Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-14 / 41. szám
JSZÚ 3 »3.X. 14. ♦ A szocialista társadalom fejlődése a széles néprétegek alkotó munkájának, a kommunisták, a munkások, a földművesek és az értelmiség erőfeszítéseinek eredménye. A termelőerők fejlettségi szintje, az anyagi-műszaki alap, valamint a dolgozók egyre mélyülő politikai és ideológiai nézetazonossága igényes feladatokat állít egész társadalmunk elé a gazdaság és az új típusú ember nevelése területén. A nemzetközi helyzet bonyolultsága, a szocialista állam pozícióinak megszilárdulása, de elsősorban a sokoldalúan fejlett személyiség nevelése megköveteli az emberek gondolkodásmódjának, érzelmeinek, cselekvéseinek megváltozását, tevékeny részvételüket a CSKP XVI. kongresszusán elfogadott program megvalósításában. A munka hatékonyságának és minőségének javítására irányuló kongresszusi irányvonal szükségessé teszi az ideológiai és az eszmei-nevelő munka állandó javítását, a szocialista ember erkölcsi tulajdonságainak elmélyítését, a szocialista demokrácia megszilárdítását, a felmerülő problémák bátor, nyílt megoldását, azt, hogy ne féljünk az olyan fogyatékosságok és tévedések feltárásától és kiküszöbölésétől, amelyek fékezik további haladásunkat. A hibák és fogyatékosságok feltárásának, de egyúttal a dolgozók kezdeményezése fokozásának is rendkívül fontos eszköze a marxista-leninista bírálat és önbírálat. „A kommunisták aktivitásának fokozása, a párt és a társadalom egészséges fejlődése szempontjából elvi jelentősége van a bírálat és önbírálat módszere következetes érvényesítésének“ - mondotta Gustáv Husák elvtárs a CSKP XVI. kongresszusán. „Ahol nincs bírálat és önbírálat, ott nem alakul ki kedvező légkör a problémák tárgyilagos és elvhü megítéléséhez, a feladatok kezdeményező megoldásához, a fogyatékosságok hatékony megszüntetéséhez." A szocialista társadalom nagyszabású változásai elképzelhetetlenek tehát társadalmunk minden egyes tagja, elsősorban a kommunisták aktív életfelfogása, az elvszerű bírálat és önbírálat nélkül. „Ahol nincs bírálat és önbírálat, ahol nem tanúsítanak iránta őszinte érdeklődést, ott a tömegek passzívvá válnak" - állapította meg az SZKP KB 1979-ben az ideológiai és a politikai-nevelő munka további javításáról elfogadott határozata. írásunkban kissé más szemszögből foglalkozunk a bírálattal és önbírálattal. Lehetetlen, hogy ilyen terjedelemben részletesen taglaljuk ezt a bonyolult társadalmi jelenséget, de rá akarunk mutatni, hogy a bírálat és önbírálat kérdése nem boncolgatható eredményesen lényegének feltárása, más történelmi jelenségekkel való összefüggésének, történelmi változásainak és keletkezése gyökereinek ismertetése nélkül. A bírálat fejlődése A bírálat történelmi fejlődése során számos változáson ment keresztül. A társadalmi-politikai és történelmi gyakorlat azt bizonyítja, hogy a bírálat szubjektumai rendszerint csak egyesek lehettek - kiváltságos egoisták, kizsákmányolok, vagyis koruk korlátlan urai. Természetesen akkoriban is éltek emberek, akik forradalmi, haladó nézeteket vallottak, de az ö kritikájukat rendszerint elnyomták, illetve őket magukat is üldözték a bírálat miatt. A bírálat egyre kevésbé lesz a kiválasztott rétegek kiváltsága, a leghaladóbb, legforradalmibb társadalmi csoport, a proletariátus erős fegyverévé válik. A bírálat és önbírálat, mint társadalmi jelenség szorosan összekapcsolódik az ismeretelmélettel. Gnozeológiai szempontból a bírálat a valóság tükröződésének specifikus formája, a folyamatok és jelenségek megismerésének egyik mozzanata, a tények elemzésének és általánosításának módszere. Az objektív valóság bíráló elemzése az ember azon törekvésének tipikus megnyilvánulása, hogy megismerje és átalakítsa a valóságot, miközben a valóság megismerésének és átalakításának folyamata hosszú és bonyolult. Ismeretes, hogy Lenin szerint az ismeretszerzés bonyolult, ellentmondásos folyamat, s a megismerés folyamatában nemcsak a valóságnak megfelelő eredményeket érünk el, hanem gyakran tévedünk is. Éppen a megismerési folyamat során elkövetett hibák és fogyatékosságok válnak az objektív elvhú bírálat és önbírálat tárgyává. Természetes, hogy a bírálat és önbírálat nem fejlődhet az emberi tudat aktivitása nélkül. így tehát leszögezhetjük, hogy ismeretelméleti szempontból éppen az emberi tudat aktív jellege képezi a bírálat és önbírálat alapjait. Lenin nemegyszer kiemelte az emberi tudat aktív jellegének fontosságát. Az emberi tudat nemcsak tükrözi az objektív valóságot, hanem formálja is - mondotta, ami azt jelenti, hogy az ember tevékenysége nemcsak az objektív valóság jelenségeinek gépies megismerésére irányul, hanem egyúttal forradalmi átalakítására is. A valóság forradalmi átalakításában rejlenek az embernek a környező világgal és saját tevékenységével kapcsolatos elégedetlenségének gyökerei. Tehát a bírálat és önbírálat az ember elméleti-gyakorlati tevékenységének sajátságos katalizátora, az ember elégedetlenségének bizonyos megnyilvánulása a társadalmi, a személyes szükségletekért folytatott harc egyik formája. Az ember saját tevékenységével elégíti ki szükségleteit és érdekeit, miközben arra törekszik, hogy elérje az optimális célját, de ennek során élve az objektív lehetőségekkel ne veszítse el túl sok erejét, eszközét és idejét. A kitűzött cél elérése optimális módjának kiválasztása nem más tehát, mint a valóság bíráló elemzése. És valóban, a szubjektum forradalmi átalakító tevékenységében rejlik az aktívan bíráló tudat értelme. A megismerésnek így nem a valósághoz való gépies alkalmazkodás a célja, hanem a környezet áktív forradalmi átalakítása. A bíráló gondolkodásmód az ember reális tulajdonsága, és azonos a valóság bonyolult, közvetett tükrözésével. Kifejezi az emberek viszonyát a természethez, a társadalmi jelenségekhez és folyamatokhoz, miközben az összes társadalmigazdasági alakulatban létezik és konkrét történelmi jellege van. Bíráló gondolkodás nélkül elképzelhetetlen a haladás. Éppen ezért, a bírálat és önbírálat gnozeológiai gyökerei szorosan összekapcsolódnak az ismeretelmélettel. Gyökerei abban rejlenek, hogy az ember elégedetlen megszerzett ismereteivel; az emberi ismeretek és a társadalmi gyakorlat között ellentmondás van; s a megismerés folyamatában objektíve fennáll az a lehetőség, hogy hibákat követünk el. Társadalmi gyökerek A bírálatnak és önbírálatnak ezenkívül társadalmi gyökerei is vannak. Ezek alapja a társadalmi fejlődés ellentmondásos jellegében rejlik. A bírálat és önbírálat a társadalom dialektikus fejlődése, a materialista dialektika törvényei megnyilvánulásának bizonyos formája. A társadalmi gyakorlat állandóan keletkező és elhaló ellentmondása, a régi és az új, a haladó és a maradi, a forradalmi és a konzervatív sohasem befejeződő küzdelme. Az ellentétek harcának eredményeként objektíve megszűnik az, ami szükségtelen, ami elavult, s egyúttal új, haladó keletkezik. A régi, az elavult, a szükségtelen megszűnése bizonyos mértékben a bíráló gondolkodásmód eredménye, hogy progresszív irányzatok alakulnak ki és a szóbeli bírálat tettekben, munkával kifejezett bírálattá válik. A haladónak a maradi fölött aratott győzelmével új minőség keletkezik, amelynek elsődleges tartalma ismét az ellentétek közti harc. Amint már említettük, ez a harc gyakorlatilag végtelen, miközben nem fejezi ki az előző jelenségek gépies megszűnését, hanem a dialektikus tagadásnak, mint a társadalmi jelenségek belső fejlődése eredményének megnyilvánulása. A dialektikában a tagadás nem jelenti egyszerűen azt, hogy nem-et mondunk, vagy pedig a jelenséget, vagy tárgyat nem létezővé nyilvánítjuk. A tagadást a fejlődés tényezőjének kell tekintenünk. A fejlődés során az objektív valóság előző jelenségeinek egyes pozitív tulajdonságait megőrizzük. Lenin kijelentette, hogy a dialektikát nem a gépies, szkeptikus tagadás jellemzi, hanem az a tagadás, amelyben a haladás és a távlatok győznek. Helytelen lenne azonban, ha a bírálatot csak pozitív hatású társadalmi jelenségként értelmeznénk. Csakis az a bírálat konstruktív, objektív és igaz, amelynek szubjektumai a progresszív irányzatú társadalmi csoportok, osztályok vagy egyének. A konzervatív társadalmi csoportok, osztályok és egyének bírálata destruktív és akadályozza a társadalmi fejlődést. Mindez azt bizonyítja, hogy nincs absztrakt bírálat. Az osztályokra megosztott társadalomban a bírálatnak is osztályjellege van és éppen a bírálat osztályjellegében nyilvánulnak meg a leginkább társadalmi gyökerei. Az antagonist kus társadalomban a bírálat egy bizonyos osztály érdekvédelmének funkcióját tölti be. A tőkés társadalom viszonyai között a burzsoá életmód bírálata erős fegyver a proletariátus kezében, a társadalmi haladásért folytatott küzdelemben. Az elmondottak alapján leszögezhetjük, hogy a tőke erői és a haladó társadalmi erők ideológiai és pszichológiai harcának mai viszonyai között a bírálat nemcsak a világnézet területén, a két ideológia küzdelmének területén érvényesül, hanem a világ gyakorlati forradalmi átalakításában is. Új feladatok A marxizmus-leninizmus, mint a világproletariátus forradalmi elmélete teljesen új feladatokat állít a bírálat elé. A bírálat jellege és tulajdonságai attól függnek, milyen helyzete van a bírálat szubjektumának a társadalmi viszonyok rendszerében, milyenek az érdekei és szükségletei, milyen ellentmondások vannak a társadalmi életben és milyen jellegű a társadalmi és egyéni tudat. Amint már megemlítettük, a bírálat legnagyobb fellendülésének akkor lehettünk tanúi, amikor a marxizmus-leninizmus, a történelmi és a dialektikus materializmus, a marxista politikai gazdaságtan és a tudományos szocializmus keletkezett, vagy akkor, amikor a tudományban a materialista dialektika győzött. A materialista marxista dialektikát éppen a valóság iránti bíráló viszony jellemzi. A történelmi és dialektikus materializmus megalapítói tanításuk elválaszthatatlan részének tekintették a bírálatot, az objektív valóság jelenségeinek bíráló megközelítését. így a bírálat a materialista dialektika törvényszerűségeiből kiindulva tudományos, elméleti és módszertani alapot kapott. Az objektív valóság forradalmi bíráló megítélése lett Marx, Engels, majd később Lenin új forradalmi, elméleti és gyakorlati tevékenységének alapja. A valóság marxista bíráló megítélését bizonyítja az a tézis is, amely szerint az előző filozófusok csak különbözőképpen magyarázták a világot, de a filózófusoknak az a feladata, hogy a világot állandóan változtassák és átalakítsák Ezzel kapcsolatban Marx a bírálat szerepéről beszélve azt mondta, hogy mi nem dogmatikus módon építjük jövőnket, hanem a régi világ bírálata révén akarjuk megtalálni az új világot. A kritika tehát konkrét társadalmi jelenséggé válik, a forradalmi erők fegyvere lesz az új, haladó és igazságos társadalmi rendért folytatott harcban. A szocialista társadalomban a bírálat és önbírálat az aktív tudat megnyilvánulásának specifikus formája, kifejezi a dolgozók széles rétegeinek elégedetlenségét a társadalmi vagy egyéni elméleti - gyakorlati tevékenység egyes tényezőivel kapcsolatban és a hibák és fogyatékosságok kiküszöbölésére irányul. Ez a társadalmi jelenség az új szocialista személyiség fejlődésének eszközévé válik. Gustáv Husák elvtárs a CSKP XVI. kongresszusán nem véletlenül hangsúlyozta: „A pártszerveknek és -szervezeteknek magukévá kell tenniük a bíráló elemzés módszerét, határozataikat pontos, leellenőrzött tényekre, a társadalmi valóság mély ismeretére kell alapozniuk." A szocialista társadalom bírálata tulajdonképpen a társadalmi fejlődés szabályozója, egyik módja a nem anta- gonisztikus ellentmondások feltárásának és leküzdésének. A burzsoá filozófusok és ideológusok azt állítják, hogy a kommunisták félnek leleplezni a szocialista társadalom ellentmondásait. A marxizmus-leninizmus ennek ellenére elismeri a nem antagonisztikus ellentmondások létezését a szocializmusban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elismeri a két társadalmi rend azonos jellegét. A szocialista társadalomban az ellentmondások teljesen mások, mint a tőkés társadalmi rendben. A tőkés társadalomban az osztályharc az antagonisztikus ellentmondások leküzdésének legfontosabb formája. A szocialista társadalomban az osztályharcot a bírálat és az önbírálat helyettesíti, amely a nem antagonisztikus ellentmondások leküzdésére irányul, objektíve fejlődik és célja az alkotó kezdeményezés fejlesztése, a kommunista társadalom felépítése. A bírálat az egyik oldalon feltárja az ellentéteket (például az eszmék és a valóság között), feltárja a fogyatékosságokat, hibákat, a helytelen eszméket, elképzeléseket, az elavult módszereket, magatartási formákat és tevékenységeket. A másik oldalon rámutat ezen negatívumok kiküszöbölésének módjára, megerősíti az új, igaz eszméket, a gyakorlati tevékenység és magatartás új, haladó formáit. Ez azt bizonyítja, hogy a szocialista bírálatnak alkotó jellege van. Lényegét tekintve pozitív társadalmi jelenség. Domináns összetevője az alkotó, jelleg, a destrukciót nem tűri meg. Gyakorlatilag valamennyien találkozunk a bírálattal, hol a bírálat objektumai, hol pedig szubjektumai vagyunk. A bírálat folyamatát leegyszerűsítve a szubjektum és objektum viszonyéiként értelmezhetjük, amelynek keretében a szubjektum és az objektum kölcsönösen kicserélheti helyét. A bírálat szubjektuma (objektuma) rendszerint egy bizonyos társadalmi csoport, pártszervezet, munkakollektíva vagy egyéb. A bírálat tárgya a szocialista társadalom, a kollektíva vagy az egyén szellemi és gyakorlati életében felmerülő ellentmondások, fogyatékosságok, hibák és tévedések. A bírálat szubjektuma mindig annak a társadalmi csoportnak az erős befolyása alatt áll, amelyhez tartozik. Rendszerint tudatosan, vagy nem tudatosan ennek a csoportnak az érdekeit vagy szükségleteit támogatja, ennek a csoportnak a pozícióiból kiindulva magyaráizza és védelmezi az egyes társadalmi jelenségeket. Amint bevezetésképpen leszögeztük, egy írásban lehetetlen megmagyarázni a bírálat és önbírálat létezésének és fejlődésének egész bonyolult kérdését. Mi csak a bírálat fejlődésének filozófiai, módszertani aspektusaival foglalkoztunk. Szüntelenül szem előtt kell tartani, hogy a kommunisták kezében csak akkor válik hatékony fegyverré a bírálat és önbírálat, ha célja a szocialista személyiség formálása és egészséges fejlődése, mindennemű munka államdó javítása és hatékonyságának növelése. A bírálatot és önbírálatot sohasem tekinthetjük öncélúnak, olyan társadalmi jelenségnek, amely ugyan létezhet, de nem kell léteznie. A mindennapi gyakorlat meggyőz bennünket arról, hogy a bírálat és önbírálat nélkül nincsenek elvárási kapcsolatok sem a vezető és a beosztottak, sem a kollektíva tagjai között. Az elvhű kommunista bírálat és önbírálat olyan társadalmi jelenség, amely elsősorban a kommunisták tevékenységét jellemzi. A bírálat objektivitása nélkül nem tölti be az igazságkeresés funkcióját, nem elemzi az új hozzáállásokat, csak a szubjektivizmusra, az egyének kívánságaira korlátozódik, vagyis nem tartja szem előtt a társadalmi érdekeket. Ezért tehát csakis az objektíve igaz, elvhű bírálatot és önbírálatot kell fejlesztenünk, amely a lenini munkastílus egyik megnyilvánulása, kifejezi az egészséges elégedetlenséget a politikai-szervező és ideológiai-nevelő pártmunka állandó javítása során Dr. JOZEF POLAKOV1Ő kandidátus A BIRALAT ÉS ÖNBÍRÁLAT, MINT TÁRSADALMI JELENSÉG llllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllUllllllllllllllllllllllllllllllllllim
