Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 4. szám
„el akartam bújni‘ Zenét- jót és jól Egy műsor margójára Ismét a zenéről írok, azokat a közös vonásokat keresve, melyek mindnyájunk életében a legszembetűnőbb hajlamosító tényezőket jelentik a szép, az értékeiben maradandó iránt. Kik azok, akik a televízióban zenével ,,próbálnak“ élményvilágot teremteni számunkra, felvállalva egy esztétikai értékrendet és egy olyan kapcsolatformát, amely stílust hozva létre közvetít zeneművészetet azokhoz is, akik nem jutnak el a hangversenytermekbe? Bizonyára sokan vannak, akik e téren dolgoznak, köztük szerkesztők, szakmai tanácsadók. Persze, a televízióban sem elég a puszta szándék, illetve a munka élvezése. Csupán az igyekezet elhamarkodottságot, a sablon felületességet szülhet - s ezeket a zene nem viseli el. Tapintat, alázat és magas fokú művészi tudás szükséges egy jó koncert ,,legyártásához“. Ezt a szót a televízióban gyakran profanizálják, némi megnyugvást jelezve saját munkájukkal kapcsolatban. Az önmagában tartalmas bevezetők, összekötő szövegek és magas színvonalú zeneszámok ügyes összenyírása ugyanis végeérhetetlen önismétléseket és értetlenséget is szülhet, s a muzsikát nem értők tábora - félő -, így egy idő múlva nem kér többet a „jóból“. Ezért látja e sorok írója (és most talán ő is ismétli önmagát) szükségét egy összehangoló, koordináló tényezőnek - legyen az a dokumentumokat, életrajzi érdekességeket bemutató filmrészlet, vagy a hallgatóság, a nézők figyelmét spontán lekötni tudó, ügyesen megszerkesztett szöveg mely éipró fortélyokkal képes állandó figyelő- helyzetben tartani azokat, akikhez szólni kíván a műsor. A prágai televízió Hudba z res- píria című műsora változatosságaival, szigorú művészi követelményeivel már ezen az úton halad. A műsort figyelők, akárcsak egy visszapillantó tükörbe tekintve, alkalomról alkalomra szem- és fültanúi lehetnek a színvonal állandó emelkedésének. A kiváló zeneszerzők és muzsikusok nyomában útra kelő kamerák Csehország több vidéki városába is elkísérik Milan Fridi szerkesztő forgatókönyvi elképzeléseit, így változatos, új hangulatokat teremtő jó műsorral lepheti meg a televízió a zenebarátok táborát, mely előszeretettel - saját értékvilágával rezonáló megelégedéssel - fogadja a számára újat, néha - a televíziós stílus elfogadásával - talán még meglepőt is. Elég, ha mi, akik ott ülünk a képernyő előtt őszinteséget, igazi érdeklődést, tán némi odaadást is látunk azok arcán, akik udvariasan, de nem behizelgően próbálják elénk tárni azt, amit már talán rég illett volna tudnunk - s ezt úgy csinálják, hogy mi mindnyájan a jó muzsikát hallgatva nekik adunk igazat. RÁCZ TIBOR (Sípos Géza felvétele) T eát iszik, zsebkendőt szorongat, nézelődik. Vékony ujjai egymás után futnak végig az asztal márványlapján. Akármiről is beszél, akárhogy is mosolyog, a tekintete valahogy mindig bánatos marad. S ha szótlan, még szomorúbbnak tűnik.- Két remekbe szabott alakítását láttam a tévében: a Lear király Cordeliájának és Marcel Achard Jozefájának a bolond lánynak, emlékszem, ugyanez a szomorúság bujkált a szemében. Aztán láttam egy Makk Károly-filmben, s azóta valami azt súgja, ön is azok közé tartozik, akiket korán megsebzett az élet.- Tizenöt éves koromig minden rendben volt körülöttem. Bár az óvónőnek sok gondot okoztam. Ha sétáltunk, minden kapualj alatt megálltam, hogy becsöngethessek, s azon szórakoztam, hogy a pofont azt kapja, aki az utolsó a sorban. Ha meg aludni kellett, elcsentem a kabátomat és meglógtam. Ennek természetesen az lett a vége, hogy kitették a szűrömet. Anyám varrónő volt, nem sokat foglalkozhatott velem, közgazdász apám meg jóformán többet volt a nagyvilágban, mint otthon. A nagymamámhoz kerültem, aki megpróbált házias kislányt faragni belőlem. A mosogatás nem nagyon érdekelt, de az, hogy utána megengedte, hogy SZÁZHÚSZ FOKON INNEN ÉS TÚL Találkozás Igó Évával az asztal tetején énekelhessek, nagy örömet jelentett. Később anyám mellett a foci, a zsíros kenyér és a nagy bunyózások idejét éltem. A gimiben meg, enyhén szólva, én voltam a legnagyobb bajkeverő az osztályban. Amiből kitűnő voltam, abból fél év múlva bukásra álltam. Igazából csak a könyvek, meg a nyelvek érdekeltek. Anyámtól németül, apámtól angolul tanultam. Szóval otthon ülő lettem. De szabadság volt ez is, hiszen azt csináltam, ami érdekelt. Legnagyobb élményem ebből az időszakból Norman Mailer könyve, a Meztelenek és holtak. Emlékszem, úgy kiborított a szörnyűsége, hogy napokba telt, míg újra magamra találtam. Aztán tizenöt éves koromban meghalt az apám, s ez egy csapásra megváltoztatott. Az a szomorúság, amiről előbb beszélt, talán akár fészkelhette be magát a telkembe. Rettenetesen fájt, hogy elveszítettem öt. Ma, ha döntenem kell valamiben, óhatatlanul megfordul a fejemben, hogy mit tenne ö az én helyemben. Mondják is, hogy olyan vagyok, mint az apám, az izgága természetem is tőle örököltem. Hogy nem vagyok könnyű eset, azt magam is tudom. Engem vagy nagyon szeretnek vagy ki nem állhatnak. Akik nem szeretnek, tudom, azért nem, mert valamit viszek a képemen, ami nem tetszik nekik. Aminek nem ismerik az igazi tartalmát.- A bolond lánnyal ugyanígy voltak az emberek. Vagy nagyon nem szerették vagy elismerték.- Végül is ez a fontos, nem? Akarhatok-e többet, minthogy egy darab, amelyben játszom. Komoly érzelmeket kavarjon föl? Úgy hiszem, ez még a személyes sikernél is fontosabb. Hogy mit éltem át, amíg felvettük a filmet, az más kérdés. Pár nap alatt kétszáz oldalnyi szöveget keltett megtanulnom, s hozzá ez volt az első munkám a tévében. Aztán tartottam a partnereimtől is, úgy hittem, nehezen fogok feloldódni közöttük. Huszti Péter a tanárom volt a főiskolán, Psota Irénnel és Darvas Ivánnal viszont akkor dolgoztam először. Psotát mindig tátott szájjal bámultam, de gyerekkori ideálom volt Darvas is. Otyan szerelmes voltam belé, ahogy az a nagy könyvben megvan írva. Az álom, hogy egyszer találkozunk, nagyon jó volt. De amikor ott voltak mellettem, azt sem tudtam, melyik lábamra álljak. Ha hiszi ha nem, az alatt a hat nap alatt, amíg felvettük a filmet, pontosan hat kilót fogytam. Voltak napok, amikor el akartam bújni a világ elől.- Máskor is érzett valami hasonlót?- Soha. Az, hogy amit felvettünk, azon már nem tehetett javítani, nagyon elkeserített. És persze az sem volt mellékes, hogy Dómján Edit után játszottam a szerepet. Hiába mondogattam magamnak, hogy közben tizenöt év telt el, s mert a világ sokat változott, nekem máshogy kell megformálnom a lányt, a felelősség súlyát olyan nehéznek éreztem a vállamon, hogy egyszerűen nem tudtam feloldódni. A százhúsz fokot, amit máskor sikerült elérnem, itt meg sem közelítettem. Csurka István rádiójátékában nem. azzal álltak elém, hogy most mutasd meg, mit tudsz, hát nem is voltak gátlásaim. Azt úgy megcsináltam, hogy nívódíjat kaptam érte. Szóval a bolond lány tanúlságos eset marad számomra. Végérvényesen megjegyeztem, hogy csak a saját kárán tanul az ember. SZABÓ G. LÁSZLÓ I---------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 J Gleb Panfilov, A tűzön nincs átkelés és a Szót kérek című nagy sikerű szovjet filmek rendezője Darja Mihajlovára, a fiatal moszkvai színésznőre bízta legutóbbi alkotása, a Valentyina főszerepét. A filmet a Szlovák Televízió is műsorára tűzte. J A kisfiú % és a farkasok Nem tudományos-ismeretterjesztő filmről akarok írni, mégcsak nem is az állatvilág védelmét hirdető műsorról. Mélyen emberi témát választott Antonin Máéa cseh író a nemrég bemutatott Karácsonyfa című tévé játékához. Pontosabban nem is témát, hanem alapanyagot, amelyet Michele Bataile francia író novellájában talált meg. Az üdülésen tartózkodó francia apa és fia közvetlen közelében zuhan a tengerbe egy atomtöltettel felszerelt repülőgép. A fiú - Pascal - a megsérült töltetből „kiszabaduló" sugárzástól halálos beteg tesz. A radioaktív fertőzés tehát egy védtelen és ártatlan tíz-tizenkét éves fiút taszít a halálba. Nem, nem hal meg azonnal, az ilyen kisebb dózisú fertőzések lassú halált okoznak. Leukémiás tesz - gyógyíthatatlan beteg. A történetet ezzel akár be is fejezhetnénk, de ez a tévéfilm jóval mélyebb filozófiával boncolja a végveszélyhez érkezett világ helyzetét. Nem az atombiztos óvóhelyek egyenruhás lakóit jeleníti meg, nem is a frakkos diplomaták politikai harcát. Á kisembert - az egzisztenciájukért, megmaradásukért küzdő emberek életét állítja előtérbe. Tragédiájuk annál megrázóbb, minél inkább tudatosítjuk, hogy gyakorlatilag tehetetlenek a „békeidők" sugárfertőzéseivel szemben. A légtérben röpködő, atom tölteteket szállító repülőgépek, a rakétasilók mélyén lapuló sugárhalál, vétet lenek, emberi hanyagság, közöny tévedés nyomán elszabadulhatnak - elpusztítva a földet. Volt a tévéfilmnek egy jelenete, amikor a fiát egyedül nevelő férfi újságíróként dolgozó barátnője kétségbeesve közli: nem fogadta el lapja az esetről írt feltáró riportját. Főszerkesztője azzal indokolta döntését, hogy fölösleges pánikot kelteni az emberekben. A polgári társadalom ismert érvelése ez, a maga minden álszenteskedésével együtt, mondván: amiről nem írunk, nem beszélünk az nem létezik. Pedig a veszély kimondásával megtehető az első lépés az elhárításához. Az igazi drámát azonban az jelentette, hogy a fiú az eset óta sejtette, majd tudatosította is, hogy halálos veszélyben van. Az orvos három örömteli, nyugodt, gyermekien boldog hónapot kért neki apjától, aki anyagi lehetőségeihez rpérten ezt meg is adta fiának. A természethez - a farkasokhoz - ősi módon vonzódó fiúnak még farkasokat is vásárol. Jelkép ez, amely jelzi, hogy csupán az ember képes önmagát tudatosan pusztítani, a természet más élőlényei erre képtelenek. Persze ez így önmagában nem a megoldást kínálja. Az állatkertböl a két farkassal hazafelé tartó apa autója mellett elhaladva, a szagtól megvadulnak egy gazda lovai, s az arra haladó kamionnak rohannak. Elpusztulnak a lovak, de meghal gazdájuk is. A természetet egy ideig megőrizhetjük úgy is, hogy házaink köré telepítjük, de a megőrzést nagyban kell elvégezni - földi méretekben. Ha nem így teszünk, beláthatatlan következményeknek nézhetünk elébe. Nehéz ennek a filmnek többrétegű mondanivalóját egy rövid recenzióban megfogalmazni. Kétségtelen, hogy időszerű gondolatokat vetett fel. Az önmagát veszélyeztető ember, a természet és az ember viszonya, az érzelmek, a családi kapcsolatok rendszere, illetve rendszertelensége, az anyagi jólét és az erkölcs kölcsönhatásai olyan kérdések, amelyek függetlenül a társadalmi berendezkedéstől, a világon élő valamennyi embert érintik. (d-n) DJ SZÓ 14 1983. I. 28.
