Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-28 / 75. szám, szerda

Ha jó a szervezés Ahol felkarolják a szocialista munkaversenyt és az újítómozgalmat 1 KOMMENTÁLJUK j-------­Am ikor a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetségének Ér­sekújvári (Nové Zámky) Járási Bizottságán a szocialista mun- kabrigád-mozgalom eredmé­nyeit boncolgattuk Milan Tokár mérnökkel, a következő meg­állapítás ragadta meg a figyel­memet: - „Nem új amit mon­dok, de mivel még nagyon sok mezőgazdasági vállalatnál nem ismerték fel ennek jelen­tőségét, megismétlem: ahol nem fordítanak kellő figyelmet a szocialista munkaversenyre, mind a munkafegyelem, mind a gazdasági eredmények körül komoly gondok fordulnak elő. Járásunkban a füri (fíubaň) Vörös Csillag Efsz-ben a legsi­keresebb a munkabrigádmoz- galom. Ezt a helyszínen konk­rétumokkal igazolhatják. Mankoveczky István, a tűri szö­vetkezet elnöke eképpen véleke­dett a brigádmozgalom jelentősé­géről:- Amikor a tagság előtt erről a mozgalomról beszélek, mindig kiemelem a szót - összetartozás. Ugyanis a brigádmozgalomban te­vékenykedő dolgozó tudja a legin­kább érzékelni a kollektíva erejét, azt, hogy egy csoport minden egyes tagja a pillér szerepét tölti be. Szervezetlenség esetén - ak­kor, amikor a dolgozó nem ismeri konkrétan napi feladatát, nem érzi a hovatartozás megtartó erejét, amikor a pluszteljesítményeket nem értékelik - az egyensúly fel­bomlik. Kuczman Jánossal, a gazdaság személyzeti osztályának vezetőjé­vel, a szocialista versenymozga­lom lelkes szervezőjével négy év­vel ezelőtt találkoztam először. Akkor említette: - A brigádmozga­lom szervezői számára az adatok pontos nyilvántartása elengedhe­tetlen követelmény. Kuczman Já­nos ennek a kö­vetelménynek megfelelően dol­gozik. Irodájában ismertető tábla függ a falon, így jól áttekinthető grafikonok, ki­mutatások segít­ségével tudhat meg az érdeklő­dő mindent, ami­re szüksége van. A táblán volt most egy olyan nyomtatvány is, amelyet koráb­ban a SZFSZ já­rási bizottsága dolgozójának asztalán láttam...- Hát az úgy került oda - ma­gyarázta Kucz­man János -, hogy amikor nálunk járt Tokár mérnök, megtetszett neki az álta­lam összeállított táblázat. Állítólag lesokszorosítják, s a járás összes gazdasága ezt használja majd. Nálunk ez jól bevált, ezt használja majd az utódom is, mivel én nyug­díjba vonulok... E kitérő után hadd nézzük, mi­ről is tájékoztat a faliújság: A gazdaságban tizenöt brigád tevékenykedik, összesen 318 tag­gal. A táblázat részletesen ismer­teti, hogy az egyes versenyző kol­lektívák hogyan is állnak a vállalá­sok teljesítésével. Az összes adat felsorolása hosszadalmas lenne, igy csupán egyetlenegyet ismertes­sünk: tavaly a szocialista munka­brigádok vállalása 1 millió 40 ezer 700 koronát tett ki. Ezt az értékes vállalást túlteljesítették. Pócs Józsefet, a gazdaság gé­pesítési fóágazatvezetójét arra kértem meg, so­rolja fei az orszá­gos viszonylat­ban is említésre méltó újításaikat.- Újítómozgal­munkban a tu­lajdonképpeni in­dulás az 1970-es évre datálódik. Elsőként az ötle­tem alapján ké­szítettünk a ga­bonasilóhoz au­tomatikus tisztí­tóberendezést, később Szlávik István társaival olyan kétrészes kultivátort készí­tett, melyet ma már nemcsak mi használunk az oltványiskolá­ban. Szép díjat nyertek újítóink 1977-ben, amikor a szlovákiai mezőgazdasági újító- mozgalom eredményeit értékel­ték. A Sebők, Szlávik, Mester „újí­tóhármas“ silótakarmány szállítá­sához használható univerzális pótkocsikeretet készített. Ezek mellett, persze, sok más újítást is eszközöltünk. Elkészült a villamos csőhajlító, a kukoricaszárfelszedó, a szőlőültetvény mélymútrágyázá- sára használatos tölcséres eke stb. Az ötletgazdagságot Pócs József az alapos szervezettségre vezette vissza. Az újítócsoport gerincét egy aranyjelvényes tagokból álló szo­tatnia, aki szakmájának elismert képviselője akart maradni. Azt hi­szem, innen ered találékonysá­gom is. Éppen ezért bánt az, hogy a ma képzett gépjavítók igencsak keveset tudnak erről a régi mes­terségről.- Véleménye szerint mi segíti Érsek Károly gépjavító (A szerző felvételei) Szedlár István a CSSZB szocialista munkabrigád vezetője cialista munkabrigád képezi, melynek vezetője Szlávik István - immár ismert újító. Vele műhe­lyük kovácstúzhelye mellett be­szélgettem.- Mondják, a szakmaszeretetei, a találékonyságot otthonról hozta...- Apám is kovács volt, én is az lettem. Most nem akarnék „haza­beszélni de egyet megemlíte­nék: régen a falu kovácsa volt a vas mindenese. Elgörbült a bo- rona, megpattant az aratócséplő­gép, a gazdák a kovácshoz men­tek segítségért. Annak viszont igen meg kellett az agyát tornász­Lencsét is vetnek A tavaszi mezőgazdasági munkák jó ütemben folynak a galántai járásban is. A kedvező időjárást teljes mértékben kihasználják a felsőszeli (Horné Saliby) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz dolgozói is. Már befejezték a szántóföl­dek trágyázását, valamint az 1430 hektár őszi búza és 140 hektár őszi takarmánykeverékek fejtrágyázását Jelenleg folyamatban van a talajsimí­tás. Eddig már 1100 hektáron elvégez­ték ezt a műveletet. Tervszerűen vetik a tavaszi árpát. A tervezett 437 hektár­ból 320 hektáron már földbe került az árpa. Április folyamán 320 hektáron megkezdik a cukorrépamag vetését, majd a kukoricáét 1090 hektáron és a silókukoricáét 410 hektáron. A felsó- szeliek először fognak lencsét termelni 100 hektáron. A lencse vetését hama­rosan elkezdik a légi (Lehnice) földmü- vesszövetkezet dolgozói Accord típusú vetógépükkel Oláh Gyula leginkább a gépjavító, az újító munkáját?-Az, hogy tudatában vagyunk annak: a gazdasági vezetés elis­meri, értékeli munkánkat. A jó munkalégkör, a szervezettség magával hozza a segíteniakarást, az új iránti fogékonyságot. Amint azt a fentiek is tanúsítják, egy szövetkezet szocialista mun­kabrigád mozgalma, a vezetés fej­lődést támogató készsége nagy mértékben elősegíti a műszaki ha­ladást. Hogy miként is járulhat hozzá egy földmúvesszövetkezet népgazdaságunk erejének növe­léséhez, hadd idézzük a szövetke­zet elnökének egyszerű megálla­pítását: Ott, ahol a vezetőség hasznosítható ötlet szikráját ész­leli, azt a haladás tüzévé kell vál­toztatnia. Ezt pedig - erkölcsi és anyagi elismeréssel - szítani kell! KAUTA GÁBOR Környezetvédelmi és népgazdasági érdek Falun, de főleg a városokban nem kis gondot okoz a szi­lárd háztartási hulladék, a szemét tárolása. Bizonyítja ezt a trnavai példa is. A régi szeméttelep felszámolása után a szemetet felelőtlenül egy vízmosásba hordták, s ez környe­zetszennyeződéshez vezetett. Több ehhez hasonló esetet lehetne felsorolni. Szlovákiában a településeknek csak a tizenhat százalékán - valamivel több, mint ötszáz településen - van szervezett szeméthordás. A szilárd háztartási szemét nem kis gondot okoz a többi településeken is. S mivel a tárolótelepek létesíté­séhez kevés a megfelelő terület, a legjobb megoldás - mint azt a bratislavai példa is bizonyítja - a szemét elégetése. így két tonna szemét egy tonna szenet helyettesít, s hőenergiá­hoz lehet jutni. Igaz, a hulladékégetők építése költséges, de szükséges. A háztartási hulladék hasznosításának másik módja a komposztozás, amely eddig még nem terjedt el. A felmérések szerint Szlovákiában nincs olyan szemétte­lep, amely megfelelne a higiéniai követelményeknek. Különö­sen vonatkozik ez a közép-szlovákiai kerületre. Az illetékes nemzeti bizottságok megtűrik a félvad szeméttelepeket, nem gondolnak arra, hogy ezzel nagymértékben szennyezik a kör­nyezetet. Éppen ezért az SZSZK Belügyminisztériuma a múlt év januárban keltezett irányelvében meghatározza, hogy hol és milyen körülmények között létesíthetnek a nemzeti bizott­ságok szemétlerakó telepet. A közegészségügyi ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a lakótelepeken nem megfelelőek a szeméttárolók, bár muta­tósak, de nem higiénikusak. A másik dolog, hogy nem megfelelő a kukáknak, kontéreknek a tisztán tartása, ami fertőzésveszélyt jelent. Banská Bystricában az egyik lakóte­lepen 55 mintát vettek a szemétbegyüjtő edényekből, s min­den esetben kimutatták a feltételes kórokozó mikroorganiz­musok jelenlétét. Négy mintában pedig szalmonella enteriti- dis kórokozókat találtak. A 110 literes kukák ezer literes úttartalmú konténerekre való kicserélése ugyan olcsóbbá teszi a szemét el hordását, de kérdés, mennyiben felelnek meg a higiéniai követelményeknek. Egyre több település törekszik a háztartási szemét szerve­zett elhordására, így a Felbári (Honý Bár) Hnb is. Erre az ösztönzi a nemzeti bizottságokat, hogy a vad szeméttelepek rontják a falu képét. Megállapítható, hogy a szilárd háztartási és ipari hulladék helytelen tárolása komoly veszélyt jelent a környezetre, az emberre és annak egészségére. Ezttudatosí- tani kell minden állampolgárnak, gazdasági vezetőnek, a nemzeti bizottságok tisztségviselőinek. A környezetvédelemről nem elég csak beszélni, valóban hatékonyan kell védeni környezetünket,*hogy majd ne kelljen szégyenkeznünk a felnövekvő nemzedékek előtt. Számos törvény és rendelet segíti ez irányú törekvéseinket. Egyéni kezdeményezéssel, példamutatással sokat tehetünk a lako- és munkahelyünk, a környezetünk védelméért. Erre ne csak most, a tavaszi nagytakarítások idején gondoljunk, hanem egész évben. A háztartási szemét hasznosítása pedig nem­csak környezetvédelmi, hanem népgazdasági érdek is. NÉMETH JÁNOS Időközi mérlegvonás ÉRTÉKES KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL KÖSZÖNTIK A JUBILEUMOKAT Az ötéves tervidőszak utolsó előtti évébe léptünk. A nemzeti bizottságok képviselői, végrehajtó szervei a hetekben felmérték, ho­gyan teljesítik a választási prog­ramjukat, mit sikerült elérniük, hol kell munkájukon javítaniuk. így cselekedtek a galántai járásban is. Muzslai Vidor elvtárs, a jnb titkára elmondta, hogy a tervidőszak há­rom éve alatt a komplex lakásépí­tés beruházási tervét 75 százalék­ra teljesítették. Átadtak rendelteté­sének 3016 lakást, ebből 1142 magánépítés keretében készült el. A járulékos beruházások megva­lósításában továbbra is számotte­vő a lemaradás. Gondot okoznak a célberuházások is. Míg a szóban forgó időszakban a pénzügyi ter­vet 78,5 százalékra teljesítették, a 69 létesítményből az építők csak 35-öt adtak át rendeltetésének. A Z-akció beruházási részében az előzetes felmérés szerint a leg­jobb eredményt a nyugat-szlová- kiai kerületben érték el. A válasz­tási program 151 építkezéssel számolt, amelyből a tervidőszak első három éve alatt 96-ot adtak át rendeltetésének. Vagyis a járás lakosai és dolgozói a szóban forgó idő alatt az említett akció kereté­ben 116,5 millió korona értéket hoztak létre. Ezzel a feladatukat 72 százalékra teljesítették. Töb­bek között felépült három bevá­sárlóközpont, négy élelmiszerüz­let, három ravatalozó, négy torna­terem, egy egészségügyi központ, illetve honvédelmi ház, hét óvodai tanterem 210 férőhellyel, 17 víz­gazdálkodási létesítmény stb. Az utóbbi lényegesen elősegítette, hogy ma már a járás lakosainak 67 százaléka fogyaszthat vezeté­kes ivóvizet. Nem sikerült határidőre átadni négy építkezést, két üzletet és két óvodát. Seredben a kilencven, Pusztafödémesen (Pusté Uľany) a 30 férőhelyes óvoda átadása késik. Ma a járásban az óvodás korú gyerekeknek 87,84 százalé­kát tudják gyermekintézményben elhelyezni. Kevés, csupán 964 a bölcsődei férőhelyek száma. Di­cséretes tény, hogy egyre több üzem ismeri fel a társas beruházás előnyét. E célra a tervidőszak há­rom évében 17,8 millió koronát folyósítottak az üzemek, főként a Jednota, a járási közszolgáltatási üzem, a Salai Duslo és a járási ipari vállalat. Járásszerte sokat várnak az igazgatók tanácsától, amely a legjobban Sládkovičovóban dol­gozik. Az eredmények mellett gondot okoz, hogy a kivitelezési tervdokumentáció elkészítése nem egyszer késlelteti az építke­zés megkezdését. A járásban nagy figyelmet fordí­tanak a lakossági szolgáltatások bővítésére és minőségének javítá­sára. A szolgáltatások 77,8 száza­lékát a helyi gazdálkodási üze­mek, 14,4 százalékát az építővál­lalatok, 2,6 százalékát az állami, 1,9 százalékát a mezőgazdasági üzemek nyújtják. A helyi gazdál­kodási üzemek a tervfeladatukat 106,2 százalékra teljesítették. A kiskereskedelmi hálózatba 85,6 millió korona értékű árut adtak, 167,6 millió korona értékben pedig exportáltak. Jelentős lépésváltás történt a nemzeti bizottságok kis­üzemeiben. Míg 1982-ben a bevé­telüknek 21,5, tavaly már 32 szá­zaléka a lakossági szolgáltatások­ból eredt. A CSKP KB 6. ülése határoza­tainak értelmében a közelmúltban 28 szolgáltató üzemrészleget léte­sítettek a járásban, ebből tizet a helyi nemzeti bizottságok. A nemzeti bizottságok, jogaikkal élve 77 ipari engedélyt adtak ki, ebből 49-et a múlt évben. A járás­ban elkészült több szolgáltató ház, pl. Sókszelócén (Selice), Alsósze- liben (Dolné Saliby), Soporňában és Nagyfödémesen (Veiké Uľany), amelyek nagymértékben hozzájárulnak a lakossági szolgál­tatások színvonalának növelésé­hez. A nemzeti bizottságok jó mun­káját bizonyítja az a tény is, hogy egyre több lakos vesz részt nyilvá­nos plenáris üléseken, és a jnb döntése ellen csak 228 fellebbe­zést nyújtottak be, ebből 26 eset­ben eszközölt változtatást a kerü­leti nemzeti bizottság. A városi és a helyi nemzeti bizottságok dönté-" sét 99 esetben megfellebbezték, s itt már 58 esetben kellett a vég­zést módosítani. E téren tehát még bőven akad javítani való, el­sősorban is a szakember-utánpót­lást kell biztosítani. Nem érdekte­len megemlíteni, hogy az ügyinté­zés meggyorítása érdekében a le­hetőséggel élve, a jnb Soporňát és Jókát (Jelka) központi községgé nyilvánította, amelyek építési hi­vatallal is rendelkeznek.- Hogy sikeresen teljesítjük a választási programot, abban nagy érdeme van az üzemek dol­gozóinak, járásunk lakosainak, akik a választások óta 9,62 millió óra társadalmi munkát végeztek - mondja Muzslai elvtárs. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a kárpáti-duklai hadművelet tiszte­letére a galántaiak járási kötele­zettségvállalásának értéke meg­közelíti a 98 millió koronát, de azt mondják, nem ez az utolsó szavuk. N. J. ÚJ SZŐ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom