Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-21 / 42. szám
KASSAY MIKLÓS Szeptember utolsó szombatja volt, délelőtt, úgy tíz óra körül lehetett. Az öreg Tamás a ház előtt ült, roskadozó háza előtt, ahol a kapu helyét elárvult sasfa jelzi, egy megfeketedett cserefa gerenda. A menye: Mezítláb volt, fagyott lábfejét süttette a nappal, szokása szerint. Szeretett tétlenkedni, pedig még jó erőben volt, órákat ült a sasfa tövében és csak bámult maga elé. Pedig mindig lett volna mit csinálnia. Két nappal ezelőtt három pár hámot küldött az elnök, rongyos szerelékek voltak, azokat sem varrta meg. Ha mondtam, hogy mozdítson valamit, hogy vágjon egy ölecske fát, vág itassa meg a borjút, mert nekem nincs mindenre időm - csak morgott. Azt mondta: én nem vagyok senkinek a szolgája. , A fia: öreg volt már... Aratáskor töltötte a hatvanat. Aztán a reuma is kínozta, azért szeretett a napon ülni... A szövetkezet elnöke: Jöttem a szőlősből, bosszúsan. Átkoztam Noé apánkat, miért kellett a verebeket, szarkákat, seregélyeket is felvenni a bárkára. Ezer veréb - ezer szem szóló. Tudja mennyi az? Számítsa ki, ha kedve van hozzá. Hangszórókat, egész nap bőgő diffúzórokat szeretnék minden tíz méterre felszereltetni. Az nem lenne hiába való kiadás. Tamást csak akkor vettem észre, amikor reám köszönt.- Mikor szüretelünk? - igen, ezt kérdezte.- Van még addig - mondtam. Bevallom, a szőlőhöz keveset értek. Ezen a vidéken eddig csak a házak oldalán meg a tornácokon zöldellt néhány töke, s ami ott termett, ecetnek is rossz volt. Tíz hektár most fordult termőre.- Csak le ne lopják! - mondta az öreg, és felállt. Vékony színtelen dokknadrág volt rajta, meg kockás ing, amit a fiától kapott.- Ha rákap a nép, nem lesz mit szüretelni. Mi az a néhány hektár? Én erre még sohasem gondoltam. Csak a szarkákra meg a hízott verebek sokaságára. Én azt mondom: ha lopnak, a magukét lopják. Az igazság az, hogy tolvajláson még senkit sem értem, pedig négy esztendeje vagyok elnök. Hogy letör valaki egy-két cső tejeskukoricát, leszakít egy almát, egy gerezd szőlőt? Az még nem lopás, azzal még nem rövidít meg senkit. Mondtam is az öregnek: ne féljen, nem bántja azt senki. Megkínáltam egy cigarettával. Az öreg mosolygott, és fújta a magáért.- Én úgy hiszem, ha cukrosodni kezd a szőlő, elfér oda egy csősz, egy jószemü ember, legalább éjszakára. Csak szűkön a fene nagy bizalommal, abból is megárt a sok. Aztán a kóricáló marha is tehet kárt, nincs igazam? A marhák dolgában volt valami igaza az öreg Tamásnak. A szőlő felett legelő volt, ott éjszakáztak az éves borjak. Netalán valamelyik pásztor igen belebámul a csillagos éjbe, a tinók valóban betévedhetnek a tőkék közé. Ott helyben megkérdeztem Tamást, elvállalná-e a csósz- ködést. Először úgy tett, mintha nem akarná, gondolkozott, vakarta a fejét, aztán megegyeztünk: ahány éjszakát kint tölt, annyi munkanap, a szüret után ötven liter must. Kezet fogtunk, úgy láttam, örült az öreg. Elég szűkösen élt... A menye: Délben átkiáltottam: apó, jöjjön enni! Nem jött. Eltelt egy negyed óra, aztán küldtem a gyermeket utána.- Most eheti a hideg ételt - mondtam, amikor mégiscsak beállított.- Melegítsd meg! - parancsolt rám. Erre engem is elöntött a méreg. A parancsolgatást nem szeretem. A férjem is szépen beszél velem. Nincs annak egy durva szava senkihez.- Ne egyék, ha nem tetszik - mondtam. Én nem sajnáltam tőle az ételt, isten látja lelkem. Ehet, amennyit akar, van miből. De ne parancsoljon! Amikor befejezte az evést, megköszörülte a torkát, s azt mondta nagy büszkén:- Vacsorázni ne várjatok. Este szolgálatba lépek.- Nafene. - Talán felleltározza a csillagos eget?- Megkért az elnök, vigyázzak szüretig a szőlőre. Így mondta: megkért az elnök. A kovács: Engem nem lehet hibáztatni, kérem. Én nem vagyok hibás. De ki merné ezt állítani? Kora délután jött át hozzám, éppen kerekekre húztuk a ráfot. Sürgős munka volt, késedelmet nem tűrő. Egy darabig bámult, ez szokása volt máskor is, különösen hideg időben. Egyszer aztán így szólt:- Erre a botra kellene valami hegyes véget kovácsolni. Görcsös somfabotot tartott a kezében, télen azzal szokott járni.- Minek kell az neked? - kérdeztem. Jól emlékszem minden szavamra. - Le- sántultál?- Éjszaka kint leszek a hegyen. Az elnök mondta, kell oda egy jó szemű ember. Ha kell, hát megyek. Sosem lehet tudni, hogy ki kívánja meg az ingyen szólót.- Na, csak vigyázz! - így én -, néhány fürtért én is kimegyek a holdvilágon.- Elhiheti, hogy ezt nem mondtam komolyan. Az asszony ma is bent volt a városban, egy kosár szőlőt hozott meg barackot. Nem sajnáljuk mi magunktól a jót.- Oda pedig ne tegye senki a lábát!- csattant *al Tamás. Nagyon komolyan beszélt, én sem vicceltem tovább. Azt nem mondhatom, hogy nem csináltam meg a botot, komaságban voltunk, én tartottam keresztvíz alá a fiát. Nem tagadok semmit. Kerestem egy vékony vascsövet, melegen ráhúztam a bot végére, rákalapáltam ügyesen. Nézte, forgatta az öreg, tetszett is meg nem is a munkám. Aztán nem tudom, hogy mit gondolt, satuba fogta a bot kikalapált végét, s kireszelte. De olyan élesre, mint egy disznó- öló kést. Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.- Mégsem látogatlak meg az éjszaka, Tamás. Még összetévesztenél holmi veszett kutyával. Az öreg leült a műhely elé, megkérdezheti az inasokat is, ölében tartotta a botot, szívta a cigarettáját, úgy láttam, nagy gondban van. Egyszer aztán megszólalt:- Sok a rossz ember, koma, én tudom, de hallgattam mindig.- Volt-e károd belőle? - kérdeztem. Én azt tartom: mindenkinek megvan a maga élete, élje azt, ne dugja más fazekába az orrát.- Károm nem, de hasznom se - így az öreg, pontosan így. - Én sosem dörgö- lödtem senkihez, hogy ilyen vagy olyan pozícióba kerüljek. Hej, píedig... Ha nem szól az elnök, nekem eszembe sem jut csöszködni. Az ember aludjék éjszaka, ne baglyoskodjon. De az elnök okos vezető, azt meg kell adni, és igaza van. Nem szabad vakon bízni az emberekben. Te tudod-e azt Páll Zsigáról, hogy apja, nyugodjon ott, ahol van, még fiatal legény korában, két kerek esztendőt ült néhány zsák búza miatt. Az öreg Geréb Eszter sem kürtöli világgá, hogy süldólány korában hazaseprúzték, mert lopott a szolgálóhelyén. Aztán ott van a nagyszájú Felszegi Mózsi. Az tavaly egy jó szekérderék szénát vitt haza, éjszaka. Vajon miért vitte éjszaka? Ezt mondd meg nekem!- Már ne haragudj, Tamás - mondtam -, én ezekről a dolgokról semmit sem tudok. És nem is akarok tudni. Apám, isten nyugosztalja, okos me bér volt, ö mondta: a más dolga, nem a te dolgod. Mondtam Tamásnak, beszéljünk valami másról, ne hánytorgassuk a régi dolgokat. Nincs igazam? De az öreg csak fújta a magáét:- Te azt hiszed, hogy Sebők tudna hat disznót tartani, ha nem nála volna a raktár kulcsa? De ezt csak neked mondom, köztünk marad a szó!- Marad, amíg maradhat - mondtam -, már tele vagyok a zuvattal, félek, ha még sokat mondasz, valahol kifolyik belőlem. De Tamásból tovább ömlött a szó. Nem lehetett megállítani. Geréb Eszternek nyolc gyermeke van, nyolc. A legkisebb még alig látszik ki a nadrágból, de már lop, mint a szarka. Répát, kukoricát, amit megfoghat. Hiába mondja bárki, nemcsak a villogó szemeket lehet örökölni...- Sok bajod van Geréb Eszterrel - mondtam.- Csak úgy eszembe jut... - így az öreg. Nem tudom, meddig folytatta volna, ha az asszony nem jön utánam. A fiamék érkeztek meg a városból. Hát ennyit tudok én a történtekről. Az elnök Subát is küldtem az öregnek, jó meleg subát, az éjszaka hűvös a hegyen. Bár ne küldtem volna, ót magát sem engedtem volna ki a hegyre. Miért is kellett ráhallgassak? Micsoda dárdát csináltatott! Arról az átkozott fegyverről én nem is tudtam. A menye: A gyermekkel nagy karéj kenyeret küldtem át, meg szalonnát is, de a szalonnát az öreg visszaküldte: azt üzente, elég neki a kenyér meg a szőlő. A harmadik szomszéd: Éppen hazaérkeztem a mezőről, amikor bejött a házba az öreg. Leültettem, úgy ahogy illik, kínáltam meleg étellel is, de az öreg nem evett. A pálinkából is csak egy pohárkával ivott meg, predig szerette az italt. Beszélgettünk erröl-arról, én már nem is emlékszem, hogy miről, aztán kérte, adjam oda a kutyát egy-két éjszakára. Odaadtam, persze, hogy odaadtam, az ember ott segít, ahol tud. El is vezette a kutyát azon minutomban. Még örültem, is hogy nem itthon ugat egész éjszaka. De az a mocskos dög, mert mást nem mondhatok, sötétedéskor már itthon volt, elrágta a kötelet... Egy falubeli asszony: A szomszéd községben voltam, túl a hegyen. Esteledett, siettem haza, mert ha én nem adok enni a malacoknak, akkor senki. Egymást eszik meg. Az öreggel a tetőn találkoztam, ott ahol a szekérút jobbra fordul, nem messze attól a vén vackorfától, ahonnan kilenc falu tornyát láthatja az ember. Mindig megirtóztam, amikor azt a fát látom, mert eszembe jut, hogy valamikor oda, a legfelső ágra akasztotta fel magát egy megcsúfolt lány, hogy kilenc falu láthassa, mit tett vele a bíró fia. Igen, ott állt az öreg az út szélén, nem messze a vén vackorfától.- Mit csinál itt, Tamás bácsi? - kérdeztem. - Talán nem állt be csősznek?- Én biza be - mondta. Siettem, nem is beszélgettünk többet. Úgy egy jó hají- tásnyi út után visszanéztem, az öreg még mindig ott állt, kezében a bot, nem támaszkodott rá, tartotta utánam, mint a puskát... Részletek a jegyzőkönyvből: ... a nyomokból, amelyeket megőrzött a laza szerkezetű talaj, az állapítható meg, hogy Tamás I. hétszer kerülte meg a szőlőst. Ez kb. hat kilométer útnak felel meg. Tamás I. jónéhányszor, tíz-tizenöt méternyit a szőlőtőkék közé is bement... ...egy esetleges második személytől származó nyomokat nem találtunk, dulakodás jelei sem fedezhetők fel... ... a szövetkezet vezetőségének megállapítása szerint sem a tőkéket, sem a termést károsodás nem érte... ...megállapítást nyert az a tény is, hogy Tamás I. sem szolgálatban lépése előtt, sem annak ideje alatt, szeszes italt nem fogyasztott... ...a halál éjfél, azaz huszonnégy óra körül állhatott be... Az elnök: Én találtam rá, kora reggel. Ott feküdt a szőlő szélén. Még szorította azt az átkozott botot, amelynek hegyes vége valahol a szív körül fúródott a mellébe. Megbotolhatott, úgy eshetett bele... A temetésen ott volt az egész falu. Mindenki sajnálta az öreget, hiszen soha senkinek egy ujjal sem ártott. Az illetékesek lezárták az ügyet, az aktacsomót átkötötték vékony spárgával, az altiszttel leküldték az archívumba, ahol a tisztviselő új számot írt rá, és bevezette az iktatókönyvbe: Tamás I. - halálos kimenetelő baleset. Egy hét múlva, amikor elém tette az aktacsomót, azt mondta: semmi érdekes benne, adhatok egy sokkal izgalmasabbat...- Köszönöm. Majd egy másik alkalommal ... Egész délelőtt nem szólt hozzám. Fél négykor megkérdezte:- Magára zárjam az ajtót? Szórakozottan néztem rá, s alig hallottam, mit mond. Töprengtem magamban: miért halt meg az öreg Tamás9 A helyiérdekűn utaztómban hallottam meg a hirdetést. Odakinn nyirkos'téli erdők suhantak ta hátrafelé, a vezető predig elsorolta a mikrofonba, n^ milyen szakmákban hirdet felvételt a vasútigaz- Ni gatóság. Százszázalékos volt a relatív páratar- ta tatom. A felsorolt szakmák közül egyikhez sem értettem, és ettől valahogy elszomorodtam. Az va elszalasztott lehetőségek lajstromának végén és állt a váltóörség. „Egyedülálló váltóőröknek munkásszállást biztosítunk“, hangzott még a hangszóróból, azután csönd lett. Mindig is egyedülálló voltam, de még sohasem voltam magányos váltóőr. Nem mondhatnám, hogy szeretem a magányt, a váltóöri hivatás se vonzott ellenállhatatlanul. Ám az összetételben, hogy egyedülálló váltóőr, valami felfoghatatlan varázs rejtőzött - annyi titokzatosság, otthontalanság, kitaszítottság és esendö- ség, hogy azonnal leszálltam a helyiérdekűröl és keresni kezdtem a vasútigazgatóságot. A vasútigazgatóságon valószínűleg azt hitték, hogy a munkásszállásra van szükségem. Egy fémgombos fekete zubbonyt viselő férfi a fény felé tartva sokáig nézegette kérvényemet, s mi- va közben a munkásszállásra való utalást kereste ny benne, egyszerűen figyelmen kívül hagyta a vál- rm tóör magányáról szóló legfontosabb részeket. Eszébe se jutott volna, hogy a munkásszálláson a magány értelmét veszti. dé- Egyszóval váltóőr akar lenni? - kérdezte vit végül, és olyan gőgösen vetette föl a fejét, hogy va orrlyukai úgy meredtek rám, mint egy dupla od csövű puska torkolata. rm- Egyedülálló váltóőr - helyesbítettem. há- Igen, az egyedülálló váltóőröknek műn- ok kásszállást biztosítunk - jelentette ki elége- detten. ra,- Én nem kérem ezt a kiváltságot - mondtam. tol Valószínűleg helytelenül viselkedtem vagy só oda nem illő szavakat mondtam, mert a tisztvi- int selö fészkelőd™ kezdett a karosszékben, sze- int mén riadalom suhant át. kit,- Visszautasítja a munkásszállást? - kérdez- át te elgondolkozva, majd megint fölvetette a fejét és elkiáltotta magát: - De hát, mit akar? mi;- Figyeljen ide! - mondtam. - Bízzon rám egy ho váltót! Igyekszem hasznos lenni... A magá- mii nyomnak pedig semmi elvi jelentősége nincsen mi a maga számára! álli
