Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-09 / 49. szám
A hűvös, ködös reggel után kisüt a nap. A felderítő egység tagjai hozzáfognak a terepjáró gépkocsik mosásához. Előző nap ugyanis gyakorlatot tartottak, s a gépjármű csak tisztán, üzemképesen kerülhet a garázsba.- A múlt kiképzési időszakban elnyertük a példás egység címet - közli Juraj Benő, a Ziar nad Hronom-i SZNF Üzem népi milícia egységének parancsnoka. - Mindent megteszünk azért, hogy a megtisztelő címet és a vele járó vándorzászlót az idén is elnyerjük. A Győzelmes Február Érdemrenddel kitüntetett egységben nemcsak a parancsnok vélekedik így, hanem az egész állomány. Ezt bizonyítják a gyakorlatban elért eredmények, a munkahelyen a példamutatás. Az egység állományának hatvanhat százaléka tagja a szocialista munkabrigádoknak, s csaknem ilyen arányban kapták meg a példás népi mili- cista jelvényt. Tízen képviselők, hatvanegyen az üzem, illetve a vállalat legjobb dolgozója jelvényt is megkapták. Az idén nyáron két vagon szénát kaszáltak, illetve gyűjtöttek be a Kremnicai Állami Gazdaságban. Aktívan kiveszik részüket a honvédelmi nevelésből.- A több mint hétezer dolgozót alkalmazó üzemben csak az lehet a népi milícia tagja, aki azt kiérdemli - jegyzi meg a parancsnok. - Az átlagos életkor negyven év körül van. Az üzemi pártbizottság, az üzem vezetői mindenben támogatnak bennünket. Eredményességünkhöz ez nagyban hozzájárul. Javasolja, néhány milicistát a munkahelyén keressek fel, hogy meggyőződjek, a munkában is helytállnak. Naponta bizonyít A karbantartó részleg vezetőjére várni kell. Valamilyen meghibásodott géphez ment, de hamarosan visszajött.- A villanyszerelői szakmát tanultam ki - kezdi el a beszélgetést. - A tényleges katonai szolgálat letöltése után kerültem az üzemhez, amely abban az időben épült. Aztán itt maradtam, s annyi év után már nem is vágyok máshová. A gyár, no meg a népi milícia, amelynek 1957-től vagyok a tagja, az életet jelenti számomra. Daniel Podhoráni, az üzem népszerű, elismert szakembere, de ezt nem máról holnapra vívta ki. A villanyszerelőből először előmunkás, majd mester, később részlegvezető lett. A népi milícia üzemi egységében évek óta a felderítő szakasz parancsnoka. Megkapta a szakágazat legjobb dolgozója jelvényt, a Haza Védelméért és a Fegyverbarátság kitüntetést. Azt mondják róla, hogy nem a szavak, Daniel Podhoráni hanem a tettek embere. A hatalmas üzemben naponta sokat gyalogol egyik munkahelyről a másikra, de sohasem panaszkodik. Mosolygós arccal tér vissza az irodájába, ha a javítások, a karbantartás az ütemterv szerint halad.- A szakasz minden raja megkapta a példás címet, s jó úton haladunk afelé, hogy ebben a kiképzési időszakban ezt a címet a szakasz is megszerezze - folytatja. - Egyébként azt valljuk, hogy nekünk párttagoknak, a népi milícia tagjainak mindenben példát kell mutatnunk. A legjobb alegység-parancsnokok egyike. Több éven keresztül különböző pártfunkciókat töltött be. Közben nevelte két gyermekét. Fia, aki elektromérnök, most katona. A lánya jövőre végez a vegyészeti főiskolán. Ritkán van szabad ideje, s ha mégis akad, siet a szülőfalujában levő kiskertbe, hogy kikapcsolódjon, erőt gyűjtsön a további munkához. Főiskolás újító A műhelyben találtam rá a harmincnégy éves Milan Marcibálra. Annak a tíztagú szocialista munkabrigádnak a tagja, amely a gyár mérőműszereit tartja karban. A Párkány melletti Belá községben született, de ide jöttek lakni a gyár közelébe. Milan ugyanis tizenöt évvel ezelőtt a szakközépiskola elvégzése után itt vállalt munkát. Az első időszakban az üzemi telefonhálózat karbantartásával bízták meg, később került jelenlegi munkahelyére, s hogy jól érzi itt magát, szavai is bizonyítják.- A mérőberendezések ellenőrzése, javítása során nyitott szemmel járok az üzemben. Ha valamilyen ésszerűsítésre alkalmas dolgot látok, napokat töprengek rajta. Amikor úgy gondolom, hogy megtaláltam a megoldást, Stanislav Leva konstruktőr barátommal munkához látunk. Magam sem tudom, hogy hány újítási, illetve ésszerűsítési javaslatunkat fogadták el. Jól érzem itt magam. Csupán ebben az évben már három újítási javaslatukat fogadták el, az egyik valutát is hoz a vállalatnak. Hogy hogyan futja erre is az idejéből, amikor levelező tagozaton a 2ilinai Közlekedési és Távközlési Főiskola negyedik évfolyamába jár, no meg a népi milícia egységében híradós, erről a következőket mondja:- Az igazsághoz tartozik, hogy a kedvteléseimről, mint például a fényképezés, egy időre le kell mondanom. Aztán meg a feleségem, aki az üzem egészségügyi központjában laboránsként dolgozik, segít a munkában, helyettem is foglalkozik a két gyerekkel. Amikor elfáradok a tanulásban, én váltom fel öt a konyhában. Azt vallom, hogy ha az ember jól osztja be az idejét, még a szórakozást sem kell mellőznie. Hat éve tartozik a párt katonái közé, megkapta a népi milícia példás tagja jelvényt, többszörös újító. Aktívan kiveszi részét a társadalmi munkából, s ami a legfontosabb, minden mérőberendezéshez ért. Igyekezetével, szorgalmával 6 is hozzájárul ahhoz, hogy a kis kollektíva tagjai mielőbb megkapják a szocialista munkabrigád arany jelvényeit. Az olvasztár művezető A különös szag, a magasba csapó lángnyelvek elárulják, hogy az olvasztárok birodalmába kerültem. A fehér pornak látszó nyersanyagból itt lesz folyékony alumínium. Ezen a részlegen műszakvezető Rudolf Sevcík, az egykori traktoros, a népi milícia légvédelmi egységének Milan Marciból (A szerző felvételei) a rajparancsnoka. Hogyan került az üzembe?- A jó kereseti lehetőség hozott ide 1954-ben a nyitrai járásból. Am meg sem melegedtem, amikor egyéves munkára a handlovái bányába küldtek. Azt gondoltam, hogy próbára akarnak tenni. Ezért nem volt ellenvetésem - mondja. Amikor visszajött, a kemencék mellé került. Két évig dolgozott mint olvasztár, aztán előmunkás lett, több mint húsz éve a müszakvezetöi teendőket látja el, hogy nem is akárhogyan, azt Ján Bezo, a részleg vezetője is megerősíti.- ötvenhárom éves vagyok, két év múlva nyugdíjba megyek, de a népi milícia egységétől nem szeretnék megválni - jelenti ki határozottan. - Jó a kollektíva, s főleg az tetszik, hogy az idősebbek is szorgalmasan gyakorlatoznak, talán jobban is, mint azt a tényleges katonai szolgálatuk alatt tették. A tizenhét tagú szocialista munkabrigád, amelynek ő is tagja, az arany jelvények megszerzéséért versenyez. Több kitüntetéssel jutalmazták jó munkájáért. A műhely pártbizottságának, az üzemi szakszervezeti bizottságának a tagja. Két gyermeke már kirepült a családi fészekből, négy unokája van.- Nagyon szeretem a szakmámat, és bár nehéz, más munkával mégsem cserélném fel - mondja búcsúzóul, majd szapora léptekkel elindul, s eltühik az olvasztókemencék mögött. Az üzemi egység tagjai kiveszik részüket a különböző társadalmi munkákból is, huszonegyen az önkéntes véradók táborába tartoznak. A népi milícia üzemi egysége tagjainak is érdeme van abban, hogy a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő üzem eddig még minden évben teljesítette feladatait. Mindent egybevetve ebben az üzemben elismerésnek, a bizalom jelének számít, ha valaki magára öltheti a népi milícia egyenruháját. Róluk el lehet mondani, hogy a munkában, a gyakorlótéren egyaránt helytállnak. NÉMETH JÁNOS éleimiszerek iato-e az FELEMÁS TAPASZTALATOK A teljességre nem törekedve a minap közelebbről is megnéztem a kosaramba rakott árut, mennyire friss. A csomagolt egykilós kenyéren például ez a figyelmeztetés olvasható: Három napon belül fogyasztandó, a sütés napja a kenyéren számmal van jelölve. Szerda lévén hármas volt a kenyéren, így megállapíthattam: ez mai sütés, és valóban finom puha volt. A felszeletelt, csomagolt túróscseresznyés kalácson, a Bratislavai Malom- és Sütőipari Vállalat termékén ugyan szintén jól olvashatóan volt feltüntetve, hogy három napon belül fogyasztandó és a sütés napja a csomagoláson fel van tüntetve, sajnos ez utóbbit már nem tudtam megfejteni. Nem állítom, hogy nem nyomtak rá valamit, de az nem dátum volt. Babapiskóta. Két hónap a szavatossági ideje és jól olvasható a gyártás dátuma. Paradicsompüré. A Slovlik vállalat érsekújvári (Nővé Zámky) üzemében készült. A gyártási év eredetileg 1976, de pecséttel átütötték 1981-re. S hogy ez meddig fogyasztható, az rejtély marad számomra, s bizonyára más is így van vele. Próbáltam eligazodni a pléhdobozon levő számokon, betűkön: K 301 1 281. Aki tudja, fejtse meg! S még egy meglepetés: kezembe vettem egy doboz Babena sajtot, a Milex vállalat érsekújvári üzemének termékét. Ezt a gyártástól számivá 28 napon belül kell elfogyasztani. Február harmadikától viszont már néhányszor 28 nap telt el. Élelmiszervásárlás - rejtvényfejtéssel Ml A SZAVATOSSÁGI IDŐ? Kiindulásként ennyi is elég - gondoltam. Tapasztalataimmal Vasil Donar mérnökhöz, a Zdroj tröszt áruminőségi- ellenőrzési osztálya vezetőjéhez fordultam. Arra kértem, magyarázza meg olvasóinknak, mi a helyzet az élelmiszerek szavatossági idejével kapcsolatosan.- Talán először azt tisztázzuk, mi is a szavatossági idő - javasolta. - Ez nem más, mint az az időszak, mely alatt a szállító felel - a helyes raktározás, és az áruval való megfelelő bánásmód megtartása esetén - az áru minőségéért és egészségügyi szempontból a kifogástalanságáért. Ez alatt az idő alatt reklamálható az áru a szállítónál. Annak érdekében, hogy a szavatossági idő eltelte után ne árusítsanak üzleteinkben kifogásolható minőségű élelmiszert, a kereskedelmi szervezetek kötelesek az illetékes laboratóriumba mintát küldeni, s csupán a vizsgálatok kedvező eredményei alapján lehet ilyen árut továbbra is a fogyasztóknak kínálni. Ezt a kötelességet a kereskedelmi minisztérium határozata szabja meg. Tehát ez a szavatossági idő. A fogyasztónak jogában áll a vásárolt, gyorsan romló árut 24 órán belül, a többit pedig legkésőbb 9 nappal a vásárlás után reklamálni, ha nem tartja a minőséget megfelelőnek. Ezek a határidők egyébként szerepelnek a reklamációs szabályzatban, melyet valamennyi üzletben ki kell függeszteni. ÉSSZERŰBB MEGJELÖLÉS- Hazánkban több mint 7000 féle élelmiszer kerül forgalomba, s némelyek szavatossági idejének feltüntetése gondot okoz a gyártóknak, de ennek ellenére mi ragaszkodunk hozzá, hogy a csehszlovák norma szerint a megjelölés valamennyi élelmiszeren szerepeljen. Az egyszerűbb eligazodás kedvéért a gyártók termékeiken azt kezdik feltüntetni, meddig fogyasztható az. Jelenleg 92 féle árun tüntetik már fel, és 1985 végéig valamennyi élelmiszeren ez szerepel majd. Ilyen dátum található például a Karavan, a Forte pástétom és a májpástétom színes pléhdobozán. Az újabb csomagolásokon már ez van, de amíg a konzervgyárakban nem fogynak el a regi címkék nem várhatunk változást. S ha már a húskonzervekről esett szó - ezek általában a szavatossági idő letelte után is biztonságosan fogyaszthatok, kötelező minőségellenőrzésükre a szavatossági idő kétszeresének eltelte után kerül sor. Külön említést érdemelnek a bébiételek. Ezeket semmiképp sem szabad árusítani a szavatossági idő eltelte után. A babapiskótát például az eladóknak ki kell csomagolniuk és közönségesként (nem gyerekeknek szánt) áruként eladni. ELADÓK, ELLENŐRÖK, VEVŐK Az üzletvezetők feladata, felelőssége ezen a téren is nagy. Minőségileg kifogásolható vagy egészségre ártalmas áru nem kerülhet a polcokra, pultokra, még akkor sem, ha a szavatossági ideje nem járt le. Viszont épp az üzletesek a megmondhatói, hányszor kapnak olyan árut, melynek már csak „néhány napja“ van. Ezért kell arra törekedniük, helyes raktározással elérniük, hogy az árucsere folyamatos legyen, az elfekvő készletekre pedig figyelmeztetni a feletteseket. Jogukban áll a minőségellenőrt megkérni, hogy nézze át a gyanús árut, végezzék el a megfelelő ellenőrzéseket, laboratóriumi vizsgálatokat.- A laboratóriumi vizsgálatok során azt állapítjuk meg, hogy valamely termék alkalmas-e a fogyasztásra, megengedjük-e a további árusítást, de a szavatossági időt mi sem hosszabbíthatjuk meg. Erre csupán a gyártónak van joga. Az ellenőrzött termékek kb. 93 százalékát találtuk megfelelőnek az utóbbi időben - mondotta az osztályvezető. Az üzletekben általában a leltárok során tiltják be az ellenőrző szervek a lejárt szavatossági idejű áruk árusítását. A vásárlók viszont joggal elvárják, hogy ésszerűbb, olvashatóbb megjelölés szavatolja az áru minőségét. DEÁK TERÉZ