Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-02 / 35. szám
Az égbolt, amely ezen a vidéken koratavasszal végeláthatatlan és áttetszőén kék, most ólomszínü fátyolként borult a földre. A Kaszpi felől metsző délkeleti szél fújt, útja során mindent lesöpört, és porhóval szórta be az alighogy kisarjadt gyenge füvet. Az öreg Najtát a kitörő hóvihar nem érte váratlanul: az első tavaszi napon évről évre a sztyeppre zúdult a vad asztrahányi szél, felkavarta a földön a havat, jégkéreggel vonta be az első tócsákat. Az öreg tudta, hogy a szél nem ül el egyhamar, hanem több napig fog pöffeszkedni a tavaszi sztyepp fölött. Najta nem várta meg, míg kivilágosodik, hanem nyája keresésére indult, amely éjszaka csöndben a távoli dünék mögé vonult. A felhőkön olykor áttörő napsugaraknak sikerült felmelegíteniük a hó fagyos felszínét. Lába a tocsogó trutymóba süppedt, csizmája nyomát rögtön sötét víz töltötte be. Az öreg egész nap és csaknem egész éjszaka gyalogolt. Már nem volt sok hátra pirkadatig, mikor megállt egy dombon és szemügyre vette a környéket.- Mindjárt itt a hajnal - mondta Najta az óriási szürke kutyának, aki elválaszthatatlanul követte. A távolban gyönge fény lobbant föl - úgylehet, valamelyik nyáj van ott. Az öreg már-már megörült, de aztán azt gondolta: „Hiszen te a sztyeppen eltévedt juhaidat keresed, minek neked az idegen fény?“ öreg lábai azonban sajogtak a fáradtságtól, és Najta mélyet sóhajtva a fény felé vánszorgott. A kabátjára terített rövid esőköpeny átázott, s elnehezedett, mintha köböl lenne, csizmája combközépig süppedt a ragacsos hóbuckákba. Két bozontos fekete kutya szaladt Najta felé. Rögtön felismerte őket: tehát itt Nyikolaj Naranov nyája legel... Léptek hangzottak föl, s a sötétből Nyikolaj bukkant elő. Mikor ráismert vendégére, kissé zavarba jött:-Á-á, maga az, Najta bácsi, jó reggelt! Mi történt? Elfáradt nyilván, jöjjön be a házba. Najta némám vánszorgott Nyikolaj után, mivel a magányos ház a sztyeppen az egyetlen hely, ahol az eltévedt utas megpihenhet, felmelegedhet. Najtát a házba vezetve Nyikolaj ezt ajánlotta:- Üljön közelebb a tűzhöz, hadd pihenjenek öreg lábai. Najta hálás volt Nyikolajnak a vendéglátásért, de szavai megbántották: „Hadd pihenjenek öreg lábai...“ Ebben gúnyos célzást érzett. Ám visszautasíthatja-e az összefagyott ember a kalmük teát?! Ezenkívül kész teára érkezni jó jelnek is számít: azt jeleni, hogy teljesül az ember titkos vágya. Ezért hát az öreg elvette Nyikolajtól a felé nyújtott nagy gőzölgő csészét. Négy nappal ezelőtt Najta és Nyikolaj részt vettek a mezőgazdaság élenjáró dolgozóinak értekezletén. Ott mindegyikük új kötelezettségeket vállalt, és Nyikolaj Naranov, a fiatal csobán versenyre hívta ki az öreg juhászt. Mindketten ugyanazon a kocsin indultak haza. Az út hosszú volt: háromszázötven kilométert kellett megtenniük. * * Mai szovjet-kalmük író Közvetlenül az út elején Nyikolaj megjegyezte:- Mégiscsak nagy dolog a kor. Noha, maga tapasztaltabb nálam, Najta bácsi, mégis kevesebbet vállalt. Najta felmérgesedett:- Majd én megmutatom nektek, hány éves is vagyok! A legközelebbi lakott településen megkérte a sofőrt, hogy álljon meg, és a kolhozirodáról egyenesen felhívta Elisztát: javítsák ki a vállalását.- Most aztán majd meglátjuk, ki állja jobban a szavát: én, az öreg, vagy te, a fiatal! Nem gondolta Najta, hogy ezek- után ilyen hamar találkozni fog Nyiko- lajjal, ráadásul pedig ilyen körülmények között. Azelőtt tíz napnál előbb semmi pénzért sem elegyedett volna szóba olyan emberrel, akivel összeveszett ... Arra törekedve, hogy ezt ne mutassa fiatal vetélytársa előtt, mesélni kezdett:- Ledőltem egy kicsit és olyan mélyen elaludtam, hogy észre se vettem, mikor a juhok elmentek... Most aztán kergethetem őket. Nyikolaj látta, mennyire elfáradt az öreg, hogy ragadnak le a szemei.- Odakint sötét van. Pihenje ki magát, reggel aztán folytathatja a keresésüket. Nem lesz a juhoknak semmi bajuk. Az öreg összerezzent:- Ne adj isten, hogy vadállatokkal találkozzanak! Indulok máris... Nyikolaj az ágyhoz vezette, segített neki levetkőzni.- Pihenek egy percet, aztán megyek - motyogta Najta. De alighogy a párnára hajtotta a fejét, mély álomba merült. „Egy hatvanéves embernek ilyen időben egész éjjel kutyagolni a sztyeppen nem tréfadolog!... - elmélkedett Nyikolaj. - Hová bitangol- tak el azok az átkozott juhok?“... Jól emlékezett rá, mikor kelt fel a szél. Nem olyan sok idő telt el azóta. A juhok valószínűleg nem tehettek meg többet tíz-tizenkét kilométernél. Legvalószínűbb, hogy az Emne-boro pusztára mentek. Igaz, az odafelé vezető úton szénaboglyák találhatók, ám a jóllakott juhok nem fognak megállni... Gyorsan felöltözött és füttyentve a kutyáknak, elindult a sztyeppre. Hajnalodott. A horizont mögül fel- emelkedett a nap vörös korongja. Elállt az eső. A ritkás bokrokon apró szivárványként csillogtak a csöppek. A gyenge szél lefújta őket a levelekről, és a terhűktől megszabadult bokrok a nap felé fordulva kiegyenesedtek. Nyikolaj délkelet felé tartott. A sztyepp szélesen, egyenletesen húzódott előtte, úgy tűnt, hogy felszínén egyetlen juhnak sincs hova rejtőznie, nemhogy egy egész nyájnak. A távolban azonban elmosódva homokdűnék emelkedtek, köztük ezer állat is könnyen búvóhelyet találhatott. Nyikolaj magabiztosan halad Emne-boro felé. A nap már magasan járt az égen, elpárolgott a fű hajnali nedvessége, mikor Nyikolaj éles szeme végre alig kivehető sziluetteket pillantott meg, amelyek a dünék taraja mentén mozogtak. Nyikolaj estefelé érkezett meg a nyájjal a házhoz. Badma, a bojtárja riadtan tudatta:- Az öreg még most is alszik. Csak nem beteg? Nyikolaj belépett a házba, megnézte az alvó öreget! Mélyen, egyenletesen lélegzett. Nyikolaj tudta, hogy Najta három napig dolgozott váltás nélkül: segítőtársa nemrég üdülni utazott, a bojtárjának meg valami családi ok miatt kellett hazamennie. Nyikolaj kiment a nyájhoz, hogy megszámlálja a juhokat. Miután meggyőződött róla, hogy mind megvan, megbízta Badmát, hogy etesse meg az állatokat és a szállás közeié-' ben őrizze őket, amíg az öreg fel nem ébred. Alighogy Najta kinyitotta a szemét, szemrehányásokkal árasztotta el Nyikolajt:- Miért nem keltettél fel?! Késő este van, a juhaim azóta már az egész sztyeppe^ szétszéledtek. Én meg vesztemre azt álmodtam, mintha megtaláltam volna őket. Úgy tűnik, föl is ébredtem, de azt gondolván, hogy a juhok megvannak, újra elaludtam... Mélyen a szemére húzva bárány- bőr süvegét, sietősen a kijárat felé indult.- Nyugodjék meg, Najta bácsi- állította meg Nyikolaj. - Igazat álmodott. A juhai nyugodtan eszik a szénát.-Mit hordasz itt össze, Nyikolaj! Meglehet, hogy őket eszik a farkasok! - mérgelődött Najta. - Persze neked könnyű kinevetni az öreget, a te juhaid itthon vannak... Nyikolaj az öreg vállára tette a kezét.- Najta bácsi, a juhai az ajtó előtt várják magát. Hány darab volt? Nyolcszáznyolcvanat számoltam össze.- Tényleg? - örvendezett az öreg.- Megkerested őket?... Igen, tényleg mind megvannak! - Najta szorosan az ablakhoz állt. - Nézd csak, ott a nyáj vezére! Igen, ezek az én juhaim!... Mintha álmodnék!... mormogta az orra alatt az öreg, és menet közben kapva fel a pásztorbotot, kisietett a házból. Odakint először a szürke kutyába ütközött. Az is bűnösnek érezte magát, és körülszaladva a nyájat, vidám csaholással loholt vissza a gazdá-- jához.- Hogy lehet az, Fürge, hogy mindketten elszalasztottuk a nyájunkat? - korholta Najta. Aztán ököllel megfenyegette a nyájat vezérlő szürke bakkecskét: - Ó, te ördögfajzat, hová a fenébe vezetted a nyájat egy ilyen éjszakán?!- Miről társalog Fürgével? - tudakolta a Najta nyomában kisiető Nyikolaj.- Leégtünk - válaszolta szomorúan Najta. - Most pedig hazamegyünk.- Nem várja senki magukat ilyen kései órán. Maradjanak itt éjszakára.- Reggelig itt is maradhatunk- egyezett bele kisvártatva Najta.- Te ugye elmentél egészen Emne- boróig? - kérdezte.- Igen, de maga miért nem ment oda? Az öreg nem válaszolt, csak legyintett egyet. Később, amikor már a vacsoránál ültek, Nyikolaj újból megkérdezte Najtát, miért nem ment Emne-boró- ba a juhait keresni.- Bevallom, oka van ennek - válaszolta Najta. - Az utóbbi két-három esztendőben valahogy ijedős lettem. Lehet, hogy ez valami betegség, lehet, hogy az öregség. Amikor tegnap a puszta közelébe értünk, nagyon sötét volt. Fürge hirtelen megállt, ugatni kezdett és az istennek sem akart továbbmenni, (gy hát én se...- Hány éves a maga Fürgéje?- Hát már nem fiatal. Felnőtt kutyaként vettem magamhoz, van annak már nyolc éve. Már fogai sincsenek. ha kemény húst kap, egészben nyeli le. Pedig milyen bátor volt, egyedül képes volt egy egész kutya- falkát megtámadni... Most már nem a régi. Mikor a te kutyáid elénk futottak, az én Fürgém elcsendesedett, behúzta a farkát. Hirtelen sajnálat fogott el: látszik, hogy mindketten megöregedtünk.- Nem úgy van az, Najta bácsi- vette védelmébe Fürgét Nyikolaj.- Az én fekete kutyámhoz egyetlen kutya sem fogható a környéken. Fürge megérezte ezt. De Fürge nemcsak okos, hanem erős is. Badma mesélte, hogy ma reggel a mi juha- inkhoz szaladt, de rögtön észrevette, hogy idegenek, és panaszos ugatásban tört ki. Más kutyák sírnak, csurog a könnyük. A maga Fürgéje viszont, ahogy Badma mesélte, nyögött bánatában, de nem vinnyogott.- Ó, azt senki nem fogja hallani, hogy az én Fürgém vinnyogjon, és sírni se fogja látni senki! Rövid hallgatás után Nyikolaj váratlanul megszólalt:- Najta bácsi, biztosan tudja, hogy nősülök. Nem lenne násznagy a lakodalmamon?- No nézd csak!... - csodálkozott Najta. - De ha a versenyünkben te leszel a vesztes, nem leszek a násznagyod! És különben is, akkor aligha akad majd olyan lány, aki feleségül menne hozzád!... No jó, most már eleget ültünk, eredj, pihenj le: éjjel is őrizni kell a juhokat... Én átaludtam az egész napot, majd szemmel tartom a nyájadat. ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása Gály Kati: Gond
