Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-30 / 39. szám
FXépzelt párbeszéd a Kathimerini cíí\ mű athéni reggeli lapban:- Maga mit tenne a kellemetlen bérlőjével, ha nagyon szeretne megszabadulni tőle?- Micsoda kérdés; felmondanék neki.- És hogyan?- Mérgesen. Felszólítanám, hogy hét év múlva hagyja el a bérleményt. ,,Egy olyan edényre, amelyben a folyadékszint- nagyjából középen van - mondotta a görög ellenzék egyik prominens képviselője - azt is mondhatom, hogy félig üres és azt is, hogy félig tele van. “ Mindkét idézet a július 15-én megkötött görög-amerikai támaszpontszerződésre vonatkozik, amelynek ceterum censeóként visszatérő minősítése a ..felemás“ jelző, és amely azóta is növekvő hullámokat kavar a görög közéletben. ,,Athénnal az ilyen esetekben megszokott rutinegyezményt kötöttük meg“ - jelentette ki a State Department szóvivője és a világsajtó szinte egyetemesen vonta kétségbe ezt a megállapítást. A jelek szerint joggal. Nagyon is úgy tűnik, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Az, hogy tekintettel az előzményekre, a kül- és belpolitikai közegre, valamint a várható következményekre, az utóbbi idők egyik látványosan rendhagyó egyezménye született meg. Július 15-én Marudasz, a Papandreu- kabinet szóvivője ,,Megvan!“ diadalkiáltással robbant be a várakozó újságírók közé, nem sokkal később pedig maga a kormányfő jelent meg a televízió képernyőjén, hogy kijelentse: ez a szerződés „lépés a görög függetlenség kiterjedése felé“. KOMPROMISSZUM-KÉNYSZER Mivel washingtoni részről is elégedetten nyilatkoztak, sok kommentátor úgy látta: szinte képtelenség, hogy a jelenlegi körülmények között mindkét fél elégedett legyen, ezért a legtöbben két lehetőséggel számoltak. Az első az volt, hogy a kezdeti eufóriát egyik, másik vagy esetleg mindkét részről később afféle macs- kajajos kiábrándultság válthatja fel, amelyet „később tetézhetnek az elkerülhetetlennek tűnő értelmezési nehézségek“. A második viszont az volt, hogy az egyik fél részéről az elégedettség inkább bel- politikai ihletésű és taktikai természetű. A második pont temészetesen Hel- laszra vonatkozik, ahol az egyezmény fogadtatása is olyannak bizonyult, mint maga a kontraktus; erősen felemásnak. Volt nap, amikor - elsősorban a Görög Kommunista Párt felszólítására - 40 000 tüntető követelte „a halálbázisok azonnali eltávolítását“. Vagyis pontosan azt és olyan fogalmazásban, amit és ahogyan azt Andreasz Papandreu annak idején kampánybeszédeiben követelte. Igaz, elsősorban a kommunisták vonják kétségbe Papandreunak azt a megállapítását, amely szerint ez az egyezmény „végül is nem más, mint az amerikai kivonulás menetrendje“. (Harilaosz Flo- rakisz főtitkár továbbra is népszavazást sürget, és a párt lapja, a Rizoszpatrisz első oldalán Ítélte el a megállapodást.) Ám a GKP a hatalmon lévő PASZOK (Pánhellén Szocialista Mozgalom) korGörögország FELEMÁS MEGÁLLAPODÁS Egy ígéret és a valóság • Érzelmek és realitások mányzati szövetségese, és ez önmagában is bonyolíthatja a helyzetet. Ami azonban athéni megfigyelők szerint ennél is fontosabb, a Görög Kommunista Párt taglétszámánál jóval nagyobb befolyást gyakorol a görög értelmiség és munkásság jelentős tömegeire. A BELSŐ KÖZEG Ennek a ténynek a Papandreu-kabínet számára két következménye is lehet. Az egyik az, hogy a jelenlegi igen nehéz gazdasági helyzetben a GKP komoly sztrájk- és szociális mozgalmak fókusza lehet. A másik az amerikai bázisok ügye: ismert történelmi okokból nagyon komoly érzelmi-indulati téma Hellaszban, és a téma sokáig veszélyes Damoklesz- kardként lebeghet Papandreu feje fölött. az Athénra nehezedő kompromisszumkényszer motívumaira. Érdekes történelmi véletlen: az aláírás szinte pontosan egybeesett az első görög -amerikai bázisszerzödés harmincadik évfordulójával. Az 1953-ban, egy évvel a görög NATO-csatlakozás után megkötött megállapodás az egyenlőtlen szerződések iskolapéldája. Nem is csoda, hiszen egy világ- és polgárháborúban kivérzett kis ország és egy világviszonylatban diktálni kívánó nagyhatalom között jött létre ez a megállapodás - és olyan is lett. Az 1981-es, a PASZOK sikerét hozó választásokon újra bebizonyosodott, amit eddig is mindenki tudott: hogy ezt a szerződést a görög közvélemény nagyon jelentős hányada afféle „nemzeti arculcsa- pásnak“ tekintette, nem utolsósorban c £ O JÉ o <ö >» JÉ o (0 (0 ü Ezen az sem változtat, hogy mind Karamanlisz elnök, mind Evangelosz Averoff, a legerősebb ellenzéki párt, az új Demokrácia vezetője „pozitív lépésnek, a realizmus diadalának“ minősítette a megállapodást. Ők - és velük együtt még nagyon sokan Görögországban is, másutt is - természetesnek tartják, hogy „más a kampány és más az élet“, hogy Papandreut, aki Amerika-ellenességével rengeteg szavazatot szerzett, és aki „a NATO fenegyerekeként“ foglalta el a déli szárny egyik bársonyszékét, óhatatlanul kompromisszumokra kényszerítik a valóság kérlelhetetlen koordinátái. Végül is ez történt. Bizonyságul vessünk egy pillantást a szerződés előtörténetére, tartalmára és például azért is, mert az amerikai bázisok személyzete területenkívüliséget élvezett, és bűncselekmények esetén nem tartozott a görög igazságszolgáltatás illetékességébe. A rossz közérzet hagyományos motívuma a széles körű meggyőződés, hogy Washington Athén ősellenségét, Törökországot részesíti előnyben. Mikor 1967-ben a jelenlegi kormányfő apja biztos győztesnek látszott a választáson, kampánya jelentős eleme volt a bázisok megszüntetésének ígérete. Ekkor következett be - vitathatatlan tengerentúli támogatással - a fekete ezredesek puccsa, majd később Ciprus egy részének török megszállása - Hellaszban mindmáig ezért is Washingtont szokás felelőssé tenni. Ebben a közegben Papandreunak befelé is figyelnie kellett, amikor megkezdődtek a támaszponttárgyalások Jannisz Kapszisz külügyi államtitkár és Reginaid Bartholomew amerikai megbízott között. Tíz (!) hónapig folytak a tanácskozások, és ma már tudjuk, hogy a görög kormányfő, jórészt belpolitikai okokból, többször is visszarettent a már gyakorlatilag kész egyezmény aláírásától. A szerződés 1983. december 31-én lép életbe. Az ettől számított fél évtized múlva kell megkezdeni az amerikai bázisok és huszonkilenc kisegítő létesítmény leszerelését, amelyre Washington további tizenhét hónapot kapott. A négy bázis a következő: 1. A katonai légiszál Irtások ellinikoni centruma a görög főváros nemzetközi repülőtere mellett. 2. Az Athéntól északkeletre hatvan kilométernyire, Nea Makóban lévő távközlési és lehallgatási központ, amely egyebek között a Balkán „általános megfigyelésére“ alalmas. 3. A Kréta szigetén lévő héraklioni támaszpont, amelynek fontos szerepe lehet az amerikai légierő közel-keleti tevékenységében, valamint összeköttetést jelent a Szovjetuniót figyelő törökországi lehallgatócentrumokkal. 4. Ugyancsak Kréta szigetén nagy haditengerészeti bázis a Szuda-öbölben, amely a térségben operáló, igen nagy katonai erőt jelentő hatodik flotta egyik legfontosabb támaszpontja. „ÉGEI-TENGERI EGYENSÚLY“ A dolog lényege tehát, hogy a Pentagon további csaknem hét évig használhatja e bázisokat, és addig sok minden történhet Athénban is. Ugyanakkor Papandreu is ért el bizonyos engedményeket. A szerződés módot ad Athénnak arra, hogy „rendkívüli esetekben“ a határidő elölt is korlátozza a bázisok működését: az amerikai fél ígéretet tett, hogy a négy szuperbázis „még válság esetén sem“ vehető igénybe a Görögországgal baráti kapcsolatban álló országok elleni akciókra (ez azért jelentős, mert Athén hagyományosan jó kapcsolatokat tart fenn az arab világgal). Érzelmileg lényeges pont, hogy megszűnik a mintegy négyezer amerikai katona területen kívüli státusa, és tetteikért a jövőben a görög bíróság előtt felelnek. Papandreu - aki évekig élt Amerikában, megszerezte az állampolgárságot, amerikai felesége van és amerikai egyetemeken tanított - jól tudja, Washington bármikor felhasználhatja ellene a török szomszédságból következő fenyegetést. Ezért nagy vívmánynak tartja a szerződésnek azt a passzusát, amely amerikai Ígéretet tartalmaz „az égei-tengeri egyensúly fenntartására“ és arra, hogy Athén a jövőben is megkapja az Ankarának nyújtott katonai támogatás kerek 70 százalékát (Görögországnak ez 1984-re 500 millió dollárt jelent). A szerződés aláírása kétségtelenül némi meglepetést jelentett. Hellasz azonban oly mértékben függ Washingtontól, sót az EGK-tól, hogy Papandreu alig tehetett mást; illúziók és realitások összecsapásakor az sem csekélység, ha az eredmeny felemás. (Magyarország) Milyen választás elé állítják az eurorakéták a Szovjetuniót? JSZÚ IX. 30 Beköszöntött 1983 ősze. Közeledik az az idő, amikor Nyugat-Európába telepítik az amerikai atomrakéták első kontingenseit a közül az 572 egység közül, amelyeket terv szerint a NATO-országokban fognak elhelyezni, és a Szovjetunió városaira szándékoznak irányítani... Egyesek ezt az ellenvetést tehetik: ezt az ügyet még nem lehet végleg eldöntöttnek tekinteni, mivel minden azoknak a tárgyalásoknak az eredményétől függ, amelyek a közép-hatótávolságú európai atomfegyverzetek korlátozásáról folynak Genfben, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Igen, ez persze így van. A genfi tárgyalások azonban gyakorlatilag zsákutcába jutottak. De mi ennek az oka? Nyugaton sokat beszélnek „az oroszok hajthatatlanságáról“. De tulajdonképpen miben kellene Moszkvának engednie? Egyezzen bele a Pershing- és a szárnyasrakéták elhelyezésébe? Ne vegye számításba a NATO oldalán Anglia és Franciaország atomfegyvereit, amikor a tömb vezetői is számításba veszik ezeket? Egyoldalú engedményekre a Szovjetunió sohasem lesz hajlandó, mivel ez közvetlenül kárt okozna a Varsói Szerződés országai biztonságának. Emellett különösen hangsúlyozni szeretnénk a következőt: a Szovjetunió semmi hasonlót nem követel az Egyesült Államoktól. Nem követelünk egyoldalú engedményeket - de következetesen védelmezzük az atom- és más fegyverzetek terén való egyenlőségre vonatkozó koncepciónkat. Ezért az SS-20-as szovjet rakéták is csupán ellensúly a NATO-országok európai atompotenciáljával szemben, rakétáikat is beleértve. De mi történik abban az esetben, ha az atomerők európai egyensúlya megbomlik? Mit tesz Moszkva, ha az Egyesült Államokból olyan új atomrakétákat szállítanak a kontinens nyugati részébe, amelyek képesek arra, hogy eltalálják a szovjet terület távoli körzeteiben levő objektumokat? A szovjet vezetők, a legmagasabb szintű vezetőket is beleértve, többször, nyugodt hangon figyelmeztették a NATO országok vezetőit, hogy nem fognak nemtörődöm magatartást tanúsítani azzal a perspektívával kapcsolatban, hogy új rakétákat telepítenek az európai kontinensre. Jurij Andropov így vélekedik: .....Megfelelő választ találunk majd az amerikaiak akcióira, mind közvetlenül az Egyesült Államok területével, mind pedig Európával kapcsolatban... Ellenintézkedéseink mindenféle szempontból teljesen jogosak lesznek, a legmagasabb erkölcsi elvek szerint is.“ Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió honvédelmi minisztere úgy véli, a fokozódó háborús fenyegetés viszonyai között teljesen megengedhetetlen volna, ha a szocialista országok népeinek békés munkáját veszélynek tennék ki, és ez az atomfegyverkezési verseny kezdeményezőinek „békeszerető fogadkozásaitól“ válnék függővé. Emellett Usztyinov nyíltan kijelenti: „Kötelesek vagyunk intézkedéseket tenni és válaszolni az atomfenyegetés fokozódására. Olyan választ kell adnunk, hogy a potenciális agresszorban az önfenntartás érzése felülkerekedjék azon a szándékon, hogy agressziót robbant ki ellenünk.“ Mi lehet azoknak az intézkedéseknek a lényege, amelyekről a szovjet vezetők beszélnek? Ezek elsősorban olyan ellenakciók lehetnek, amelyek jellegük folytán háborús veszélyt hoznak létre az Egyesült Államoknak és azoknak az országoknak a területe ellen, ahol amerikai rakétákat állítanak majd hadrendbe, ugyanolyan veszélyt, mint amilyet az Egyesült Államok próbál a Szovjetunió és szövetségesei számára előidézni. Gyakorlati síkon ez azt jelenti majd, hogy az európai hadászati helyzet megváltozása az új amerikai rakéták itteni megjelenése következtében - arra kényszeríti a Szovjetuniót, hogy a maga részéről olyan új rakétákat telepítsen, amelyek e fegyverek európai kilövőállásait is elérhetik. Azonkívül, amennyiben az európai kontinensre telepített új amerikai rakétákat a szovjet terület ellen irányítják, a viszontfenyegetésnek az amerikai területre is ki kell terjednie. A Szovjetunióban ésszerűen úgy vélik, hogy az új rakéták Nyugat-Európába telepítése súlyos bonyodalmakat idéz elő az általános helyzetben, és világos az, hogy a jelenlegi genfi tárgyalások alapját teljesen aláássa. Moszkva ma mindezekre a következményekre figyelmeztet. Azoknak, akik ma a fegyverkezési hajszát fokozzák, végül meg kell érteniük a katonai fölény hajszolásának veszélyes, illuzórikus voltát, annak égető szükségességét, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének megfelelően, megegyezzenek az atomfegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről. Ebből a problémából más kiutat, vagy csak másféle megoldást Moszkvában nem látnak. VLAGYIMÍR KATYIN az APN hírmagyarázója
