Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-08-12 / 32. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A természet különleges mozgatóru­gó, amely csak ritkán enged léleg­zetvételnyi ^döt annak, aki földművelés­ből él. Munkák, megbízatások sorozata követi egymást, a termelés szinte vége­láthatatlan folyamatában pihenő, megál­lás alig van. Ha mégis megállnak egy percre, akkor legtöbbször azért, hogy rendezzék dolgaikat; maguk előtt, maguk között, másokkal; akikkel együttmű­ködnek.. . Percnyi megállás volt Perbetén (Pribe- ta) az az ünnepség is, amelyen a szövet­kezet vezetősége és tagsága számba vette az első félév munkájának eredmé­nyeit, s azt, hogyan zárták az év első nagy erőpróbáját, az aratást. Az ünnep­ségen részt vett Benyó Máté a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke és Jaromir Al- gayer mérnök a Nyugat-Szlovákiai Kerü­leti Mezőgazdasági Igazgatóság igazga­tója. Átalakult ez az ünnep, komolyabb töl­tetű lett, mint az egykori számvetések, aratóünnepélyek voltak. A régi, hajnalig tartó mulatozások néhány órás összejö­vetellé zsugorodtak össze, de talán tar­talmasabbak. Azért is, mert a felsőbb szervek képviselői is megtisztelik jelenlé­tükkel, osztoznak az elért sikerekben, és e találkozás jó alkalom arra is, hogy megismerjék a mezőgazdasági üzem esetleges problémáit, miben kell, lehet segíteni, hogy a gazdálkodás még ered­ményesebb legyen. Viszont a derű, a vi­dámság sem hiányozhatott. Ezt Perbetén ezúttal a Komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház művészeinek délutáni két órás nagy sikerű műsora nyújtotta. így volt teljes a számadás, a kenyér ünnepe, amely ma is a munka - a sokszor kedve­zőtlen, a gazdálkodóktól független körül­ményeken is úrrá levő - a természethez alkalmazkodó létnek értelmet adó munka ünnepe. Nem kevésbé embert próbáló feladatot hajtottak végre az idei nyáron az itteni aratók is, mint az egykori kaszások, cséplésnél dolgozók... Sőt talán nagyob­bat! Ez csendült ki dr. Nagy Ferenc mm szövetkezeti elnök szavaiból, amikor be­szédében érzékletesen ecsetelte, milyen körülmények közepette aratták le a 850 hektár őszi búzát és a 90 hektár tavaszi árpát. A nyári napok szinte lángolóan ismételték önmagukat, az aratás idején a napon negyven, árnyékban harminchét fok meleg volt. A kombájnok kabinjaiban hatvan! Mégis kimagasló teljesítmények születtek a betakarításban. Harmat sem volt, tehát hajnaltól napestig megállás nélkül vágták a gabonát. Kihasználtak minden percet, mert féltek, hogy a besült szemek kiperegnek. Az erőfeszítés nem volt hiábavaló; 0,71 százalékos volt csu­pán a betakarítási veszteség. A munka lázában a tűzmegelőzésről sem feledkezhettek meg. A tűzvésztől 3. 1. Az aratási koszorú átadása szép hagyomány a szövetkezetben. Dr. Nagy Ferenc szövetkezeti elnök a kép jobb oldalán 2. A félévi számadásra és aratóünnepélyre a község művelődési házá­ban került sor 3. Kazlazók egy csoportja az égyik „fújatott“ szalmakazal előtt (A perbetei művelődési ház fotóköre tagjainak felvételei) való félelemtől lidércnyomásos álmai vol­tak a szövetkezet elnökének, mert mint mondotta a „sivatagban“, ahol a perbetei szövetkezet határa elterül, ha egy kő, egy vasdarab szikrát vet, a nagy hőségben pillanatok alatt lángba borul a búzatábla, a szalmakazal s akkorra itt a vízhiány, hogy egyszerűen nem lehetne útját állni a ter­jedő tűznek... Hogy a vízhiány milyen gond, az is bizonyítja, hogy amikor a több tízméteres mélységű kutakból búvárszivattyúkkal felszínre hozott vízzel a kertészeti növé­nyeket öntözik, a háztartásokban „el­apadnak“ a vízcsapok. A kedvezőtlen természeti adottságok ellenére jó hektárhozamokat értek el ga­bonából. Búzából a tervezett hektáron­kénti 5 tonna helyett 5,2 tonnát, árpából közel 5 tonnát takarítottak be. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár az aszály vámot szedett a termésből, az aratás sikeresnek mondható. Ezért is nyújtottak át nagy örömmel a munkában élenjáró hatvanöt dolgozónak különjutalmat. Kombájnosok, magelhordók, rakodó­gép-kezelők, gépjavítók, szárító és tiszti­tó részlegen dolgozók, tarlóhántást vég­zők, szalmaelhordók, kazlazók, szalma- prés-kezelök kaptak 100-300 korona ju­talmat. Ez valójában nem nagy összeg, de akik kapták, szemmelláthatóan örültek a jutalomnak. Annak talán még a „borí­téknál“ is jobban, hogy a tagság elé kiállva részesültek elismerésben. S talán már el is felejtették vagy legalábbis már nem bosszantja őket, hogy a vendéglátó- ipar nemhogy üdítőitallal de még vízzel sem látta el az aratókat. A szövetkezet ve­zetősége a kötelességmulasztók helyett ezt a munkát is magára vállalta. Az aratás sikere a későbbi munkákban bizonyára serkentőleg hat az emberek hangulatára, a szövetkezet pénzügyi gazdálkodását pedig kedvezően befolyá­solja. S talán ellensúlyozza majd az őszi érésű növényekben keletkezett aszálykár kedvezőtlen kihatásait. A siló-, a szemes-kukorica, a cukorré­pa valóban olyan képet mutatnak, ame­lyet az elnök „festett“ róluk beszámolójá­ban. A Makai Ferenc növénytermesztési részlegvezető társaságában tett határ­szemlén láttuk, hogy a sűrűn vetett kalá­szosoknál vízigényesebb növényekből a vártnál gyengébbek a terméskilátások. Kísérőnk azt is elmondta, hogy egy kora tavaszi szélvihar a kikelt zsenge cukorré­pát szinte kifújta a földből. A második vetésből származó cukorrépatáblák nö­vényzete ritka, nincs elég egyed egy hektáron. A silókukorica alacsony növé­sű, sárgászöld. A szemes kukoricát is megviselte a nagy meleg. A tarlókeverék­kel bevetett területeken nagy üres foltok vannak, ami kikelt, az pedig nem fejlődik. A lucerna pedig aligha ad harmadik ter­mést. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom