Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-18 / 46. szám
JSZÚ 17 13. XI. 18. TUDOMÁNY.......... TECHNIKA Niepce kísérletezéseivel egyidőben egy francia festő, névszerint Louis Daguerre is kiterjedt vizsgálatokat folytatott a jódfürdöben érzékenyített polírozott ezüstlemezek képrögzítő képességének tökéletesítésére. Munkája nem sok sikert eredményezett. Reményei újraéledtek, amikor megismerkedett és kicserélte tapasztalatait Niepcével. Még mielőtt siker koronázhatta volna működésüket, Niepce meghalt, s így kénytelen volt a kutatást egyedül folytatni. Rendkívül gátló tényező volt a teljes napsütésben is több órás expozíció, s ennek ellenére az alig látható, fátyolos kép. A sok sikertelenség után mint annyiszor, ezúttal is a véletlen segített. Egyik napon egy gyengén exponált lemezt tett vegyszeres szekrényébe, egy nyitott, higanyt tartalmazó edény mellé. Az éjszaka folyamán a higanygőz úgy hatott az alulexponált képre, mint az előhívó, s a lemezt ismét kézbe véve Daguerre A fényképezés története (2) meglepődve tapasztalta, hogy a halvány kép helyett egy éles, jól látszó felvételt kapott. Hamarosan kiderítette, hogy valójában mi is történt, és a véletlenül felfedezett érzékenyítési eljárást az általa alkalmazott fényképezési folyamat részévé tette. Az új eljárás legnagyobb előnye az volt, hogy a higanygó- zös érzékenyítésú fotolemezek csupán néhány percnyi expozíciós időt igényeltek az eddigi órákkal szemben. így született meg 1837-ben az eljárás, melyet hamarosan az egész világon ,,daguerrotí- pia“ néven kezdtek emlegetni. Egyedüli hátránya volt, hogy a képek fémlemezre készültek, így nem lehetett sokszorosítani azokat. Ennek ellenére közel 50 évig ez az eljárás uralkodott a fényképezésben. A tökéletesítésre törekvő eljárásokban ezüst ha- logenideket alkalmaztak fényérzékeny anyagként, amely a megvilágítás és a redukálás után ezüstszemcsékből álló képet hozott létre, s elterjedt szóval „képnyomtató“ eljárásnak hívták. Azonban még mindig nagymennyiségű fény kellett a megvilágításhoz. Henry Braconnot 1831 -ben nagy lépést tett a mai értelemben vett fényképezés felé, amikor véletlenül (!) rájött, hogy a galliumsav és a pirogalliumsav képes „különválasztani" egymástól a megvilágított és a fény által nem ért ezüstszemcséket; az csak a fényt kapott ezüstöt redukálja vissza fémmé. A felfedezés óriási horderejű volt. így ugyanis lehetőség nyílt a nagyon rövid megvilágítási idővel készült képeket annyira felerősíteni, hogy azok láthatóvá váltak. Ez a nélkülözhetetlen eljárás ma már mindenhol ismert, hiszen nem más, mint az előhívás. Az összes eljárás kétségkívül legnagyobb hátránya az volt, hogy a kész képeket nem lehetett sokszorosítani, de még átmásolni sem. Ezt a problémát az angol Henry Fox Talbot oldotta meg 1835- ben. A jó képzettségű, s komoly vagyonnal rendelkező Talbot korán elkezdett érdeklődni a rajz és a festészet iránt, önmagával azonban elégedetlen volt, s felhagyott az ilyen irányú próbálkozásaival. Figyelmét az akkor már nagyon népszerű fotografá- lás felé fordította, s az egyszerű lencsék által rögzíthető kéjlekkel kezdett foglalkozni. Széles körű kémiai ismeretekkel is rendelkezvén, s az ötletek, újítások tömegét alkalmazva rájött, hogy az ezüst ionok redukálószerként használt galliumsavval az ezüstnitrát hig oldatában a papírt a régebbi módszereknél sokkal érzékenyebbé teszi a fényhatásokra. Másik jelentős felfedezéseként tarthatjuk számon az alulexponált negatívok érzékenyítési eljárásának a kidolgozását, mely során a lemezeket utóexpozíció alatt a fenti oldatban hívta elő, ezzel erősítve fel a gyenge látens képet. így Talbot- másoktól függetlenül - szintén felfedezte a negatív hívást. A már korábban is ismert eljárással fixálta az előhívott képeket: tudta, hogy az egyszerű konyhasó vizes oldata eltávolítja az emulzióból a meg nem világított ezüst haloidokat, de kémiailag teljesen indifferens (közömbös) az ezüstszemcsék iránt. Papírnegatívjait olajjal, vagy lakkal félig áttetszővé tette, majd ezt egy másik fényérzékenyített papírra helyezve az elsőt átvilágítva már aránylag jó minőségű pozitív képet kapott, mely korlátlan mennyiségben volt sokszorosítható. Ezt az első- tulajdonképpen teljesen fotografikus - eljárást végleges formájára 1839-ben fejlesztette ki. Az 1839-es év azonban egy másik, nem kevésbé fontos okból is számon tartandó. Ebben az évben nevezte el Sir John Herschel az eljárást fotográfiának. A latin név „fénnyel való írást“ jelent. Elindult tehát a fényképezés - az addig még csak néhány kiváltságos egyén „boszorkánykonyhájából“ - az egész világot meghódító diadalútjára. Néhány jó üzleti érzékkel megáldott vállalkozó ráérzett a nagy lehetőségre; sorra születtek a vállalatok, részvény- társaságok, melyek fotóanyagokat, fényképezőgépeket - igaz akkor még nagyon kezdetleges technikai kivitelben - gyártottak nagy mennyiségben. Ma már szinte elképzelhetetlen életünk a fényképezés nélkül. Tudományos, művészi, egyéni célokat szolgálva része lett életünknek és kultúránknak. BÖDÓK ZSIGMOND (folytatjuk) Érdekességek, újdonságok ÍRÁSTUDÓ GALAMBOK Nem mi emberek vagyunk az egyetlen írástudók a világon. A jelek szerint még a galamb is megtanulhatja az ábécét. És a galambok nagyon is emberi módon tesznek különbséget a betűk között: ugyanazokat a hibákat követik el, mint mi, amikor a betűket olvassuk a távolból a szemészeti rendelőben. Az angliai Brawn egyetemen három galambot tanítottak meg az ábécé egyes betűinek megkülönböztetésére. A galambok egy dobozban ültek szemben egy kis tévéképernyővel, amelyet egy kis számítógéppel kapcsoltak össze a betűk létrehozására. Egyszerre három betű villant fel a képernyőn: a galamb jutalmat kapott, ha csőrével odacsípett valamelyik betűhöz, mindegy volt, hogy melyikhez. A kísérleti galambok rendszerint a jobboldali betűhöz vágtak a csőrükkel, még akkor is, ha a másik két betű közben cserélődött. A véletlen kombinációk tömegéből a számítógép kiszámította, hogy a galambok hányszor tévesztették össze az egyes betúpárokat. Meglepő módon nagyon az emberekhez hasonló módon viselkedtek. A D és a Z betű megkülönböztetése a próbák 92 százalékában sikerült, de gyakran összetévesztették a U és a V betűket, továbbá a C-t és a G-t. Mindebből a kísérletező pszichológusok arra következtetnek, hogy az ember és a galamb észlelési folyamatának nagyon hasonlónak kell lennie. Egy másik egyetem kísérleteiből az is kiderült, hogy a csirkék is nagyon tehetségesek: felismerik térsaikat a fényképeken. Kivetítették eléjük társaik diaképeit, és még a különböző szögben készült fényképeken is felismerték adott társukat. GÁZ-SZIMATOLÓ A Német Szövetségi Köztársaságban kifejlesztett újfajta riasztókészülék idójárásállóan tokozott mérőfeje érzékeli a levegőben levő mérgező gázok koncentrációját, és jelentését azonnal továbbítja a központi mérómúhely kijelző készülékébe. „Szaglászó“ egysége az egyes mérgező gázokra (kénhidrogén, kénsav vagy foszgén) szelektíven válaszoló elektrokémiai érzékelő, amelyet nem mérgezhet meg más anyag. Az önműködő mérőfejben elhelyezett mikroprocesszor nemcsak a gázkoncentrációt határozza meg és továbbítja a központi mérómű- helyre, hanem meghatározott időközönként saját működését is ellenőrzi. Tartalék palackjából kis mennyiségű ártalmas gázt bocsát ki, hogy az érzékelők hibátlan működését ellenőrzze. (d) JÉG-GÉN A jégkristályok képződését elősegítő (a kristálycsírák szintézisének kódját őrző) génre bukkantak bizonyos baktériumfajokban kaliforniai tudósok. A géntermék valószínűleg fehérje, de még nem tudják, hogy maga a kristálycsíra-e vagy fjedig a sejtanyagcsere megváltoztatásával váltja ki a jégkristályok képződését. A kristálycsírák létrehozására irányuló öröklődő információt sikerült más baktériumfajokra is átvinni. Bizonyos talajbaktériumok valószínűleg a különböző haszonnövényekben is ilyen kristálycsírákat hoznak létre. Ezeket a növényeket az átlagosnál jobban fenyegeti a fagyveszély. Növényekben még nem sikerült ilyen géneket kimutatni. Remélik, hogy a kristálycsíra-képzö- dés mechanizmusának részletes felderítésével növelhetik a veszélyeztetett növények fagy elleni védelmét: megfelelő gátlóanyagokat fejleszthetnek ki, vagy a baktérium elleni ellenálló képességet építhetnek ki a veszélyeztetett növényekben. Esetleg a repülőterek ködtelenítésére vagy a felhők páratartalmának kicsapatására, mesterséges esők létrehozására is hasznosíthatják ezeket a kristálycsírákat. (d) NAPENERGIA A BAKTÉRIUM-FESTÉKBŐL Aaron Lewis, amerikai fizikus tiz év óta kutatva a rodopszin festéket, a látásfolyamatban fontos szerepet bet oltó látóbíbort, meghökkentő felfedezésre jutott. Megállapította, hogy a baktérium-rodopszln, a baktériumokból kivont fehérjét tartalmazó napcella vegyi energiává alakíthatja át a napifény energiáját. Olyan napcellát készített, amelynek membránjai baktérium-rodopszint tartalmaznak, és ezekkel a rétegekkel sikerült hidrogénre és oxigénre bontania a vizet. A baktérium-ro- dopszinos napcellák hatásfoka elméletileg elérheti a 60 százalékot. A baktériumfehérje hosszú időn át ellenáll a fényhatásnak. Az eddigi biológiai napcellákat gyorsan szétroncsolta a napfény. (d) ÁLLAT-NÖVÉNY HIBRIDSEJTEK A növényi és állati sejtek összeolvasztása, különleges hibridsejtek létrehozása már igazán nem számít újdonságnak a biológiai kutatásban. Legújabban a hamburgi egyetemen paradicsom- és szarvasmarha-sejteket olvasztottak össze hibridsejtekké. A hibridi- zálást hősokk-eljárással érték el. A növény-állat hibridsejtből kihajtott paradicsomnövény külsőre semmiben sem tért el a hagyományos paradicsomtól, csak a bőre kissé bőrszerű. Megtermékenyítés után diszkosz formájú gumók jöttek létre a virágokból, amelyeket hibridekké minősített a mikroszkópos vizsgálat: állati fehérjét találtak a paradicsomsejtek vékony rétege között. A nyugatnémet kutatók most megpróbálják ezeket a hibridsejteket gabonasejtekkel keresztezni, szuperhibrid létrehozására. (d) A cél: a teljes automatizálás Az elóregyártott építőelemek egyre nagyobb tért hódítanak hazánk építőiparában. A CSSZK építőipara például 41 százalékban alkalmazza ezeket a többi építőanyag viszonylatában. A nagyarányú kihasználása elsősorban azoknak az előnyöknek köszönhető, amelyek az ipari sorozat- gyártásból adódnak - vagyis a lényegesen nagyobb munkatermelékenységből, a selejthányad csökkentéséből stb. Az is az építőelemek alkalmazása mellett szól, hogy gyári feltételek között lényegesen színvonalasabb termékek gyárthatók, mint az építkezéseken ideiglenesen létrehozott kapacitásokban, s nem utolsósorban az, hogy olyan anyagokat alkalmazhatnak gyártásában, amelyek felhasználására az építkezési a gyártást, s ezzel azt a hibaforrást is számolja fel, amelyet a szubjektív tényező, vagyis az ember okoz. Megengedem azt a következtetést, hogy az igazgató az egyike azon kevés irányító dolgozónak, aki ilyen pontosan meghatározta az automatizálás célját. Az elemzés eredménye hamarosan megszületett. Világossá vált, hogy az ember önmagában nem sokat tehet. A gázszilikát- keverékek optimális összetételének megállapításakor a kiszolgáló személyzetnek percenként néhány ezer számítási műveletet kellene elvégeznie, ez pedig lehetetlen. Sőt, a keverék „viselkedésének“ matematikai leírása még pontosan nem ismert, így a körülmények szerint számos különféle alternatívát kell figyelembe venni. A gázszilikátot formába öntik feltételek között nagyon nehezen kerülhetne sor. Az ilyen anyagok közé tartoznak - a gázszilikátok, melyek cementet, homokot, agyagot és további komponenseket tartalmaznak. Az olo- mouci Prefa tfebovicei üzemében a gázszilikátokból paneleket, blokkokat és egyéb építőelemeket gyártanak. A formákba öntött folyékony keverék a kelt tésztához hasonlóan viselkedik, s így pórusos, immár könnyű és szilárd elemek keletkeznek. A gázszilikát korszerű anyag, amely azon kívül, hogy kiváló tulajdonságai vannak, gazdaságos gyártásával is kitűnik: rendkívül jól hasznosíthatók a gyártásához alkalmazott anyagok. Hátránya viszont, hogy a keverék összetételének mindig nagyon pontosnak kell lennie, egyébként jelentős veszteségek keletkeznek. A tfebovicei Prefa üzemben a veszteségek olykor meghaladták a több 10 százalékot is. Az ok az előírások nem megtartása volt. A szubjektív okok mellett a régi módszerek is hozzájárultak a veszteségek növekedéséhez: a keverés és adagolás során szinte lehetetlen volt megtartani a kívánt arányokat. Két évvel ezelőtt a szóban forgó üzem még a vállalat leggazdaságtalanabbul működő egységei közé tartozott. Elkezdték vizsgálni a javítás lehetőségeit. Óta Osyőka mérnök, az üzem igazgatója felvette az üzem dolgozóinak sorába Albert Kohlért, aki rátermett technikus és újító hírében áll, s szinte az első pillantásra képes megtalálni a megoldást egy-egy nehéznek tűnő műszaki problémára. Az üzemben az újító egyértelmű és eddigi pályafutása során egyedülálló utasítást kapott: találja meg a gázszilikát gyártásának leggyengébb pontját, automatizálja Erre pedig csak a számítógép képes. De vigyázat. Egy további elemzés rámutatott, hogy az ilyen feladatok végrehajtására alkalmas számítógép költségei néhány millió koronára is rúghatnak. Albert Köhler, akit az üzem vezetősége sokoldalúan támogatott, egy kevésbé megbízható, de lényegesen olcsóbb módszert választott. Összeállított egy saját szerkesztésű számítógépet, melynek szívét egy programozható TI-59-es kalkulátor képezte. A tavalyi próba- üzemelés bebizonyította, hogy a megoldás jó, s az eredmény sok tonna megtakarított anyag volt. Ma az öntőgépsor kiszolgálóihoz a laboratóriumból 15 percenként érkeznek a nyersanyag minőségéről szóló adatok, 5 percenként pedig az öntőformák előkészítéséről szólók. A kisszámítógép feldolgozza az adatokat, s ötpercenként újra megadja az optimális összetétel receptjét. Persze, Albert Köhler is nagyon jól tudja, hogy ez még csak félautomatizálása a műveletnek, hiszen az embernek még sok itt a feladata. Napjainkban az üzem egyik kis műhelyében egy további elektronikus berendezés születik, amely az emberi kiszolgálás helyettesítésére lesz hivatott. S ha üzembe helyezik, ezen a munkaszakaszon nem lesz szükség emberre. A becslések szerint az üzem évente 5,5 millió korona értékű anyag- és energiamegtakarítást érhet majd el. Nyitott marad még egy kérdés - mi legyen azokkal az emberekkel, akiket az automata helyettesít majd. Nem maradnak munka nélkül, mert az üzemnek vannak olyan termelési szakaszai, amelyeken örökösen munkaerőhiánynyal küszködnek. Minden jel arra vall, hogy a célt - vagyis a teljes automa- zitálást - elérik, s így a vállalat keretében az üzem az első helyre kerülhet. És ami ugyancsak nem az utolsó szempont - mindössze két esztendő alatt. MILAN ADÁMEK Albert Köhler a nálunk még egyedi kisszá- mítógépe mellett (A. szerző felvételei)