Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-19 / 33. szám
EWICZ nul utaz- t, mintha lőttük roezt a váte a férfi, írva. , kezét Állj meg. ekes van i semmi, lkat. rvagy ti- Egy pil- >ndom... imbjáról, as. Csak 1 percre! ä a férfi ijek? mert ne- i szállóié hangszállt az lton. Kis test má- a fejét, ablakot. jrlöd? sgnézni? t nyuga- Valamit, ami egykor itt történt. Amikor nem esett az eső. Vagy amikor esett. Amikor fülledt meleg volt. Vagy tűzött a nap.- Jártál itt valamikor?- Soha.- Ide figyelj... Ne csinálj belőlem hülyét. Ne csinálj belőlem hülyét, aki nem képes megérteni a kifinomult női lelket. Mondj akármit. Mondd azt, hogy ki akarod nyújtóztatni a lábad. Mondd azt, hogy egy darabig egyedül akarsz lenni. Mondd csak, miért állsz itt az út közepén, és miért bámulod a Nyugdíjasok Otthonát?- Mindenhol veszekednünk kell? A dombokat nézem.-Végig ilyen úton mentünk, és azt mondtad, hogy egyhangú vidék.- De ez Mancza.- Na és aztán? A fenébe is, mi közöd hozzá, ha sosem jártá- litt?- Semmi.- Ne idegesíts! Ide figyelj... én igyekszem józanul gondolkozni. Pontos tervünk van. Idejében oda kell érnünk.- Ne igyekezz józanul gondolkozni. .Mindig józan vagy. Mindig pontos tervünk van. Az életünk pontosabban működik, mint a Ford-gyárban a futószalag. Hagyj békén!- Mindig is igyekeztem, hogy megértselek, s még most is meg akarlak érteni. Mondd meg kertelés nélkül, miért kell itt állnunk? Legyen benned egy szemernyi jóindulat.- Rendben van - mondta a nő izgatottan. - Lesz bennem egy szemernyi jóindulat. Megmondom, miért kell itt állnunk. Itt csókolózott Zoila.-Zoila? Ez meg miféle név? A barátnőd volt?-Nem volt a barátnőm. Fél évig egy osztályba jártunk. Aztán elutazott valahová.- Na és aztán?- Semmi. Egyáltalán semmi. Nem tudom, mi volt az igazi neve. Mindnyájan csak Zoilának hívtuk.- Azt kérdem, mi van abban, hogy itt csókolózott? Kivel csókolózott?- Nem tudom. És könyörgöm, hagyj békén! - A nő pár lépéssel tovább ment. A férfi becsapta a kocsi ajtaját, és elindult feléje.- Mindig mindent el kell rontanod? - kérdezte a nő.- Mikor volt? ... Ez a Zoila...- Tizennyolc éve.- Tartod vele a kapcsolatot?- Nem. Soha többé nem láttam. - A nő a szvettere gallérjával betakarta a nyakát. - De meg akarom itt látni, s ezért, kérlek szépen, könyörgöm, menj vissza a kocsiba. Megázol.- Kérlek! De ha három percen belül nem jössz vissza, itthagylak az úton, és kedvedre elmélkedhetsz Zoila erotikus kalandjain. Elment. A nő odatartotta arcát az esőnek. Kisvártatva kinyitotta a szemét, s lassan az autó felé ment. Indultak.- Engem sosem érdekelt, hogy ki, hol és kivel csókolózott - mondta a férfi.- Engem sem. - A nő összehúzta magát, mintha a hideg ellen védekezne.- Rendben van - bólintott a férfi. - Megállunk. A nő hallgatott.- Mondom, hogy megállhatunk ...- Már nem fontos - mondta a nő. - Nem bírtad ki faggatózás nélkül?- Én nem... - A férfi habozott, majd békülékeny hangnemre váltott. - Ha ennyire élénken élt benned tizennyolc évig, akkor kellett hogy legyen benne valami káprázatos.- Volt is.- Micsoda?- Minden.- Zoila?- Zoila is.- Kérlek, én nem vagyok hülye. Azt akarom, hogy jó legyen. Hogy minden jó legyen.- Jól van. Te jó vagy... A legjobb vagy hozzám, amilyen jó csak lehetsz.- Többre nem vagyok képes? A nö hallgatott.- Milyennek kellene lennem?- Csak olyan lehetsz, amilyen vagy. Ilyennek vagy jó.- Ne zárkózz el. Megnehezíted a helyzetemet. Mi történt Zoilával? Milyen volt? Szép?- Nem. Vagyis igen. Olyan szép volt, mint amilyen szépek a nem szép nők tudnak lenni.- Érdekes volt?- Ó, istenem! Nem lehet mindent megmagyarázni... Miért megyünk ilyen lassan?- Síkos az út. Volt benne valami?- Igen. Volt benne valami.- Micsoda?- Nem tudom.- Karcsú volt?- Csodálatosan karcsú. Szép formás, kifejlett nőies alakja volt... Egyszer röplabdáztunk, s utána leült mellém a padra...- No és?- Iszonyú vágyam támadt, hogy az ujjaimmal megérintsem a mellét.- Voltak ilyen hajlamaid valamikor?- Látod?! Mi értelme az igyekezetemnek?! Sosem voltak ilyen hajlamaim. Nagyon elszégyelltem magam akkor...- Olyan szép volt a melle?- Igen. Olyan szép volt a melle. És olyan csodálatos a lába... Az ember fizikai vágyat érzett, hogy megérintse.- Hány éves voltál?- Tizenhárom.- S akkor már értetted?...- Általa. Ót nézve.- Ezért akartál Mahczában megállni? Hogy emlékezz rá?- Nem. Nem akartam rá emlékezni. Zoila Mahczában csókolózott. Ezt akartam elképzelni.- Honnan tudod? Mondta?- Nem egészen... Szeptemberben jött az. iskolába, akkor már tizenhat éves volt, én meg a legfiatalabb az osztályban, s ez oknál fogva minden titokból kirekesztettek..., meg aztán nem is volt mit megváltanom. A lányok a sarokban sugdolóz- tak, hogy ki mit csinált a vakáció alatt. Végül Zoilát is megkérdezték, merre járt. Mahczában, mondta, csókolóztam. Az egyik lány megkérdezte, hogy hányszor. Akkor Zoila bal kezével megtámasztotta a kontyát - csodálatos haja volt mintha roppant súlyként húzná, lehunyta a szemét és azt felelte: K._ hónapig csókolóztam, és felnevetett, lenézően, rekedt hangon. Amikor kinyitotta a szemét, azt hittem, megzavarodott. Szinte önkívületi állapotba került. Tekintetében benne bujkált az emlékezés... S attól fogva mindig arra gondoltam, hogy micsoda iszonyatos erő, és milyen rémisztő hatalom lehet, ami egy lányt annyira megváltoztat, hogy csupán az emlék felidézése más lénnyé formálja? A száját néztem, mintha leolvashatnám róla, milyen csókokat csókolt, s hogy mi történt Mahczában... Hogy éjjel szökött-e ki, s hogy fülledt meleg volt-e... De sápadt ajka néma maradt. Soha nem válaszolt a kérdésemre. Soha, semmilyen választ nem adott. A férfi hirtelen lefékezett. Fejét a tenyerébe hajtotta...- Soha nem értetted meg azt az... erőt? - kérdezte kis idő múlva.- Soha - felelte a nő.- És velem?...- Soha ismételte meg. - Kérlek, gyerünk, mert igazán problémáink lehetnek a szállodával. A férfi elfordította az indítókulcsot. KOPASZ CSILLA fordítása }k. iket. :RENC fordítása & M árta gyógykezelésre készülődött. Tett-vett, csomagolt, s közben szerelmetes pillantásokat vetett a fotelban elterpeszkedve cigarettázó Jónásra. A hetyke bajuszú legény a füstfelhőn keresztül gusz- tálgatta a lány formás alakját. Kisvártatva a búcsú forró percei következtek. — Milyen nehéz lesz az a három hét - sóhajtotta könnyes szemmel a lány. A fiú, a csókok tengerében égre- földre esküdözött, milyen hűségesen fogja várni. Alighogy elzakatolt a vonat, Jónás belépett a sarki telefonfülkébe:- Halló! Te vagy az, Lujzika?... Nagyon egyedül érzem magam... Ugyan hagyd a Mártát, soha nem érdekelt úgy komolyan... Hidd el, a szívem egészen a tiéd... Ne bu- táskodj... Na látod, ez már okosabb beszéd... Szóval délután várlak a lakásomon. A szöszi, pisze orrú, teltkeblű Lujzika azután a délutánjait, estéit, sőt néha az éjszakáját is Jónás lakásán töltötte. A fiú játszotta a hős szerelmest. Szerencséjére a menyasszonyjelöltje, Márta azt írta:,, Meghosszabbítják a kezelésemet, s bár rettentően fáj a szívem, kibírom még azt a tíz napot“.- No ez jól jött - röhögött kajánul Jónás. De azért megírta a kesernyés mondatokkal tűzdelt levelet.- Ez így kitűnő - csapott markába a legény, miután bedobta a küldeményt a postaládába. Addig majd csak kiokoskodok valamit, és túladok a szöszin. Lujzi különben nemcsak szerelmével ajándékozta meg Jónást, hanem rendbeszedte fehérneműjét s egyéb holmiját. Éppen gombot öl- tögetett hűséges szerelmesének az ingére, amikor betoppant Márta. A fekete hajú lány pillanatok alatt felmérte a helyzetet, és haragosan villant meg sötét szeme. A kényelmesen üldögélő Jónás vérvörös arccal ugrott fel a helyéről.- Te... Itt? - hebegte. Márta egy ideig villámló szemekkel meredt rá, majd hirtelen gondolt egyet, és átölelte a földbe gyökerezett lábú fiút. Aztán cirógatni, csókolgatni kezdte.- Haza kellett jönnöm, nem bírtam ki nélküled - ölelte át a fiút. Erre Jónás felbátorodott, s mit sem törődve a kétségbeesetten te- kintgetö szöszivei, csókolgatni kezdte Márta száját, haját, nyakát s közben büszkén arra gondolt, mennyire is imádják öt a nők. A látottaktól kiesett Lujza kezéből a tű, s a hófehér ing lecsúszott a szőnyegre. Aztán mint egy nagy beteg feltápászkodott, s könnybe borult szemmel, mint a részeg, kifelé tá- molygott. A megalázott lány a könnyein keresztül az ajtóból még egyszer visszatekintett, aztán kitört belőle a zokogás. Ekkor Márta váratlanul ellökte magától a csábítót:- Vigyen el az ördög, te szélkakas - sziszegte villámló szemekkel és faképnél hagyta a meghökkent Jónást.- Várj drágaságom - sietett a szöszi után -, aztán átölelte az álmélko- dó lány vállát- Ne félj, én is veled megyek. TÓTH DEZSŐ ! 5 «5 2 i, (3 PETRIK JÓZSEF Álmodoznunk már - kevés Árnyas pincék virágaként emelem föl az arcom, s szinte mély kortyokkal iszom a fényt - De titkon sugárzó halál lopódzhat szomjas sejtjeimbe. Úgy ölhet - észre sem veszem, úgy támad, mint a sunyi átok; féltésből óvlak, kedvesem: mérges lehet, amihez érsz,- ne köss csokrot, ne szedj virágot. Ha erdőn jársz és réteken, harmatcsepp ne érintse lábad, és ne olvadjon nyelveden édes eper, illatos málna, mert lehet: az is, pninden támad.- Mégse hervasszon reszketés, bízz a kiharcolt boldogságban, mert álmodoznunk már - kevés; ki voltál félós, gyenge lány, légy most biztató küzdötársam!
