Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-06-24 / 25. szám

II

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

1

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

rpf

TI

y/is

r

U!

OLDO KOZUBEK

TEOFIL PÓK FÉNYES ÜNNEPE

A világon vannak sarkok és mindenféle hasadékok, ahová évekig nem jutnak el napsugarak. De vannak olyan helyek is, amelyeken egyszer egy esztendőben áthalad néhány sugaracska. Mindig ugyanazon a napon, ugyanabban az órában, sót, mondhatnánk, pontosan ugyanabban a percben Ez persze csak akkor van így, ha a napot nem takarja el a szomszéd ház kéménye, sem a kiálló tető, de még az esőcsatorna sem. Természetesen, véletlenül odatévedt felhó sem állhat a napsugarak útjában.

Nos, pont egy ilyen helyen, egy tető alatti hasadékban lakott Teofil, a pók. Minden évben június utolsó napján, négy óra huszonöt és négy harminc, vagyis fél öt között bevilágított a lakásába néhány napsugár. Csak ezen az egyetlen egy napon. Máskor mindenkor vagy túl magasan volt a nap, és ilyenkor takarta az öreg tető, vagy túlságosan a szélen ment, és akkor az esőcsatorna, vagy hamarabb bújt el a szomszéd ház kéménye mögött, mielőtt még sugarai behatolhattak volna Teofil lakásába. Ezért az utolsó júniusi nap úgyszólván napfényes ünnep volt pókunk számára. Közeledvén hozzá, nagytakarítást csinált a hasadékban, megjavította a hálóját, és egy nappal az ünnep előtt még lábat is mosott, ami az ö esetében nemcsak annyi ám, hogy lavórba a két lábam és kész. Teofilnak soha semmilyen edénye nem volt, nemhogy lavórja. És lába nyolc, kérem, nem kettő, mint az embernek. Ennyi láb megmosása pedig nagyon igénybe vette Teofilt, predig az esőcsatorna nem is volt olyan messze

Mindegy, a lényeg, hogy a nagy Napfényes Ünnepre tiszta lábakkal ébredt, és tisztaságtól csillogott a hasadék, ahol lakott. Pontosan így történt ez az elmúlt évben is. Négy nappal a Napfényes Ünnep előtt, legsűrűbb hálójával a tető alatt, elfogott egy szentjánosbogarat, amelyet rendszeresen, naponta háromszor etetett, hogy a Napfényes Ünnepre nagy, zamatos és kellemes ízű legyen. Adott neki kristálycukor-szemeket, mondogatván: „Egyél szépen, kicsinyem, hogy a Napfényes Ünnepen jót lakmározhassak belőled. Szentjánosbogár az ünnepli asztalomon még úgysem volt soha".

Igen ám, csakhogy bogár és bogár között különbség van. És Jozefin, a szentjánosbogár, amelyet Teofil tartott fogva a hálójában, nem volt ostoba, mint a többi bogár. Ahogy mondani szokás, ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy, Jozefin predig ílyenképrpren két bogár volt. Mert a saját bogár anyanyelvén kívül beszélt egy idegen nyelvet is, a prók nyelvet. És ez volt az ó óriási szerencséje. Amikor az egyik alkalommal élelmet vitt neki Teofil, hogy csak hízzon, irodalmi prók nyelven állott elébe: „Teofil, miért tömsz engem ennyire? Hogy aztán agyonüssél és megegyél? Ne légy olyan, mint az emberek, akik minden kisebb és nagyobb ürmepten dagadtra eszik magukat, hogy a végén rosszul vannak. Az ünnepiek előtt kacsát, libát, pulykát hizlalnak, pontyokat vásárolnak, aztán mind megölik és megeszik. Hitemre, teljesen olyan vagy, mint az emberek. És éprpren a Napfényes Ünnepien akarsz megölni és megenni?! Hiszen éppen a nap mindenek éltetője a földön. Egy ilyen napion inkább szabadon engedhetnél. Könnyebb lenne a lelked, ha elengednél. És akkor a nap is világosabban süt majd be a lakásodba, meglátod“.

Teofil mindezt szótlanul végighallgatta, aztán távozott. A Napifényes Ünnep előtti utolsó éjszakán 1 azonban nem tudott aludni, arról gondolkodott, amit Jozefin, a szentjánosbogár mondott. Végül elérkezett a Napifényes Ünnep reggele. Teofil utoljára indul a szentjánosbogárhoz. Az nem volt valami beszédes kedvében, tudta, mi vár rá. De tudta Teofil is, mit fog csinálni Jozefinnal. Kiszabadította ót a hálóból. Aztán várta az áhított pillanatot. Pontban fél ötkor besütött lakásába néhány napisugár. Teofilnak úgy tűnt föl, mintha most világosabbak és vidámabbak lennének. Nem tudta, hogy valóban így van-e, vagy csak azért, mert megkímélte a szentjánosbogár életét. Nehéz ezt most eldönteni, mindenesetre az eddigi legszebb Napifényes Ünnep volt ez a számára, jóllehet estére eléggé lehűlt a levegő, úgy hogy kénytelen volt néhány száraz kenyér- morzsával beérni, amit rosszabb időkre tartogatott. De mi történt Jozefinnal, a szentjánosbogárral?

Amikor esténként olykor Teofil lakása körül röpiköd, beugrik a pókhoz piár percre, és az üdvözletén kívül visz neki apiró napisugarakat, melyeket magába tud rejteni. Ugyanakkor elhatározta, hogy a nagy Napfényes Ünnepire minden évben gyönyörű képieslapiot küld Teofilnak.

BODNÁR GYULA fordítása

KIS ALLATLEXIKON

irta: Milena Lukesová és Bohumil Ríha; fordította: Kulcsár Ferenc; rajz: Varga Lajos

ÖLYV

Ugyanaz mindig: ügyelni mezőre, rétre — hol moccan a pocok, hol füttyent az ürge, hol surran a vakond, hol lapiul a fogoly, mert hát az ölyv enni akar s fiókái szintén.

Még akkor is akár.

ha a piockok mérgelődnek.

EGERÉSZÓÖLYV Legjobban az olyan vidékeket kedveli, ahol erdők, rétek, mezők váltakoznak. Fészkét a fára rakja. Fiókái pelyhesen kelnek ki a tojásból. Kezdetben csak a tojó eteti őket. Az ölyv igen sok pockot elpusztít. Hangja: magas, panaszosan nyávogó ,,hijü-ü, hij-jé“, néha rövid, kányaszerü hang.

DÉNES GYÖRGY

Kiszámoló

Egyem, egyem, vörös begyem.

Kettőm, kettőm, nyárfateknöm.

Hármam, hármam, somfaágam.

Négyem, négyem, rézedényem.

Ötöm, ötöm, lopótököm.

Hatom, hatom, kiskalapom.

Hetem, hetem, lyukas zsebem.

Nyolcam, nyolcam, kiszámoltam

a kilencet,

Kis Ferencet.

Húsz csibomak tíz a fele, itt egy garas, fuss el vele!

mplivirág

KnjmpUvirág pillogat a széles mezőben, megbámulja egy kis lány hazaigyekvőben.

Szakajt is egy gyönyörűt, s tűzi a hajába, a fehér krumplivirág ránevet a lányra.

Fakiszerte nyílik már a szegfű, a mályva, rápislognak mérgesen a krumplivirágra.

GONDOLKODOM, TEHÁT...

MELYIK AZ IGAZI?

Nos, ez a kérdés! A két kocka közül melyik az igazi, azaz melyiknek a palástját látod magad előtt? Az 1 -eset vagy a 2-esét?

EGY IGAZI ÜNNEPNAP

Harminc évvel ezelőtt avatták az első pvonírokat Boly (Bof) községben. Az évforduló alkalmából ünnepséget rendeztek, melyen a helyi vezetőkön kívül megjelentek a járási piárt- és állami szervek, valamint a piatronáló üzemek képiviselői: üdvözölhettük körünkben a kassai (Koáíce) tévé-stúdió munkatársait, akik felvételeket is készítettek az eseményről.

Külön öröm volt számunkra, hogy eljöttek közénk az első pionírok, akik ma már természetesen felnőtt emberek. Az ünnepségen, amelyen egyben újabb pionírokat is avattunk, fellépitek a krrályhdmecr (KráT. Chfmec) magyar iskola harsonásai, a további műsorban piecfig két baráti iskolánk - a cékei (Cejkov) és a bétyi (Biel) - tánccsopiortja mutatkozott be, valamint a mi iskolánk Napraforgó kisszirpada a Kacor király mesefeldolgozással. Az egésznapios programban szerepiett ezenkívül többféle játék, vetélkedő, és volt diszkó is. Az évforduló alkalmából megjelent a Harsona dmú lapunk, mely az olvasónak bemutatja a ptonircsapat történetét, megalakulásától napijainkig. Boritóiapiját Csóró László, a kjráiyhelmeci művészeti alapiskola tanára tervezte.

A mindnyájunk számára felejthetetlen nap eseményeiben kifejeződött, hogy bátran és tettre készen követjük elődeinket, hogy méltók vagyunk a piionír- nyakkendó viselésére.

Ptonicky Erzsébet

Kis történetek — nagy €

A LEGJOBB ORVOSSÁG

Adolph Menzel német festő még igen idős korában sem akart az orvosokról hallani. Amikor egyszer nem érezte jól magát, barátai a tudta nélkül orvost küldtek hozzá, hogy megvizsgálja.

Amikor a gyanútlan orvos megjelent Menzelnél, a festő nem örült neki. de amikor kicsit megbékült, így szólt: - Jöjjön csak közelebb, ide, a fényre!

És már vette is elő a vázlattömbjét, és rajzolni kezdte.

Az orvos fölháborodott:- De kérem, mit csinál? En azt hittem beteghez hívnak...- Maradjon nyugton! - csitította az idős mester. — Nem tudja, hogy a munka a legjobb orvosság?

MENNYIT ÉR AZ ÉLETE?

Robert Bums, a skótok nagy költője nagyon szerette a természetet. Ha tehette, sokat sétált, legszívesebben a vízparton.

Egy ilyen folyóparti séta alkalmával tanúja volt annak, hogy egy vízbe

mberekről

esett, úszni nem tudó ember életét egy másik ember megmentette. Kiderült. hogy az életmentő nagyon szegény, a megmentett viszont nagyon gazdag ember volt.

A gazdag ember, aki az életét köszönhette megmentójének, egy kis értékű pénzdarabbal akarta leróni háláját. A köréjük sereglett emberek fölháborodtak ezen, és vissza akarták dobni a vízbe a fösvényt. Bums azonban közbeszólt:- Ne bántsák! Ó tudja, mennyit ér az élete!

MEGFEJTÉS

A június 10-i számunkban közölt feladat megfejtése: a lent bal oldalon látható poty työs. Nyertesek: Bugár Éva, Hidaskürt (Mostóvá): Horváth Andrea, Ragyolc (Ra- dzovce); Takács Dalibor, Ágcsemó (Óiema nad Tisou); Mag Katalin, Hidegkút (Stude- ná): La dós Iván, Losonc (Lucenec).

I