Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-22 / 29. szám

C

zifra Gyuri cselédemberek gyermeke volt. Már egészen kicsi korától, amikor még a földből is alighogy kilátszott, hozzá kellett szoknia az örökös vándorláshoz, mert szülei az egyik bodrogközi tanyáról a másikra hurcolkodtak folyton, mikor hol jutottak valamilyen munkához.

A kis Gyurka hát korán világlátott ember lett, s igen jóeszű gyerek lévén, ahol csak egyszer is megfordultak, mindig mindenütt eltanult valamilyen fortélyt, hol az öreg, tudós juhászoktól, hol a nagyhírű pásztoroktól, hol meg a tanyák nem kevésbé híres, vénséges javasasszonyaitól.

Különös képességekkel megáldott gyerek volt ez a Gyurka, már pöttöm korában gyakran ámulatba ejtette a felnőtteket. Nemcsak az időt jósolta meg előre napokkal, hetekkel, hanem az állatok szeme fényéről, fejük tartásáról, szőrük csillogásáról is meg tudta mondani, melyiket milyen nyavalya gyötri, s mi is a módja kigyógyításuknak. Eleinte persze nevetgéltek rajta, így-úgy, amúgy tréfálkoztak vele, nem vették komoly számba.

Ám Gyurka egyet sem törődött velük. Amint nőtt, nődögéit, azzal együtt gyarapodott a tudása, s bár maga sem volt képes számot adni róla, de érezte, hogy igen nagy rejtelmek tudója. Mintha csak varázserő szállta volna meg, vallotta, az út pora s az ég csillaga összecsengenek, s ahányan csak vannak, annyiféle képességgel áldottak az emberek. Még később pedig olyan hatalma lett, hogy szeme villanásával, gondolata erejével másokon uralkodni tudott, akaratát az emberek és az állatok tudtukon kívül is végbevitték.

Mikor már úgy húszéves forma lehetett, s úgy gondolta, megismert a világ dolgaiból eleget, elhatározta, hogy munkát keres, s biztosítja magának meg öreg szüleinek a mindennapi kenyeret.

Elment hát az egyik faluba, bekopogott a bíró ajtaján, s mondta, hogy ezért meg ezért jött, valamiféle derék munkát keres. Éppen jókor érkezett, mert akkor fogadtak fel a faluban egy új papot, s annak a nagy birtokára kellett az erős, ügyes kéz. Daliás, jó kiállású legény volt Gyurka, igencsak megtetszett a papnak az első pillantásra, azonban magához is vette.

A legény keze alatt égett a munka, vidám volt folyton, a dolgot sosem unta. S bármennyit dolgozott is, fáradt nem volt sohasem, s a pap harmincholdnyi birtokán mindjárt az első évben nagyobb lett a jövedelem, mint a földesúr százholdnyi földjén. Csodálkoztak is az emberek, vajon miként lehet, hogy Gyurka művelte földön öklömnyi a búzakalász, dinnye nagyságúra nőnek meg az almák, a kukoricacsövek pedig olyanok, mint egy férfi karja. Amint az már lenni szokott, suttogni kezdték a faluban, hogy valami nincsen rendjén, s hogy a pap vagy az újonnan jött legény nem a megszokott úton jár. S a földesurat a sárga irigység ette, s a gutaütés meg egyéb nyavalya nemegyszer ágynak is vetette.

De Gyurka csak mosolygott magában, mindent igen rendjén valónak talált, s a következő évben megint csak bő termés dicsérte két keze nyomát. A sok szóbeszéd miatt a pap ekkor már kezdte rosszul érezni magát a bőrében. Nem mondott semmi rossz szót a legénynek, de hát nem is kellett, mert Gyurka ezt igen jól tudta, s el is határozta, hogy hitványsága miatt megleckézteti a papot, mivel munkájáért nem köszönetét, inkább csak sanda, gyanakvó pillantásokat kapott.

Vendégségre készülődött egy napon a pap, igen sok jó barátját hívta meg a környékről, a büszke papné asszony kerek születésnapját megünnepelni.

Szólt is Gyurkának mindjárt reggel, hogy úgy intézze a dolgot, aznap délfelé Újhelybe mennek bevásárolni, mert estére nagy vendégség lesz a háznál. Készítse elő idejében a lovakat, a hintót, s úgy rendezzen mindent, hogy este nyolc órára mindenképpen hazaérjenek.-Jól van, nagytiszteletű úr, minden meglesz idejében - felelte a legény, s bement az istállóba, tett-vett titkon a lovak körül, s fülükbe szokatlan szavakat suttogott, majd a fészerből a hintót is előállította, délre a fogat indulásra készen állt. Néhány óra alatt meg is tették az utat, Gyurka a hintóval behajtott az újhelyi Veres ökör fogadó udvarára, a pap pedig elment a dolgára, vásárolni ezt-azt, ajándékot, itókát, finom falatokat.

A legény meg azonmód beült a fogadóba, az asztalra helyezte a kalapját, s inni kért. Megivott egy kupa bort, aztán mindjárt még egyet.- Na ezt csak úgy, köszönésképpen - szólt tréfásan a fogadósnak, aztán egymás után öntötte le a torkán a szám- lálhatatlan sok üveg itókát. A fogadóst a szokatlan látványtól már a hideg rázta, nem nyugtatta meg semmiképp a Gyurka kedves, vidám mosolygása. Itta, itta a legény a kupa borokat, mígnem aztán megérkezett a pap.- Na menjünk, Gyuri - szólt rá sietősen, mert sürgette az idő őket már erősen.- Megyünk, megyünk, tiszteletes uram, csak felhajtom még ezt a kis itókát.

Megitta a legény a bort, s hangos szóval megint újabb italt rendelt.

Erre a pap ingerülten, haragosan rászólt, hogy indulniuk kell tüstént, mert nyolc órára a vendégek várják, mindenképpen haza kell érniük.- Otthon leszünk idejében, tiszteletes uram, csak hadd igyam ki még a rendelt borom.

Ekkorra már úgy fél nyolcra járhatott az idő, s látta a pap már semmiképp nem tehetik meg nyolc óráig a több órás utat. Gyuri pedig közben lehajtott még egy kupa bort, s indult szépen kifelé a fogadóból, mondván, hogy már tíz perc múlva nyolc lesz, s nyolc órára mindenképp haza kell érniük. A pap a legény részegsége miatt szégyenkezve lesütött szemmel indult ki utána, s hogy nem csapta már el régen a legényt, most igazán bánta.

Az udvaron aztán Gyurka még körbejárta néhányszor a lovakat, megpaskolta a homlokukat, s nekivágtak rögvest a hosszú útnak.

Elhagyva a várost, a papot hirtelen mélységes álom lepte meg, s hogy a hintó az udvarukon áll, csak arra ébredett. Vendégek serege állta körül a hintót, majd bevonultak a házba, ettek, ittak, ünnepeltek, s reggelre vígan a nappal együtt keltek. Aztán az ünneplő barátok sorra elköszöntek, húszán voltak, húszfelé széledtek.

Az udvar közepén a pap egy szál magára maradt.

KULCSÁR FERENC

S ahogyan ott állott, felrémlett előtte az előző esti szégyenletes eset, s bármint erőltette is az emlékezetét, sehogyan sem jött az eszébe, milyen úton-módon érkeztek meg Újhelyből idejében.

Akárhogyan történt, valamilyen oknál fogva nem merte Gyurkát kérdőre vonni, inkább emésztette, gyötörte magát, hogy mitévő legyen, a végén már nem tudott rendesen - nem hogy enni, imádkozni, prédikálni sem.

Gyurka közben csillogó szemmel, vidám arccal végezte a dolgát, derekasan, becsülettel szolgált a papi kúrián, volt is a papnak minden földi java, nem lehetett a legényre egyetlen rossz szava.

De hát aztán végül tenni kellett valamit. Rebesgetni kezdték ugyanis a faluban, hogy a papot üdére vagy valami más átokfajzat szállta meg, a templomban a szószéken gyakran csak hebeg, s az újszülötteket is ingerült szavakkal, sietősen, hidegen áldja meg.

A tisztelendő büszke, hiú felesége ekkor már sejtette, hogy Gyurka áll e rájuk pirulást és szégyenkezést hozó rettenetes ügy mögött, rászedte hát az urát, hogy szabaduljanak meg a legénytől mielőbb.

No jól van, hívatták is Gyurkát egy napon, megbeszélni valójuk van vele, jöjjön tüstént a nagy vendégszobába. Ó persze előre tudta, mi következik, hát csak mosolygott magában, s beállított a mondott időben. Előadta neki a pap meg a felesége, hogy így meg így áll a dolog, Gyurka pedig rábólintott, s jókedvűen távozott.

Lefeküdt az istállóban a ropogós szalmára, s aludt reggelig mélyen. Akkor felkelt, bement a magtárba, a teméntelen búzát ocsúvá tette, felment a padlásra, a kukoricacsöveket száraz fatuskókká tette, majd az udvaron futkosó baromfit kővé változtatta.

S elment a harmadik faluba, egy hírhedt földesúrnak szolgálni. Nem győzték csodálni ügyességét a cselédek, hamarosan minden jóból lett temérdek, két év

után a földesúr fényes kastélyt emelt, s a vármegyében gazdagabbnál gazdagabb pártfogókra lelt, virágzó, de ugyanakkor örökösen dézsmált kert lett az úri birodalom, mindennapos a dínom-dá- nom, a dölyfös eszem-iszom.

Amikor pedig ezt Gyurka már sokallni kezdte, egy szép napon eldöntötte, arra fordítja az egyre hájasodó földesúr kurta eszét, hogy a dorbézolások után most már egy kicsit színházba kívánkozzék.- Ide hallgass, Gyurka, gondoltam én egyet, elmennék színházba, igen vágyom valahogy az efféle mulatságra - szólt rá a földesúr mindjárt másnap reggel a mosolygó legényre. - Úgy intézd hát a mai dolgot, hogy estére színházba megyünk a vármegyére.

El is mentek annak rendje, módja szerint. Végigszunyókálta a földesúr a színházat, s éjféltájban Gyurkával nagy sebesen hazafelé vágtat. Szerdahely felé igyekeztek, már éppen elérték Szólöskét, a Bodrogon átvezető hidat, s ekkor Gyurka hátraszólt az úrnak:- Későre van, ne háborgassuk a vámost, szegényt, átkelünk inkább a Bodrog vizén.

S az úr válaszát meg sem várva, nekivágott tüstént a legény a hintóval a folyónak. Jó őszre járt az idő, vékonyka jégréteg fedte a Bodrogot, a lovak patája, a hintó négy kereke egyre feltörte recsegve a borotvapengényi jeget s a vízbe hasított, Gyurka a folyón mégis átrobogott.

A mondhatatlan ijedelemtől a földesúr hét napon és hét éjen át ájultan feküdt az ágyában, jöttek, mentek, egymásnak adták a kilincset a tudós doktorok, mindhiába, az úr csak vinnyogott, nyüszített, hízott disznóként röfögött, olykor meg hideglelősen, könnyezve röhögött. Már

mindenki azt hitte, megháborodott, de a nyolcadik napon váratlanul rendbe jött, lábra állt, s eszét vesztve, magán kívül ordítozott, karjait az égnek rázva kiabált: - Gyurkát! Gyurkát! Hozzátok elém a bestiát! Állítsátok elő nyomban Czifra Gyurkát!

Mit mondjak, Gyurka már alig várta a hívó szót, és most is csak mosolygott, mert előre tudta, hogy úri káromkodás s könyörtelen elűzetés fogadja.

Hát jól van, gondolta a legény, örömest elmegyek én, csak előbb egy kicsit rendbe teszem a dolgokat. Száz csillogó szőrű gyönyörű paripája volt a földesúrnak, ezeket Gyurka éjjel a jászoltól csendben eloldotta, s helyettük száz szalmával tömött zsákot hagyott hátra. A lovakat pedig kiterelte a sötét éjszakába, s útra kelvén, reggelre megérkezett velük a helmed vásárra. Aranyra váltotta a legény a szépséges méneket, és estére már öreg szüleit ölelte magához egy eldugott kis tanyán. De nem lehetett sokáig maradása. Tudta, hogy azóta pandúrok keresik életre-halálra, otthagyta hát az aranyakat anyjára, apjára, s útra kelt.

Három álló napon és éjen át a sűrű erdőket járta, s a harmadik nap hajnalára rábukkant a keresett százéves gyökér nyomára. Ó tudta, miért, a gyökeret a földből gyöngéden kiemelte, inge mögé rejtette, azután önként járult a toporzéko- ló pandúrok elébe.- Hová rejtetted a földesúr lovait, Czifra Gyurka? Ha be nem vallód tüstént, helyben felakasztunk! - rivallt rá a pandúrok kapitánya.- A lovakat én bizony egy ujjal sem bántottam - szólott Gyuri<a bátran. - Ott vannak azok mind az uraság istállójában.- Nincsenek ott, Czifra Gyurka, mert azok csak szalmával tömött zsákok!- Hát jó, menjünk oda, s nézzük meg, mert csak akkor hiszem, ha a szememmel láttam.

Elmentek a földesúr birtokára, s indultak az úrral együtt az istálló felé. Eközben Gyurka már a kezében szorongatta a százévenként egyszer előbúvó gyökeret, amellyet, aki megszerezte, varázslatokat tehet. Mikor az istállóhoz értek, a legény nagy titokban megérintette a gyökérrel az ajtó rézkilincsét, s szélesre tárta az istálló ajtaját. Odabentről mindjárt hangos lódobogás hallatszott. Az úrnak és a pandúroknak szemük-szájuk elállt - bent voltak a paripák, mind a száz.

A pandúrok szó nélkül eltakarodtak, s Gyurka meg a földesúr magukra maradtak.- Szolgálatomba állsz-e újra, - fojtotta el magában a gőgöt, na meg hát a félelmet az úr, mert nagyon szerette volna, hogy Gyurka által ismét aranyban, kincsben dúskáljon.- A kend szolgálatába, jó uram, azt kívánom, Lucifer, a derék ördög álljon!- szólott Gyurka huncutul és kurtán, s nekivágott a szabad határnak.

Dúlt-fúlt a földesúr, dühkitörései során többször ágynak esett, olykor pedig váratlanul, látszólag ok nélkül nyárfalevélként reszketett. Nem volt mellette többé senkinek maradása, a gutaütés viszi el egy napon, ezt suttogta mindegyik szolgája.

Egyszer aztán, egy háborgó, viharos éjjel, amikor vadul villámlott, dörgött, a földesúrba belécsapott a felismerés, hogy Gyurka maga az ördög. A papot is (m, hogyan csúffá tette, lassan, lassan meg is őrjítette, s a szerencsétlen végül magát halálra emésztette. Ilyet csakis az ördög tehet, de isten az atyám, érti a dolgát módfelett! Mindenképpen el kell érnem, hogy ismét mellém álljon, hiszen ő maga kívánt, hogy engem az ördög szolgáljon.

S a földesúr két szolgájának ingerülten int, s a lelkűkre köti erősen, hogy Cifra Gyurkát akár a föld alól is kerítsék elő, s bírják rá csellel vagy erővel megint a szolgálatra. Mit tehetett a két istenadta, indulniuk kellett tüstént a parancsra.

Harmadik nap virradatra visszaérkezett a két szolga álmosan, éhesen, rongyosan, s jelentette a földesúmak, hogy nagy nehezen ugyan megtalálták, de a szolgálatra rávenni sehogy sem bírták. Előadták félve még az úrnak, hogy Gyurka csak egyképpen mutatkozik hajlandónak ...- Mondjátok hát, mit üzent, ki vele!- ripakodott rájuk az úr.

Ekkor körültekintett remegve, s emí- gyen szólott a szolgák egyike:- Czifra Gyurinak ez a feltétele: a patak partján szép, új, kényelmes házat építtessen az,úr Gyurka idős anyjának, apjának, s holtuk napjáig jó módban tartsa el őket. Csökkentse az adóját a falu szegény, gürcölő népének. Az 6 fizetése meg - a szolga ekkor újra körülnézett- az ő fizetése meg, szóról szóra így mondta, mint amolyan kedves földesúri ajándék, a tízszeresére váljék.

Bezárkózott ezután a földesúr a fényes szobájába, belülről még a kulcsot is megfordította a zárban. Aztán az ajtótól az ablakig a szobában fel-alá járva, töpren- kedett, gyötrődött óra számra. Bárhogyan csűrte, csavarta a dolgot, akármint is forgatta az üzenetet az eszébe, be kellett látnia, hogy a Gyurka ajánlata nem is ajánlat voltaképpen. Legyen a dolog bármilyen rettenetes, Czifra Gyuri üzenete nem egyéb, mint kemény parancs, végső utasítás: a földesúr számára nincsen út más. Mert feltételét ha nem fogadja el, mintha csak a szoba mély csendjében hallotta volna a legény válaszát: „Nagy úr, földönfutó, rongyos koldus leszel“.

Hintóval küldött hát a legényért az úr, s mikor Gyurka vidám arccal a birtokára érkezett, épp hogy kiszállt, a hintó máris fordult, kereke a porban jajongva csikor- dult, s Czifra Gyurka öreg szüleiért indult.

Hamarosan szép új ház nőtt a füzes patak partján, s beköltözve tágas szobáiba, a legény szülei csendesen élték itt öreg napjaikat. Gyurkával pedig visszaköltözött a vigasság az udvarba. Nem volt többé semmi baj, sem a jószágban, sem, a termésben, ám ennél sokkal többet mondok, a falu népével sem.

A földesúr is alaposan megváltozott, nem merte többé az embereket hajszolni, nyúzni, hát még Czifra Gyurival ujjat húzni!

Amint pedig Czifra Gyuri lassan öregedett, két szép fia éppúgy növekedett. Mondjam-e, nem-e, apjuk időközben ne- velgette őket, gonddal tanítgatta, tudományát cseppenként beléjük oltotta. S tanult, sokat tanult Gyurkától nemcsak a két fia, hanem az egész falu maga, sőt mi több, az egész bodrogközi nép is. Amit a földesúr félelmében ördöngösségnek hitt és nevezett, nem jelentett egyebet, mint bátorságot a cselekvésre, meggyőződést, hogy a gyávaság s az oktalan félelem csak újabb és újabb koldusokat terem.

S ami csoda dolgot elmondtam, Gyurkáról, nem vettem ám a kabátom újjából. Mert Czifra Gyuri az általam mesélt varázserőt azoktól kapta, akiknek 6 a tudását két marékkai adta.