Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-25 / 47. szám
a beszámoló egy olyan eseményről szól, amelynek jelentősége nem gyengült az idő során, hanem éppen ellenkezőleg, még inkább kiteljesedett, s az emberek százmillióinak sorsát jelölte ki: arról szól, hogyan egyesült sok nemzet egyetlen családban - a Szovjetunióban. BARÁTI KEMÉNY KÉZSZORÍTÁS „Mi az elmúlt öt év alatt megoldottuk a nemzeti kérdést olyan államban, amelyben olyan sok a nemzetiség, amennyit aligha lehet találni még egy országban, s e téren szerzett tapasztalataink teljes mértékben meggyőznek bennünket arról, hogy ilyen esetekben a nemzetek érdekeihez való egyedüli helyes viszony az érdekek maximális kielégítése és olyan feltételek megteremtése, amelyek minden lehetőségét kizárják annak, hogy konfliktusok jöjjenek létre ezen a talajon. Tapasztalataink alapján az a megingathatatlan meggyőződés alakul ki bennünk, hogy csakis a különböző nemzetek érdekei iránt tanúsított legnagyobb fokú figyelem küszöböli ki a konfliktusok veszélyét, küszöböli ki a kölcsönös bizalmatlanságot, küszöböli ki a különféle intrikáktól való félelmet, s teremti meg azt a bizalmat - különösen a különböző nyelvet beszélő munkások és parasztok között -, amely nélkül teljesen lehetetlen akár a népek közti békés viszony, akár valamennyire is eredményes fejlődése mindannak, ami értékes a modern civilizációban“ (részlet abból az interjúból, amelyet Lenin 1922. október 27- én adott M. Farbmannek, az Observer és a Manchester Guardian tudósítójának). Ilyennek képzelte a nemzeti kapcsolatokat az az ember, akit Oroszország, Ukrajna, Belorusszia, a Kaukázus dolgozói vezérüknek neveztek. És itt vannak az 1922-es év dokumentumai, amelyekben a dolgozók hangulata tükröződött vissza. ... Oroszország távol-keleti körzeteiben még a polgárháború sortüzei dörögnek. A japán intervenciósok csak október végén hagyják el Vlagyivosztokot. A világreakció újabb terveket sző a szovjetköztársaságok elleni harcra. ,,... A tőke támadására a munkások és a parasztok egységfrontja legyen a válasz. Az ehhez vezető első lépés a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, amely egyesíti valamennyi Szovjetköztársaság katonai és gazdasági erejét“ (az odesszai kormányzóság - a jelenlegi odesszai terület - szovjetjei V. kongresz- szusának határozatából). ,,A jereváni munkás-paraszt és vörös- katona-küldöttek szovjetjeinek kongresz- szusa, miután meghallgatta Megrabjan elvtársnak a köztársaságok szövetségéről szóló beszámolóját, szükségesnek tartja, hogy a Kaukázusontúli Szovjetköztársaságok szorosabb együttműködést folytassanak egymás között és Szovjet- Oroszországgal gazdasági, pénzügyi és politikai téren. A kongresszus úgy véli, hogy csak a szovjetköztársaságok ilyen szoros szövetsége idézheti elő gyors újjászületésüket (Jereván város szovjetjei II. kongresszusának határozata). A köztársaságokat tönkretette a polgárháború és a világháború. Minden erejüket megfeszítik, hogy leküzdjék az iparban és a közlekedésben mutatkozó zűrzavart. De sem az éhínség, sem a zűrzavar nem állíthatta meg a népek felszabadulását, amely 1917 októberében kezdődött. Együtt meg tudtak birkózni az éhínséggel, az írástudatlansággal s a kultúra csúcsait hódíthatták meg... „A haladás órája bolygónkon hamarosan Moszkvában fog ütni“ - írta a Szovjetunió megalakulásának küszöbén Ja- roslav Kratochvíl, az ismert csehszlovák író. ÉLŐ TANÚK VALLOMÁSA A történelmi okmányok közül a legértékesebbek talán a szemtanúk élő tanú- bizonyságai. Adjuk át a szót a Szovjetek I. össz-szövetségi Kongresszusa ma is életben levő részvevőinek. Színhely Moszkva, Nagy Színház. Mihail Roszljakov (a húszas években a novgorodi kormányzóság munkás- és parasztküldöttei szovjetje végrehajtó bizottságának vezetője, az SZKP XXVI. kongresszusának küldötte): „Először jártam a Nagy Színházban. A nézőtéren félhomály uralkodott, nem volt elég villamos energia, hogy valamennyi csillárt meggyújtsák. Hideg volt. A levegő nyilván már régóta nem melegedett fel annyira, amennyire kellett: a székeken, • a páholyok korlátain az aranyozás elsötétült a nedvességtől, helyenként patina borította. A párnázott ülések szemmel láthatóan megkoptak, egy részük kissé megdőlt. A nézőtér zsúfolásig megtelt. Oroszország képviselőin kívül jelen voltak Ukrajna, Belorusszia, a Kaukázusontúl küldöttei, vendégek..." A. I. Nuhrat (Baskíria képviselője, a harmincas években a Revoljucija i nacionalnoszty című folyóirat helyettes főszerkesztője) mondja: „A kongresszust Pjotr Szmidovics, Lenin harcostársa nyitotta meg. Tömören, szabatosan beszélt. A szónok kijelentette, hogy a szovjetköztársaságok egyesülése - az ellenállás és az alkotás új, óriási erőinek forrása... amely örvendező csodálkozást kelt valamennyi ország munkatársai körében és vonzza őket. Mi, akik közül sokan még huszonöt évesek sem voltunk, óriási figyelemmel hallgattuk a legidősebb küldött beszédét... A kongresszusi küldöttek 45 százaléka harmincévesnél fiatalabb volt. 44 százaléka - 31—40 éves. A kongresszus a szovjetköztársaságok dolgozóinak valamennyi rétegét képviselte. A küldöttek 44,4 százaléka munkás, 28,8 százaléka értelmiségi, 26,8 százaléka paraszt volt.“ Lenin nem jött el a kongresszusra. Orvosai nem engedték meg, hogy Moszkvába utazzék. „Szomorú volt az a tudat - emlékszik vissza Mihail Roszljakov hogy Lenin nem vehet részt a kongresszuson: ő olyan sokat tett azért, hogy közelebb hozza ezt a nagyszerű napot, jövőbelátó- an és bölcsen vezette a népet efelé. És a legnagyobb mértékben jogos volt, hogy a kongresszuson az első szó Leninről hangzott el. Avel Jenukidze felment a szónoki emelvényre és azt javasolta, hogy az orosz proletariátus vezérét válasszák a kongresszus díszelnökévé. A több mint kétezer küldött egy emberként kelt fel helyéről, hogy jóváhagyja a javaslatot. A teremben sokáig zúgott a taps, harsogtak a kiáltások: ,, Üdvözlet Lenin elvtársnak! Éljen LeninI Ezután - folytatja visszaemlékezését Mihail Roszljakov - Mihail Frunze kapott szót. Ö irányította Vrangel báró ellenforradalmi hadseregének kiűzését Ukrajnából, s az ukrajnai dolgozók Frunzét küldték képviselőjükként a kongresszusra. Elmondta, hogy a négy egyesülő köztársaság küldötteinek konferenciája azzal bízta meg, javasolja a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakításáról szóló nyilatkozat és a Szovjetunió megalakítására vonatkozó szerződés elfogadását.“ A NÉPEK BARÁTI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK ALAPJAI „A szovjetköztársaságok megalakulása óta - mutatott rá a nyilatkozat - a világ államai két táborra szakadtak: a kapitalizmus táborára és a szocializmus táborára. Ott, a kapitalizmus táborában - nemzeti ellenségeskedés és egyenlőtlenség, gyarmati rabság és sovinizmus, nemzeti elnyomás és pogromok, imperialista gaztettek és háborúk vannak. Itt, a szocializmus táborában - kölcsönös bizalom és béke, nemzeti szabadság és egyenlőség, a népek békés együttélése és testvéri együttműködés van. A kapitalista világnak azon az évtizedeken keresztül tett kísérletei, hogy a nemzetiségi kérdést a népek szabad fejlődésének az ember általi kizsákmányolás rendszerével való összeegyeztetése útján oldja meg, eredménytelennek mutatkoztak... Csak a szovjetek táborában, csak a proletárdiktatúra viszonyai között, amely a lakosság többségét maga köré tömörítette, vált lehetségessé az, hogy a nemzeti elnyomást gyökeresen megszüntessék, a népek közti kölcsönös bizalom légkörét hozzák létre és lerakják testvéri együttműködésük alapjait... ... A háborús évek nem múltak el nyomtalanul. A feldúlt szántóföldek, leállt gyárak, szétrombolt termelőerők... miatt különálló köztársaságoknak a gazdasági építésre irányuló, különálló erőfeszítései elégtelenné válnak. A népgazdaság helyreállítása a köztársaságok önálló létezése mellett lehetetlennek bizonyult. Másrészt, a labilis nemzetközi helyzet és az újabb támadások veszélye elkerülhetetlenné teszi a szovjetköztársaságok egységes frontjának megteremtését a kapitalista bekerítéssel szemben. Végül, a szovjethatalom puszta szerkezete is, amely osztálytermészete tekintetében internacionális, a szovjetköztársaságok dolgozó tömegeit egyetlen szocialista családba tömöríti... Amikor mindezt az egész világ színe előtt bejelentjük... mi küldöttek... elhatározzuk, hogy aláírjuk a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról szóló szerződést.“ KÖLCSÖNÖS HARC NÉLKÜL ÉLNI Mihail Roszljakové a szó: „Elkövetkezett a történelmi pillanat. A kongresszus egyhangúan jóváhagyta a Szovjetunió megalakításáról szóló nyilatkozatot és szerződést. A köztársaságok küldöttségeinek vezetői sorra odamentek a piros bársonnyal borított asztalhoz, és aláírták az okmányokat... Az ünnepélyes formaságot a jelenlevők óriási figyelemmel kísérték, mindegyik aláírást tapssal köszöntötték. Körülnéztek, és becsületszavamra, azt láttam, hogy minden arc derűs...“ P. J. Voronov ugyanerről beszél visz- szaemlékezései ben: „Emlékszem, milyen ünnepélyes volt mindenkinek az arca, aki a nézőtéren ült, amikor elfogadták azokat az okmányokat, amelyek örök időre megerősítették barátságunk kötelékeit“. A kongresszuson utolsónak Mihail Ka- linyin, a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottságának elnöke szólalt fel.- Úgy emlékszem beszédének szavaira, mint prófétai kijelentésre - mondja P. J. Voronova: „Az emberiség legkiválóbb elméi évezredek óta - állapította meg a Központi Végrehajtó Bizottság elnöke - fáradoznak olyan formák keresésén, amelyek lehetőséget adnának a népeknek arra, hogy óriási gyötrelmek kölcsönös harc nélkül, barátságban és testvériségben éljenek. Csak most, a mai napon rakjuk le gyakorlatilag az első követ ebben az irányban...“- 61 évvel azután, hogy ezek a szavak elhangzottak, elmondhatjuk: ez az „első kő“ kiállotta az idő próbáját, és szilárd alapul szolgál, amelyen a szovjet nép felépítette a testvériség és az igazi barátság elpusztíthatatlan épületét - a maga soknemzetiségű szocialista hazáját. MIHAIL BEDNOV 1922 eseményeinek krónikája a Szovjetunióban i A szociális igazságosság társadalma: Lenin még 1902-ben, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt programjának előkészítése során rámutatott arra, hogy a párt célja: biztosítani „a társadalom valamennyi tagjának teljes jólétét és sokoldalú szabad fejlődését“. Azóta nyolc évtized múlt el, de a szovjet kommunisták változatlanul hűek a lenini örökséghez. Mindeddig nem sikerült mindazt teljesíteni, amiről eleink álmodoztak. Az út bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogyan kezdetben képzelték. De az emberiség büszke lehet arra is, amit eddig tettünk, amit eddig elértünk! Bármit beszéljenek is rosszakaróink - és önök, olvasóim, tudják, mit beszélnek -, a Szovjetunió sikerei, köztük a szociális téren elért sikerek is, véleményünk szerint tiszteletre méltók. A lényeges, alapvető változásokat tekintve a Szovjetunióban felépült az igazságosság társadalma. A Szovjetunióban nincsenek olyanok, akik mások rovására élnek, senki sem zsákmányol ki senkit; a Szovjetunióban nincsenek kiváltságos osztályok, elit rétegek. Mint ahogy nincsenek kiváltságos nemzetek vagy fajok sem: például senkinek sem jut eszébe, hogy egy orosznak többet fizessen azért, mert orosz, s teszem azt, egy zsidónak kevesebbet azért, mert zsidó... A Szovjetunióban nincs munkanélküliség (itt nem az ember keres munkát, hanem a munka keresi az embert), senki sem éhezik, nincsenek hajléktalanok (immár húsz éve folyamatosan évente tízmillió szovjet állampolgár lakáskörülményei-javulnak). A szovjet ember tudja, hogy öreg korában nem hagyják magára (minden idős ember nyugdíjat kap, s a nyugdíj összege növekszik), s hogyha megbetegszik, ingyenes gyógykezelésben részesül... Persze ez még nem a kommunizmus, akkor majd az az elv érvényesül, hogy „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint“. De nem is mondjuk, hogy már felépítettük a kommunizmust. Tisztában vagyunk azzal, hogy ettől még messze vagyunk. Egyébként Lenin arra figyelmeztetett, hogy ez az út nem egyszerű, lesznek rajta kátyúk és döccenők, kanyarok és cikcakkok, s ezek néha eltakarhatják a perspektívát. S ilyenkor az a fontos, hogy ne térjünk el a fő iránytól. Meggyőződésünk, hogy nem tértünk el tőle! Hallom a kérdést: honnan ez a meggyőződés? Vegyük hát szemügyre együtt: végtére is mi a kommunizmus? A kommunizmusban a dolgozó embernek jól megy a sora. Biztonságban érzi magát az életben. Mindenki kibontakoztathatja képességeit, s tehetsége szerint a szovjet változat uuigozi iái, senki sem korlátozhatja ésszerű szükségleteit. A munka már nem csupán létfontossági eszköz, hanem az élet elsőrendű szükséglete. Az ember sokoldalú fejlődésével egyidejűleg korszerűsödnek a termelőeszközök is, és a társadalmi gazdaság minden forrása bőven buzog - mindenki számára... De vajon a szovjet társadalom nem törekszik ennek az állapotnak az elérésére7 Vajon nem ennek a célnak az eléréséért mozgósítja az embereket a kommunista párt? Nézzék meg, min dolgozunk most, olvassák el, miről írnak a szovjet újságok, hallgassák meg, mire buzdítják egymást a szovjet emberek. Egyre gyorsul az osztályok és a társadalmi rétegek, a nemzetek és az etnikai csoportok egymáshoz való közeledésének visz- szafordíthatatlan folyamata, tökéletesebbé válik a szocialista életmód, megszilárdul a szovjet demokrácia. Ezt a folyamatot, a Szovjetunió Kommunista Pártja, társadalmunk magva, eleven lelki irányítója, s a párt határozza meg az ország fejlesztésének fő irányát. Az SZKP, miként a Szovjetunió 1977. októberében elfogadott alkotmányában olvasható, a népért van és a népet szolgálja. A párt feladatai és gondjai igen sokrétűek. S legfőbb gondja az, hogy a Szovjetunióban a szociális igazságosság társadalma tovább erősödjön és fejlődjön. (Szputnyik)
