Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-11 / 45. szám
Ádámként A világ teremtésében S enki se irigyelje a baletttáncos életét! Még akkor se, ha karriert csinál, körbeutazza a világot, és minden este vastapsra hajol meg a függöny előtt. Kínlódás, lemondás, örökös izgalom a siker ára. Kínlódás, mert a rúd mellett, a tükörfal előtf sosincs pardon. A lábnak, a- karnak minden nap könnyedén kell a magasba lendülnie; az izmok nem lehetnek merevek. És a tegnapi maximum holnap már kevés lehet. A táncos ritkán ehet édességet, hiszen ha nem vigyáz a vonalaira és elhízik, búcsút vehet a hivatásától. A lábára úgy vigyáz, mint a szeme fényére. Semmitől sem fél annyira, mint a bokaficamtól vagy a töréstől. A lába — érték. Télen nem húzhat rá korcsolyát, nyáron nem járhat mezítláb. Ha színpadra lép, mindent el kell felejtenie. Nem töprenghet azon, hogy miért nem fogadta a köszönését a partnere és miért pletykál róla a primabalerina, mert ha elengedi magát és kizökken a tempóból, bizonytalanná válik mozdulata, pontatlan lesz az emelése, félresikerül a fordulata. Ha színpadra lép, brillíroznia kell. Sztanyiszlav Iszajev, a Moszkvai Klasszikus Balett, Kaszatkina- Vasziljov világhírű együttesének táncosa jól ismeri a pálya buktatóit. Nyolcéves volt, amikor felvették a permi balettintézetbe. Mint minden gyerek, ó is tanult matematikát, nyelvtant és történelmet, de az önfeledt játék, később meg a kamaszkori csibészkedés kimaradt az életéből. Attól a naptól fogva, amikor először állt a balettrúd mellé, gyakorlatilag megszűnt gyerek lenni.-Csak a tánc... az érdekelt, semmi más - jelenti ki határozottan. - Hogy zenére, szavak nélkül, mozdulatokkal és gesztusokkal mondhassam el mindazt, amit érzek! Huszonhat évéé. , Moszkvában és Várnában nemzetközi balettversenyt nyert, Leningrádban Érdemes művész lett. Táncolt Olaszországban, Görögországban, Peruban, Brazíliában, Irakban, Szíriában és Indiában. Bárhol lépett is fel, mindenütt felső fokon írtak róla a kritikusok. Nyár volt, igazi júliusi nyár, amikor Szocsiban találkoztunk. Tíz napot töltött a Fekete-tenger part- • ján, de egyszer sem láttam öt a strandon. „Majd ha vége lesz a vengédszereplésünknek - mondta -, akkor napozom egy kicsit.“ Nem evett jégkrémet, nem ivott hűtött üdítőt; ha úgy érezte, pokoli a hőség, illatos angol teát főzött magának.- Egymás után háromszor láttam főszerepben. Először A világ teremtésében, aztán a Rómeó és Júliában, legutóbb pedig a Daph- nis és Cloéban. A legszebb perceket számomra Ádámként szerezte. Főleg, amikor az első felvonásban rácsodálkozott a testére, saját mozdulataira. Aztán az is tetszett, ahogy járni tanult, ahogy az ördöggel kacérkodott.- Nagyon szeretem ezt a szerepet. Ami a színészi munkát illeti: könnyű a dolgom. Itt nincs mit elrontani! A szó szoros értelmében talpra kell állítanom egy embert. örömével, bánatával, sikereivel, kudarcaival. A szerep koreográfiája már nem ilyen egyszerű. Még a legapróbb mozdulatnak is értelmet kell adni. Az első felvonás különösen nehéz. Főleg az a rész, amelyben Ádám felnőtté válik. Attól a momentumtól kezdve még a lépései is mások lesznek.- Az ön egyéniségéhez. ki áll közelebb? A szertelen kamasz vagy a felnőtt Ádám?- Ez is, az is bennem él. Mindkettőit egyformán szeretem. Talán azért is, mert nem érzem még igazán kiforrottnak magamat.- Jópár évvel ezelőtt a moszkvai Bolsojban is életre keltette ezt a szerepet.- Tizenkilenc éves voltam, amikor először táncoltam Ádámot, s ha izgultam, akkor azért, mert Jekatyerina Makszimova partnere voltam. Én, a kezdő egy színpadon lehettem a világhírű balerinával. -Azóta újra találkoztunk: én Rómeó voltam, ö meg Júlia, Béjart koreográfiájában. Úgy tanított, úgy vezetett, olyan taktikusan, hogy észre sem vettem.- Tulajdonképpen hogy került a Moszkvai Klasszikus Baletthez? Maradhatott volna a Bolsojban is, vagy nem?- De igen. Csakhogy én sokat akarok táncolni és erre a Nagy Színházban nem nagyon van lehetőség, hiszen ott ugyanannyi opera van műsoron, mint amennyi balettelöadás. Kaszatkina-Vaszil- jov együttesében pedig csaknem minden este színpadon lehetek. Ezért is döntöttem úgy 1975-ben, hogy őket választom.- Mi a véleménye: igaz-e az az állítás, hogy a különböző szovjet balettiskolák annyira rányomják a bélyegüket a táncosok előadásmódjára, hogy a feltűnően jó kéztechnikával rendelkező táncos csak leningrádi növendék, a jó lábtechnikával dolgozó pedig egyértelműen csak moszkvai lehet?- Igen, egyetértek ezzel az állí-. tással.- Dehát akkor mi a sajátossága a permi balettintézetnek?- Permre ugyanaz jellemző, mint Leningrádra, hiszen a blokád idején az összes leningrádi táncpedagógus nálunk folytatta tevékenységét. Úgy hiszem, elég, ha csak egyetlen névvel minősítem a permi iskola munkáját: Nagyezs- da Pavlova is onnét indult el a világhír felé.- Ezek után már csak arra vagyok kíváncsi: mikor pihen és mi jelenti önnek a teljes kikapcsolódást?- Pihenni csupán nyáron szoktam. Ilyenkor Tányával, a feleségemmel összepakolunk és elutazunk Moszkvából. Van egy nyaralónk Plioszban, a Volga partján. Ott, ahol Levitan őszi és téli tájképeit festette. Nos, a nyírfaerdők csendjénél jobban semmi sem tud megnyugtatni. SZABÓ G. LÁSZLÓ Csáváim, Semmi más TALÁLKOZÁS SZTANYISZLAV ISZAJEWEL A színházba szenvedélyesen és hivatásszeretetből járó újságíró ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy egy-egy előadást színészek szomszédságában ülve nézhet végig. Nem különösebben'új megállapítás, hogy a színészek szigorúbbak kollégáik teljesítményének megítélésében. Nemcsak azért, mert olykor hiúságuknak engedve szólják le a színpadon „lelkét kitevő“ kollégát, de a titkos fogások, a hatásvadász trükkök, az üres külsőségek, a stilizáltság, a felületes lazaság felismerésére kifinomult érzékük van. Otthon vannak ők a színpadon, otthon a rivaldafény árnyékában is, tudják milyen önszuggesztió szükséges ahhoz, hogy olykor egy családi konfliktus, egy emberi tragédia után a deszkákra lépve ismét átváltozzanak, fizikailag és lelkileg ne legyenek aznap este sem rosszabbak a tőlük megszokottnál és elvártnál. Ugyanakkor a pillanat tört része alatt felismerik a természetessé- ^ get, a belülről átélt drámai konfliktusokat, az alakítás idézőjeleit, a teremtést, a belülről jövő külső illúziókeltést, a színészi csodát... Az újságíró nemrég olyan helyzetbe került, hogy akarva- akaratlanul kihallgathatta a nézőtéren ülő színészeket. Talán egykori szerepeikkel, alakításaikkal szembesültek, talán szerepálmaikat csodálhatták meg ismét... Ki tudja?... Útána képesek voltak a klubban egy éjszakán át vitatkozni, olykor szenvedélyes elragadtatással dicsérni, máskor elfogultan szidni egy-egy kollegát. Az intellektuális másságot, az alkotást, a figurateremtést, az eszköztelen egyszerűséget, az alkotás szenvedélyét mindezek ellenére elismerik, tisztelik. A színész kiszolgáltatott. Színházvezetésnek, rendezőnek, sokszor a rosszindulatú kritikának is. A színészekre is gondoló dramaturgia, egy-egy jó szerep évadokra felemelheti, s fordított esetben pedig lesújthatja a színészt. Kis vidéki társulatainknál aligha beszélhetünk valamifajta sztárkultuszról, feltéve, ha a vezetés nem elfogult, nem kivételez, nem állít félre senkit. Ezekben a társulatokban valamennyi színész olykor „csak“ epizódszerepeket játszik, máskor meg főszerepekben tündökölhet. S talán éppen ezért lehet olykor az elhibázott szereposztási gyakorlat, vagy az egyenlósdi téves értelmezése, de mesterségesen létrehozott sztárkultusz is oka az intrikáknak, az igénytelenségnek, a bemutatóról bemutatóra visszaköszönő színészi lazításoknak. Színészek ítélik meg társaik, kollégáik munkáját... Szeretik vagy nem szeretik amit látnak... Megfogalmazott gondolataikban ugyan másokról mondanak véleményt, de mint minden kritikára „vetemedő“ ember, önmagukat is jellemzik. (d-n) OSTRAVAI PILLANATKÉPEK és vallomások a színészi munkáról • Az idei ostravai A ma színháza fesztiválon a prágai Studio Y Ö egy aranyos gyerek című produkciójában Jaroslav Haseket, az írót Bronislav Poloczek alakította (a képen jobbról az első). ..... Az Ipszilonka munkamódszere számomra megfe lelő. Az „átlagos“ színházaknál körülüljük a megterített asztalt és megesszük az adagunkat - a szerepet. Itt ellenben az ételt magunknak kell megfőzni. Ehhez sokat kell tanulni és sokat kell tudni. Ahogy azt egyik kollégám mondja - a műveltség nem árt meg a színésznek. Igaza van. De legyen az a műveltség akart, s ne csak vizsgákon szerzett. Talán tévedek, de úgy tűnik fel, hogy az emberek ma műveltebbek, ugyanakkor fáradtabbak, idegesebbek és kritikusabbak is. Lehetőségük van az összehasonlításra. Anyagi helyzetük megengedi, hogy kilométereket utazzanak az után, ami érdekli őket, ugyanakkor ignorálják azt, ami az orruk előtt van, ha az nem vonzza őket. Ráadásul itt a film és a televízió. Mégis azt merészelem állítani, hogy semmilyen doboz, halszem vagy képernyő, sem vetítővászon nem helyettesíti azt a különös érzést, amely az eleven színész és az eleven néző kapcsolatából keletkezik. Ehhez persze feltételezem, hogy a színész a színházban valóban „élő játékot produkál“. • A prágai Cinoherní klub Gogol Hamiskártyások című komédiáját mutatta be. Az egyik főszerepet Petr Nározny (a képen balról a második) játszotta. ..... a színészi munkában az a legbizalmasabb, ho gy valamiféle párbajt vívhatok önmagámmal. Minden jó színész egyúttal becsvágyó ember is. Sokat beszélnek a színészek közötti rivalizálásról. Létezik ilyen, de szerintem csak a rossz színészek között. Ugyanis a jó színész önmagával harcol. Ebben a küzdelemben az a legnehezebb, hogy ne váljon a siker nyomán önelégültté. A dicsőség és a népszerűség bizonyára kellemes dolgok, de a színészi munka akadályozói is. Mindig frázisként hallgattam a mondatot: A szerephez alázattal közelíts. Végül megértettem, hogy ez az alázat azt jelenti, amit az első szerep, meg csendességet és nem az előző sikerek tudatosítását. Igen, csendességet, megfontoltságot és nem zajongást, képletesen mondva dobolást. A szuverenitás érzése elárul bennünket, ha a szerepet kétszázadszor játszuk is. Ha azt mondjuk, tudom és ismerem akár a tenyeremet, kétségtelen, hogy könnyű dolog lesz, sikert is arat. De eluralkodik rajtunk az idegesség, ami másokra is átragad, s az előadás veszít értékéből.“ (Vladimír Svoboda és Miroslav Pokorny felvételei) ÚJ szí 14 1983. XI. 1
