Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-29 / 30. szám

Az autó kabinjában szinte elvisel­hetetlen a hőség, fojtogat a betóduló por, de a pontonos tanszázad feltar­tóztathatatlanul halad célja felé a gö­röngyös folyóparton. Néhány kilomé­ter után a kocsioszlop élén haladó terepjáró megáll, de csak annyi idő­re, hogy Rigó Péter főhadnagy és kísérői kiszállhassanak. Piros és sár­ga jelzőzászlók kerülnek elő, aztán elhangzik szóban és jelzéssel is a parancs:- Pontonokat a vízre! A kocsik kabinját a legénység gyorsan elhagyja, és nagy fordulat­számmal dolgozni kezdenek a moto­rok. Gyorsan, de biztosan hátrálnak a gépkocsik a folyó felé. S amikor a hátsó kerekeket már ellepi a víz, terhüket, a pontonokat a jó öreg Duna felkorbácsolt hullámainak há­tára borítják. A legénység cölöphöz rögzíti az imbolygó pontonegysége­ket, majd fürgén fedélzetükre ugra­nak, kézbe veszik a csáklyákat. Az egyik úszómúvön Nagy Attila és Csizmadia László közlegény dolgo- * zik. Ügyesen manővereznek, néhány perc alatt összekapcsolják sajátjukat a szomszédos pontonnal. Derékig vizesek, arcukról patakzik a verejték.-A bevonulás előtt fémmunkás­ként dolgoztam a komáromi hajó­gyárban - jegyzi meg Nagy közle­gény. - Nem félek a víztől, de a pon­tonok összekapcsolása bizony nem könnyű feladat. Sok-sok gyakorlat szükséges ahhoz, hogy a megadott időn belül összeszereljük a pontono­kat, elkészítsük a hidat.- Néhány nőnappal ezelőtt még a föld alatt volt a munkahelyem - ve­szi át a szót Csizmadia közlegény, aki a bevonulás előtt kőművesként a prágai metró építkezésénél dolgo­zott. - A víz hátán is helytál lünk. Néha, amikor hajó úszik el mellet­tünk, egy kissé imbolyog a lábunk alatt a „talaj“, de nem ijedünk meg. Mindnyájan tudunk úszni, mentőöv­vel dolgozunk, meg aztán mindig a közelben cirkál a motoros mentő­csónak.- Kész — jelenti Roman Svoboda szakaszvezető.- Kész - ismétli Karel Vodenka tizedes, majd jelentéséhez Pavel Őerny is csatlakozik. Rigó Péter főhadnagy szócsövei a kezében járja a partot. Árgus szemmel ellenőrzi, hogy a ponton­egységek összekapcsolása előírás szerint történt-e. Ott, ahol kifogásol­nivalót észlel, a megafon segítségé­vel ad utasítást. A főhadnagy az egységnél jó szakember hírében áll, azért is bízták rá a tanszázadot, hogy a néphadsereg számára jól képzett Készül a híd- rész a Dunán (A szerző felvételei) Rigó Péter főhadnagy szócső segítsé­gével irányítja a gyakorlatot hidász altiszteket neveljen. Katonás mozgása, kemény arcéle arról ta­núskodik, hogy nem tűri meg a fe- gyelmetlenséget, a szakszerűtlen munkát.- Sorköteles voltam, amikor a tisz­ti iskolába toboroztak - mondja, mi­közben tekintetével a Dunán dolgozó hidászait figyeli. - Kötélnek álltam, és idestova már hét éve hordom a néphadsereg egyenruháját. Tu­dom, a jövőben csakis úgy állhatok helyt, ha továbbtanulok. Levelező ta­gozaton szeretném elvégezni a kato­nai főiskolát. Minden pontont összekapcsoltak már, és értékelésre sorakozik fel a tanszázad. Rigó főhadnagy tömö­ren elemzi a gyakorlatot. A legfür­gébben Roman Svoboda szakaszve­zető alegysége dolgozott, de dicsé­retben részesíti Peter Novák, Peter Mader, Jozef Zablúdil és Miroslav Motto közlegényeket is. Aztán „oszolj“ következik. Megkeresem Svoboda szakaszvezetőt, aki éppen cigarettára gyújt.-A polgári foglalkozásom felvo­nószerelő - mondja mosolyogva. - Az altiszti iskola elvégzése után kerültem a tanszázadhoz, kiképző altisztként. Az ősszel leszerelek. Ha visszatekintek a néphadseregben el­töltött időre, elmondhatom, hogy jó iskola volt, sokat kaptam. A két év nem volt fölöslegesen eltöltött idő. Megtanultam a munkaszervezést, az emberekkel való foglalkozást, és nap mint nap éreztem a kollektívában rejlő erőt. Nagy és Csizmadia közlegény is felszabadultan beszélgetnek katona­társaikkal. Amikor meglátnak, Nagy közlegény azzal fogad:- Ha ősszel túl leszünk a vizsgá­kon, szabadságot kérek. Nösülés- re. .. A bevonulás előtt azt terveztük, hogy csak a leszerelés után tartjuk meg a lakodalmat, de meggondoltuk magunkat. A legszívesebben az egész századot meghívnám. E né­hány nőnap alatt úgy összeszoktunk, . mint egy nagy család. A katonák ugratják egymást, mit sem törődve azzal, hogy a legtöbbjük derékig vizes. Talán még örülnek is ennek a harmincfokos hőségnek. Ezért is gázolnak gondtalanul újra a vízbe, amikor Rigó főhadnagy ki­adja a parancsot:- A pontonokat szétszerelni. A gépkocsivezetők előkészítik a csörlöket, a legénység szétkap­csolja a pontonokat, amelyek néhány perc múlva már újra a gépkocsik hátán vannak. Az alegység parancs­nokai még egyszer ellenőrzik, hogy minden a helyére került-e, jól zár- nak-e a biztonsági berendezések.- A nyáron hetekig a Dunán gya­korlatozunk - mondja a jelentésre várva Rigó főhadnagy. - A két ma­gyar fiú igyekvő katona, a nyelvi nehézségeket segítek nekik leküz­deni. Jóval elmúlt már dél, amikor a pontonos század kocsioszlopa a táborhely felé veszi az útját. Mele­gen süt a nap, porzik a mezei út, de a katonák mit sem törődnek ezzel. Egy újabb kiképzési napot hagytak maguk mögött, a hidászszakmában újabb ismeretekre tettek szert. Hol­nap folytatódik a tábori élet, a min­dennapi kemény kiképzés. NÉMETH JÁNOS Nagy Attila és Csizmadia László közle­gény H arminc évvel ezelőtt alakultak meg hazánkban az első polgári ügyek testületéi. Ma már valamennyi járásban s nemcsak a központi és az anyakönyvi hivatallal rendelkező községekben, ha­nem a kisebb falvakban is működnek, hogy életünk jelentős eseményeit szép­pé, emlékezetessé tegyék. A közelmúlt­ban a nagykürtösi (Vel'ky Krtíá) járásban jártunk, hogy képiét kapjunk arról, milyen eredményeket értek el, milyen gondjaik, problémáik akadnak azoknak, akik szív­vel, lélekkel végzik ezt a tevékenységet. Megszületik a gyermek. A szülők, a ro­konság örömét megsokszorozza, hogy egész társadalmunk megbecsüléssel, tisztelettel fogadja a kis jövevényt. A já­rásban az elmúlt évben 741 gyermek született, közülük 157-nek közös, 566- nak pedig egyéni névadót rendeztek. Egyetlen szertartásteremböl sem hi­ányzik a bölcső, ebbe helyezik az újszü­löttet. Köréje sorakoznak az alig néhány évvel idősebb apróságok, az óvodások, tisztán csengő énekszóval köszöntik fia­talabb pajtásukat. A fáradt, de az unokák ápolására mindig kész nagymama pedig régi gyönyörű altatódalt énekel a picinek. Ezt az alsópalojtai (Dőlné Plachtince) testület műsorában láttuk. A szavalok versbe öntve mondták el a fiatal szülők nehezen kifejezhető érzelmeit. Múlnak az évek. A névadót az ott készült fényképek idézik fel a szülőknek és a gyermekeknek. A szikra- és a pionír­avatáskor aztán újra felsorakoznak a szertartásteremben, hogy a testület tagjai köszöntsék őket, emlékezetesebbé tegyék számukra a nagy napot.- A kékkői testület a legrégebbiek kö­zé tartozik járásunkban - mondotta Ján Cíffery, a polgári ügyek testületének járá­si titkára. - Ma egy nem mindenütt elter­jedt ünnepségre kerül itt sor: ötödik alka­lommal rendezik meg a tizennégyévesek hüségesküjét. Az esküt járásunkban elő­ször Alsósztregován szervezték meg, s itt Kékkőben is lassan hagyománnyá válik. Az alapiskola igazgatósága a pionír­szervezettel karöltve választja ki a leg­jobb tanulókat arra, hogy hűséget esküd­jenek a szocializmus eszméinek. A kultu­rális műsor és az ünnepi beszéd után leteszik a fogac^nat, majd az iskola igazgatója illetve a *ülök egyike szól az ünnepeitekhez. Ajándékot is kapnak a szülőktől, a testület tagjai pedig virág­gal kedveskednek nekik. A csokrokat a felszabadulási emlékműnél helyezik el aztán a tanulók. Az iskolai étteremben rövid összejövetellel zárul az ünnepség. Népviseletbe öltözött fiatalok búcsúz­tatják rendszerint Dacov Lomban a sor­köteleseket. A hagyományok szerint a fa­lu vezetője kíván nekik erőt, egészséget, bízva abban, hogy nem hoznak szégyent falujukra. Felelevenítik a régi népszoká­sokat, felhangzanak a régi énekek, a ko­moly és a tréfálkozó dalok. De a régi nóták is tartalmazzák a ma is élő igaz­ságot: a hazát védeni, a békét őrizni minden fiatalnak hazafias kötelessége. örömtelibb pillanat az, amikor a kato­naidő letelte után újra a nemzeti bizottsá­gok szertartástermeiben fogadják azokat, akik becsületesen teljesítették szolgála­tukat. A nászinduló hangja csendül fel az Ipolynagyfalusi (Vel'ká Vés nad Ipl'om) Hnb házasságkötő termében. Fiatal pár vonul be. Kiss Sándor összeadja a jegye­seket. Magyarul, szlovákul egyaránt el­hangzanak az útravalónak szánt szép szavak, s a testület tagjai is alkalmazkod­nak az ünnepeitekhez: mindkét nemzeti­ség népdalkincséből választanak az al­kalomnak megfelelő dalt. Bárcsak az in­nen kilépők minden napja ilyen boldog, meghitt lenne! "Milyen szeretettel vették körül az ifjú párt a szülők, a rokonok, az ismerősök! S a sokat jelentő igen kimon­dásának méltó körülményeiről volt ki gondoskodjék. Az év végén átadják az új művelődési házban a tágas szertartás­termet, ott a legnépesebb lakodalmi gyü­lekezet is kényelmesen elfér majd. Nem kis büszkeséggel mutatta meg bi­rodalmát Szamos Béla, a Nyényei (Ne- nince) Hnb elnöke. Az ottani művelődési központban a korszerű színháztermen (mely filmvetítésekre is alkalmas) kívül könyvtár és egyéb, a falu lakósainak kulturális igényeit kielégítő helyiségek is vannak.- De nemcsak községünk lakósai látó­A BÖLCSŐTŐL A SÍRIG MUM fii DUNÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom