Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-12-23 / 51. szám

DUSZA ISTVÁN-Hi-hi-hi - vihogott fei valaki vékony babahangon.- Ki az? - mordult egyet Ólom­katona. Senki nem válaszolt. Ku- tatóan körülnézett. A gyermekszo­ba ablakán át az utcáról beszűrő­dő neofényben Paprikajancsi és Zsófibaba lapult a polc oldalához. Mosolyogtak. A morcos Ólomkatona vizsgáló­dó tekintetét látva Paprikajancsi megszólalt:- Én nevettem, mert...- Nem, nem! - vágott szavába Zsófibaba, s vadonatúj ruhájának szélét gyúrögette izgalmában.- Tudom Zsófibaba, te is nevet­tél, de az első én voltam - előzte meg Paprikajancsi.- Nem számít, ki volt. Felébred­tem, mert nevetést halottam. Bosszúság, hogy nem hagytok aludni.- De mi igazán nem akartunk...- Nem akartunk, nem akartunk! Egyáltalán min nevetgéltek éjnek idején?- örültünk - felelték kórusban.- S ezért nevetni kell?- Igen, mert mi Álomtündérnek örültünk. A varázslatait lestük meg. Tudod, amikor Karácsony­tündér Télapóval eltűnt a szem­közti ház mögött, Álomtündér lo­pakodott a lépcsőházban. Kezé­ben lobogtatta éjkék fátylát, ame­lyen csillagok szikráztak. Belépett a szobába, s az ágy körül táncra kelt a világ. A gyerekek velünk is táncoltak úgy, hogy közben ki sem keltek az ágyból...- Mi meg le sem másztunk a já­tékpolcról - vágott ismét Paprika­jancsi szavába Zsófibaba.- Ez lehetetlen! - jelentette ki Ólomkatona.-De... de... de. Az álomban minden lehetséges. Álomtündér a csodák országából érkezik. A mesék szolgálólánya ő, de csak annak tud szolgálni, aki képes ál­modni.- Aludni én is tudok! - jelentette ki magabiztos hangon Ólomka­tona.-Az nem elég. Az álmokhoz több kell - kezdte el a magyaráz­kodást Paprikajancsi. - Kell a me­se, kell, aki mesél nekünk. De magunk is kitalálhatunk ilyeneket. Álomtündér mindig oda megy, ahol örülnek a mesének.-Akkor..., akkor most majd Álomtündér újra eljön hozzánk?- Miért jönne, ha már járt itt? - felelte Zsófibaba.- Mert most örültem ennek a mesének, s ráadásul ti róla me­séltetek. Biztosan eljön, hiszen karácsony van, s ilyenkor ő is több örömet ad, mint az év más nap­jain. Grigorij Oszter AZ ajándék A majmocska leszakított egy gyönyörűségesen sárga banánt, és az elefántnak ajándékozta. Az elefánt azt mondta, köszönöm, s már majdnem beleharapott, de akkor eszébe jutott a kígyó, és neki ajándékozta. A kígyó is megköszönte. Ő nem kedveli a banánt, s a papagájnak adta. A papagáj magához intette a majmocskát, s ezt mondta:- Gyere majmocska, ajándékként egy gyönyörűségesen sárga banánt kapsz tőlem. A majmocska megette a banánt, és úgy vélte, hogy bizony jó, ha barátaink vannak. Egyszer mi ajándékozunk meg másokat, máskor meg mi kapunk ajándékot. „Bizony szép így...“ Vajkai Miklós fordítása karácsonyesték csillogó fe­nyőfája minden ágán új meglepetést tartogat. Tudod-e, miért éppen a fenyő került az ün­nepi estek fényébe, és miért nem a fehér gyertyás vadgesztenye vagy a mézillatú akác? Nézd meg az erdőt télen! Egye­dül a fenyő pompázik zöld levél­sátrában, amikor beköszönt az ünnep. Az ő téli szépségének örü­lünk, amikor a többi fa már régen elhullatta lombjait, és hó borítja a száraz leveleket. Menj hozzá egészen közel! Látod, milyen kes­keny, hosszú levelei vannak? Olyanok, mint egy-egy tű. Ezért nevezik tűlevelű fának. Ha a fe­nyőtűt az ujjaid között morzsolga- tod, finom illatot érzel, mert a leve­lek belsejében illatos olaj van. Gyógyszert is készítenek belőle. Tavasszal újra nézd meg az erdei fenyőt! A sötétzöld ágak vé­gén világoszöld ,,ujjacskák“ - fia­tal hajtások - integetnek. Minden évben annyit nő a fenyőág, ami­lyen hosszúak az ujjacskák. Nyár végére megsötétednek az új haj­tások, és következő tavasszal újabbak nőnek az ágak végén. A fenyőfa hosszúkás, kemény, barna tobozát szeretik a mókusok is. Némelyik fának csüng a tobo­za, mint a szőlőfürt, a másiknak meg gyertya módján ül az ágán. Dudoros pikkelyek borítják a to­bozt, s minden pikkely magocskát takar. Ha a magok megértek, szét­nyílnak a pikkelyek: szárnyas ter­mésüket viszi, viszi a szél. Sodor­ja, pörgeti őket egy ideig, aztán iepottyantja valahol. A magocskák megkapaszkodnak a földben, gyö­keret eresztenek, és új fenyő nő ki belőlük. Vannak törpefenyők, amelyek nem érik el az ember magasságát, és vannak messzi vidékeken olyan faóriások, amelyek maga­sabbak, mint amilyen egy egész óvodáscsoport lenne, ha a gyere­kek egymás vállára állnának. A törzsük meg olyan vastag, hogy kilenc-tíz ember éri csak körül, kinyújtott karral, egymás kezét fogva. Ezek az öreg óriások az erdők, parkok büszkeségei. Szécsi Katalin- Már itt is vannak! - rikkantotta Luba, odarohant az ajtóhoz, s már majdnem nagy­mama karjába vetette magát, amikor... Hát ez meg mi?! Az ajtóban tündöklő ezüstfenyő ácsorgott. Csizmában! Luba szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Ám amikor a szúrós ágak mögött megpillan­totta nagyapa pipáját, elnevette magát:- Jó estét, karácsonyfa! Kerülj csak bel­jebb, úgy várlak már. Bozena Trilecová Csilingelő ezüstfenyő A fenyőfa sem kérette magát többször, máris bent volt a szobában, s a nyomában nagyapa is, meg nagymama is.- Na megállj, te csibész! A fát hívod, de minket nem! - mosolygott nagyapa.- Már attól féltem, hogy nem lesz kará­csonyra fenyőfám. Mindenkinek van, nekünk meg semmi. És csokoládébábuink sincse­nek. És üveggömbjeink meg ezüst sujtásunk sem.- Csak ne félj semmitől, Luba - intpj csendre őt titokzatoskodva nagymami- De most aztán, zsupsz, be az Aludnod kell - szólalt meg apa. - Meg aztán mi is szeretnénk elbeszélgetni nagyapá- ékkal.- Jó éjszakát! A jó éjszakát még jobb reggel követte.- Ébredj, hétalvó! - keltegette nagymama Lubát. Luba a fejére húzta a takarót és tovább szunyókált. Ám hirtelen halk csilingelést hallott. Cing- li-IMing. Olyant, amilyennek a bogárka hallja a csengőszót. Azután cing-cing-cing, három­szor is cing. Amilyennek a kisegér hallja a csengöszót. Először csak egy csengő kezdett csilingelni, aztán kettő, majd rögtön utána a többi is. Luba nem tudta eldönteni, hogy álmodik-e vagy ébren van. Csak hall­gatózott, hallgatózott, aztán hirtelen ki az ágyból, s gyerünk a szobába! Ott volt ám a csodák csodája! Ilyen szépet Luba még nem látott. A csilláron hatalmas fenyőgallyból font koszorú himbálózott. Az aáztalom almával, dióval, naranccsal teli szakajtó volt. Hát a fa? Az volt a legszebb, holott sem csokoládé, sem üveggolyó nem volt rajta egy se. Luba nem győzött eleget csodálkozni. Az ágakon alma piroslott, ezüstbe vont dió csil­logott, cifra mézeskalács figurák illatoztak, közülük meg jószagú szegfűszegből, babból és kukoricaszemekböl készített díszek ku­kucskáltak ki. A fa legtetején aranyló szalmá­ból font csillag szítás.madarak hársji ,n: ‘ tói. és mi m s ekkor föl; t^Cing-ti-li-li cing itt. A zöld gallyakon Itek, amiket nagyapa lesett a szeme a csodál- ivatosan körbejárta a fát ,-^ntnden csodás aprósá- wékonyka aranyfonál lógott félénken meghúzta a fonalat, itt a csilingelő csengőjáték, ing-cing-cing, háromszor is úsz kiscsengő és egy na­gyobb hangja ütötte meg a fülét. Mézesmá- zosan mosolyogtak rá a mézeskalács huszá­rok, megdobbantak a mézeskalács szívek és táncra perdültek a díszes mézeskalács bá­buk. A fa meg csak csilingelt, csengett- bongott szüntelen, ezen az örömteli ünne­pen Tóth László fordítása SEMMI SEM OLYAN EGYSZERŰ ÉS TITOKZATOS, MINT A KEDVESSÉG. Osvát Ernő GONDOLKODOM, TEHÁT... BENEY ZSUZSA ÍGY SZÓLTAK, DE MIT MONDTAK? Vagyis mit jelentenek az alábbi szólások? 1. Sok hó, sok búza. 2. Hol van már a tavalyi hó? 3. Kapós, mint télen a szalmakalap. 4. Télben csinál házat. 5. Hadd legyen egyszer neki is karácsonya. 6. Karácsonyig való esze sincs. 7. Fürge, mint a hal. 8. Úgy alszik, mint a hal a vízben. Legalább ötnek a megfejtését kérjük. ▲ A rajzon látható cukorkák közül egynek nincs párja. Melyik az? MEGFEJTÉS A december 9-i szá­munkban közölt felada­tok megfejtése: a) a 2- es és a 4-es; b) szőrze- tes, áramlik, lólak, csuk- ' Tik, hírlik - hogy csak néhányat említsünk a megoldási lehetősé­gek közül. Az utóbbi fel­adatra, sajnos, nem ér­keztek különösebben ötletes megoldások, így a közlésüktől eltekin­tünk. Nyertesek: Fónad Gabriella, Bátorkeszi (Vojnice); Vasil’ József, Pólyán (Pol'any); Szá­raz Mónika, Nagykér (Milanovce); Soltész Melinda, Ágcsernő (Cierna nad Ti sou), Pe- czár Katalin, Szencki- rályfa (Král'ová pri Send). Anya dúdolja Azt kérdezed tőlem hogyan vártalak? Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jő az alkonyat, mint ha szellő jelzi a förgeteget - ezer pici jelből tudtam jöttödet. Mint tavaszi reggel a nap sugarát, fagyos téli este jégcsap csillagát, mint az alma izét, tejet, kenyeret - pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek. Mint a fény az árnyat, záport a virág, mint patak a medrét, madarat az ág, mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget - mindenkinél jobban téged így szerettelek.- < ▼ A két rajz 15 apró részletben tér el egymástól. Melyek ezek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom