Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-28 / 4. szám

JSZÚ 9 Ebben az önkiszolgálóban a vásárlót minden nap a következő kép fogadja: fiatal, vidám, fehérköpenyes lányok ren­dezik az árut, törölgetik az üvegeket, mossák az üzlet kőpadlóját, a kirakati nagy ablaktáblákat, vagy készségesen segítenek a vásárlónak. A rend és a tisz­taság szembeötlő ebben az üzletben. Amikor ellátogattunk a bratislavai IV. városkerület Krajöákova utcai önkiszol­gálóba, szokatlan csend fogadott. - Mi történt, hová tűntek a lányok? - tettük fel a kérdést Kovács Aladárnak, az üzletve­zetőnek. - Jöjjenek csak velem - és az alagsorba vezetett. - Délben, amikor ke­vesebb a vásárló, itt folyik Mária Buttková mesternó vezetésével a harmadikos lányok szakmai oktatása - magyarázta, majd bekopogott a tanterembe. A lányok szemmel láthatóan örültek a zavarásnak, mert annak ellenére, hogy tudják az anyagot - áruismereti kérdéseket vettek át - ki ne örülne a „kényszerszü­netnek“? A mesternó elmondta, hogy a lányok már ügyesen, önállóan dolgoznak az üz­letben, igaz ennek így kell lennie, hiszen júniusban már szakképzett elárusítókként fognak dolgozni. Az önkiszolgálóban mindent megtanulhatnak, minden mun­kába belekóstolhatnak, hiszen ülnek a pénztárban (felnőtt pénztáros felügye­lete mellett) váltakoznak a polcoknál, de a hentespultnál is. - Általában elégedet­tek vagyunk velük, igaz néha gondot is okoznak - mondta komolyan Mária Butt­ková. - Gyakran elkésnek, nem figyelnek ránk, vagy nem készülnek fel az elméleti oktatásra. És mert kapcsolatban állunk az osztályfőnökkel is, komolyabb beszél­getés után rendszerint ismét helyreáll a rend. A harmadikos lányok két napot az iskolában, hármat az üzletben töltenek. Arra a kérdésünkre, hogy hol jobb, csak a vállukat vonogatták és mosolyogtak.- Szerintem - szólt helyettük nevetve az üzletvezető - inkább dolgozni szeret­nek, de főleg beszélgetni. Amíg a kezük is jár, nemcsak a szájuk, én nem bánom. Ha látom, hogy valamelyik részlegen akadozik a munka, elég szigorúan rájuk néznem és máris úgy dolgoznak, ahogy kell. - Kovács Aladár elismerően nyilat­kozott a lányokról, a huszonnégy pár kéz nagyon nagy segítséget jelent ott is, ahol harminchárom alkalmazott dolgozik. -' Nemcsak a tanuló lányok, hanem a munkatársaim többsége is a Csallóköz­ből utazik naponta a munkahelyére. Haj­nali négy, fél ötkor kelnek, hogy hat órára ideérjenek. A megváltozott menetrend miatt, sajnos, körülményesebb lett az utazásuk. Megtudtuk, hogy öt évvel ezelőtt, még az önkiszolgálóbolt megnyitása előtt, Ko­vács Aladár, üzletvezető, mert nem volt elegendő embere, elindult munkaerőt ke­resni. Bejárta a csallóközi falvakat, be­szélt a szülőkkel és magával hozta a szárnyukra eresztett fiatal, tizenötéves lányokat. Voltak, akiknek megtetszett az eladói munka és azok maradtak, voltak, akik megijedtek a nagyvárostól, vagy megunták a hajnali ébresztőt, az áruátvé­tel mindennapi ritmusát, a vásárlók ide­ges megjegyzéseit és odébbálltak. De akik maradtak, azok elégedettek. Surányi Anikót Felsöpatonyból (Horná Potön) hozta fel a „főnök“ tizenötévesen. Két évre rá már a pénztárban ült és az idén szerzi meg a képesítést. Az üzletvezető dicséri szorgalmát, pontosságát, erős akaratát, figyelmességét.- Szeretek itt dolgozni, jól érzem ma­gam ebben a kollektívában. Azt sem bánom, hogy hajnali négykor kell kelnem és néha bizony este van, mire hazaérek. Kezdetben zavartak a pénztár előtt álló vásárlók, ma azt szeretem, ha sok az ember, mert akkor gyorsabban megy a munka és gyorsabban telik az idő is. Ha kevesen vásárolnak és nem kell a pénz­tárban ülnöm, a polcokon rendezem az árut. Akkor, amikor nálunk gyakorlatoz­nak a harmadikos lányok, én is segítek betanításuknál és ellenőrzőm, hogy jól számláznak-e. Fölös Beáta Peredről (Te- sedíkovo) utazik naponta. Habár a pénz­tárban gyakorol, jobban szereti az árut rendezni. - örülök annak, ha valaki meg­áll a kompotokkal teli polcoknál és vá­laszt az általam elrendezett áruból. Min­dig változtatok valamit, persze az üvegek csak akkor kínálják önmagukat, ha tiszták is. Mária Kovárová az illatszereknél, mo­sóporoknál, Jana Biusková pedig a fél­kész áruknál, a hentespultnál találta meg a munka szépségét.- Tanulóink részt vesznek az évenként megrendezett Zenit versenyen, a tavalyi növendékek ezt megnyerték és az idén is jó helyezést szeretnénk elérni - vette át a szót a mesternó. - Ezért foglalkozunk többet az áruismerettel, gyakoroljuk az elhelyezés esztétikáját, az ajándékcso­magok készítését - mindazt, amit egy jó kereskedőnek tudnia kell. Jó munkájukért a lányok jutalmat kaphatnak, 500-850 koronáig terjedően. - Csak tőlük függ az összeg nagysága - szólt egyszerre Kovács Aladár, üzletvezető ellenőrzi a tanulólányok munkáját a mesternó és az üzletvezető. Nem akar­tuk zavarni az oktatást, hiszen a félévi vizsgák rohamosan közelednek és tanul­ni való bőven akad, így elbúcsúztunk.- Hogy jó kereskedők lesznek-e, az majd az első legnehezebb év után dől el - magyarázta az üzletvezető az irodájá­ban. - Nem könnyű a mi munkánk, a kora reggeli, de a napközben történő áruátvé­tel, annak kihordása és elrendezése. Ez fizikai, de pszichikai megterhelést is je­lent. És bizony a vevők is gyakran rajtunk vezetik le idegességüket. Igaz, hogy ne­künk is van okunk az idegeskedésre, de erről a kedves vásárló nem tudhat.- Például?- Naponta gondot jelent a tejes áru átvétele. Még nyitás előtt meg kell szá­molni a tejeszacskókat, külön tenni a kifo- lyottakat, azokról jegyzéket készíteni és leadni a szállító vállalat teherautó-sze­mélyzetének. Ugyanis a Milex vállalat csak az azonnali reklamációt hajlandó elismerni. De ugyancsak át kell nézni a többi tejterméket is, mert előfordul, hogy a kefir, a tejföl, tejszín és a kenővaj fóliája felszakad, meglazul. És ugye a nyitott árut senki sem veszi meg! És még nem szóltam arról a tejről, ami napközben folyik ki a rosszul lezárt zacs­kókból. Az engedélyezett napi veszteség erre megy. Pedig a minőségért a szállító vállalatnak kellene felelnie, nem nekünk. De mit tehetünk. Reggel és délután tej­szállításkor, aki csak teheti, számolja a tejet. Munkatársaimmal együtt agyonfa­gyott kézzel (hiszen a zacskók hidegek) térünk az üzletbe. Ez alatt az idő alatt nem állhatunk a vásárlók rendelkezésé­re, ők érzik a kárát, hiszen a napi nyolc­van láda tej átvétele egy-másfél órát vesz igénybe. Meg kell őszintén mondanom, hogy a tanuló lányok nélkül csak nehe­zen boldogulnánk. Mi megszoktuk a fia­talokat, átadjuk tapasztalatainkat és az is igaz, hogy vidámabban, jobban dolgo­zunk mindannyian, ha látjuk a helyünkre lépőket. PÉTERFI SZONYA Surányi Anikó szívesen ül a pénztárban Árurendezés Mária Buttková mesternő felügyelete alatt (Gyökeres György felvételei) NEM ELHET MUNKA NÉLKÜL A lúgtorony szomszédságá­ban leszórja a követ, aztán körüljárja a Tatra 148-as teher­autót. Megnézi a gumiabron­csokat, megfogja a sárhányó- kat, szemrevételezi, hogy a csavarok nem lazultak-e meg. Komótosan rágyújt, majd fürge mozdulattal a vezetőfül­kében terem. Felbúg a motor, a gépjármű kigördül a gyár kapuján. A volánnál az 51 éves Gresko László ül, aki 1,5 millió kilométert tett meg baleset nélkül.- Bármilyen hihetetlen is, de az eredeti szakmám molnár - szólal meg néhány kilométer után. - A szakmát szülőhelye­men, Slavosovcén tanultam ki. A malomtulajdonosnak volt egy fűrésze, ennek kezelését is meg kellett tanulnom. A kör­nyékbeli emberek nemcsak a búzájukat jöttek hozzánk megőröltetni, hanem felfúré- szeltették a hatalmas szál fe­nyőfákat is. Lényeges fordulatot az életé­ben a tényleges katonai szol­gálat hozott. A néphadsereg­ben letette a gépkocsivezetői vizsgát, több autótípussal is­merkedett meg. Már a katona­ságnál elhatározta, hogy hiva­tásos gépjármű vezető lesz. A gömörhorkai Cellulóz- és Papírgyárba vették fel, de jó­formán még meg sem melege­dett az új munkahelyén, amikor három évre munkára jelentke­zett az ostravai szénbányákba. Ezt az időt becsülettel le is töltötte. A gombaszögi kőbányához vezető úton lépésben mászik felfelé a gépkocsi. A vezetője féltő gonddal ügyel arra, hogy éles kő ne tegyen kárt a gumi­abroncsokban. A hatalmas ra­kodógép percek alatt megrakja mészkővel a gépkocsit. Mielőtt azonban visszafelé vennénk az utunkat, Gresko László ellenőrzi a rakományt, nehogy útközben leessen róla akár­csak egy ökölnyi nagyságú kő­darab is. Aztán elindulunk. Mi­után ráfordulunk a főútra, tovább viszi a szót.- Hat évig egy Zetor traktor­ral a fatelepről a zúzóhoz fuva­roztam a farönköket. Egy mű­szak alatt tíz fuvart kellett meg­tenni. Később Super 50-es traktort kaptam, de dolgoztam rakodógéppel, jártam autó­busszal, személygépkocsival, Praga teherautóval is. Ezt a Tatra 148-as gépkocsit nyolc évvel ezelőtt kaptam, egy év­vel ezelőtt volt generáljavítás­ban. Néhány évet még kibír. Ritkán hagy cserben, s ez el­sősorban a rendszeres kar­bantartásnak köszönhető. Azon veszem magam észre, hogy visszaérkeztünk a gyár­ba. A műszer elárulja, hogy az indulástól mindössze 34 kilo­métert tettünk meg. Naponta négyszer, hatszor fordul. Ilyen körülmények között gyűjtötte össze 1957-től a baleset nélkül megtett 1,5 millió kilométert. Mi ennek a titka, fordul meg ben­nem a gondolat, de mielőtt a kérdést szavakba önteném, maga adja meg a választ.- Vezetés közben elég so­kat cigarettázok, de szeszes italt sohasem fogyasztok. Min­dig ügyelek arra, hogy a fékek, a kocsi műszaki állapota, meg­felelő legyen. Tartom magam a régi közmondáshoz:,, lassan járj, tovább érsz“. A közutakon nemcsak magamra, hanem a közlekedésben részt vevő többi járműre is vigyázok, még abban az esetben is, ha a sza­bály szerint elsőbbségem vanr Jó gépkocsivezetőnek, vi­dám kedvű, segítőkész ember­nek ismerik a munka- és a la­kóhelyén. Senki sem csodál­kozott azon, hogy amikor ta­valy a gyár megalakulásának (A szerző felvétele) 100. évfordulóját ünnepelte, megkapta a szakágazat leg­jobb dolgozója jelvényt. S itt pontot is tehetnénk Gresko László bemutatása után, de még folytatni kell. Ugyanis 1958 óta parancsnoka a pelsó- ci önkéntes tűzoltó egyesület­nek, s évek óta ö látja el a kör­zeti parancsnoki tisztséget. Ez a hobbija, s elismerést érdemel azért, hogy jól felkészült, ütő­képes a tűzoltóegységük. — Közben a három gyere­künk is felnőtt, már csak az egyik van velünk odahaza - mondja, miközben megtörli olajos kezét, hogy elbúcsúz­hasson. - Még legalább öt évet szeretnék a kocsin eltölteni, s talán akkorra meglesz a bal­eset nélkül megtett kétmillió kilométer is. Újra felbúg a motor. Gresko László a vezetőfülkéből még egyszer elköszön, majd eltűnik a gépkocsi a gyár mögötti ka­nyarban. Munkatársai elárul­ják, hogy szabad idejében la­kóhelyén a társadalmi munká­ból kiveszi a részét, hogy télen az ismerősöknek eljár disznót vágni, bölléreskedni. Olyan ember ő, aki nem tud meglenni munka nélkül, s amihez hozzá­fog, azt igyekszik jól elvégez­ni. , NEMETH JÁNOS 983. I. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom