Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-09-09 / 36. szám

T egezödött Magdával. Sőt, talán barátnők voltak. Valóban? Tu­lajdonképpen igen, hisz ha együtt vol­tak, mindig elfecsegtek. Magda elég gyakran benézett az üzletbe. Több­nyire váratlanul bukkant fel, de csak azért, mert soha semmit sem terve­zett. Nem is tagadja, hogy nemegy­szer nem tudja, hova indul. Hát még azt, hol köt ki. Férje nem örült váratlan betoppanásainak, de ő ezt nem sej­tette. Nem, nem féltékenységből járt Rudi után a boltba. Olykor náluk vá­sárolt be. Az áruházban, melynek a húsbolt csak egy része. Igaz, a leg­nagyobb bevételt hozó része. Munka bizony bőven akad benne, de hát az előnyök hátrányokkal is járnak. Hol keresne annyit, mint itt? Hol? És hol találna még egy ilyen áldott főnököt, mint ez a Rudi? Ez aztán mindent előteremt. Ha náluk nincs sertés máj, velő, akkor igazán az egész városban egyetlen deka sem akad. Itt még a vesepecsenye sem elvont fogalom. Legalábbis nekik nem. Meg annak az egy-két privilegizált vásárlónak. Hogy kik azok, az természetesen Rudin múlik, de azért valamennyire őrajta is. Vagy rajta már nem? Egy ideje rajtja már nem? Csak áltatja saját magát, hogy semmi sem változott meg? De hiszen régebben minden úgy történt, ahogy ö akarta. Azaz Rudi is pontosan azt akarta, amit ö. ganője. Ennek ellenére nem látszott túl kedvesnek, bár megpróbált mo­solyt erőltetni alig rúzsos ajkára. Ta­lán ő is fáradt? - gondolta Ili. - Ho­gyan állna a lábán a zárás előtt, ha a húsboltban dolgozna?... Még mit ne! A kávét egykettőre fölhörpintették.- Most már beülhetünk a presszó­ba - szólt Ili az utcára lépve. - Egy italra. Magda nem ellenkezett. Úgy érez­te, Ili panaszodni akar, meg kell hát hallgatnia.- Na, milyennek találtad a kis szó­két? - kérdezte Ili, miután nagyot húzott a konyakból.- Ami igaz az igaz: nem akármilyen- ismerte el a másik asszony. Ili zavarában fölhajtotta a megma­radt italt is.- De miért foglalkozol vele annyit?- értetlenkedett Magda. - Csak - vá­laszolta színpadiasán Ili, aztán szü­netet tartott, mintha nem tudná, ho­gyan is térjen a tárgyra. Pedig most már pontosan tudta, hogyan kell foly­tatnia. - Úgylátszik, téged nem ismer. Nem tudja, hogy a Rudi felesége vagy.- Nincs szükségem az ismeretsé­gére - vonta meg a vállát Magda. Ilinek elszállt a türelme.- Csak látnád, hogyan kezd „visel­kedni“, ha... ha Rudi lép be a büfébe. mennél különösebb holmit szed ma­gára, annál murisabb. Egy hízott ka­csára hiába adnak nagyestélyit. Eszébe jutottak Rudi rosszmájú, de szellemes megállapításai. Pedig Magda imént kimondott szavai még mindig a fülében csengtek: „Rudi en­gem sohasem csalna meg!“. Vajon mitől érzi magát nyeregben ennyire. Vagy nem is biztos a dolgában, csak ilyen tökéletesen megjátssza magát? Talán sosem volt erényeket tulajdonít magának? Ugyan mi lehet az, ami ilyen önbizalommal tölti el? Talán ép­pen Rudi viselkedése? Hát nem veszi észre, hogy Rudi alakoskodik? Hogy minden nyájas szava hazugság? Nekem is csak hazudik? - suhant agyába a gondolat, s hogy azonnal elhessintse, megszólalt. Nem volt semmi mondanivalója, de megszólalt. Csupán ennyit mondott:- Hát igen.- Bizony - válaszolt Magda, hogy ő is mondjon valamit.- így van ez - folytatta Ili a formá­lissá vált, üres párbeszédet. És mintha most mindkettejüknek ez felelne meg, Magda ezt is hozzátette:- Bizony így. Én is azt mondom, hogy így. Ili tudva tudta, hogy a vita nem dőlt el. Hogy egyre több gyötrő kérdésre kell válaszolnia - önmagának. Vajon miért kérdezi önmagát folyton-foly­FÜLÖPIMRE Vagy fordítva lett volna: ő akarta min­dig ugyanazt, amit a főnök? Vagy mindketten mindig ugyanazt akarták? Igen, azonos volt az akaratuk. Még a gondolataik is azonosak voltak. Akárhányszor megtörtént, hogy Rudi éppen arra kérdezett rá, amire Ili gondolt. Máskor meg Ilinek jutott eszébe pont az, amin Rudi törte a fe­jét. Hát nem különös ez? Magda a fe­lesége Rudinak, mégsem tud a gon­dolataiban olvasni. Szerencsére. Pe­dig a tudtára kellene hozni valahogy. Valahogy okvetlenül a tudtára kellene hozni, hogy ez a büféslány mindenre képes lehet. Mit lehet? Talán már késő is... Hogyan mondja meg neki? Ho­gyan? Azzal nem állhat elé, hogy te, Magda, ez a Rudi megcsal téged. Már három éve. Hát persze hogy ezt nem mondhatja, hisz a büféslány alig két hónapja dolgozik itt. Azóta változott meg Rudi. Észrevette ó azt azonnal. Valahogy föl kell keltenie Magda gya­núját. Minél hamarabb. Te még soha­sem gondolkoztál el azon, hogy egy­szer megcsalhat a férjed, mondja majd neki. Elvégre szóból ért az ember. Nem kellett sokáig várnia az alka lomra: Magda a hét derekán megint betoppant. Valamivel a zárás előtt érkezett. Egyedül szolgált ki, mert Rudi bement az igazgatóságra.- Úgy mgginnék egy kávét! - só­hajtotta Ili a pult mögül.- Hisz mindjárt végzel - mondta Magda. - Beülhetünk együtt a presz- szóba.- Menjünk inkább a büfébe! - aján­lotta Ili, amikor már elindultak. - Leg­alább meglátod az új büféslányt.- Azt hiszem, már láttam ót.- Csinos? Magda ajakbiggyesztéssel jelezte, hogy nem vette szemügyre.- Talán észre sem vetted?- Ha jól emlékszem, szőke.- De milyen szőke! Magda sehogy sem értette, miért ilyen fontos Ilinek ez a büféskisasz- szonyt.- Két jó kávét kérnénk - szólt Ili némi bennfentességgel. Ám ez érthe­tő, hiszen a büfé ugyanúgy része az áruháznak, mint a húsbolt. Vagyis a szőkeség Ilinek lényegében kollé­- Mint afféle huszonévesek - igye­kezett lazítani a feszültté vált hangu­laton a hentes felesége.- Ha nem a saját szememmel lát­tam volna, talán én is ezt mondanám. De láttam. Hát nem érted? Nem is egyszer láttam. Magda fölnevetett.- Kevés asszony találná viccesnek az ilyesmit - jegyezte meg Ili. Magda váratlan reagálását kizárólag az elfo­gyasztott alkoholnak tulajdonította.- Rudi engem sohasem csalna meg! - kacagta Magda. Szavait két­szer is megismételte. Iliből is kibuggyant a nevetés. E pil­lanatban inkább irigyelte, mint szánta Magdát, aki ilyen magabiztos. Talán az italtól? Vagy teljesen vak, és soha semmit sem vett észre? Nem tűnt fel neki, hogy Rudi újjászületett? Hogy a három esztendeje még szinte min­dent közömbösen látó Rudi újjászüle­tett. Vagy nem is volt mit észrevennie? Rudi csak hazudta, hogy minden szebb lett, mint azelőtt volt? Hogy nem ismer saját magára? Hogy eddig nem tudta, mi az igazi szerelem? Csak hazudta volna mindezt? E pilla­natban talán gyűlölte Rudit. Igen, gyű­lölte. De valóban csak egyetlen pilla­natig. Aztán érezte, hogy a vér arcába szökik. Most már bocsánatot szeretett volna kérni tőle, amiért szerelmét két­ségbe vonta. A kétség máskor is hatalmába ejtette már, de az más volt. Valami egészen más: a jövőben ké­telkedett. Ám most abban ingott meg, ami megtörtént. Ami volt. Magdát látva sohasem fogta el a bizonytalanság. Sőt, túlságosan is megnőtt az önbizalma. Nemcsak azért, mert jó négy évvel fiatalabb volt Magdánál, de mert tudva tudta, sem­milyen tekintetben nem léphet a nyo­mába. Rudinak igaza van abban, hogy lassú, mint a csiga, s annyit eszik, amennyi belefér. Meg is látszik rajta. Pedig hányszor, de hányszor megfogadta, hogy ezentúl „kegyetlen lesz a bendöjéhez“. Neki persze már az is kegyetlenség, ha egy-két óráig távol tartja magát a nyalánkságoktól. Már nem is szólok neki, hogy naponta mázsálja magát, tréfálkozott néha Rudi. Pedig úgy szeretné, ha olyan alakja volna, mint neked. Akkor talán a cuccai is mutatnának rajta, de így vást, ha úgy sem tud válaszolni? Miért? De kit kérdezzen? Rudit? Ő mindenre csak azt feleli, hogy már megint képzelődsz. Vagy ezt: „A kér­déseiddel akarsz kicsinálni?“. Nem, nem akar Rudi előtt unalmassá válni az örökös faggatásaival... Valamit mégis tennie kellene. De mit? Mit tehet? Hirtelen ötlete támadt: kiszőkíti a haját. Ugyanolyanra, mint a büféslá­nyé. Miért is ne? A szőke haj fiatalít. Legalább az a néhány ősz szál nem -fogja bosszantani. Rudi úgy tesz, mintha észre sem vette volna, hogy van egy-két ezüstös hajszála, pedig meg kellett látnia. Ezután majd nem fehérük a fején, mint a lisztharmatos szőlő levele. Olyan szőke lesz, mint az angyalhaj. Vajon mit szól majd Rudi, ha meglát, gondolta. Az lesz ám az igazi meglepetés! Talán meg sem ismer, ha majd rám pillant. Mert le is vágatom. Mi a csudának ez a hosszú sörény? Sokkal praktikusabb a rövid frizura. Olyan, mint a büféslányé. Amikor Rudi a szőkévé lett Ilit meglátta, nem jutott szóhoz a megle­petéstől.- Nem tetszik? - bizonytalankodott el Ili.- Miss Norvégia! - hebegte Rudi. - Mintha csak Nprvégia szépe állna előttem.- Talán azt is ismered? - kérdezte Ili szemrehányóan. Elégedettségét nem tudta leplezni.- Tegnap láttam a tévében.- Mostanában a szőkéket valahogy jobban meglátod - szaladt ki Ili szá­ján. Nem, ezt nem akarta mondani, hiszen megfogadta, hogy fölhagy szüntelen célzásaival. Tüstént föl is nevetett, hogy Rudi csak tréfának ve­gye szavait. Aztán ezt mondta: - Ma egész nap jó kedvem van. Rudi nem szólt semmit.- Biztosan azért, mert három napra megint megszabadultam tőle - je­gyezte meg Ili, hogy eszébe hozza Rudinak: a férje már elutazott. Ré­gebben erre bezzeg nem kellett öt figyelmeztetni. - Egészen Rimaszom­batba ment. Három napnál hamarabb sehogy sem jön meg. Ili férje többet volt „úton“, mint otthon. Üzemek villanyáram-fogyasz­tását ellenőrizte. Elegem van az örö­kös egyedüllétből, borult ki olykor Ili. Ám egy idő után már sosem hozta szóba a szüntelen utazást. Igaz, hiá­ba is tette volna, hiszen férjének ép­pen a változatosság tetszett munkájá­ban. Keresete sem akármilyen, de a vendéglők, a szállodák elnyelték a pénzt. Dehát ez nemigen számított: Ili jövedelme egymagában is bőven elegendő lenne ahhoz, hogy nagy lábon éljenek. Persze ezt is Rudinak köszönheti. Mert Rudi nemcsak a sa­ját zsebét nézi. Közösen szereztük, mindkettőnket megillet - ez az elve, s ehhez következetesen tartja is ma­gát. Még az utolsó szerzett filléren is megosztozik. Pedig öt nagyobb fele­lősség terheli, hisz mégiscsak ő az üzletvezető, övé az igazi kockázat. De Rudi nem szívbajos, ahogy mon­dani szokta. Persze azért roppantul óvatos. Úgy kell csinálnunk, hogy baj ne érjen bennünket! Ezt még ma is el- elismétli olykor, pedig tudja, hogy Ili­nek aztán helyén van az esze, és rendben az idegei. A szemével sincs baj. Ha ránéz egy vásárlóra, már tudja is, meddig lehet nála elmenni. Egy­két dekáig-e, vagy netán a húsfajták „összetévesztéséig-e“. Sok asszony másra sem ügyel, csak arra, hogy ne legyen kövér a levágott darab. Ezek csaphatok be a legkönnyebben. A húsfajtákat nem mindenki képes meg­különböztetni. De nem ám. Nem rossz fogás az iskolák, óvodák konyhájára eladott áru sem. Az sem kicsiség, hogy a húsboltban olyan ismeretsé­geket lehet kötni, amilyeneket talán sehol. Hihetetlen, hogy mi mindent megtesznek az emberek a gyomru­kért. Azért, hogy azt ehessenek, ami­re éppen étvágyuk támad: combot, vesepecsenyét, májat - amit csak megkívánnak. És persze abból is a legszebbet kell kapniuk. Minden­áron a legszebbet. Ez pedig ellenszol­gáltatás nélkül aligha menne. Ezzel mindenki tisztában van. Minden ellen­szolgáltatásnak eljön a maga ideje. Előbb-utóbb mindenkire sor kerül: a szabóra, az autószerviz főnökére, a cipőbolt vezetőjére, a fogorvosra, a nőgyógyászra - mindenkire.' Még a rendórszázadosra is. Sót, ö már többször is lerótta „adósságát", hisz a gyorsaság olyan tulajdonsága Ilinek, amely nemcsak a munkában jellemzi öt, hanem a volán mögött is. Igen, a gyorsaság; a hirtelensége, no meg a türelmetlensége az oka annak is, hogy az autójavító főnökének segít­ségét is már kétszer kellett igénybe vennie. Mire a férje megtudta, hogy összetörte a kocsit, már meg is javí­tották. Méghozzá úgy, hogy nyoma sincs a sárvédö belapításának. Pe­dig ugyan rendesen „összegyűrő­dött“. Másodszor meg az egyik ref­lektora „bánta“ meg a koccanást. A javítóműhely főnöke akkor is kitett magáért. Hát nem érdemli meg a ki­váltságot az ilyen ember? Ki kapja a legszebb falatokat, ha nem az ilye­nek? - kérdi olykor Ruditól. Persze ő is ezt vallja, de rendszerint mégis megjegyzi, hogy nono, azért óvatos­nak kell lennünk. Ebben viszont igaza van. Ezt Ili nem is vonja kétségbe. Bár csak mindenben ilyen - igaza volna! Bár csak sohasem férne kétség szavaihoz! De lehet nem kételkedni az olyasmiben, mint amivel tegnap­előtt hozakodott elő? Hogy a legjobb lenne, ha egy időre elkerülnének egy­más mellől. Mindkettejüknek ez lenne a legjobb. De miért? Miért? - kérdez­te, miközben érezte, hogy arca olyan fehér lett, mint a zsírszalonna. Miért, miért?! - kérdezett vissza idegesen Rudi. Újabban neked mindent úgy kell megmagyarázni, akár egy gyereknek. Csak ne térj ki a válasz elöl! - nézett a szemébe. Azt hitte, ettől Rudi még idegesebb lesz, de most is tévedett. Fölfigyeltek ránk - mondta Rudi ag­gódva. Az igazgató kerek perec ne­kem szegezte a kérdést, hogy igaz-e, amit suttognak. És te mit mondtál?- vált most idegessé az ő hangja. Természetes, hogy tagadtam. Mi mást tehettem volna? Persze arra sem mondhattam nemet, hogy a leg­jobb lesz, ha egyikünket áthelyezik. Legalábbis egy időre. Hiába hajtogat­tam, hogy te ilyen meg olyan kiváló munkaerő vagy. Hát ez történt. Igen, pontosan ez. Meg még valami. A folytatás.- Meg akarsz tőlem szabadulni?- Tudta, hogy most eltorzult az arca. Hogy ajka összehúzódott és remegni kezdett. Torka hirtelen kiszáradt. Rudi hozzá lépett. Olyan mozdula­tot tett, mintha magához akarná szorí­tani, de az utolsó pillanatban vissza­húzta karját, s mintegy magyarázkod­va mutatta, hogy zsíros a keze. Való­ban könyökig az volt. Aztán ezt mondta:- Bizalom nélkül semn tunk. Ili máris bánta, cudarul I ezt kérdezte. Megpróbál mintha semmilyen akadá adna vissza. Mintha közi ben bármit hősiesen válle- És hova helyeznéneí te most már úgy, mint ai várja, bármi következzen Rudi fellélegzett. ^-Állítólag a D. lakótel két hét múlva szülni me talasszony. Az ő helyére. Ili semmit sem szólt.- Közelebb leszel a mintha idejárnál - folytait- Igen, ez hat kiloméi tőlünk, az meg csak négy Rudi elmosolyodott. Ne rá, hogy ilyen könnyű les: Am a folytatás folytatása i- Az összesen tíz kilor hozzá Ili. - Ez már talán hogy elég messze érezc lem. - Mire ezt kimondt dett. S hogy a sírást, zol előzze, nagy hirtelen mun Azt már meg sem kérde a helyére. Nemsokára tudja. Igyekezett beletörődr Megpróbált mindent oly. látni, mint Magda, bár jól a kaszab felesége mily« ges. Igaz, csak az ő szét vetséges és szánalmas. / lébe jutott, hogy Ilit áthe sajnálta is. És vigasztalt nevetséges ez? önmaga számára üj gaszt talált csupán. Azt, nem fenyegeti az a vés Rudi mellett szüntelenül rá. Most, csak most é a tűzzel játszottak, hiszer azért szigorú felelősségi Igen, még börtön is. Ez; tisztában volt, mégis fittye den veszélynek. Még akki (vagy fél évvel ezelőtt) ny vádoltak csalásért a fövi lakat alá is került. Négy és egy eladó. Az eladó és zető hentesboltban dolgo voltak - mondta akkor R egyben az ö ügyeskedő elismerést is kifejezte. Rí értette a dolgát, melybe Ili lágért senkit be nem av Még Magdát sem. Ennek, oka volt (ezt Ili régen tudt az, hogy benne aztán igaz hat, másrészt Magda elit a legparányibb „szabály is. Aki kicsiben csal, az « nagyban is megpróbálja - amikor Rudi elvállalta az ü sét. Nem, Magdának s semmit nem volt szabad r Mi se játsszunk többé majd újból visszakerülök, i dinak, aki csak hetek m időt szakítani arra, hogy estét vele töltsön. Volt észrevehetően elmosolyc nem vonom kétségbe ügy folytatta gyorsan Ili, hoc sértse Rudit. Pedig szíve mondta volna, hogy az mindent kétségbe kellett nőm. Hogy a te módszerei letesek. Hogy aki csal, lebukhat. De hogyan mon 6, éppen ő, aki nemrég n szegülve helyeselte Rudi letét? És esze ágában se zanodni. Most talán az a c miért vágyik arra, hogy Rudi mellett legyen? Hogy is mellette? Amikor Magdát az üzle pillantotta, tüstént valamf tett.- Jól látnak szemeim? - zá Ili erőltetett vidámságg; hozott erre?- Igazad volt - monc s hangja remegett.- Mi történt? Az ég sze történt? Magda szeme könnybe- Elsejétől a büféslány I te a húsboltban, Ili olyan mozdulatlanná nem is ó, hanem csak s szobra állna Magdával sze akkor is megdermedve i nagy sokára megszólalt. I össze ennyit mondott:- Ez nem igaz.- Tegnap este bejelenti Magda csöndesen bes; Ili fülében mégis úgy düböi a kofjorsóra hulló első rö ven bámult maga elé, mint egy sírba nézne. Egy jsí mindent elnyel. Vagy már Molnár Sános felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom