Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-09 / 7. szám, hétfő
Az Ukrán Nyomdaipari Főiskola Lvov egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, Ivan Fjodorov nevét viseli. Az első orosz nyomdászról nevezték el a város egyik központi terét is. A volt Onufrij kolostorban pedig hat évvel ezelőtt megnyitották az Iván Fjodorov múzeumot. Nézelődünk a tablók és kiállítási tárgyak között. A vitrinekben latin és cirill betűs kéziratok, nyomtatott könyvek, régi dokumentumok. Valamennyi az ukrán könyvnyomtatás kezdetével és fejlődésével, vagyis Iván Fjodorov nevével függ össze. Lvovban, 1572-ben alapított nyomdája az első volt ukrán földön. Láthatók itt XVI. és XVII századi kéziratos könyvek és egy, Moszkvában, a XVI. század közepén működő „anonim“ nyomda által kiadott Evangélium is. A tudósok feltételezik, hogy Iván Fjodorov e nyomda egyik munkatársa volt. Külön tárlóban helyezték el az 1564-ben kiadott Apostol másolatát, egy másikban pedig az 1574-es, Lvovban megjelent Apostol egy eredeti példányát. Iván Fjodorov e könyvben megjelentette egy saját írását is A nyomdászat kezdeteiről és fejlődéséről címmel. Ebből megtudjuk, hogyan hozta létre nyomdáját, hogyan kereste fel a gazdag embereket, hogy támogatást kérjen munkájához, ám segítséget nem tőlük, hanem a „kicsiny és jelentéktelen emberektől“ kapott. A gyönyörű kivitelezésű, fametszetes, finom papírra nyomott könyv túlélte az évszázadokat. Napjainkban több mint 80 példányról tudunk. Az, amelyik itt látható a vitrinben, a kis múzeum legértékesebb kiállítási tárgya. A kiállítás rendezői tudták például, hogy Fjodorov Lvovban két könyvet is megjelentetett. Az egyik az 1574-es Apostol, a másik egy ABC-s könyv, a keleti szlávok első nyomtatott tankönyve, melynek egyetlen fennmaradt példánya a Harward Egyetemen található. Egészen a XIX. századig csupán ezek a könyvek tanúsították, hogy az első orosz nyomdász Lvovban is élt. A műzeum tudományos munkatársainak álma, hogy találnak még olyan kiadványt, amely az első orosz nyomdász műhelyéből keÚj könyvek Az első orosz nyomdász múzeuma rült ki, vagy legalábbis rábukkannak valamelyik művének eddig ismeretlen példányára. Ez nem is elképzelhetetlen: a Ivovi népi épí- töművészeti múzeum munkatársai az Apostol egy 1574-es kiadásának új példányát fedezték fel. Ha végignézzük az utóbbi években talált Iván Fjodorowal összefüggő dokumentumokat, elég tekintélyes mennyiség van belőlük. így például Jugoszláviában felfedeztek egy könyvet, amely egy Konsztantyiri Osztroszkij nevű szolgáé volt; a lublini archívumban pedig olyan dokumentumra bukkantak, amely azt bizonyítja, hogy Iván Fjodorov könyveinek díszítéséhez külföldi művészek segítségét is igénybe vette (az adott esetben B. Ebis német rézmetszőről van szó). Minden egyes új felfedezés mögött a tudósok sok éves kemény munkája van. Jelena Szesziavina Játék és maszk Új váry Zoltán háromkötetes könyvéről Sokak gyerekkori élményei közt bizonyára még elevenen él a töklámpással való ijesztgetés. Milyen bátor volt a játszó és hogy megijedt a szembejövő! Ez is már csak emlék, pedig a népélet gyakori megszépítő elemei közé tartoztak hajdanán a dramatikus játékok, eszközös maszkos alakoskodások. Nem egy mai színházi rendező tudatosan nyúl a népi játéktevékenység ősi jelrendszeréhez, felismerve ennek tisztaságát, közösségi szerepét és felhasználhatóságát a világ bonyolult összefüggéseinek legegyszerűbb kifejezésére. A természet viszonytagságainak kiszolgáltatott ember ősrégi vágya, hogy befolyásolhassa a számára ismeretlen erőket vagy legalábbis azok kegyeit a boldogulása érdekében elnyerje. Képzeletében a szorongásokat előidéző erőket megjeleníthető istenségekkel helyettesítette, amelyektől már „csak“ féltek. Szükségük volt a primitív népeknek a félelmekre, mert a konkrét tartalommal bíró félelem legyőzhető, míg a megfoghatatlan erőket rejtő szorongás neurotizál. Természejes tehát, hogy minden népnél a természeti viszonyok jellege szerint sokrétű, de sajátos formában alakult ki ez a világ, és más-más szinten, napjainkig fennmaradtak nyomai. Ennek tárgyi emlékei a barlangrajzoktól a kultikus tárgyakig és maszkokig fellelhetők, mint ahogy megragadhatóak az utánzó, varázsló kultikus szertartások töredékei is a népi játékokban, népszokásokban. Ujváry Zoltán eme sajátosságok összegezésére vállalkozott háromkötetes Játék és maszk című munkájában. Cáfolva ezzel azt a tévhitet, hogy a maszkos alakoskodás közösségeinkben csak átvett vagy hézagos lett volna. Gazdag gyűjtési anyaggal, a szomszéd- és rokonnépekkel való összevetéssel igazolja az egyes alkalmakhoz fűződő játékos szokások jellemzőit. A leggazdagabb téli ünnepkör (Luca, karácsony, újév, farsang stb.) anyaga mellett, szinte minden alkalomhoz fűződött valamilyen tréfás játék. Némely munkaalkalomkor - fonóban, tollfosztooan - szatirikus formában idézték fel az élet jeles eseményeit, szertartásait: a lakodalmat, a temetést stb. Ezek többsége maszkos játék volt. A maszk egyrészt megkönnyíti a szereppel való azonosulást, másrészt biztosítja a szereplő személytelenségét közönsége előtt, ami a kapcsolat- felvétel gátlásait oldja. Például: egy legény közeledését lehetővé teszi a neki tetsző lányhoz. Ugyanakkor ezek a maszkok a régi kultikus szertartásokból és a résztvevők viseletének jegyeiből is átmentettek néhány elemet. Elég itt utalnunk például a sámán téli napfordulókor végzett termékenység-varázslása, valamint a betlehemes játék ceremoniális és kosztümös jellegzetességei közti hasonlóságra. Ez a mű, bár teljesnek tűnhet, de gazdag képi és szöveges anyaga ellenére sem rögzíthet mindent. Talán még ma is, nálunk is előfordulhatnak eddig még feltáratlan maszkos alakos- kodó vagy eszközös játékok. Az utókor közösségi életének forrásanyagát további gyűjtésekkel szélesíthetjük. Maga a mű sem elzárkózó, hiszen német, szlovák, angol, francia és román nyelvű tartalomjegyzéke, illetve összefoglalója eleve segítő szándékú karnyújtás a szomszéd népek kutatói felé. Maga az anyag pedig akár kisszínpadaink és folklórcsoportjaink műsorának értékes alapanyaga lehet, épülésünkre, szépülésünkre... MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Házassági kalauz Eduard Petiška: Házassági kalauz Tévedés ne essék, nem házasulandó fiataloknak szánt elméleti tanácsokat akar adni a szerző. Regény ez, mégpedig különböző korú házaspárok, sőt éppen csak házasodni készülő fiatalok, tapasztalatlanok és tapasztaltak regénye. A házasság megítélésében az író nem moralizál, hősei helyzetéből kiindulva mutatja meg, hogy a házasság több is lehet, mint elkerülhetetlen rosszként felfogott szükségszerűség, s két ember kapcsolatában a megszokásnak sohasem volna szabad háttérbe szorítania az erkölcsi értékeket. Konkrét emberi sorsokat, másmás vérmérsékletű, jellemű egyéniségeket ábrázol, akik sikerekből vagy csalódásokból szereztek tapasztalatokat, s okultak vagy nem okultak belőlük. Felvonultatott hőseit plasztikusan jellemzi, belülről láttatja, érzelmi életüket gazdag sodrásban tárja elénk. Petiška regénye ízig-vérig mai regény, számos lényegbe vágó problémát vet fel, amelyek nem csupán a regény hőseit, hanem egész társadalmunkat érintik. Viliam Plevza: A CSKP nemzetiségi politikája Viliam Plevza akadémikus, a történettudományok doktora egyike a legismertebb és legnevesebb csehszlovák történészeknek. 1959-től a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa volt, 1969-tól pedig az SZLKP Központi Bizottsága Marxizmus -Leninizmus Intézetének igazgatója. Elméleti intézmények és főiskolák tudományos tanácsainak, Egy dél-amerikai regény Mario Vargas Llosa új regénye a Julia néni és a tollnok rendhagyó és mégis hagyományos alkotás. Szokatlan azért, mert a szimultán technikát^ alkalmazó szerző népmeséi, legendisztikus és néprajzi elemeket is felhasznál, s a regény szövevényében egységgé gyúrja össze; hagyományos viszont sar- kítottságra törekvő tömörsége és cselekményessége alapján. Csípős megjegyzései már-már a szarkazmus elemeit juttatják eszünkbe. íráskészsége, stílusalkotó és formabontó ereje lenyűgöző. Miként a legtöbb dél-amerikai író, Mario Vargas Llosa is inkább elbeszél, semmint elbeszéltet; ritkán él a dialógus dinamizmusával. Monológjai lüktetése, hullámzása tulajdonképpen Márquezzel roko- nítja. Szinte képtelen hibázni. Itt minden az őt megillető helyen van. Olvasása után úgy érezzük: nemcsak nagyszerűen szórakoztunk, hanem tanultunk és okultunk is „tapasztalataiból“. Mert Llosa rafinált észrevétlenséggel csempészi be műveibe a világról szóló értesüléseit. Bizonyos jelenségeket, emberi viszonylatokat, pillanatnyi, de mégis örök hangulatokat a saját maga által felállított jegyek alapján határoz meg. S ha netán ez a meghatározás bennünk né- ha-néha grimaszt vált ki: mindez azért van, mert a valóság atomjait mi másképpen látjuk, és így nem tartjuk hitelesnek. A Julia néni és a tollnok a valóság és az irrealitás bizarr keveréke. Az agyondolgozottság következtében tudathasadásossá váló tollnok, Pedro Camaccho személye szemlélteti legjobban, milyen mozaikokból tevődik össze a világ, s a lelki megroppanás, a mozaikok ezernyi darabra törését eredményezi. A regény középpontjában önéletrajzi fogantatású esemény áll. A tizennyolc éves ifjú Mario, aki a Pánamerikai Rádió hírszerkesztője, a jóval idősebb Julia nénjével szerelmi viszonyba bonyolódik, sót házasságra is lép vele. E vívódások, lopott légyottok közepette feltárul az olvasó előtt nemcsak a rádió egész apparátusának munkája, hanem a limai utcák, terek és sugárutak nyüzsgő forgataga is. Llosa intellektuális környezetben mozog, tapasztalatai is ide kötik, s kiválóan ismeri a művészek pszichikáját, belső meghasonlá- sait, kínlódásait és áldozatvállalását az elismertetésért. Otthonosan érzi magát éppúgy a lelki konfliktusok apró mozzanatai, pillanatnyi tragédiái között, mint a Miraflores vagy az Arequipa sugárút színpompás boltjaiban. Zárójeles megjegyzései mindig fontos kiegészítő adalékok a cselekmény továbblehdítésében. A Julia néni és a tollnok ugyan Llosa nem legkiemelkedőbb munkája, de rendkívül szórakoztató, olvasmányélményeinket gyarapító könyv, ám ugyanakkor útmutató is az élet kusza szövevényében és labirintusaiban való eligazodásra és tájékozódásra. Huszágh Nándor mesteri fordí- tása-tolmácsolása arról tanúskodik, hogy - miként a Pantaleón és a Hölgyvendégekben is - tökéletesen rátalált Mario Vargas Llosa nagy frekvenciájú hullámhosszára. KÖBÖLKÚTI JÓZSEF társadalomtudományi folyóiratok szerkesztő bizottságainak tagja. Tudományos kutató tevékenysége a CSSZSZK és a CSKP politikai történetére összpontosul. Számos munkáját - a szlovákon kívül - cseh, orosz, angol, francia, német, spanyol nyelven is kiadták, magyarul a Napjaink történelme (1976), valamint A szlovákiai értelmiség a kommunista mozgalomban (1979) jelent meg. Viliam Plevza munkásságában jelentős helyet foglal el a cseh -szlovák kapcsolatok kérdése és a nemzetiségi kérdés. Most megjelenő műve Národnostná politika KSČ a československé vzťahy (A CSKP nemzetiségi politikája és a cseh-szlovák kapcsolatok) cíViliam Plevza A CSKP nemzetiségi politikája MadAch men jelent meg 1979-ben, és a szerző 1981-ben megkapta érte a Klement Gottwald Állami Díjat. Ez utóbbi, általános érdeklődésre számot tartó művét a szerző által kiegészített, bővített változatban adjuk az olvasó kezébe. Josef Klíma: Mezopotámia Josef Klíma könyve az ókori Mezopotámia művelődéstörténetének nagyszabású összefoglalása. Az időszámításunk előtti^4.évezredtől kezdve végigvezeti az olvasót a Tigris és az Eufrátesz vidékének történelmén, egészen az i. e. 6. századig, az újbabilóni biroJosef Klíma madách dalom letűnéséig. Ahogy olvassuk a könyv fejezeteit, nyomon követhetjük az ókor legrégibb civilizációjának kibontakozását és fényes kiterjedését. Klíma könyvéből megismerjük a Folyamköz történetét, népeit, e népek: a sumerek, ekkádok, asszírok társadalmának felépítését, gazdálkodásuk különböző ágazatait, különösképpen a földművelést és az egyes mesterségeket, a kereskedelmet, a pénz- forgalmat és a bankrendszert, a diplomáciát, a hadművészetet, a hitvilágot, a szellemi élete, az írást, az oktatási rendszert, a jogalkotást, a tudomány különböző területein, a matematikában, a csillagászatban, az orvoslásban stb. elért eredményeket, az irodalmat, a művészetet, az építészetet. Mindennek alapján képet alkothattunk az emberiség fejlődésének egyik nagyszerű korszakáról. ÚJ SZÚ 4 1984.1/9.
