Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-18 / 93. szám, szerda

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját hazánk és Közép- Európa egyik legkorszerűbb kohó­ipari üzeme, a Kelet-szlovákiai Vasmű. Eredményeivel jelentős mértékben hozzájárult eddig is ha­zánk kohászati termelésének nö­veléséhez, a behozatal csökken­téséhez, s végső soron népgazda­ságunk erősítéséhez. A Kelet-szlovákiai Vasmű az eltelt negyedszázad alatt több mint 100 milliárd korona értékű árut termelt, s 17 milliárd korona értékű nyereséget ért el. Több mint 50 millió tonna acélt, 35 millió tonna hengerelt árut, több mint 2 millió tonna forrasztott csövet, 500 ezer tonna acélkonstrukciót gyártott. Ebből a mennyiségből a vi­lág csaknem negyven államába 47 milliárd korona értékű árut ex­portált. 1976 óta itt gyártják a csehszlovák autóipar részére szükséges karosszérialemezt. Míg kezdetben a vasműben gyár­tott lemezek elég számottevő há­nyadát az NSZK-ba kellett küldeni finomhengerelés céljából, jelenleg már a teljes lemezmennyiséget közvetlenül a vasműből kapja a Mladá Boleslav-i autógyár. A pi­aci versenyképesség érdekében évek óta nagy gondot fordítanak a termékek minőségének folya­matos, komplex program szerinti javítására. Mint más hasonló ipari vállalat­nál, az utóbbi években itt is renge­teg Külső és belső kedvezőtlen hatás nehezítette az állami tervből eredő feladatok teljesítését. A he­tedik ötéves tervidőszak első há­rom évében ennek ellenére a ter­vezett árutermelés értékét csak­nem 1 milliárd koronával, a feltéte­lezett megtakarítást tüzelőanya­gokból több mint 1200 terajoule- val, fémekből 30 658 tonnával tel­jesítették túl, és a termékminőség néhány mutatójában elérték az 1985-re tervezett szintet. Csupán tavaly 497 millió korona értékű árut termeltek terven felül. A hetedik ötéves tervidőszak negyedik évében, 1984-ben összesen 14 milliárd 788 millió Korona eneKU árui Ken termelnie a vasműnek. Az elmúlt évhez vi­szonyítva összesen több mint hét százalékkal, ezen belül acélból hat százalékkal, kokszból - az új 3-as kokszoló üzem átadását kö­vetően - 50 százalékkal termelnek többet. A nyugati országokba irá­nyuló export 14 százalékkal, az első osztályba sorolt termékek mennyisége húsz százalékkal nö­vekszik.- Nem kis feladatok ezek - hangsúlyozta Oto Tomašu válla­lati igazgató - de teljesíthetők, mert dolgozóink igyekezetét an­nak tudata is füti, hogy 25 évvel ezelőtt létrejött vállalatunk nem­csak Kassa (Košice) és a kelet­szlovákiai kerület, hanem egész népgazdaságunk fejlődése szem­pontjából igen fontos szerepet ját­szik. A Kelet-szlovákiai Vasmű gazdaságunk igen jelentős pillérét képezi. A negyedszázad alatt megvál­tozott az itt dolgozó csaknem 24 ezer ember élete is. Az emberek többsége kohászati tapasztalatok nélkül lépett itt munkába, nem ér­tett a korszerű technikához, ilyen hatalmas ipari üzem szervezésé­hez. Negyedszázad alatt kiváló kohászok, politikailag és szakmai­lag képzett emberek, kollektívák nevelkedtek fel a vasműben, örömmel nyugtázható, hogy a vasmű minden dolgozója helytáll az igényes feladatok teljesítésé­ben, példás magatartásával öreg­bíti a jubiláló Kelet-szlovákiai Vas­mű hírnevét is. (kulik) APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ Április 14-én és 18-án ünnepük- 58., illetve 60. születésnapjukat Deá­kin (Diakovce) Tóth János és neje, Szidónia. E kedves ünnep alkalmából szeretettel köszöntik, sok boldogságot, jó egész­séget és hosszú, nyugodt életet kí­vánnak lányaik, vejeik, fiuk, menyük és nyolc unokájuk. Ú-1230 ■ Április 19-én ünnepli 55. születés­napját a szerető, jó édesanya, feleség és nagymama, Fodor Istvánné Nagyszarván (Rohovce). E kedves ün­nep alkalmából szívük egész szerete- tével köszöntik, jó egészséget és na­gyon hosszú, boldog életet kívánnak neki szerető férje, Pisti, lánya, Ibi, fia, Pityu, veje, Ľuboš, menye, Alica és három kis unokája: Marian, Ľuboško és Ivetka. Ú-1362 ■ A legdrágább férjnek, édesapának, nagyapának, Albert Aladárnak Gesztetére (Hostice, rimaszombati- Rimavská Sobota - járás) 50. szüle­tésnapja alkalmából tiszta szívből gra­tulálnak, jó erőt, egészséget és hosz- szú, boldog életet kívánnak felesége, Ottilia, lánya, Szilvia, fia, Tibor feleségével, Évával és kis unokája, Tibiké, aki sokszor csókol­ja Ú-1367 ■ Április 18-án ünnepli 60. születés­napját Németh Mária Kolárovóban. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, sok erőt, egészséget és hosszan tartó, nyugodt, békés, bol­dog életet kíván szerető élettársa, Péter. Ú-1251 ■ Cséfalvay Bélának Nagymegyer- re (Čalovo) 80. születésnapja alkalmá­ból szeretettel gratulálnak, töretlen egészséget és hosszú, csendes, nyu­godt életet kívánnak fia, Feri, menye, Irén, unokái: Feri és Irénke családtagjaikkal, Guszti, va­lamint dédunokái: Zolika, Ferike és Juditka. Ú-1405 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Javítják a minőséget (ČSTK) - A Sabinovi Nehézgépipari Üzem dolgozói az SZNF 40. évforduló­jának tiszteletére kötelezettséget vál­laltak a minőség javítására, a gazdasá­gosság növelésére és a tervfeladatok túlteljesítésére. Az üzem a nagy teljesítményű gé­pek számára készült erőátviteli beren­dezések legnagyobb gyártói közé tar­tozik hazánkban. Termékeit alkalmaz­zák az energetikában, a mezőgazda­ságban és gyakran az exportált beru­házási egységekben is. A vállalás tel­jesítéséért a legnagyobb felelősség a 21 szocialista munkabrigád tagjaira hárul. Kötelezettségvállalásukban a felajánlási mozgalom népszerűsítése is szerepel: az üzem dolgozóinak leg­alább 50 százalékát szeretnék bevonni e feladatok teljesítésébe. A sabinovi gépgyár dolgozói nem feledkeztek meg a környezetszépítés­ről és a gyermekekről sem. Társadalmi munkában 2800 órát dolgoznak környezetrendezési munkák során és a pionírtábor építésén. ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, barátnak, szomszédnak, a VII. és a III. osztályos tanulóknak és tanítóiknak, a jókai (Jelka) kertészet dolgozóinak és mindazoknak, aki 1984. február 22- én elkísérték utolsó útjára a jókai teme­tőbe a drága férjet, gondos édesapát, testvért,és sógort, Putz Lajost, aki hosszú betegség után 42 éves korában távozott szerettei köréből. Kü­lön köszönjük a sok virágot és koszo­rút, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, két árvája: Lali- ka és Marika és az egész rokon­ság Ú-1399 ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak és barátoknak, akik 1984. március 26-án elkísérték utolsó útjára a nagyszarvai (Rohovce) teme­tőbe a drága édesapát, nagypapát, dédapát, Mandl Józsefet, és részvétükkel, virágaikkal enyhítették fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-1401 ■ Hálás szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonnak, ismerős­nek, szomszédnak és mindazoknak, akik 1984. március 20-án elkísérték utolsó útjára a hosszan tartó, súlyos betegség után 77 éves korában elhunyt drága jó feleséget, édesanyát, anyóst, nagyanyát és dédmamát, Véghné Horváth Teréziát a csallóközkürti (Ohrady) temetőbe. Külön köszönetünket fejezzük ki a vá­sárúti körzeti orvosnak és a dunaszer- dahelyi (Dunajská Streda) belgyógyá­szati osztály orvosainak, akik nagyon sokat fáradoztak, és enyhítették fájdal­mait. Szerető férje, lányai, fiai, menyei, vejei, 17 unokája és 2 dédunokája Ú-1403 ■ Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik 1984. 3. 28-án elkísérték utolsó útjára a kisudvardi (Maié Dvorniky) temető­be a drága jó édes­anyát, nagyanyát, anyóst, dédanyát, testvért, Fehér Istvánné Cséfalvay Máriát, aki hosszú betegség után 84 éves korában távozott el tőlünk. Külön kö­szönjük a sok virágot és a helyi polgári ügyek testületének a megható búcsúz­tatót. A gyászoló család Ú-1417 ■ Fájdalomtól meg­tört szívvel mon­dunk hálás köszö­netét a volt munka­társaknak, ismerő­söknek, jó barátok­nak, rokonoknak és mindazoknak, akik 1984. március 27- én elkísérték utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Lévai Jánost a komáromi városi temetőbe. Ugyan­csak köszönetét mondunk a részvét­nyilvánításokért és a virágokért, ame­lyekkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Ú-1425 MEGEMLÉKEZÉS ■ Soha el nem mú­ló szeretettel emlé­kezünk a szeretett férjre, édesapára, nagyapára és déd- nagyapára id. Szalay Imrére (Čalovo), akit a halál 1982. április 18-án. 80 éves korában ragadott ki szerettei kö­réből. Akik ismerték és szerették, gon­doljanak rá ezen a szomorú második évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége, gyer­mekei, unokái és dédunokái Ú-1313 A vágsellyei (Šaľa) DUSLO Vegyipari Vállalat -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­I a már meglevő és új üzemrészlegeibe azonnali belépéssel felvesz: szakképzett és szakképzetlen dolgo­zókat - vegyészeket a vegyipari gépek és berendezések kezeléséhez lakatosokat, csővezeték-karbantartó- kat és hegesztőket esztergályosokat építőipari dolgozókat különféle szak­mákra tolatókat az üzemközlekedési rész­legbe szakképzetlen segédmunkásokat vegyész- és gépészmérnököket - fér­fiakat vegyipari, gépipari- vagy villamossági szakközépiskolát végzetteket - fér­fiakat Az érdeklődők a gyár személyzeti osztályán jelentkezhetnek az alábbi címen: Duslo, n. p. Šaľa, telefon: 30-71/75, 25-61/65 (központ), mellékállomás: 24-91, 23-90. Toborzási terület: nyugat-szlovákiai kerület. ÚP-30 ÚJ SZÓ 6 ­1984. IV. 18. A huszonöt éves Kelet-szlovákiai Vasműben ELŐTÉRBEN A MINŐSÉG

Next

/
Oldalképek
Tartalom