Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-30 / 52. szám
ízlelgetem ezt a szót. Tudom, hogy I római (latin) eredetű, s magyarul ,,erdei“-! jelent. De mit mond nekem még ezenkívül? Erdőt, melynek 365 fájából 364 kidőlt, elveszett, s csak egyetlen szil maradt. Az enyészetnek ítélt fatörzsek fölött azonban megjelenik az évek, az élet örökös megújulásának reménycsillaga: eszter. Héber szó, magyarul csillagot jelent. De vajon milyen régi az óesztendő utolsó napjának, szilveszternek a hagyománya? Talán nem fogom untatni a kedves Olvasót ezen a vidám napon, ha arra kérem, hogy tekintetünket fordítsuk a múltra. Hiszen a múlt a jelenbe visszakiáltó vendég. De még más is. Újváry Zoltán neves néprajztudós írja egy helyütt: ,,Ha bepillantást nyerünk az ősök ünnepeibe és szokásaiba, a népek szívébe világítunk. Ha pedig figyeljük a népek szívverését, számos olyan elemet találunk, amelyek ugyanolyan érzésből fakadnak, és rámutatnak a népek rokonságára. “ Világítsunk hát a népek szívébe. Az európai népek legrégibb történelméből megtudhatjuk, hogy az egykori római birodalomban az év március elsejével kezdődött. I. e. 153-tól kezdődően azonban az a szokás alakult ki, hogy a birodalomban legmagasabb tisztviselői hivatalukat január elsejével foglalták el, minek következtében ez a nap lett az új év kezdete. Ettől függetlenül azonban a keresztény világ január 6-át tekintette évkezdő napnak. Jóval később, a negyedik évszázad közepe táján Rómában elhatározták, hogy december 25-e legyen az évkezdő nap. Ez nagyjából egybeesett a téli napfordulóval (dec. 21.), amikor is az éjszaka a leghosszabb, s utána már - ahogy például Tallóson (Tomaéikovo) manapság mondják - minden nap egy tyúklépéssel hosszabb. Az új esztendő ünnepe tehát valójában a fényben visszatérő égi nap, a fény és élet forrásának megünneplése volt. A remény ünnepe, hogy a fény és*az élet újra élednek. Ettől kezdve az évkezdetet a különböző népek eltérő időpontokban ünnepelték. 1691- ben a keresztény világ képviselői január 1 -ét állapították meg az új esztendő napjául, de a régi évkezdések még ezután is hosszú ideig tartották magukat. Balassa-Ortutay Magyar Néprajz című könyvében olvashatjuk, hogy ,,Az újévi szokásokat nagyon nehéz elkülöníteni. Ennek oka abban keresendő, hogy egészen a XVI. századig karácsonytól számították az újévet. Ezért a szokásokat sok esetben nem lehet pontosan naphoz kötni. A középkorban a jobbágyok, cselédek felkeresték a földesurat, és ajándékot vittek neki. Talán ennek közvetlen folytatásaként még századunk első felében a pásztorok, cselédek, de a gyerekek is újév reggelén a tehetősebb gazdák házaihoz ellátogattak, ahol verssel, dallal kívántak boldogságot az elkövetkezendő évre... A gyerekek, legények kolompok- kal, csengőkkel, vasakkal nagy zajt ütöttek, hogy ezzel a házról, a lakóiról, a jószágokról a rosszat elriasszák. Szórványosan a Székelyföldről tudunk télteme- tésről, amikor a legények egy szalmabábut, mely a telet jelképezte, elásnak. A Balaton környékén egy hajlott hátú embert az utcán végigkergetnek és meg- vesszőznek: ezt nevezték télkiúzésnek. “ A néprajz kutatói a naptári napokhoz fűződő hagyományokat ünnepkörök szerint csoportosították. Az év jeles napjai közül a legtöbb a téli ünnepkörbe tartozik: András napja (nov. 30), Mikulás-nap (dec. 6.), Luca napja (dec. 13), karácsony, szilveszter, újév, vízkereszt vagy másként a háromkirályok napja (jan. 6.) és Balázs napja (febr. 3.). A tél-tavasz ünnepkörben foglal helyet a farsang. Az európai néphagyományban a farsangi időszak általában közvetlenül karácsony után kezdődik. A különböző, színességükben gazdag farsangi szokások egy alapgondolatra vezethetők visz- sza. Ez pedig a tél és a tavasz küzdelme. Az újévkor még pompázó, a mai formájában viszonylag kései, gyertyával díszített karácsonyfa első említése az 1660-as évből származik. A népek múltjába való bepillantással azonban megtudhatjuk, hogy már évszázadokkal a mai karácsonyfa elterjedése előtt az emberek a házaikban fenyögallyakat akasztottak fel, és a gyertyagyújtás is önálló szokásként ismert volt. Az égő gyertyák valójában az élet szimbólumai voltak. A karácsonyi-újévi fenyögallyak az életvesszö gondolatát foglalják magukba, általában termékenységet, szerencsét akartak velük kieszközölni, de az ősök kultusza is kapcsolatban van velük. Hasonló szerepük van a fűzfavesszőknek is, amelyeket újévkor, de leggyakrabban húsvétkor használnak korbácsolásra. Az ilyen életvesszők egyéb jeles napokon is előfordulnak, így például farsangkor, virágvasárnapkor, esküvők alkalmával, a házépítés befejezésekor, halottak napján stb. A zöld ág mindenkor az új élet és egészség reményének jelképe. Az élet örökös körforgását - szépségével és hibáival együtt - nagyon szépen kifejezi az alábbi hónapcsúfoló mondóka, melyet Jókán (Jelka) sikerült lejegyeznem: Januárból február lesz, Februárból március lesz, Márciusból április lesz, Áprilisból május lesz, Májusból június lesz, Júniusból július lesz, Júliusból augusztus lesz, Augusztusból szeptember lesz, Szeptemberből október lesz, Októberből november lesz, Novemberből december lesz, Decemberből január lesz, Sok emberből nagy szamár lesz. D ecemberből január lesz. Hát igen, megéltük. Ugye emlékeznek rá, augusztus végén még így beszélgettünk: - Milyen szép idő van ma. - Ma szép idő volt, csak az a baj, hogy már jön a bér. - Milyen bér? - Hát a szeptember, október, november, december. Most már semmi baj, szépen eltávozik a bér a három emberrel együtt... Ilyenkor az év végén minden ember visszatekint a megtett útra és átgondolja, hogy mi az, amit jól tett, és mi az, amit rosszul. Az évi számvetést tegyük meg mi is, de ne úgy, mint az egyszeri ember: Gyilkolni nem gyilkoltam, lopni nem loptam, ami köllött azt elvittem, káromkodni meg muszáj, én teljesen ártatlan vagyok! Töredelmesen valljuk be - ha önmagunknak nem is, jegalább életünk párjának - hibáinkat. ígérjük meg neki, - ízes magyar népi nyelvünkön - hogy „hónap- tú“ új életet kezdünk. Hátha nem mindennapi meghatottságában, sőt meghe- tettségében elfelejt rákérdezni: És melyik „hónaptú“? És fogadjuk meg, hogy a munkában becsületesek, kitartóak és szorgalmasak leszünk, úgy, ahogy azt a közmondás is meg az asszony is elvárja tőlünk: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Sőt mi még becsületesebbek is leszünk: Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra! Ami pedig a káromkodást illeti, most jut eszembe, hogy néhány héttel ezelőtt a Nagymácsédon (Vefká Maöa) lakó 81 éves Rózsa Szil- veszternétől, Irénke nénitől hallottam egyet. íme: Azt a hétszáz gulás, paprikás, harmonikás, muzsikás, sípos, hegedűs, dudás, szómán ballagó, vízen tocsakodó öregapádnak a unokájának az öccsinek a rézangyalát! Ugye, szép? Van egy javaslatom. Tegyünk kötelezettségvállalást, hogy az 1984-es évben más káromkodást nem fogunk használni, csak ezt az egyet. Elfogadják? Az idő nemcsak pénz, hanem élet is. Életünk építőelemei, téglái pedig az évek. Ki tudná megmondani, hogy csak magát az év szót hányféle összefüggésben emlegethetjük. A sok közül álljon itt néhány példa. Rég nem látott ismerőssel találkozva mondjuk: Szervusz, ezer éve nem láttalak már, hogy vagy? Ha valaki rosszat tett nekünk: Ha ezer évig élek, ezt akkor sem fogom elfelejteni. Ha erősen szidalmaznak, rosszat kívánnak nekünk: Átkozhatnak, nem baj, legalább száz évig fogok élni. Ha az asszony főztje nem ízlik és ezt kimutatjuk: Csak semmi finnyáskodás? Egy évben egyszer ezt is meg lehet enni! Ha gyermekünk sorozatosan zúdítja fejünkre a kellemetlenséget: Tíz évet elvettél az életemből, te kölyök! Hasonlót mond a válófélben levő feleség is: Tíz legszebb évemet áldoztam rád! Az általános emberi hit, de közmondásaink tanúsága szerint is a jó kezdet fél siker. Ugyanez az ellenkező irányból is igaz: Minden jó, ha jó a vége. Ezért van az, hogy a régi és az új találkozási pontjára, szilveszterestre igyekszünk magunkat mindennel bőségesen ellátni. K ülönös lelkiállapot az, amikor az év utolsó perceit éljük, s várjuk, hogy az óra elüsse a tizenkettőt. Ezt illik ébren kivárni. Kevés ember mondja ilyenkor: No, essünk neki a holnapnak, aludjunk. Hisz akkor egész évben álmosak lennénk. Ilyenkor inkább ilyeneket mondunk: No, most aztán igazán egyik napról a másikra élünk. Jövőre találkozunk. Már nem gyerek az idő, már magázni kell. No, gyerekek, mindjárt elmondhatjuk, hogy ütött az utolsó óránk. Aztán pezsgőbontás, öntés, a még hátralevő másodpercek kivárása. Az óra üt: egyet, kettőt, ... tizenkettőt, ölelés, csók, jókívánság. összekoccannak a poharak, egymásba olvadnak a szívek. Béke, béke, béke. Decemberből január lett. Újév, új év. Egyesek folytatják még a mulatozást, másik baráti körüktől búcsút vesznek: köszönjük a vendéglátást, eltesszük magunkat mára. A háziak marasztalják őket, nekik is igazuk van: Maradjatok még, hisz máma mink is kétszer megyünk aludni. V alamikor az év utolsó estéjét otthon töltötték, egymás között ünnepelték az emberek, csak századunk húszasharmincas éveitől jött divatba, hogy a falvakban és a városokban szilveszteri bált rendeznek. Szegény nagymamák, ezzel is csak az ó munkájuk lett több. Erről árulkodik egy fiatalasszony asszonytársához intézett keserves kifakadása: Könnyű neked, te elmehetsz, ott a nagymama, vigyáz a gyerekekre, de mit csináljak én, akasszam őket füstre?! Ha a házastársaknak végül is sok nehézség árán sikerül elmenniük a bálba, még nem biztos, hogy tökéletes a boldogság. Egy tallósi férfinak például az egyik bálon - apró nézeteltérés után - ezt mondta a hites felesége: Ha te nem gyúsz haza, hát én megyek. Mit gondolnak, ő erre mit felelt? Ezt: Ne menj még haza, mit fogsz itt csinálni?! Aztán az is baj, ha autóval mennek. Ki vállalja az áldozatot: melyikük ne igyon? Ha ilyen esetben az asszonyt itallal kínálják, legokosabb, ha a férjeura visszautasítja: Egyszer igazán nem ihat ö is. Általános hiedelem, hogy amit újév napján cselekszünk, az kihatással van az egész évre. Korán kelünk, - pontosabban szólva le sem fekszünk -, hogy egész évben koránkelók legyünk. Hideg vízben mosakodunk, hogy egész esztendőben frissek legyünk. Óvakodunk attól, hogy pénzt adjunk ki vagy kérjünk kölcsön. Ha a gyermek kikap, azt mondjuk, hogy szegény gyereket most már egész évben verni fogják. Szerencsének tartjuk, ha férfi jön első látogatóként a házhoz vagy férfival találkozunk elsőként az utcán. Az asszony bajt jelent. Bár nem vagyunk babonásak, ám a szokás hatalmánál fogva az év első napján fogyasztott ételeknek is nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ha babot, borsót vagy lencsét eszünk, az új évben sok pénzünk lesz. A malac- vagy disznóhús szintén szerencsét jelent. Ezzel szemben a szárnyas jószág húsának a fogyasztása tilos. A disznó ugyanis előre túrja a szerencsét, míg a szárnyas állatok elkaparják vagy elszállnak a szerencsével. Arról is van tudomásunk, hogy egyes vidékeken karácsony és újév között a lányok nem vitték ki a szemetet a házból, mert azt gondolták, hogy ezzel az új évben majd sok kérőjük akad. Mindezek a hiedelmek és jósló, varázsló cselekedetek a régi korok emberénél arra szolgáltak, hogy a jövő év szerencséjét biztosítsák. Elődeink hittek a kimondott szó varázserejében. Hiszen mi másra utalna, ha nem varázslatra a fennmaradt köszöntőkben a termékenység és a bőség emlegetése. Az ó példájuk nyomán mi is boldog új évet kívánunk hozzátartozóinknak és ismerőseinknek. Tallóson a legkisebbek például a következő köszöntőt mondják: Pici szívem, pici szám, Boldog új évet kíván! A nagyobbak már valamivel hosszabb versikét mondanak. Zsigárdon például ezt: Csúszik a nyúl a fagyon, Újév napja vagyon. Azért jöttem, pénzt adjon, Egészséges maradjon. Boldog új évet kívánok! K lemrégiben Vágán (Váhovce) jár- l\l tam, ahol a 60 éves Puskás Lajos bácsi olyan köszöntőt mondott, amely régebben - állítása szerint - születésnapra, névnapra, újévre egyaránt használatos volt, de ma már csak kevesen ismerik. Szóljon most mindnyájunknak a tréfás versike: Adjon isten minden jót, Diót is meg mogyorót. Szép tehenet, három párat, Mindenfélét, ami állat. Malackondát, csikót, ménest, Karácsonyra rétest, bélest. Esőt a nagy szárazságra, Csókot a te görbe szádra. Aki nálad nagyobb szépség, Üssön belé a nehézség, Mert szeretni sose rest a Bé személyem, Lajcsi! Punktum! Most már ihatunk! Jövőre is a közösségért, családunkért, gyermekeinkért végzett áldozatos munkánkat foglalja keretbe az emberiség éke: a BÉKE. GÁGYOR JÓZSEF
