Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-19 / 67. szám, hétfő
A z élet legtermészetesebb megnyilvánulásaihoz hasonlíthatók a képek. Olyanok, mint egy lélegzet, egy levegővétel, a mezőn, a búzatarlón, a kenyér- sütő kemencék közelében, a konyhák délutáni hűvösében. Olykor álomszernek, máskor emlékidézők, néha megszólítanak. Egy ember a tisztaságról álmodik, egy nyolcvanéves asszony fiatalságára emlékezik, egy eltűnt világ tanúja hozzám beszél. Bartusz Gyuláné, született Németh Júlia ekecsi (Okoč), származású asszony, kéméndi (Kameezért mást jelentenek ezek a lefestett képet alkotójuknak, mint nézőiknek. Azontúl, hogy egy múltbaveszett világról informálnak, az érdekességük, a figyelemfelkeltő sajátosságuk az alkotó motiváltságában, a festési kényszer irányában keresendők. Hetvenévesen kezdett el festeni, s ami azóta ecsetje alól kikerült, az festett beszéd, mesélő képi világ. Nincs egyedül a világban. A képességek, a kifejezés belső kényszere nyomán festeni, alkotni kezdő „tanulatlan" művészek egész sorát fedezték fel az elmúlt évszázadban. Kapcsolják őket a népművészethez, de ahhoz a legritkább esetben kötődnek. Sem alkotói meghatározottságaik, sem az elkészített képeik, szobraik nem képviselik a népművészetnek a használati és a díszítő funkcióból, a célszerűségből eredő értékeit. Bár témaválasztásuk nemegyszer a népi, a paraszti kultúrához tartozónak mutatja őket, mégsem vizsgálhatók a népművészet tárgykörében. Éppen az a jellegzetesség hiányzik, amely minden népművészeti alkotást megkülönböztet mástól: a közös„SORSENEK“ nín) mesterember felesége, nemrég kiállította képeit a komáromi (Komárno) Dunamenti Múzeumban. Kiállítás? Aligha nevezhető annak, ha a közel száz festményt egymás mellé, alá és fölé a falra akasztják. A tárlat rendezői mintha csak érzékeltetni akarták volna, hogy ezek a képek így születnek. Minden rendszer, előre kimódolt gondolat, stílus nélkül... Emberek, tárgyak és a munka. Az egykori zárt paraszti társadalom körforgása. A képeket nézegetve idillinek tűnő házkörüli munkák is nagy fizikai erőfeszítést kívántak. Lekvárfózés, Fonás, Disznóölés, Szövés - a képek címei ma már más képzettársítást sugallnak, mint abban az időben, ahová az emlékezés röpíti festőiket. Abba a sorba tartoznak, ahová a Szénakaszálás, Szántás, Terménybetakarítás, Tehénfejés, Itatás, Kendernyűvés; a létezés, az életfeltételeket megteremtő gazdálkodás munkafázisai. Éppen ségi értéke. Olykor a közösségi életet tükrözik, az alkotásokat azonban - a népművészetbe tartozó használati tárgyakkal ellentétben - sohasem tekintették közösséget szolgáló értéknek. Sőt, a zárt paraszti vagy városi szegénység köreiben az ilyen feste- getó, szobrászkodó egyéneket különcöknek, bogarasoknak, zavart fejűeknek tartották. A legnagyobb és leghíresebb képviselője ennek a „tanulatlan“ művészetnek a XIX. század végén híressé lett Henri Rousseau, a vámos. Az ő nevével kapcsolatban emlegették először a neoprimiti- vizmust, majd később a naiv művészetet. Olyanok ők, mint a felnőtt gyermekek: tiszták, a világlátásuk sértetlen, kívül esik az uralkodó képzőművészeti áramlatokon, s a legtöbb esetben konkrét képi gondolkodásuk vagy álomviláguk ölt képzőművészeti formát. Talán észre sem vesszük, divatja született a naiv művészetnek. A legutóbbi három-négy évtizedben Európában több gyűjteményes kiállítást is rendeztek a legkülönbözőbb nemzetiségű naiv művészek festményeiből. Többek között Magyarországon a kecskeméti Naiv Művészetek Múzeumában mutatják be ezeket az alkotásokat. Nem kevés azoknak az emlékházaknak, múzeumoknak a száma, amelyekben egy-egy naiv művész életművét állítják ki. Évente több tízezren látogatják a Cseh Paradicsomban, Hrubá Skála közelében létesített szobor- kiállítást, amely egyetlen ember, egy öreg földműves alkotásait mutatja be. Ugyanígy csodálhatjuk a hanvai (Chavana) Igó Aladár faszobrait egy-egy kiállításon. Nem ók tehetnek róla, hogy valamifajta konjunktúrája alakult ki ennek a művészetnek. Ahogy minden más jellegű tömegérdeklődést keltő kulturális jelenséggel együtt megjelennek a „terepen“ a haszonravárók, az üzleti szellemmel „megáldott“ egyének, úgy ezt is kufárok kísérik. Különösen azokat az alkotásokat gyűjtögetik előszeretettel, amelyeknek alkotói önmaguk1 harcát megvíva eljutottak az „igazi“ művészetet szükségszerűen kísérő „rafináltságiq“. A naiv művészek nemcsak a képzőművészeten belül alkotnak figyelemreméltót. Bár jellegéből eredően az irodalom csak a legritkább esetben fogad be ilyen alkotókat, mégis tudunk olyan alkotásokról, amelyek megfelelnek a „naiv művészet“ fogalmának, legalábbis az alkotók műveltségét, tanultságát illetően. A hetvenévesen festegetni kezdő Bartusz Júlia indíttatásához, legalábbis a késztetés módját illetően, sokban hasonlít Tamási Gáspár (Tamási Áron testvéröccse) írói megszületése. Az azóta már híressé lett Vadon nőtt gyöngyvirág című önéletírás szerzőjét is írók ösztönözték az alkotásra. Bartusz Júliát szobrász és mérnök fiai. Az ő képei sem mások, mint Tamási Gáspár írása, önkibeszé- lés, önmegnyugtatás is egyben. Lelki szükségletből fakadó „sorsének“, amely a nehéz fiatalság, a fölöttük ide-oda vágtató történelmi szél, a parasztosok dolgát örökíti ál az utókornak. A megtartása már a mi dolgunk. DUSZA ISTVÁN Nem szalmaláng A Bodrogköz és az Ung-vidék kulturális életében változás tapasztalható az utóbbi időben, és tegyük mindjárt hozzá, pozitív irányú változás. Míg korábban a különböző seregszemléken sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy vajmi kevés figyeíemre méltó történik a „keleti végeken“, most a helyzet egészen más. Már a vers- és prózamondók minap lezajlott kelet-szlovákiai kerületi versenye is egyértelműen mutatta a tőketerebesi (Trebišov) járás fiataljainak előretörését. Az l-lll. kategória versenyzői közül a nagykaposi (Veľké Kapušany) Lakatos Annamária és Kaszonyi Judit, a kiskövesdi (Malý Kamenec) Dó- czi Sándor, a kisgéresi (Malý Ho- reš) Bácskái Csilla, valamint a nagykaposi Barkó Zsolt is ott lesz az országos döntőben- a Dunamenti Tavaszon. A IV. és az V. kategória versenyzői kerületi szinten ugyan még nem mérték össze tudásukat, de a járás illetékes képviselői állítják, hogy Leczó Enikő, Geri Gabriella, Orlovszky Erzsébet, Szpisák Edit, Szabó Kati, Jakab Elemér, Sallai Katalin, Bajusz Ernő nagy eséllyel indulnak. Ripcsu Rudolf, a CSEMADOK tőketerebesi járási bizottságának a titkára a következőket mondja a fellendülésről:- Évek óta igyekszünk egymást gazdagító, kölcsönös kapcsolatokat kialakítani és fenntartani az iskolák pedagógusaival. Igazságtalan lennék, ha azt állítanám, hogy korábban ezen a téren semmi eredményt nem értünk el, de tény, hogy amióta egy új és fiatal pedagógusnemzedék látott munkához, jobban megvalósulnak szándékaink. Ezek a’ pedagógusok tudják, értik, hogy mi a jó vers- következésképpen frázismentesen, gondolatébresztő módon képesek foglalkozni a gyerekekkel. És ez a jó. A gyerekekben levő alkotókészség kibontakoztatására és személyiséget gazdagító kiteljesítésére ezek a tanítók nem sajnálják az időt. Közülük többen a Népművelési Intézet, illetve a Kelet-szlovákiai Kerületi Művelődési Központ által szervezett rendezői tanfolyamokat is látogatták, s egyértelműen vallják: szakmai szempontból sok olyan ismeretre tettek szert, amelyek segítik őket a gyerekekkel való foglalkozásban, kreativitásuk fejlesztésében. Hogy a bodrogközi és az Ung- vidéki tanítók szívügyüknek tartják az ifjú nemzedék nevelését, arról a diákszínjátszók járási versenyén is meggyőződhettünk. A hét kisszí npad és a két bábcsoport jó színvonalú, szívmelengető, felszabadult játékkal örvendeztette meg a közönséget. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy ebben a járásban nyolc gyermek éneklőcsoport is működik, akkor a pedagógusok munkája valóban tiszteletet érdemlő. Az új és pozitív jelenségek közé sorolhatjuk továbbá, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, melynek tagjai az irodalmat már belső szükségletnek érzik. A vers- és prózamondók V.(felnőtt) kategóriájában korábban úgyszólván nem volt jelentkező, az idén már tizenöt. Munkások, orvosok, mérnökök érzik úgy, hogy a költő, az író felismert igazságait, kételyeit - a sajátjukénak is érezve - ki kell mondaniuk. Ki kell mondaniuk, hogy ezekkel a gondolatokkal másokat is megérintsenek. Hittel végzett munka ez mindenképpen. Es hittel teszi ezt immár tíz éve a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) Vox humana kisszí npad is, melynek Mihályi Molnár László a vezetője. A színjátszásnak ezt a formáját itt kétségtelenül ők honosították meg, s emelték olyan szintre, hogy ma már nem csak közönségük, hanem követőik is vannak. Az áqcsernöi (Čierna nad Tisou) vasúti átrakó állomás üzemi klubjában Orlovszky Erzsébet, Borsiban (Borša) Hajdúk Alica alakított kis- színpadot, s a királyhelmeci gimnáziumnak is van egy ígéretes csoportja. De a hagyományos színjátszás sem került válsághelyzetbe, amit az is igazol, hogy Ki- rályhelmecen két-, Nagykaposon egy amatőr színjátszó csoport készül bemutatóra. Fenntartások nélkül mondhatjuk, hogy Királyhelmecen most sok értéket felmutató, pezsgő kulturális élet van kialakulóban. A művelődési házban például a bodrogközi amatőr képzőművészek Ticce klubja tagjainak munkáiból nyitottak kiállítást. Rendszeresen próbál a Bodrogközi Népi Együttes: egész estés műsorral készülnek fennállásuk tízéves jubileumának megünneplésére. Új összeállítás bemutatására készül az ugyancsak jubiláló Vox humana is. Bizonyos stagnálás után úgy tetszik, hogy a nagykaposi énekkar és a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkara is új erőre kap. A tavaszi rendezvények közül kiemelkednek a március 23-tól 25- ig tartó Erdélyi János-emlékna- pok, melyeknek a keretében nagykaposon Irodalmi Szemle-ankétot rendeznek, író-olvasó találkozókat tartanak, s különböző témájú előadások hangzanak el. Nos, röviden összefoglalva ennyi lenne a legfrissebb újság a Bodrogközből és az Ung-vidé- kéről. Végezetül hadd idézzem még Ripcsu Rudolf szavait:- Évek óta CSEMADOK-titkár vagyok, jól ismerem a járásunkat. Úgy érzem, ami az utóbbi években kulturális téren elkezdődött- s már kétségtelenül figyelemreméltó eredményeket is hozott- nem szalmalángszerű fellobba- nás, hanem tartós fellendülés kezdete. SZASZAK GYÖRGY Langstein Erzsébet: Nógrádi falurészlet „Akkor már lehetünk mi is“- Miért éppen te, miért éppen ti vagytok azok, akik felújították a színjátszást falutokban? Mielőtt közreadnám Száraz Pálnak, a Nagyfödémesi (Veľké Úľany) Efsz SZISZ-szervezete és a helyi művelődési otthon keretében működő színjátszócsoport rendezőjének a válaszát, visszapergetem egy kicsit az idő kerekét. Amikor a függöny szétmegy, szinte érezhető, hogy az egész falu itt lélegzik a nézőtéren. A darab, a Zsákbamacska, háromfel- vonásos vígjáték. Számomra megejtő, hogy a színpadon két munkás, egy műszakvezető, három hivatalnoknő és egy, doktori cím birtokosa teszi, mi távol van civil szakmájától, hivatásától. A függöny mögött építésvezető izgul, vagyis a rendező. Már nem oszt tanácsot, nem figyelmeztet. Vizsgázik ő is. A nézőtéren pedig, lehet, ott ül az az ifjúember, aki az előadás láttán talán maga is bekapcsolódik a csoport tevékenységébe, talán nagyobb művészi igényekkel, új színt hozva.- Okvetlenül válaszolnom kell? Mármint az előbb feltett kérdésre.- Nem vagy köteles, ahogy játszani sem vagytok kötelesek. Elmosolyodik.- Ha nem tennétek ti, lehet, hogy akadnának mások.- Akkor már lehetünk mi is. Hetvenkilencben kezdtünk, azelőtt jópár évig szünet volt ezen a téren. Egy gyűlés után megkérdeztem az egyik színjátszót, mit szólna, ha... Alig telt el néhány év, s legutóbb már huszonnégy tagú csoportból választhattuk ki a szereplőket. Nem mondok újat azzal, hogy volt, aki kulisszahordással kezdte. Ma már közösen döntünk egy-egv új jelentkező „felvételéről“. Ezt azért mondom, mert nálunk nem egy embertől függnek a dolgok.- Nem jelent ez a rendező számára hátrányt?- Ha vannak is véleménykülönbségek, ebből nem következik, hogy én vagy bárki más fékezve lenne. így neveli magát ez a csoport, gondolom közben. Közösen mérettetnek meg az ötletek, a gondolatok. Miközben megmutatkozik, kinek mire van tehetsége. Egyúttal kialakulnak a feladatkörök is, az ösztönös cselekvés tudatossá válik. A csoport eddig négy alkalommal vett részt a színjátszók járási seregszemléjén, ahonnan egy alkalommal a kerületi fesztiválra is eljutottak. Dr. Bachratý Károly háromszor kapta meg a legjobb férfialakítás díját, de kitüntették játékáért Hanzel Valériát és Stevkó Máriát is. Többször elnyerték a legszebb színpadi beszéd díját. Száraz Pál tavaiy, a népművelők napján, elismerő oklevelet kapott rendezői tevékenységéért.- Nehéz volt visszahozni az embereket a művelődési otthonba - mondja. - A televízió, az örökös futás, rohanó világban élünk. De most már mindig telt ház előtt játszunk otthon.- Az efféle vígjátékok mélyebb jellem- vagy társadalomábrázolásra kevésbé alkalmasak. A ne- vettetésen túl milyen követelményeket tartasz szem előtt?- Mint már mondtam, nehéz volt a közönséget behozni, s még nehezebb ideszoktatni. De ezt már elértük, ám az útkeresés nem ért véget, mert úgy érezzük, hogy másra, többre is képesek lennénk. Persze, nem áll szándékunkban egy hirtelen fordulattal más köntösben mutatkozni. Az idő majd meghozza gyümölcsét. POÓR JÓZSEF LEMEZ Paudits Show A Magyar Televízió tavalyi szilveszteri programjában szerepelt' Paudits Béla Pardon, hogy bocsánat. .. című show-műsora. A Paudits Show címmel kiadott Quali- ton-lemez ennek a műsornak a felvétele. Manapság, amikor egyre több a videomagnó és a videokazetta, nyomban felmerülhet a kérdés, helyes-e egy kimondottan televíziós show-műsort videokazetta helyett hanglemezre rögzíteni? A kérdésre nem is könnyű válaszolni. A show-műsor - mint tudjuk - elsősorban a látványra épít és elsősorban vizuális élményt nyújt. Paudits Béla műsora is ilyen, ötletes díszletek, „kamarajáték“, fényeffektusok, szóló- és csoportos táncbetétek, groteszk részletek járultak hozzá a látványosság kialakításához, s nem utolsósorban a fiatal magyar showman, Paudits Béla játékossága, mozgékonysága, tánctudása és mókázó kedve. A zene tehát alárendelt szerepet játszott volna? Nem, hiszen mindaz, ami a show- műsorban a „cselekményt“ jelentette, tulajdonképpen a zenére épült. A zene és a többi komponensek tehát együttesen, egymást kölcsönösen kiegészítve alakították ki a műsort. Mit kap tehát az, aki - tegyük tel - nem látta a kérdéses show-t és végighallgatja a Paudits Show című lemezt? Közel háromnegyedórás összeállítást a húszas, harmincas és negyvenes évek dalaiból, tánczenéjéből - meglehetősen egyhangú „csomagolásban“. Feltehetően egészen másképpen hangzana a lemez, ha eredetileg is hanglemeznek készült volna, hiszen akkor a dalok még ötletesebb feldolgozásban, kevésbé egyhangú hangszerelésben és dramaturgiai szempontból is pergőbb ritmusban (a műsor egészének ritmusára gondolunk), szellemesebb zenei kísérettel hangza- nának el. Paudits Béla, aki kétségtelenül ígéretes képviselője a show-mü- fajnak, ezúttal a dallamok előadását kissé egysíkúvá „egyszerűsítette“, jóllehet a táncok műfaji sokfélesége kiváló alkalmat adott volna az egyhangúság, a némileg érzékelhető monotónia kiküszöbölésére. A Botba Lajos szerkesztette műsor, melynek zenei kísérője a Stúdió 11 és a Magyar Rádió és Televízió Vonós Tánczenekara, valamint számos hangszeres szólista volt - az elmondottak ellenére is - jó szórakozást nyújthat e lemezen is a könnyű muzsika és a nosztalgia-dallamok kedvelőinek. SÁGI TÓTH TIBOR ÚJ SZÓ 4 1984. IH
