Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-21 / 42. szám
3 X. 21. ötezer éve ismeretes a téglagyártás technológiája, ötezer éve formálják az agyagot különféle alakúvá, majd kiszárítva kemencékben égetik szilárd, tartós téglává. A munka alapjai ötezer éve ugyanazok, mindössze a kézi munkát vették át a gépek - már ahol átvették. Mert a hazai téglagyárak többségében még mindig nagyon sok a kétkezi, fizikai munka, amely jószerével vetekedik a bányászok teljesítményével. Igaz, felépült már néhány szupermodern téglagyár, ahol minden gombnyomásra, számítógépes vezérléssel működik, de a többséget még mindig a hagyományos, régi téglagyárak képezik. Ezek közé tartozik a hatvanéves szenei táglagyár is. / Tégla mindig kell Jaroslav Vavrik igazgató cseppet sincs irigylésre méltó helyzetben, Bár fiatal, mégis az ország egyik legtapasztaltabb, legrátermettebb téglagyártó szakemberei közé tartozik. Ezért is került négy évvel ezelőtt a szenei (Senec), sokak szerint korábban már szanálásra ítélt téglagyár élére. A kivénhedt téglagyárban gépekkel, roskadozó kemencével is tudta tartani a tervet. Ha nehézségek árán is, de ez a téglagyár évi tizenhat millió 240x115x110 mm formátumú, lyukacsos téglát állít elő.- Gyakran volt már szó arról, hogy a régi, kis téglagyárak megszűnnek, hogy egyéb építőanyagok, főleg a panel veszi át a tégla helyét. Ma mi a helyzet?- Valóban, a kisebb téglagyárak többször éltek át válságos helyzetet. Ezek a krízisek úgy öt, tíz évente szinte rendszeresen ismétlődnek. A legutóbbi ilyen nagy krízis a hetvenes évek elején volt. Akkor bizony a téglagyárak körül minden talpalatnyi hely, meg nagyon sok raktár tele volt téglával. Úgy tűnt, hosszú évekre elegendő a készlet, s később a néhány modem téglagyár meg a betonból készült építőanyagok kielégítik a keresletet. Ám egy csapásra nagyon sok építkezés kezdődött, s a raktárak néhány hét leforgása alatt kiürültek. És újra sorba kellett állni a tégláért, sőt, hetekig, hónapokig kellett várakozni néhány ezres szállítmányra. Akkor, abban a válságos időben szó volt arról, hogy többek között felszámolják a szenei téglagyárat is. Ám a megnövekedett igények életben tartották. Pillanatnyilag ismét felemás a helyzet. Csökkent az építkezés, a környéken egyA szalagról gyors egymásutánban kerülnek le a nyers téglák re kevesebb helyen adnak ki építkezési engedélyt, tehát megint van bőven fölösleges. Csakhogy mi most nyugodtak lehetünk: az általunk gyártott hagyományos méretű téglára jelenleg és a jövőben is szükség lesz. Ugyanis Bratislava belvárosának épületei már nagyon elöregedtek, megérett az idő alaposabb renoválásukra. Oda pedig semmiféle beton építőanyag nem felel meg, csak a tégla. Arról nem is beszélve, hogy az emberek családi házakat mindig fognak építeni, s azt panelból nem lehet megoldani. így aztán, mivel a galántai és dunaszerdahe- lyi járásokban nincs téglagyár, ezeket a járásokat is mi látjuk el építőanyaggal.- Meddig tartanak még ki a készletek, meddig tart ki az agyag?- Jó negyven évig nem lesz gondunk az alapanyaggal, amelyet az alig egy kilométerre lévő bányából nyerünk. Ezért is sikerült elérnünk, hogy a régi, hatvanéJaroslav Vavrik igazgató vés kemence mellé 1985-ben megkezdődjön egy új kemence építése. Minderre, ha nincs a sok tétovázás, már jóval korábban is sor kerülhetett volna. Ugyanis a kemencénket már évekkel ezelőtt katasztrofális állapotúvá nyilvánították A bírósági szakértő szerint be kellene zárni, de ez lehetetlen - a tégla kell. Ezért aztán, hogy dolgozni tudjunk, 1970-től évente hatszázezer koronát költünk a karbantartására. Hogy miért nem épült már fel ebből a pénzből korábban az új kemence? Egyebek mellett azért sem, mert az évek során a vállalatnak fejlesztési kerete nem volt, „csupán“ felújításra, karbantartásra költhette a pénzét. Mondanom sem kell, mennyire fonák helyzet ez. így aztán mára már nem maradt más megoldás, mint „előhúzni“ valahonnan 16-17 millió koronát és mégiscsak építkezni.-Annak ellenére is fejlesztésről lesz szó, hogy a tégláik nem felelnek meg a szabvány előírta hőszigetelési követelményeknek?- Igen. Nos, arról van szó, hogy a környéken található alapanyagból a Csehszlovák szabvány előírta téglát nem lehet gyártani. És, arról nem is beszélve, hogy a szabvány előírta téglák nagyon drágák. A CD-36 téglatömb a mi egy korona tízfilléres téglánkkal ellentétben 8,80-ba kerül. Igaz, a CD-36-os négyszer nagyobb, de az ára akkor is a kétszerese. Es a forma, a súly is sokat számít. A kőművesek szerint az általunk gyártott téglával sokkal könnyebb dolgozni, jobb vela falazni, mint a nagyobbakkal, s ilyen kis formátumú téglával lehetetlen a hőszigetelési előírásoknak eleget tenni. Szóval, ezen az egy fájó tényezőn kívül a többi a fejlesztés, a további gyártás mellett szól. A forró kemencében Varga Géza mester 1942-től dolgozik a szenei téglagyárban. Az idős, tapasztalt szakember végigvezet a meglehetősen elhanyagolt állapotú gyáron. Elóbb a földraktárt - ahová évente összegyűjtik az egész évre szükséges mennyiségű földet - majd a keverőberendezést nézzük meg, ahol a masszát állítják elő. A mester elmagyarázza, hogy az agyagból minél tökéletesebben ki kell szúrni a meszet, hogy a földben nem szabad csak a vörös, agyagos, sárga meg homokos földnek maradni. Legnagyobb részt vörös földnek kell lenni a téglában. S hogy a mészkövet minél jobban semlegesítsék, azért a kiégetés után a forró tágiákat öntözik, így kioltják belőle a még meglevő meszet. Megnézzük a téglát formázó és szeletelő gépet, ahol a futószalagon egymás után futnak a nyers téglák. Rákerülnek a palettákra, targoncákkal szállítják a szárítókemencébe, ahol kerek kilencvenkét órát száradnak, majd következik az égetés. Az eddig elírt folyamat gépesített, könnyűszerrel elvégezhető. Az itt dolgozó hatvanhárom munkás számára a neheze, a „pokoljárás“ csak ezután következik. Ugyanis a nyers, kiszárított téglákat kis kocsikon kell betolni a kemencébe, s ott egyenként lerakni a kocsiról. Aztán a négy és fél napot tartó égetés után a még meleg, forró téglákat egyenként újra fölrakják a kocsikra és kitolják a kemencéből. A ki- és berakodók keze meglehetősen kérges ettől a munkától, arcuk állandóan veríték- cseppes. Megszólítom az egyik berakodómun- kást:- Hány éve csinálja?- Én?... — kérdez vissza, miközben egy pillanat erejéig sem áll meg a kocsival, állandóan megy, dolgozik. - Én, kérem, már huszonkilenc éve vagyok behordó.- Hány éves?- Negyvenöt.- Hány tégla a napi norma?- ötven kocsi. Egy kocsin kilencven darab van. Akkor nem nehéz kiszámítani, mennyit rakunk be naponta. Látja, utánaszámolok és távozóban visszaszól:- A múlt hónapban százezer darabot raktam be.- Mennyi bent a kemencében a hőmérséklet?- Negyven, hatvan fok között mozog. De már megszoktuk. Megszoktuk a meleget, meg mindent. Nekem a huszonkilenc év során - bármennyire is nehéz a munka - eszembe se jutott, hogy odébbálljak. De nem úgy a fiatalabbak. Itt vannak néhány napot, aztán elmennek. Aki nem ezt csinálja suhanc kora óta, az bizony nem szokja meg.- És a fizetés?- Százezer tégla után kétezerkétszáz koronát kaptam a múlt hónapban meg hatszáz korona prémiumot - mondja Vavro László. Bemegyek vele a kemencébe. A hőség trópusi. Nem csoda, hiszen amíg a berakodók az egyik oldalon, a hosszú kemence egyik végében már rakják be a téglát, addig a másik végében még ott a nemrég kiégetett tégla, amelyet folyamatosan hordanak ki a kihordók. Varga Gézával felmegyünk a hatalmas, kör alakú kemence tetejére. Fent Mihalek Ferenc égetővel találkozunk, aki már negyvennyolc éve, ifjú korától a téglagyárban dolgozik. Most már nyugdíjas, de a régi, megszokott munkától még mindig nem tud elszakadni. Mihalek Ferenc elmeséli, hogy címióta ö itt van, kevés dolog változott a téglagyárban. Talán csak a legfontosabb - az égetés. Varga Géza 1942-től dolgozik a gyárban Most már nem szénnel, szénporral égetnek, nem azt szórja be a téglák közé a kemence felső nyílásain, hanem gáz égeti pirosra a téglákat.- Régen sokkal kevesebb téglát gyártottunk — mondja az idős égető -, évi másfél milliót mindössze. Ma pedig évente tizenhat milliót.- Hogyan telt el itt a közel ötven év?- Munkával. Fáradtságos, nehéz munkával. Ma sem könnyű itt az élet, de régen valóban kutyavilág volt a téglagyárban dolgozni. A legtöbb munkát kézzel, kézi erővel kellett elvégezni. Kis kocsikban tologattuk a gyárhoz a földet. Partnak fölfelé haladva úgy feszültek a lábak, hogy az embernek egy-egy műszak után se ülni, se állni nem volt kedve. Mondják, már a közeli Bolerázon is olyan modern téglagyár van, hogy az égetőknek nem kell a kemence tetején a hőségben a gázégetóket kezelni, csak gombokat nyomkodni egy kellemes helyiségben. De tudja, bármennyire is nehéz itt a munka, bármennyire is mostohák itt a kölrülmények, én - öreg róka - akkor is csak a hagyományos téglagyártást szeretem. A megszokás mindennél nagyobb úr. A kemence tetejéről is menekül az ember, ki a szabadba, ahol csak a nap tűz és a hőség már elviselhetőbb. Megállók a kemence melletti folyosó egyik ajtónyílásánál. Izzadt, szorgos emberek haladnak el mellettem. Nekirugaszkodva tolják a négyszázötven kilós rakománnyal teli kocsikat. Nem néznek se jobbra, se balra, egymással se igen váltanak szót, nem állnak meg egyetlen perc erejéig sem. Ki és be, ki és be - a körforgás állandó. Ütemesen, percről percre egyforma tempóban zajlik a munka. Tégláról téglára épül és fogy a kemence belseje. Immár hatvan éve állandó folytonossággal. ZOLCER JÁNOS
