Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-26 / 34. szám
ÚJ szú 15 Seveso mindenütt! - figyelmeztetett idei utolsó májusi számának címlap-sztorijával a hamburgi Der Spiegel. A minél nagyobb haszonra törekvésből származó felelőtlenség a különösen mérgező ipari hulladék gondatlan tárolása révén - számos nyugat-európai, tengerentúli és ázsiai ország lakosságát fenyegeti. A mérleg: csupán a fejlett nyugati tőkés országokban évente ötszázmillió tonna hulladék keletkezik. És minden tonna hulladékból legkevesebb százhatvan kiló (!) „problematikus“, azaz a környezetre, az emberi életre veszélyes, nagy kon- centrátumú mérget tartalmaz. Csupán az NSZK-ban évi hárommillió tonna „problematikus“ hulladék keletkezik. Ebből egymillió tonnát különböző vegyi, biológiai szúró, tisztító eljárások keretében ártalmatlanná, veszélytelenné tesznek. De kétmillió tonna (és éppen a legveszélyesebb, legmérgezóbb anyagokból) a szó szoros értelmében szeméttelepre kerül. A sevesói mérgezést is okozó dioxin (a tudomány által ma ismert legmérgezóbb anyag, melynek „leépítését“, azaz közömbösítési módját még nem sikerült kidolgoznia a kémikusoknak) egy részét az NSZK-ban a kelet-hesseni Herfa- Neurode bányába szállítják, ahol hétszáz méter mélyen temetik a földbe, és ez (a tudósok szerint) a felszíni élet szempontjából tökéletes biztonságot jelent. Ennek ellenére csupán az NSZK területén 45 000 olyan ellenőrizetlen, őrizetlen szemétlerakó hely van, ahol a környezetet súlyosan szennyező, az élővilágra végzetesen ható mérgeket is tárolnak. Ezekben vagy a felszínen, vagy (volt homok-, kő-, agyagbányák területén) egy-két méter mélységben fekszenek a mérgezett hulladékkal teli hordók, és csupán idő kérdése, hogy „mikor robban a környezetszennyező bomba“. Elrettentő példák Az NSZK-ban Mainz városától alig százmétemyire egy nyolchektáros területen háromszázötven tonna ciánkálit tartalmazó ipari hulladékot találtak Siegried Plaumann szállítási vállalkozó szeméttelepén. Á Düsseldorf közeli Ratingenben 1958-ban elhunyt egy férfi, aki csak vizet ivott. Mikor kémikusok vegyelemezték az általa fogyasztott vizet, kiderült: annak literje 6,5 milligram arzént tartalmazott, a megengedett mennyiség százhatvan- kétszeresét! A mérget még 1918-ban rakták le Ratingen határában, a szeméttelepen, ahol négy évtized alatt a hordók elrozsdásodtak, s a méreg a talajvízbe került. A mérések kétszáz méter hosszan és hatvan méter szélességben találták mérgezőnek a föld alatti tavat, melyből a szerencsétlen ember is merítette vizét. Hamburg környékén kétezer (!) olyan helyet tartanak nyilván, mely potenciális „méregforrás“ lehet az ott lerakott anyagok összetételét illetően. Tizenhárommillió köbméter hulladékról van szó, benne azzal a 4000 (!) hordó használt dioxinnal, melyet éppen tíz évvel ezelőtt helyezett el a hamburgi Boehringer Werke. A minapi felmérések szerint további harminckét hordó E 605 néven ismert mérget tartalmaz, mely oly veszélyes, hogy annak idején (1967-ben) Wilhelmsburg lakosainak felét evakuálni kellett, és csak évekkel később költözhettek vissza otthonaikba, mert kertjeikben, udvaraikban E-605 fertőzést észleltek. Már lezárták a gerolsheimi szemétlerakót, ahová csupán Kari Heinz Benz -szállító vállalata - menetlevelei szerint- mintegy 40-50 000 tonna fenolt, dio- xint, arzént és egyéb mérgező anyagot szállított. Olyan anyagokat, melyek a vadonatúj szállítókocsik rakterét, oldalát két év alatt szétmarták és elpusztították. És példa akadna még sok. Korunk veszélyei A fejlett technika következtében egyre növekvő mennyiségben keletkező ipari hulladék csak az egyik veszély. A másik veszély az iparilag szükséges és hasznos anyagok előállítása, szállítása következtében lép fel. És ez cseppet sem veszélytelenebb a környezetre és az emberi életekre, mint a másik. A modern életformával együtt járó veszélyek egyike, például az Egyesült Államokban, az olaj-, benzin-, petróleumszállítás, melyből évente 5,5 milliárd hordó kerül az Egyesült Államok piacára. Szárazföldi, vízi, vasúti vagy légi úton évente 180 millió (!) olyan szállítmány indul különböző Amerikán belüli címekre, mely robbanó, gyúlékony, radioaktív, vagy mérgező anyagot tartalmaz. Nagyjából háromszáz szállítmány indul útnak évente az atomerőmüvek felé, nukleáris fűtőanyagokkal. Évente 250 millió tonna olyan - veszélyes - vegyi anyagot kell célba juttatni az Égyesült Államokon belül, melyből hanglemeztől transzformátorokig csupa hasznos dolog készül. Csupán az ötven szövetségi állam víztisztító telepei évente 50 000 vagon (töményen súlyos mérgezést okozó) klórt igényelnek, és az iparnak évi tizenhatmillió tonna ammóniára van szüksége. Idén június 8-án Ohio államban egy mérgező anyagot szállító kamion balesete következtében tizenheten életüket vesztették, 3200 embert pedig legkevesebb két hétre ki kellett telepíteni. Közismertek a Love Canalnál történt mérgezések (Itt egy vállalkozó kátrányba kevert dioxint tartalmazó vegyipari hulladékot, s ezzel az anyaggal borította be az utakat. Hetekkel később elpusztultak a kisállatok, kiütések jelentek meg az embereken, rákos folyamatok kezdődtek. Love Canalt ki kellett üríteni, és a terület fertőtlenítése milliókba került.), és nem Love Canal volt az egyetlen eset, ahol a mérgező hulladékanyagok súlyos károkat okoztak a természetben és az emberéletekben. A felelőtlenség magasiskolája Közismert az itáliai sevesói robbanás következményeinek sora. Itt a baseli székhelyű Hoffman-La Roche egyik vegyiüzemében bekövetkezett robbanás hatalmas dioxinfelhöt lövellt a magasba, s a sárga eső következtében súlyos károk érték Seveso állat- és növényvilágát,. súlyos kiütések keletkeztek az embereken, megnövekedett a rákos megbetegedések száma. Sevesót részben ki kelett üríteni, egyes részeit le kelett zárni. A hatalmas botrány eredményeképpen a svájci cég vállalta, hogy „fertőtleníti“, újra művelhetövé teszi Seveso földjeit, és súlyos milliókra rúgó kártérítést fizetett Seveso érintett polgárainak. Csakhogy az ügy ezzel nem zárult le. Sevesóban hetven centiméteres mélységig le kellett gyalulni a fertőzött terület földjét, épületeket kellett romba dönteni, mert nem lehetett dioxin-mentesíteni azokat. Mintegy százötven tonna olyan fertőző hulladék keletkezett, melyet egyelőre még ma is Seveso határában tárolnak, mert nem volt hova elszállítani. A legveszélyesebb hulladékot pedig negyvenegy barna hordóba zárták. (Netto dioxin-tartalom: 765 gramm. De dio- xinból a gramm 0,03 milliomod része már végzetes hatású az emberi szervezetre.) És megbízták a Mannesmann Italians) céget (a nagy német konszern olasz leányvállalatát), hogy szállíttassa el „biztonságos helyre“, külföldre. A Manit (a cégnév rövidítése) t iáig sem tisztázott okokból egy marseille-i vállalkozóra, a Spelidec cég tulajdonosára, bizonyos Bemard Paringaux-ra bízta a munkát. És 1982. szeptember 10-én Luigi Noe szenátor, a Seveso helyreállításával megbízott kormánybizottság vezetője, valamint dr. Baffigi, a Mannesmann Italia képviselője, Luigi Maria Pozzi vegyészmérnök kíséretében útra kelt a megrendelt teherautó a negyvenegy hordóval és simán átlépte a francia határt. Mint utóbb kiderült, itt nyoma veszett a kocsinak és veszélyes rakományának. Mivel Sevesóból is érdeklődtek; a környezetvédők is figyelemmel kísérték az esetet, a szállítmány sorsa politikai kérdéssé lépett elő. És mert a hordók sorsáról egyre több szó esett, Paringaux Federico Guasti milánói közjegyző hitelesítésével „garanciát“ küldött a Manitnak, hogy „a hordók egy legkevesebb öt méter vastag földréteg alatt, egy külföldi hivatalos vegyianyaghulladék-lerakóban nyertek elhelyezést.“ Az igazolás dátuma: 1982. november 4. Az országot és a helyet az írás nem nevezte meg, így tovább bonyolódott a sevesói méreghordók ügye. Közben kiderült, hogy nyolc ország tagadta meg a hordók vegyihulla- dék-telepre szállítását, azaz felmerült a gyanú, hogy a veszélyes mérgező anyagot valahol rejtegetik. Az NSZK-ban, Itáliában, Franciaországban hulladékrazziák kezdődtek és Paringaux-t letartóztatta a rendőrség, ötvenegy napig tagadott, hallgatott. Az ötvenegyedik napon (az sem tisztázott, hogy miért) hirtelen megszólalt és elárulta: a hordók (mivel sehol sem tudta őket elhelyezni) az észak-franciaországi St. Quentintöl huszonhárom kilométerre, Anguilcourt-le- Sart községben egy felszámolt hentesbolt félig fedett pajtájában állnak. Világbotrány Azóta a Hoffmann-La Roche és a Mannesmann Italia sajtópárbajt vív egymással: mindegyik a másikat kívánja felelőssé tenni a világbotrányt kavaró Akiket kiköltöztettek Love Canalból... esetért. A Mannesmann Italiana látszik erősebbnek, mely nem győzi hangsúlyozni, hogy ő jó szándékúan járt el, bezzeg a Hoffman-La Roche hazudik. Hazudott a sevesói robbanás idején (ártalmatlan anyagok gyártásáról adott ki jelentést); hazudott a levegőbe került dio- xin-mennyiséget illetően, mikor kényszerhelyzetbe került (Baselban grammokról beszéltek, a hivatalos mérések jóval két kiló feletti mennyiség légkörbe jutását mutatták ki); hazudott a helyreállítási készséget és kártérítési összeget' illetően. És persze most hazudott a mérgező vegyi hulladékok sevesói felszámolását illetően is. A Hoffman-La Roche szerint arra kell választ kérni, hogy ha a Mannesmann Italiana a szállítási vállalkozó, akkor miért Paringaux úr szállít? Erről nem volt szó, s ez nem szerepel a szerződésben... Szóval mindenki lelepleződik az ügyben, és tanulság - nemcsak Seveso példáját figyelembe véve - adódik éppen elég. De hogy ezzel egyben véget is ért volna a természettel és emberi életekkel folyó veszélyes hazárdjáték az érintett országokban, az aligha mondható el. Jól bizonyítja ezt két vidéki riporter esete az NSZK-ból. A ,,Landesszeitung für die Lüneburger Heide“ című lap munkatársai, két százliteres hordót kartondobozba helyeztek és az üres hordókra, valamint a kartonra ráírták: „DIOXIN“. Majd a két kartonhordót egy kisteherautóra rakták és kivitték a lüneburgi szemét- lerakóba. A lerakó őre ellenőrzés nélkül engedte őket át a kapun, mitán azt állították, „Háztartási hulladékot“ hoztak. Ránézett a két hordóra és azt mondta:- Tizenkilenc márkát kérek. Ha valóban dioxin lett volna e hordókban, olyan mennyiség kerülhetett volna a lüneburgi szemétlarakóba, mely egész Európa elnéptelenítésére elég... (Ország-Világ) Tüntető gerolsheimíek. 1983. Vili. 26. Bemard Paringaux, a sevesói negyvenegy méreghordó szállítója, aki ötvenegy napig hallgatott. . . ház érd játék
