Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-10-21 / 42. szám

% Hófehér színre lép Már a főszereplők neve is sok mindent elárul. Arrogancia, az ud­varhölgy, Tutegál, az udvari va­rázsló. Oroszlánszagú Leó, a ki­rály. Hófehér, a király lánya. Her­ceg Szatiré, az udvari vadász, és természetesen a hét törpe, akik­nek neve a hét napjait idézi. A ne­vek egyben rangot is takarnak. Mindenki hétfőként kezdi és va­sárnapként végzi. Hogy ismerősnek tűnik a törté­net? Természetesen, hogy az! Hi­szen Nepp József, a budapesti Pannónia Filmstúdió népszerű rajzfilmrendezője a Grimm-testvé- rek közismert Hófehérke meséje alapján készít egész estés rajzjá­tékfilmet. És ha az eddig elmondott rész­letek itt-ott Walt Disney világhírű és világsikerű Hófehérke és a hét törpe című filmjét idézik is - a Hó­fehérnek semmi köze sem lesz Walt Disneyhez. Olyannyira nem, hogy már külső megjelenése is egészen más. Nepp Hófehérje ugyanis majd kétmázsás, iszonya­tos erejű debella, aki nem tűri, hogy becézzék (no, meg nem is igen merik), így lesz Hófehér. Tu­lajdonképpen a király gyermek utáni vágyából és tyúktenyésztési szenvedélyéből született. Tutegál, a varázsló ugyanis tréfából egy tyúktojást úgy varázsolt el, hogy abból kelt ki Hófehér, akit Arro­gancia (gonosz mostoha) saját gyermekeként mutat be a Király­nak. A Hófehér című film első fele Hófehér felcseperedését meséli el. Iszonyatos erejéből fakadó ka­landjait, a gonosz mostoha csel­szövéseit. A második rész pedig a felnőtt Hófehér históriája, mely­ben bár megjelenik a Herceg - Hófehérnek mégsem olyan könnyű férjhez mennie... Ezúttal nem mesélünk el többet a szatirikus ötletparádéból, mely tulajdonképpen egyszerre tündér­mese és pamflett, leleplezés és új illúziókat szülő valóság. Nepp József, a forgatókönyv írója, a film figuratervezője, ani- mátora és rendezője több mint két éve rajzolja munkatársaival Hófe­hér összesen nyolcvan percesre tervezett történetét. A bűbájos megjelenésű, de nem mindig bű­bájos természetű figuráknak kitű­nő színészek kölcsönöznek han­got. Például Kállai Ferenc, Kör- mendy János, Bodrogi Gyula, Sztankay István, Haumann Péter és mások. A minden intrikára haj­lamos hölgyeket Béres Ilona, Ha­lász Judit és mások szólaltatják meg. A film zenéjét és a főcím- dalát a tehetséges Deák Tamás komponálta. Nepp József azt állítja: ,,Aki látta, s szerette Walt Disney film­jét, azt sem érheti csalódás. Az én történetem Hófehérről úgy játszó­dik a mesevilágban, hogy egyben mai helyzeteket is idéz, s úgy ismétel ismert mese-motívumo­kat, hogy teljesen eredeti alako­kat, ötleteket vonultat fel. A -film célja: gyerekek és felnőttek együt­tes szórakoztatása, fordulatos, mulatságos, kalandos epizódokon keresztül.“ A rendező és munkatársai több mint hatvenezer rajzot készítettek és festettek a filmhez, melynek bemutatóját 1984-re tervezik. Még néhány hónap, s Hófehér színre lép, de biztos, hogy útját tetszés, jó ízű kacagás kíséri majd. FENYVES GYÖRGY Végül is mit mondhat el magáról egy huszonéves fiatalember? Ondrej, az Üres zsebek főhőse nem isme­ri még az élet egyszeregyét. Tudja: ha van kedve, ha nincs, reggel hatkor munkába kell állnia. A gyár, ahol dolgozik, élete első állomása. Ha szem előtt van, fúr, farag, bütyköl, de ha senki sem figyeli, keres magá­nak egy jó kis helyet a nap alatt, a gyárudva­ron, és ott tervezgeti a jövőjét. Tengerésznek készül, de csak a katonai szolgálat letöltése után veszik fel. Szemfüles, talpraesett fiú, aki túl van már az első éjszakai kiruccanáson és érzi, hogy felelősséggel tartozik mindenki­nek, aki számít rá. 1 Lukás Vaculík, az Üres zsebek főszerep­lője többet tud az életről, mint Ondrej, hiszen huszonegy évesen olyan helyzeteket is meg­élt már a felvevőgép előtt, amilyeneket az életben még egyszer sem. Józan gondolko­dású, erős önkritikát gyakorló fiatalember, kinek személyiségéből páratlan vonzerő su­gárzik. Első jelentősebb filmszerepeit a Tiltott kirándulásban, a Zöld hullámban, a 'Szerel­mek, esőcseppekben, majd a tévében vetí­tett Jó Vízben kapta, de az igazi népszerűsé­get Jaroslav Soukup alkotása, az Üres zse­bek hozta meg számára. Három hónapon át, hetente többször is hívtam öt, de senki sem vette fel a telefont. Már azt hittem, időközben egyenruhát öltött, amikor szeptember második napján a bátyjá­val sikerült beszélnem. ,,Nem, nem ment katonának - mondta -, egy év halasztást kapott. Én hónapok óta most vagyok itthon először, még csak nem is láttam őt. De pár nap múlva hazajön anyánk Olaszországból és ő majd közvetít, ha kell.“ Egy héttel később kellemes női hang szólal meg a tele­fonban. „LukáS a Tátrában torgat, holnap­után este itthon lesz, de éppen hogy csak hazaugrik egy színházi próbára és már repül is vissza. Hogy eddig senkit sem talált itthon, nem csodálom. A nagyobbik fiam katona, a férjem szeptember végéig a nyaralónkban lakik, én külföldön vendégszerepeltem az énekkarral, Lukáé pedig... nem is tudom, hol járt.“ * , ★- Van itt a közelben egy hangulatos nap­pali bár - mondja, miközben lefelé sétálunk a Vencel-téren. - Oda üljünk be. De csak akkor, ha... Nem folytatja. A bejáratnál elkapja a ka­rom és visszaránt a küszöbről.- Gyerünk innen máshova! Nem kérdezem, hogy miért, mert elárulja: meglátott valakit a pult mögött, akivel nem akart találkozni. A tér másik oldalán egy tükörfalas ven­déglőben kötünk ki, s a tizedik mondata után rájövök, ha szótlanul ülne mellettem, a sze­méből is ki tudnám olvasni a válaszait.- Hogyan könyvelte el magában az Üres zsebek sikerét?- Félek... Tele vagyok aggályokkal. Attól tartok, hogy ezek után én leszek az ügyele­tes jóképű vagány. Furcsa ez a pálya. Ha a színész jól játszik el egy figurát, szinte biztos, hogy a következő ilyen szerepet is ráosztják. És én éppen ezt nem akarom. Szeretném elkerülni a skatulyát, a happy enddel végződő filmeket. Nem akarok jó fiú Az illúzióimat már elveszítettem (Karel Kouba felvétele) tam lelkesedéssel, örültem, hogy felvettek, aztán negyedikben, félévkor hármast kaptam magaviseletből.- Miért?- Mert sokat hiányoztam. Beteget jelentet­tem az órán, és elmentem forgatni. Erre mit ad az ég: a professzorom állt a felvevőgép előtt. Ott, helyben kitört a balhé. Érettségi után, a konzervatórium ötödik és hatodik évfolyamában már jobban mentek a dolga­im. Csak színészmesterség volt, és azt na­gyon szerettem.- Most nyugodtnak, megbékélnek látszik.- Pedig nagy viharok dúlnak a lelkemben. De megtanultam fegyelmezni magam, öt -hat évvel ezelőtt, amikor még nem tudtam, honnét, hová vezet az utam, azt hittem, életem legnehezebb periódusát élem. Azóta kiderült, tévedtem. Ma sem gondtalanok a napjaim.- Mitől nehezek?- Például attól, hogy alá kell rendelni a magánéletemet a munkámnak. Attól, hogy sosem tervezhetek előre, mert ha csúszunk a forgatással, vagy váratlanul új szereppel bíznák meg, fuccs az elképzeléseimnek.- És elmaradnak a kalandok, a kis kiruc­canások, igaz?- Igen, s ez engem nagyon zavar. Én ugyanis akkor vagyok igazán formában, ha tele vagyok élménnyel. Ráadásul szeretem „NEM FÉLEK KOCKÁZTATNI" , PRÁGÁBAN - LUKÁS VACULÍKKAL lenni, papa, mama kedvence. Meg szőke, kékszemű herceg fehér lovon. Jobban örül­nék, ha a következő filmben egy igazi csi­bész lehetnék.- Ilyen külsővel?- Igen, ezzel az arccal. Miért? Azt hiszi, én nem törtem borsot a szüleim orra alá?- Rossz gyerek volt?- Nem is annyira rossz, mint inkább csin­talan, lázadó, önállóságra, szabadságra vá­gyó. Nem szerettem szem előtt lenni, ezért ha csak tehettem, leléptem otthonról. A kon­zervatórium már a szabadságot jelentette az életemben. Úgy osztottam be az időmet, ahogy akartam. Igaz, voltak napok, amikor reggel nyolctól este hatig suliban voltam, de egy-két előadást azért titokban ki lehetett hagyni. Elsőben, másodikban még tele vol­a szélsőséges helyzeteket. Nem félek koc­káztatni ...- Megnyerő egyéniségével, így is célba érhet.- Az illúzióimat már elveszítettem. Itt nincs előre befizetett kör. Konkurrencia van és hozzá nem akármilyen. A tündöklés nem tart sokáig; új nevek, új arcok jönnek. Nem vagyok túlzottan optimista. Ha nem vettem volna észre, hogy ezen a pályán az ismeret­ség, az összeköttetés ugyanolyan fontos, mint a tehetség, akkor most jobb lenne a közérzetem. Ráadásul két év katonaság vár rám. Lehet, az alatt el is felejtenek. Nem mondtam neki, mert azt hittem, bók­nak veszi: Ö az, akit nem lehet elfelejteni. SZABÓ G. LÁSZLÓ valaki egy filmről beszél, rendsze­rint a már elkészült alkotást látja maga előtt, s a munka folyamatát legfeljebb úgy képzeli el, hogy a „Felvétel!“ vezényszó elhangzása után felberreg a felvevőgép. So­kan megfeledkeznek arról, hogy a forgató- könyv megírásától a forgatás elkezdéséig legalább olyan hosszú az út, mint a felvéte­lek elkészültétől a film premierjéig, s ezt a közbenső időszakot azoknak a munkája tölti ki, akiknek a nevét a film legvégén, a főszereplők után, kisbetűvel írva olvas­hatjuk. Holott Szergej Geraszimov rendező forga­tócsoportja, amely a Lev Tolsztoj című film forgatására érkezett Tulába, javarészt olya­nokból áll, akik a nézők számára a „filmkoc­kák mögötti világhoz“ tartoznak: a díszlet­asztalosoktól kezdve, a ruha- és díszletter­vezőkön ketesztül, egészen az operatőrökig Ezen a reggelen, alig másfél óra alatt, három helyen is jártam Vlagyimir Zelenszkij- jel; Prilepszkben, a lovardában, ahol a gyár­tásvezető-helyettes a vasárnapi forgatáshoz lovasokat toborzott, azután Jasznaja Polja- nában, és végül az erdészházban, ahová azért néztünk be, hogy fonott sövényt sze­rezzünk kelléknek. A gyártásvezetőnek és helyettesének a legnehezebb munka jutott: megszervezni a színészek elhelyezését és ellátását, egyeztetni a forgatás színhelyét és idejét, beszerezni a szükséges építőanyagot és más egyebet.- Forgatás közben gondunk volt egy „élő kellékkel“ - mesélte Zelenszkij. - Az egyik epizódjelenethez ugyanis elefántot kellett szereznünk. Jasznaja Poljana elhagyásakor Tolsztojnak eszébe jutott egy gyermekkori élménye, egy cirkuszi előadás: a nagy tö­meg, a trombitás, a bohócok szereplése, meg egy elefánt. Ezt megtalálni nem volt könnyű. A moszkvai cirkusszal együtt ugyan­is az idomított elefántok szibériai és uráli vendégszereplésre'utaztak. Végül találtunk egy fiatal elefántot, de ezzel még több próbá­ra lesz szükség, mert fiatal kora miatt való­Új Tolsztoj-film színüleg megijed majd a tömegtől, meg a trombita harsogásától. A filmkockának saját élete van. Aki figyel­mesen nézi a filmvásznat, alighanem észre­vette, hogy nemcsak a színészek mozognak, hanem a háttér is mozgásban van; enélkül a mozi alig különbözne a színháztól. Most az a kis erdei tisztás van előttünk, ahol Tolsztoj annak idején új végrendeletet írt. Az ennek megszületését leíró jelenetet itt kell majd felvenni, e történelmi háttér előtt. Szergej Filippov operatőr megjegyzi:- Itt áll majd Tolsztoj, a fenyőfák alatt. Igen, ez jó. Háttérben a sárguló mező, a sö­tétlő erdő, és a távolba nyúló utat úgy ábrázoljuk majd, mintha a faluba vezetne.- Tolsztojról filmet készíteni főként azért olyan nehéz, mert egyetlen központi alak van benne: az író - mondta Alekszandr Popov, a készülő film díszlettervezője. - A rendező felfogása szerint ez a film a nagy író mono­lógja lesz, azokra a kérdésekre vonatkozó gondolataink fejtegetése, amelyek kortársa­ink számára sem lehetnek érdektelenek: ilyen például a költészet, a szerelem, erkölcsi eszményeink. Nekem, a díszlettervezőnek, az a feladatom, hogy ez a film ne csupán monológ legyen „üres fal előtt", hanem Tolsztoj élő, „hihető" alak legyen, vagyis korát képviselje. Úgy tetszik, a kor ismertető­jeleit lehet a legkönnyebben érzékeltetni, ha a hőst megfelelő környezetbe állítjuk. A Jasznaja Poljanában készült felvételek, mert itt minden tárgy közvetlen kapcsolatba hozható az íróval, dokumentumszerú pon­tosságot szavatolnak. Egyes esetekben azonban el kellett tekintenünk ettől, s ez érthető is, hiszen nem a díszletekről, hanem a hősről készítünk filmet. Alekszandr Popov feladatáról így vall:- Ebben a filmben nekem - szerintem - az a dolgom, hogy megalkossam a regényben leírt világ pontos mását. A film nem válik hitelessé attól, ha a nagy írót csupán „körül­vesszük" az adott korszak jellegzetes tár­gyaival. Ha egy tölgyet veszünk filmre, akkor ennek a fának az élet erejét kell sugároznia a néző számára, ahogyan ezt a fát Andrej Bolkonszkij is megcsodálta, ha meg egy mezőt mutatunk a filmvásznon, annak ugyanolyan illatosnak, napfényben csillogó­nak kell lennie, amilyennek valamikor Levin láthatta. VLAGYIMÍR GOLOVANOV ÚJ SZÚ 14 1983 X.21

Next

/
Oldalképek
Tartalom