautazott. GÜNTER MITTAG, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB tit­kára Berlinben pénteken fogadta Uwe Barschelt, a nyugatnémet Schleswig­Hohlstein-i tartományi kormány elnö­két. A két politikus nemzetközi kérdé­sekről, valamint az NDK és az NSZK kapcsolatairól tárgyalt. ARGENTIN-INDIAI csúcsszintű tár­gyalások kezdődtek tegnap Buenos Ai­resben. Raul Alfonsín és Gjani Zail Szingh elsősorban az el nem kötelezett országok mozgalmával kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. FRANCOIS MITTERRAND francia elnök tegnap megkezdte a közös-piaci országokat érintő, az idén már máso­dik körútját. Pénteken Rómában Betti­no Craxi olasz kormányfővel tárgyalt, majd Athénbe utazik, s fokozatosan ellátogat az EGK tagállamainak vala­mennyi fővárosába. Május 4-én várják Londonba. LAWRENCE EAGLEBURGER amerikai külügyminiszterhelyettes az elmúlt napokban Washingtonban titkos megbeszélést folytatott David Kinché­vel, az izraeli külügyminisztérium fő­igazgatójával. A Washington Post érte­sülései szerint a tárgyalásokon annak részleteit tisztázták, hogyan vehetne részt Izrael nagyobb mértékben a CIA közép-amerikai agresszív terveinek megvalósításában. P ARIZS központjában csütörtökön az ún. szabadfoglalkozásúak tízezrei tüntettek a kormány politikája ellen. A túlnyomórészt a jobboldali pártok hívei - magánorvosok, építészek, ipa­rosok, a gazdagabb rétegek képviselői - Mitterrand elnök lemondását köve­telték. A JAPÁN DOKKMUNKÁSOK győ­zelmével ért véget csütörtökön az a háromnapos sztrájk, amelyet a kikö­tők alkalmazottainak szakszervezete hirdetett meg. A munkaadók ígéretet tettek arra, hogy növelik a munkások bérét és több munkahelyet biztosí­tanak. BAGDADI hivatalos közlemény sze­rint iraki naszádok tegnap a Perzsa­öbölben megrongáltak három hajót, nem messze az iráni Kharg olajkikötó­tól. A hajók kigyulladtak. A VIETNAMI KÜLÜGYMINISZTÉ­RIUM tegnap közleményt adott ki az elmúlt napokban Vietnam ellen elköve­tett kínai provokációkról. A közlemény szerint kínai csapatok április 21-e és 26-a között vietnami területeket lőttek és behatoltak hat tartomány határkör zetébe. Szabadfogású birkózó-EB, Jönköping Balszerencsés sorsolás (ŐSTK) - A svédországi Jönköplngben rendezik az idei birkózó Európa­bajnokságot. Előbb a szabadfogásúak kezdték meg a küzdelmeket - válta­kozó sikerrel. Kifejezetten rossz sorsolása volt az 57 kilós súlycsoportban rajtolt Schwendtner Józsefnek, aki az elsó fordulóban a bolgár Georgi Kalcsewel mérkőzött és pontozásos vereséget szenvedett. A 2. fordulóban a sportág kiemelkedő egyéniségével, a szovjet Szergej Bjeloglazowal került szembe és tusvereséget szenvedett. Rosszul rajtolt a 82 kilós Jozef Lohyna is, aki az NSZK-beli Peter Syringtól szenvedett kétvállas vereséget. Jönköpingben 23 ország 134 sza badfogású birkózója indul, köztük a je­lenlegi legsikeresebb csehszlovák bir­kózó Dan Karabin, aki 74 kilós súly­csoportban alig másfél perc alatt tussal verte holland ellenfelét. A 100 kilósok­nál Strnisko ugyancsak tussal nyert nem sokkal a mérkőzés vége előtt a török Taskin ellen. A 90 kilóban Kucirko hasonlóképpen győzte le a spanyol Lunát. A 2. fordulóban Kara­binnak alig fél perc kellett a spanyol Ordonoza elleni tusgyózelemhez, míg Holoubek, aki a 68 kg-ban az elsó fordulóban erőnyeró volt, a 2. forduló­ban pontozással nyert a svéd Davids­son ellen. A Nemzetközi Birkózó Szövetség eredetileg Los Angelesben akarta tartani idei kongresszusát, azonban a feltételezhetően magas kiadások miatt az EB színhelyén ülésezett a sportág legfelső fóruma. A FILA kongresszusa egyhangúan ismét a 66 éves Milan Ercegant választotta elnö­kéül és egyúttal kijelölte a sportág fejlesztésének útját az évezred végóig. Kubai döntés olimpiai részvételről (ÖSTK) - Május 5-16 között Kuba rendezi a női kosárlabdázók nagy se­regszemléjét. Az olimpai selejtezőben csak a világbajnok szovjet és a rende­ző USA csapata nem vesz részt, egyébként öt kontinens 19 együttesét küldi el, hogy közülük a négy legjobb szerezzen jogot az olimpiai szereplés­re. Az A- és a C-csoport mérkőzéseit Santiago de Cuba, a B- és a D-csopor­tét Havanna rendezi. Minden csoport­ból a két legjobb együttes jut a nyolcta­gú döntőbe és a további küzdelmeket körmérkőzés formájában rendezik. A csoportok beosztása - A: Lengyel­ország, Magyarország, Ausztrália, Svédország, Dominika, B: Kína, Bul­gária, Csehszlovákia, Japán és Zai­re, C: Jugoszlávia, Brazília, Kanada, Nagy-Britannia, D: Kuba, Dél-Korea, Olaszország, Írország, Spanyolor­szág. Csehszlovákia együttese május 5-én Kínával, másnap Zaire csapatá­val mérkőzik, május 7-én szabadna­pos, 8-án Japán, 9-én Bulgária váloga­tottjával méri össze erejét. A csehszlo­vák együttes április 30-án repül Prágá­ból 12 játékossal, két edzővel, orvos­sal, gyúróval, egy vezetővel és Milan Jahoda játékvezetővel. Labdarúgó-VB 30 napos tartammal (CSTK) - Véglegessé vált, hogy 1986-ban május 31-től jú­nius 29-ig fog tartani, vagyis harmincnapos lesz a labdarú­gó-világbajnokság. Ez azt jelen­ti, hogy csakúgy, mint Spanyolor­szágban 1982-ben, 52 mérkőzést bonyolítanak le. Az említett idő­pontban a FIFA alelnöke, Her­mann Neuberger és Guilermo Canedo, a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke egyezett meg. Fegyelmeztek (ŐSTK) - A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három sárga lap miatt a következő I. ligás labdarúgók játékjogát függesztette fel egy bajnoki mérkőzésre: Kopóan, Medgyes (Spartak Trnava), Kuánir (Vítkovice), Levy (Bohemians). Az SZNL l-ben hasonló vétségek miatt a következő futballisták nem sze­repelhetnek egy bajnoki találkozón: Pochaba (Petrzalka), Anéiő (Martin), Karakó (Humenné). Kettős rangadó a Népstadionban A magyar labdarúgó NB l-ben ma a következő mérkőzéseket játsszák: Diósgyőr - Rába ETO, Nyíregyháza - Videoton, Honvéd - Vasas és Új­pesti Dózsa - Ferencváros. A két rangadót a Népstadionban 17.00, illet­ve 18.40 órai kezdettel rendezik. A vasárnapi műsor: Pécs - Csepel, Zalaegerszeg - Szeged, MTK-VM - Tatabánya, Volán - Haladás. A világbajnoki szereplésre jogot szerző 24 válogatottat hat csoportba sorosolják. A csoportok győztesei és második helyezettjei, valamint a harmadik helyen végző négy legeredményesebb együttes jut az elődöntőbe. Ott már kiesési rend­szerben folytatják a küzdelmeket. A csoportmérkőzéseket május 31 - június 13 között, a nyolcaddöntőt június 16, 17, 18-án, a negyed­döntőt június 21-én és 22-én, az elődöntőket június 25-én rendezik, a harmadik helyért június 28-án, a döntőben június 29-én mér­kőznek. Toulonba tartanak (ŐSTK) - Csehszlovákia 21 évnél fiatalabb labdarúgókból álló válogatott­ja Toulonban nemzetközi tornán vesz részt. Kijelölték az utazó csapat kere­tét: Kostelnik, Krbeóek, Bilek, Kabyl, Kadlec, Medgyes, Hornyák, Karoch, VI. Kula, Dartko, Vrba, Kukleta, Dos­tál, Horváth, Sukaő, Vigner, Halkóci. A hétvége sportja Szombat Labdarúgás - I. liga - 17.00 óra: - Bánik Ostrava - Slovan, Sparta - Teplice, Preéov - Loko­motíva Koáice. SZNL I - 16.00 óra: DAC - TTS Trencín, Michalovce - Poprád. Női kézilabda, rájátszásos mérkőzések az 1.-4. helyért: 16.30 Start - Partizánske, 18.00 Pre§ov - Toporníky. A színhely a presovi sportcsarnok. Vasárnap Labdarúgás - I. liga - 16.00 óra: Cheb - Vítkovice 17.00 órakor Plastika Nitra - Dukla, 2ilina - Slá­via. Inter - Banská Bystrica. 18.00 óra: Bohemians - Vítkovice. SZNL I - 10.30: ZtS Petrzalka - ZTS Koáice. 16.00 Humenné - Martin, Prievidza - Matador, Ag­ro Levice - Dubnica, Púchov - Se­nica, TrebiSov - Stropkov. Női kézilabda - 9.00 Partizáns­ke - Toporníky. 10.30 PreSov - Start. ökölvívás - 10.30 US Praha - C. Budéjovice, 10.00 Vítkovice - Dubnica, Martin - Spartak Ko­márno. SAKK A Kaszparov-Szmiszlov páros mér­kőzés némileg háttérbe szorította az egyidejűleg Szocsiban folyt női világ­bajnokjelöltek döntőjét a leningrádi Iri­na Levityina és a kijevi Lídia Szemjo­nova között. A mérkőzés bővelkedett fordulatokban: először a leningrádi lány két pontos előnyt szerzett, de ellenfele nagy akaraterővel még egyenlíteni tudott. A hajrá azonban Levityinának sikerült jobban és vég­eredményben 7:5-re nyerte a mérkő­zést. Ezzel jogot szerzett, hogy meg­mérkőzzék Maja Csiburdanidzével a világbajnoki címért. Az alábbi játszma (a második össze­csapás) jól jellemzi Levityina kezdemé­nyező és a kockázatot is vállaló játék­módját: Királyindiai védelem Világos: I. Levityina - Sötét: L. Szem jo nova I Hf3 Hf6 2.C4 g6 3 Hc3 Fg7 4 e4 d6 5 d4 0-0 6 Fe2 Hbd7 7 0-0 e5 8 Be1 Be8 9 d5 h6 (sötét előkészíti az f7-f5 lépést, a nyugodtabb, pozíciós játékot kedvelők bizonyára 9. . Hc5 10.Ff1 a5-e1 folytatták volna) 10Ff1 Hh7 II g3 f5 11 g3 f5 12 Hh4 Hdf8 13 ef5: gfS: 14 Fh3 (ezzel világos hozzájut a fontos e4 pont birtokához) 14 f4 15 Fc8: Vc8: 16 He4 Hg5 17 Vh5 Hfh7 18 Vg6 (fenyeget 19 Hf5) 18 Bf8 19 Kh1 Vh3 20 Ff4:!? He4:! (ter­mészetesen hiba lett volna 20 . ef4"? 21.Hg5: Hg5: 22 Be7 Bf7 23.Bf7: Hf7: 24 Hf5 és világos nyer) 21 Fh6: Hf2: + 22 Kg1 Vd7? (a döntő hiba. 22 Bf7 23.Bf1 Hf8! leszereli a világos táma­dást és megtartja az anyagi előnyt. Nem megy például 24.Vg5 Vf1:+ 25.Kf1: - vagy Bf1: - Hh3+ miatt) 23 Bfl Hh3+ (nem segít 23. Hg4 sem 24.Fg7: Vg7: 25.Ve6+ Bf7 - Kh8­ra Hg6+ - 26,Bf7: Vf7: 27.Vg4: + mi­Félidőben a KLADNO Három kiváló együttes részvé­telével befejezték az I. jégkorong­liga osztályozója kladnói csoport­jának küzdelmeit. A maga módján mindhárom találkozó meglepetés­sel szolgált. A Kladno-Nitra mér­kőzés 3:3-as döntetlenje után a Skoda Plzeó 4:2-re győzött a Plastika Nitra ellen, mfg teg­nap ezt hozta a zárómérkőzés: POLDI KLADNO-ŐKODA PLZEN 8:3 (2:1, 4:1, 2:1). Félidőben, vagyis a nyitrai foly­tatás előtt ez a helyzet: 1. Kladno 2 110 11:6 3 2. Plzeri 2 10 1 7:10 2 3. Nitra 2 0 11 5:7 1 ISPORTFOGADÁS • Női kézilabda rájátszásos mér­kőzésen az 1.-4.helyért: Druistevník Toporníky-Start Bratislava 24:23 (13:10), PreSov-Partízánske 21:18 (9:8). • Strakonicén további mérkőzé­sekkel folytatták a női kosárlabdá­zók küzdelmeit a Nagydíjért. Ered­mények: Szovjetunió - Franciaország 80:52 (38:16), Lengyelország - Csehszlovákia A 73:74 (39:42). A csehszlovák csapat részéről Kotíko­vá volt a legeredményesebb 22 ponttal. • Rakovníkban nemzetközi női röplabdatorna folyik a Felszabadu­lási Kupáért. Eredmények: Szovjet­unió - Csehszlovákia 3:0, Kuba - Ko­reai NDK 3:2, Peru - Románia 3:0, NDK - Bulgária 3:0. • Két mérkőzést játszottak a szovjet jégkorong-ligában: Voszk­reszenszk - Krilja Szovjetov 5:4, CSZKA Moszkva - Kijev 5:3. A Voszk­reszenszk együttesének 57 pontja van, ezzel sorol a 82 pontos éllovas CSZKA Moszkva mögé. Harmadik a Szpartak Moszkva 56 ponttal. • Tbilisziben női nemzetközi sakktorna folyik. A 4. forduló után a svéd Cramling 3,5 ponttal vezet a vi­lágbajnok Csirburdanidze előtt, akinek 3 pontja van, s á 4. fordulóban honfi­társnőjét, Joszelianit győzte le. • Szovjetunió - Brazília 3:1. Le­ningrádban játszották a női röplabda­válogatottak barátságos találkozóját. • Volgográd nemzetközi női röp­labdatorna színhelye. Eredmények: Kuba - Szovjetunió junior válogatottja 3:1, Bulgária - Magyarország 3:0. • Poznanban megkezdte európai portyáját Pakisztán férfi gyeplabda­válogatottja. Ezzel készül az olimpiai tornára. A Lengyelország ellen tervs­zett három mérkőzés közül egyet lebo­nyúlitottak, s azt Pakisztán 3:0 (2:0) arányban megnyerte. • Romániában 30. fordulójánál tart a labdarúgó-bajnokság. A táblázat első helyét a 40 pontos Steaua foglalja el, 2. Dynamo Bukarest 38, 3. Craiova 36 ponttal. Néhány eredmény: Steaua - Olt-Szlatina 1:0, Craiova - Galati 2:2, Pitesti - Vajdahunyad 2:0, Tirgoviste - Petrozsény 2:1. att) 24 Kg2 Hf4+ 25.gf4: ef4: 26.Bf4: Bf4: 27Ff4: Bf8 28 Fh6 Kh8 29 Vg7:+ Vg7: 30.Fg7: + Kg7: 31 Bf1! (a csetepatéból világosnak gyalogelönye maradt, amit most ponto­san érvényesít) 31 ... Bf1: 32.Kf1: Kf6 33 Ke2 Kg5 34 Hf3+ Kg4 35 Hd4 Hf6 36.Hb5! Kh3 37. Hc7: a6 38.a4 Hh2: 39 a5 Kg3 40 He6 Hd7 41 Kd3 Kg4 42 Kd4 b6 43 at>6: Hb6: 44 b4 Hd7 45.HC7 Hb8 46 He8 és sötét feladta 1355. SZ. FEJTÖRŐ A. White („Chess Amateur" 1928 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh3. Ví3. Be1 és f8. Hc5 és h4, Fa2 és d2, gy c3 és e2 (10 báb). Sötét: Ke5, Vd3, Hf5, Fb1 és c1, gy: f6 (6 báb). A megfejtés beküldésének határideje: május 7 A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes meg­fejtést beküldök közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt ve­zetünk. Az 1353. sz. fejtörő (Wynne) megfej­tése: 1. Bf3ü Az e heti nyertesek: Egri Gábor, Kolárovo, Fischer Tivadar mér­nök, Pered (Teéedíkovo). DELMÁR GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom