Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-01 / 52. szám, csütörtök

Az alkotó pedagógia műhelyében Látogatás a pécsi Nevelési Központban A pécsi Lvov-kertváros centrumában az Apáczai Csere János körtér ma már természetes lakótelepi központ. S ez elsősorban a Siklósi városrész vonzó magvának, a Nevelési Központnak az érdeme. A lakó­negyed nagysága és a Pécs történelmi városközpontjától való távolság tette szükségessé, hogy viszonylag önálló közösségi központot kapjon. A tervezési munkálatok 1978-ban kezdődtek el, a pedagógiai koncepciót a készülő kiviteli tervekhez ,,menetközben“ alakították ki. A pedagógiai tudomány helyi és országos szakemberei összefogtak a gyakorlati munkát végzőkkel, s Magyarországon elsőként létrejött egy 14 főből álló tudományos tanács, amely arra vállalkozott, hogy kísérleti programot készít, kivitelez és műhelyévé válik az alkotó pedagógiai munkának. Ilyen előzmények után, 1979. szeptember 1-én, a Siklósi városrészben megkezdte működését egy folyamatosan épülő integrált intézményrend­szer. Fő cél: A harmonikusan fejlett ember kialakítása Nemrég, magyarországi riport- utam során ellátogattam a pécsi Nevelési Központba, amely a kö­zelmúltban érkezett teljes kiépíté­sének befejező szakaszába. Az új létesítmény céljairól, fő irányairól és a benne folyó kísérle­tek várható eredményeiről Szilá­gyi János igazgató és Csorba Tivadar, a városi tanács művelő­dési osztályának vezetője tájékoz­tatott.- Ez a Nevelési Központ, amely a lakóterület csecsemő-, gyer­mek-, ifjú- és felnőtt-lakosságá­nak törvényben deklarált gondo­zási, nevelési, oktatási, művelődé­si, sportolási feladatát, szórako­zását szervezi, irányítja és ki­szolgálja - fő céljának a mindenol­dalú, harmonikusan fejlett kom­munista ember művelését tekinti. Intézményrendszerünk, amely mintegy 4000-4500 gyermek és ifjú, valamint vagy ezer felnőtt egyidejű ellátását biztosítja - alap­vetően művelödéscentrikus. Az új létesítmény, amelynek ma már megfelelő tevékenységi háttere van, bölcsődéket, óvodákat, álta­lános, illetve szakközépiskolákat, gimnáziumot, lakótelepi művelő­dési házat, önkiszolgáló éttermet, konyhát stb. egyesít úgymond „egy tető alatt“ - mondotta Szilá­gyi János. Közvetlen kapcsolat a tanulókkal Ezután az igazgató kíséretében megtekintettük a Nevelési Köz­pont egymáshoz kapcsolódó, de önálló egységeket alkotó épület- együttesét. A központ egy udvar köré szer­veződik. Az egyik szárnyon az oktatási tömbök helyezkednek el, a másik szárnyon az éttermek, a konyha, a fedett uszoda és a tor­nacsarnok. A két szárny közti ud­var északi irányban nyitott vizuális kapcsolatot teremt a Mecsek hegységgel és Pécs történeti vá­rosképével. Ami azonnal szembetűnik: az egyes funkcionális alapegységek­nek külön-külön bejáratai is van­nak, azon kívül, hogy az aulából mindegyik egység közvetlenül is megközelíthető. A központi épület földszinti aulája forgalomelosztó, zsibongó, társalgó és információs központ szerepet tölt be. Az első emeleten anyanyelvi, matemati­kai, idegennyelvi és társadalomtu­dományi szaktantermek, ifjúsági és felnőtt klubövezet, éttermek, iskolaorvosi rendelők, igazgató­ság, tanári szoba, tornacsarnok stb. található. A korszerűen berendezett „ku­tatószobák“ a kicsinyeknél játszó­terekké, a nagyobbaknál a tehet­séggondozás műhelyeivé váltak. A hatszögletű, sok irányban nyit­ható asztalok megszüntették a merev térszerkezetet, s új, eddig ismeretlen (mikro, kis, nagy) cso­portok kialakítását teszik lehetővé. A pedagógusok elszakadnak a táblától, közvetlenebb kapcso­latba kerülnek tanítványaikkal. A nagyterem iskolai ünnepé­lyektől a mozi szerepen át, a gyű­lésekig és egyéb előadásokig, igény szerint használható. A gyer­mek- és felnőtt-övezet egyaránt alkalmas társasjátékokra, úttörő­foglalkozásokra, szülői értekezlet­re, vetélkedőkre, klubdélutánokra stb. A könyvtárhoz kapcsolódó au­diovizuális müsorközpont és mé­diatár az egész Nevelési Közpon­tot el tudja látni hang- és kép­anyaggal. Hetven pedagógus Közben ismét á Nevelési Köz­pont céljaira terelődik a szó:- Tevékenységünk középpont­jában a gyermek áll - hangsúlyoz­za a Nevelési Központ igazgatója. A belátás képessége Leningrád szellemiségéhez híven BESZÉLGETÉS DUNCSÁK ATTILA KÉPZŐMŰVÉSSZEL LSislányom otthon felejtette f \ a lakáskulcsot, sietnem kel­lett haza, hogy ne álldogáljon a lépcsóházban, hideg is van, meg is ijed - szóval siettem, nyomtam a gázpedált, a kis kocsival egyik sávból a másikba surrantam, néha talán szabálytalanul is, előztem, ahol lehetett, kihasználtam helyis­meretemet. Teherautó döcögött _ előttem negyven kilométeres se­bességgel, dugig megrakva zsá­kokkal. Kinéztem mögüle, szabad volt az út. Mintegy 300 méterre kellett balra fordulnom a főútról, gondoltam, addig kétszer is mege­lőzöm; jeleztem, gázt adtam és gyerünk, de a teherautónak ez nem tetszett, mikor melléje értem, gyorsított, lassan tudtam csak az előzést befejezni, már száz méter­re volt a mellékút, ahol balra kellett kanyarodnom, de velem szemben fölbukkant egy mentőautó és mö­götte hosszú kocsisor haladt; je­leztem hát, hogy kanyarodni aka­rok, és fékeztem, megálltam - mö­göttem a teherautó kerekei csiko­rognak, és dudál, dudál eszeve­szetten, szinte érinti a kocsimat, aztán a vezető kihajol az ablakon és a forgalom dübörgését túlordít­va az ocsmány káromkodások olyan áradatát zúdítja rám, hogy ha a világ legjámborabb remetéje lennék, akkor is fejembe szállna a vér. Uralkodom magamon, nem szólok, nem intek, és amint sza­bad az út, elhúzok, síéték, és haza is érek még a kislányom előtt, akinek aztán alaposan beolvasok, hogy miért hagyta otthon a kul­csot; riadtan néz, miért kiabálok. Visszatekintve most a szeren­csére jelentéktelen kis történetre, egyetlen mozzanatot szeretnék fölnagyítani: belátom, hogy fölös­leges volt előznöm. Meggondolat­lanul cselekedtem; és a sietés sem volt eléggé indokolt. Remélem, mindez nem hangzik félreérthetóen. Nem a búnbánat erényének gyakorlására szeret­nék biztatni aprócska problémám­mal, és az önkritika mértéktelen szorgalmazása is távol áll tőlem. A belátás képességének ápolását viszont fontosnak tartom. Nélküle nehezebb az együttélés, az ütkö­zések elviselése és feloldása. Ter­mészetesen nem a hazug alkal­mazkodásról vagy a szenvedő alázatról beszélek, hanem az ér­telmes, higgadt fölmérésről, amellyel önmagunk felé fordulunk. Annak a közhelynek az érvényesí­téséről, hogy senki sem tévedhe­tetlen. Ha pedig az ember belátta té­vedését, adjon is hangot neki, je­lezze valamiképpen, hozza a má­sik tudomására. Elhallgatni ezt sem szabad. Igaz, ehhez mindig kettő kell, mert a megszólaló nem sokra megy, ha nem talál meghall- gatóra, s az embernek mindkét szerepben föl kell találnia magát. De aki a belátás képességét nem engedi elsorvadni magában, an­nak sohasem lesznek ilyen gond­jai, mert elfogadni, másodiknak lenni, visszaköszönni, válaszolni talán mégiscsak könnyebb. HORGAS BÉLA- Programjainkat a gyermekért és vele kapcsolatosan szervezzük. Ebbe a folyamatba kapcsoljuk be a szülőket, testvéreket, akik ezál­tal önmaguk is részesei lesznek a művelődési folyamatnak, miköz­ben elindulnak saját személyisé­gük kiteljesítésének útján. Az intézményben jelenleg het­ven kutatásra alkalmas pedagó­gus dolgozik. Az oktató-nevelő munkában a pedagógusok a kitű­zött célt egyéni módszerekkel is elérhetik. Helyet adunk a sajátos kezdeményezéseknek, de jelen vannak az ösztönzött programok is. Új típusú tanintézményünk az óvodaiskola. Itt óvodai módsze­rekkel, játékos jellegű munkával biztosítjuk a tantervi követelmé­nyek teljesítését; megkíméljük a gyermekeket az intézményvál­tás megrázkódtatásaitól, azaz át­segítjük a gyermekeket az óvodá­ból az iskolába. Fontos célunk az is, hogy a Ne­velési Központ a gyermekekben ösztönözze, kialakítsa a közéleti gyakorlat iránti érdeklődést. Rá akarjuk szoktatni őket a gazdálko­dási alapelvekre is, hasznos ter­mékek gyártására. Tanműhelye­inkben szakképzett vezetők irá­nyításával a különböző korosztá­lyú gyermekek együtt sajátítják el egy-egy szaktevékenység alap­jait. Azokhoz is szólunk, akik nem tudnak eljutni hozzánk... A Nevelési Központ belső éle­tét, de hatósugarának kiszélesíté­sét is jól szolgálja a rendelkezésre álló korszerű technikai kapacitás. Ennek egyik fontos tényezője a pécsi kábel-televízió, amely a hétfői szünnapon az 1. csator­nán saját programmal jelentkezik. Amint Pécsett a városházán Czente Gyula tanácselnök el­mondta, a városban az eddigi egyéni antennák helyébe az ún. nagyközösségi antennarendsze­rek lépnek, s ezekhez kapcsolódik az önálló stúdióval rendelkező ká­beltévé is. A lakosság körében nagy az érdeklődés a 2-2,5 órás adás műsorai iránt. Sok, a város életét érintő kérdésben operatí­vabb lett a helyi tájékoztatás, ru­galmasabbá vált az irányító szer­vek és a lakosság kapcsolata. A helyi kommunikációnak ezt a korszerű eszközét a Nevelési Központ is igénybe veszi, hiszen már most 12 ezer pécsi lakásban fogható a kábeltévé adása.- így azokhoz is eljutunk, azok­hoz is szólhatunk, akik nem tud­nak hozzánk eljönni. Kísérleteink­kel, új módszereinkkel egyre töb­ben ismerkedhetnek meg - álla­pítja meg Szilágyi igazgató. A pécsi Lvov-kertváros Siklósi városrészének figyelemre méltó nevezetességévé vált a Nevelési Központ, amely - amint pécsi ven­déglátóim hangoztatták - a jövő igényeit szem előtt tartó új típusú módszereivel közelebb hozza egymáshoz a korosztályokat, se­gítve így a társadalom összetartó erejét jelentő jó társadalmi közér­zet és közösségi szellem kialaku­lását. Hozzájárul ahhoz is, hogy egy lakókörzet, új település való­ságos szellemi és társadalmi köz­ponttá váljon. SOMOGYI MÁTYÁS Kulturális hírek • A The Observer londoni új­ság jelentése szerint a XVIII. szá­zad nagy zeneszerzője, Joseph Haydn elveszettnek hitt, befeje­zetlen miséjét találta meg Joh McLintock északír farmer házának padlásszobájában. Haydn művét 1768-ban szerezte és megszüle­tését bejegyezte naplójába. Állító­lag sosem adták elő a szerze­ményt - amelynek címe: Missa sunt bona mixta malis (A jóba rossz is vegyül) - és 1829 után nyoma veszett. A farmer teljesen véletlenül bukkant rá a rendkívül értékes és szakértőkkel hitelesített kéziratra. • Jugoszlávia tévéstúdiói összesen mintegy 100 órában su­gároznak műsort naponta. Nagy felkészültségű, mélyen érző, tehetséges fiatal képzómű- vészegyéniség dolgozik Kassán (Košice). Duncsák Attila, a Le­ningrádi Iparművészeti Főiskola elvégzése után a Szovjet Képző- művészeti Szövetség és a Művé­szeti Alap tagjaként öt évig irányí­totta Ungváron a fiatal képzőmű­vészek stúdióját, majd Kassára te­lepült át. Duncsák Attila alkotásai­ra egyébként már korábban, a Szovjetunió Kárpáton túli terüle­te képzőművészeinek kelet-szlo­vákiai tárlatán is felfigyeltünk, s az elismerés hangján szóltak mánkái- ról a Szovjetunióban, Angliában, Magyarországon, Romániában is. Mielőtt közelebbről is megismer­kednénk életútjával, először is azt kérdezem, mi vezérelte Kassára?- Ungvár nekem igen sokat je­lentett. Ha azt mondom, hogy a szülőföldem, akkor ebben min­den benne van. Gyerekkorom, if­júkorom száz és száz élménye fűz ehhez a városhoz, az ottani embe­rekhez. De választanom kellett: a szülőföld, vagy a szülőanyám? Kassára érzelmi szálak indítottak. Itt él az édesanyám, a bátyám. Édesapám 1979-ben halt meg. A család egyesítésének szándéka hozott ide.- Mi volt az, ami önt a képző­művészet felé irányította?- Kezdettől fogva ügyesen raj- zolgattam. Mint gyerek, tágranyílt szemekkel figyeltem apámat, aki szobafestő volt, hogyan rajzolgat- ja otthon papírra a mintákat, majd hogyan vagdossa ki őket. Ez is hatással volt rám, és hát maga Ungvár, a háború utáni felszaba- dultságában megújuló képzőmű­vészeti életével.-Az ungvári festők nesztora. Erdélyi Béla 1945-ben festészeti szakközépiskolát is indított.- Igen, az alapiskola elvégzése után én is ott folytattam tanulmá­nyaimat. Festőiskolaként indult, de később dekoratív falfestészet­re, fafaragásra szakosodott, majd grafikai szakot is nyitottak. Erdé- lyin kívül a legjelentősebb meste­reink Boksái, Maneló, Koczka vol­tak. Én 1959-ben fejeztem be itt a tanulmányaimat és mint rek­lámgrafikus kezdtem dolgozni Ungváron. Közben - mivel csak a festészet érdekelt - otthon állan­dóan festettem. Úgy éreztem, hogy a festészet eszközeivel talán jobban ki tudom fejezni érzései­met és amit látok a világból.- Az iparművészeti főiskolán mégis üveg- és kerámia szakra jelentkezett...- Ennek külön története van. Egy kirándulás alkalmával, még középiskolás koromban eljutottam Leningrádba. Kiállításokat, múze­umokat látogattunk és véletlenül betoppantunk az iparművészeti főiskolára. Ez nyáron történt. Ki voltak téve a diplomamunkák és más egyéb alkotások is. Ezek rám szinte sokkoló hatással voltak! Amit ott láttam, az egészen más volt, mint amit Ungváron meg­szoktam. Ezért jelentkeztem Le­ningrádba.- Mit adtak a leningrádi évek a város hangulata, az iskola lég­köre, szellemisége?- Nagyon jó közösségbe kerül­tem. Nagyon szívesen emlékszem az ott eltöltött hat esztendőre. Az Ermitázsra és a többi múzeumra, meg a tanáraimra, akik mind-mind nagy műveltségű, kedves embe­rek voltak. Például Szmirnov pro­fesszor neve az üvegszakmában Szovjetunió-szerte fogalommá vált. Elmondhatom, hogy én olyan időszakban tanultam, amikor az iparművészet a Szovjetunióban, de másutt is a világon, a rene­szánszát élte. Ez a hatvanas évek eleje és a hetvenes évek közepe volt.- Hogyan folyt a szakmai felké­szítés?- A választott szak mellett öt évig tanultunk festészetet, de négy és fél éves tanfolyam szob­rászatból is volt. Az üveg és kerá­mia pedig párhuzamosan futott egymás mellett. Azt lehet monda­ni, hogy szinte keveredtek a szak­ágazatok. Ugyan volt külön üve­ges és kerámikus csoport, de ha például a kerámikus csoport tagja úgy érezte, hogy az adott feladatot üvegben jobban meg tudná ter­vezni, nyugodtan csinálhatta. Leningrádban a komponáló készség kialakítására, a fantáziá­ra helyezték a nagyobb hangsúlyt. Azt akarták, hogy széles legyen a látókörünk, ösztönöztek, szinte megparancsolták, hogy járjunk könyvtárakba, gyüjtsük az anya­got, ismerkedjünk a stílusokkal. Az iparművészeti órák nagy részét például az Ermitázsban tartottuk. Magunk előtt látva az egyes korok és kultúrák jellegzetes alkotásait. Mondom, a tanáraink európai mű­veltségű emberek voltak, s minket is arra késztettek, hogy minél több ismeretet fogadjunk be. Odafigyel­tünk például^ az északi népek kul­túrájára is. Ök ugyanis nagyon jól értelmezik a népművészet és a modern kapcsolatát, sőt meg is teremtették ennek az egészséges szintézisét. Kölcsönös látogatáso­kat, kiállításokat rendeztünk akko­riban a stockholmi, glasgowi, manchesteri, s a világ több más hasonló főiskoláival.- Milyen lehetőségei voltak a főiskola elvégzése után?- Két lehetőségem volt. Hívtak és a tanáraim is küldtek Belorusz- sziába, a jónevű üveggyárba, ahol kristályüvegek tervezésével fog­lalkozhattam volría, de a honvágy és a család visszahúzott Ungvár- ra. A képzőművészeti szakközép- iskolában éppen ekkor nyílott kerá­miai szak, úgyhogy ott kezdtem tanítani. Közben különböző cégek és intézmények monumentális munkák, mozaikok és üvegfalak megtervezésével és kivitelezésé­vel bíztak meg. Hát ezt csináltam és közben visszatértem a festé­szethez, amitől - most már bizto­san tudom - sohasem válók meg. Különben nagy öröm számomra, hogy Ungváron a kerámia- és az üveg szakmában most már több tehetséges fiatal szép eredmé­nyeket felmutatva dolgozik. Jó ér­zés, hogy az indulásukban valamit segíthettem... Duncsák Attilát szeretettel fo­gadták Kassán is. A Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművészeti Alap már fel­vette tagja közé. Festményeiből pár hónappal ezelőtt a királyhel­meci (Král. Chlmec) művelődési házban rendeztek kamara jellegű kiállítást. Bízunk benne, hogy na­gyobb méretű, a művészetét telje­sebben bemutató kiállításra sem kell sokáig várnunk. SZASZÁK GYÖRGY DJ SZÚ 6 1984. III. 1 A műteremben (Kovács Alfréd felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom