Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 4. szám
Nem tudom, most mi a helyzet, néhány éwel ezelőtt azonban a hanoi állatkertben, a drótkerítés mögött még ott rozsdásodtak egy lelőtt B-52-es repülőgép roncsai ... Kísérőm, aki megmutatta nekem ezt a zugot, megmagyarázta: ennyi maradt azoknak a bombázóknak az egyikéből, amelyek ahhoz az amerikai légiflottához tartoztak, amely 1972 karácsonyának napjaiban hihetetlen erejű bombater- hét Hanoira zúdította. ,,Az erő pozíciójából“ való zsarolás, amelyet az Egyesült Államok a békeegyezmény aláírása előtt folytatott, nem ingatta meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság helyzetét, nem kényszerít- hette arra, hogy a harc befejező szakaszában meghátráljon. 1973. január 27-én a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának, az Amerikai Egyesült Államoknak és a saigoni adminisztrációnak a képviselői Párizsban aláírták a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról szóló egyezményt. Az azóta eltelt tíz év alatt jó néhány, az egész nemzet számára létfontosságú A vietnami mezőgazdaság az utóbbi években jelentős eredményeket ér el. Kien- giang tengerparti tartományban például tavaly 10 000 hektáron termesztettek ananászt és sikerült hektáronként 19 tonna termést is elérni. Képünkön: e déli gyümölcs betakarítása látható. (CSTK-felv.) * / ÚJ SZÚ 5 változás történt a vietnami földön. 1975 tavaszának nevezetes eseménye volt a déli országrész végleges felszabadítása: a népi forradalom nyomása alatt összeomlott a korhadt bábrendszer, amely a külső támogatásra épült. Egy év múlva, 1976-ban, megvalósult az északi és a déli országrészben élő valamennyi vietnami álma - hogy egy államban éljenek: befejeződött az ország állami síkon való újraegyesítése. Megalakult a Vietnami Szocialista Köztársaság, amely ma békés alkotómunkával foglalkozik. .. .A hanoi Khantien utcán - a csillagjósok utcáján, amelyet az emlékezetes karácsonyi légitámadások eltöröltek a föld színéről - azóta új házak épültek. A szerény emlékmű - egy kisgyermekét karjában tartó anya köszobra - mellett gyerekek játszanak. Számukra ezek a csaknem tíz évvel ezelőtt történt események - ma már történelem, amelyet iskolai tankönyvekből fognak tanulni. Ez a történelem azonban olyan kérdéseket tesz fel, amelyek mindmáig megőrzik időszerűségüket. E kérdések közül a legfontosabbak a következők. Mi nyújtott segítséget a vietnami népnek ahhoz, hogy erősebbnek bizonyuljon az intervenciósok hadseregeinél és szekértolóiknál? Miként történhetett az, hogy csődöt mondott az imperializmusnak a második világháború utáni legnagyobb kísérlete arra, hogy fegyveres erővel bánjon el egy szocialista állammal, és szétzúzzon egy nemzeti felszabadító forradalmat? „Eredménytelen keresztes hadjárat“ Előbb idézzünk néhány statisztikai adatot. Utána pedig az amerikai szolda- teszka barbár bűncselekményeit ismertetjük, amelyek letörölhetetlen szégyent hoztak az óceánon túli nagyhatalomra. Kiszámították: Vietnam földjére akkora mennyiségű robbanóanyagot dobtak, amelynek romboló ereje meghaladja 800 olyan atombombáét, mint amilyen Hirosimát semmisítette meg. Hogy - egy amerikai tábornok kifejezése szerint - „Észak-Vietnamot a kökorszakba süllyesszék vissza", a legrafináltabb fegyverfajtákat alkalmazták, közöttük olyanokat is, amelyeket a nemzetközi egyezmények tiltanak. A már közismert B-52-esek kazettás bombákat dobtak le, amelyekben egyenként majdnem fél kilogramm súlyú tűk voltak, valamint 7,5 tonna súlyú CBI szuperbombákat. Az emberek százezrei váltak rokkanttá a napalmbombák és a vegyi fegyverek alkalmazása következtében. Mindmáig nem zöldültek ki a mérgező anyagokkal „megdolgozott“ dél-vietnami mezők és erdők. Lehetetlen pontosan kiszámítani azt a kárt, amelyet Vietnam háború pusztította népgazdaságának okoztak. Az agresszió hosszú évei alatt Washington arra próbálta kényszeríteni Indokína, elsősorban Vietnam népeit, hogy az általa kieszelt terv szerint éljenek, a neki tetsző rendnek engedelmeskedjenek. Az imperializmus lényegében a politikai doktrínák, a katonai-hadászati elméletek, a különböző harcászati tervek egész készletét próbálta ki Vietnamban- és valamennyi teljes kudarcot vallott. Ez, mint W. Futbright, az Egyesült Államok egyik ismert politikusa hangsúlyozta, ,,eredménytelen keresztes hadjárat“ volt. A katonai-gazdasági tekintetben óriási erejű nyugati hatalom, a párizsi egyezmény aláírása révén kénytelen volt elismerni Vietnam függetlenségét, szuverenitását, egységét és területi integritását. Arról van szó, hogy az agresszor neoko- lonialista terveivel, amelyek - egy amerikai szenátor találó kifejezése szerint- „az erő dölyféböl“ fakadtak, egy sza- badságszeretö nép akarata és bátorsága állt szemben, valamint a szocialista országoknak, a világ haladó erőinek elszántsága, amelyek hatalmas frontba tömörülve támogatták ennek a népnek az igazságos harcát. A Szovjetunió segítségének hatékonyságát, amelyet azokban a nehéz években valamennyi - politikai, diplomáciai, gazdasági, katonai - téren nyújtott, többször is kiemelték nyilatkozataikban Vietnam párt- és állami vezetői. Aki elgondolkodik azon, mi történt volna ezzel a kis délkelet-ázsiai országgal, ha nincs a Szovjetunió - az valóban aligha kételkedhet e támogatás értékében. A világsajtó megállapította, hogy az amerikai agresszió idején Észak-Vietnam számára nyújtott segítségnek legalább 70 százaléka a szovjetországtól származott. Az erőviszonyok bolygónkon megmá- síthatatlanul a béke és a szocializmus javára változtak meg. Az imperializmus lehetőségei visszavonhatatlanul leszűkültek. És most nincsenek olyan eszközök, amelyeknek segítségével a történelem kerekét visszafelé tudná fordítani. Vietnam így ezt a legfontosabb tanulságot nyújtotta: a diktátum és az erőszak módszerével már nem lehet a mai világ arculatát meghatározni. A „vietnami kábulattól“ megszabadulva... Ennek a leckének - azt lehetne gondolni - javára kell válnia azoknak, akik meggyőződhettek arról, mennyire kilátástalan az, hogy az erő jogát részesítik előnyben a jog erejével szemben - a népek azon jogáéval szemben, hogy maguk döntsék el saját sorsukat. Az óceánon túli szenvedélyek heve azonban - ezeknek tápot ad a világszocializmus, a szabadság és haladás erői ellen irányuló „keresztes hadjárat", amelyet nemrég jelentett be a Reagan-kormányzat - éppen az ellenkezőjéről beszél. Itt, mint G. Arbatov szovjet akadémikus egy ízben megállapította, a történelmi emlékezetkiesés klinikai esetével van dolgunk. A chilei fasiszta diktatúra, a Salvadorban, Guatemalában megölt sok tízezer ember, a Nicaraguába való katonai behatolás előkészítése, Kuba blokádja, a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző rendszerének támogatása, az Angliával való tényleges búnrészesség az Argentína ellen nemrég folytatott háborúban - talán mindezek mögött nem az Egyesült Államok politikája áll? Nézzük például az Egyesült Államoknak azt a nemigen vonzó szerepét, amelyet mint az izraeli szoldateszka pártfogója játszott, amely népirtó háborút robbantott ki a palesztinok ellen, és vérrel mocskolta be Libanon földjét. A mai imperializmus semmiképp sem akar beletörődni a világ új képébe. Érthető, hogy azokban az emberekben, akik nem felejtették el, mivel kezdődött az Egyesült Államok vietnami „szennyes háborúja“, kellemetlen asszociációk támadnak azzal kapcsolatban, hogy amerikai tengerészgyalogosokat küldtek Libanonba. És vajon nem kelt aggodalmat az, hogy a vietnami háború veteránjai átadják „tapasztalataikat“ a „gyorshadtest“ erőihez tartozó újoncoknak, és a Vietnami-öbölben történt réges-régi provokáció lelkesíti ma azokat, akik repülögépanya- hajókat küldenek az Indiai-óceánra és a Perzsa-öbölbe... Az amerikaiakkal állandóan azt igyekeznek elhitetni - ismeri be J. Petrus, New York állam egyetemének professzora, - hogy az Egyesült Államoknak meg kell szabadulnia a ,.vietnami kábulattól“, hogy még több pénzt kell költeni új fegyverrendszerek létrehozására. Az új szocialista Vietnamhoz visszatérve, meg kell állapítani, hogy ez az ország egyre nagyobb szerepet játszik a nemzetközi közösségben, az el nem kötelezett országok mozgalmában, világosan a békének és az önálló fejlődés útjára lépett népek jogi védelmezésének álláspontját vallja, mint a biztonság megszilárdításának jelentős tényezője Ázsiában és az egész világon. A Vietnami Szocialista Köztársaság békeszeretetének és jóakaratának meggyőző tanúbizonyságai a konstruktív kezdeményezéseknek egész komplexuma, amelyek közül sokat Kambodzsával és Laosszal együtt dolgozott ki. Megvalósításuk megfelel Délkelet-Ázsia egy óriási térsége hosszú távú érdekeinek, ahol mintegy 400 millió ember él. Vietnam legújabb kori történelme sok mindenre tanít. A veszélyes kalandok kedvelőinek gondolniuk kell arra, tiogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a kor realitásait. Ellenkező esetben a csőd elkerülhetetlen. OLGA TROFIMOVA, az APN szemleírója EGY MINIORSZAG GONDJAI ISIs ország, kis gondok - gondolhatí\ná a mai mozgalmas világ eseményeihez szokott ember, aki általában átsiklik az apró államok problémáiról szóló híreken, vagy nem is veszi őket komolyan. Tény, hogy az európai miniországok nem szerepelnek gyakran az újságok első olalán, legfeljebb egy-egy új bélyegkülönlegességgel hívják fel magukra a figyelmet. .. Mint például Liechtenstein, ez a csupán 157 négyzetkilométernyi területű, 26 ezer lakosú alpesi hercegség, amely a történelem viharait valahogy mindig átvészelte, s szuverenitását megőrizte. Az osztrák Liechtenstein-hercegek egykori birtoka teljes függetlenségét 1866- ban nyerte el. Az első és második világháborúban semleges. A század elején még Ausztriával, jelenleg - 1923 óta - Svájccal tart fenn vámuniót. Fizetési eszköze a svájci frank és svájci dip!orr,a- ták intézik Liechtenstein külügyeit is. Az idegenforgalmon kívül a bélyegforgalmazás a legjelentősebb bevételi forrás: 15 százalék a részesedése. Azonban ,,komoly" gazdasági ágazatai is ugyanúgy ismertek a világban: különösen gépipara fejlett, s vegy-, textil- és fafeldolgozó ipara is jelentős - s természetesen elsősorban exportra termel. II. Ferenc József herceg (1938 óta áll Liechtenstein élén) országának a legfőbb gondja jelenleg az, hogy a hazai lakosság számához viszonyítva gyorsan nő a külföldiek aránya (tavaly áprilisban 35,9 százalék volt). Talán akad olyan, akit mosolyra fakaszt, hogy az országnak 15 tagú parlamentje van, ám mindkét politikai párt (a tavaly februári választásokon egy mandátumos többséghez jutott Hazafias Unió és az „ellenzéki“ Haladó Polgárpárt) képviselőit igen aggasztja ez az arány. Ezelőtt öthat éve Vaduz- ban, a fővárosban azt tűzték ki célul, hogy a külföldi állampolgárságú lakosok száma nem haladhatja meg a ,,bennszülöttek“ számának egyharmadát. Nos, a növekedés mégis gyorsabb ütemű. Liechtensteini statisztikák szerint ennek egyrészt az az oka, hogy a külföldiek családjában jóval nagyobb a születések száma, másrészt pedig az, hogy a házasuló liechtensteini fiatalemberek túlnyomó része olyan arát választ, aki külföldi állampolgár (s a házassággal együtt megkapja a liechtensteini állampolgárságot is). Mellesleg ez a fő érve azoknak, akik ellenzik, hogy Liechtensteinben a nők is választójogot kapjanak. Azt hangsúlyozzák, hogy a nők egyenjogúsítása esetén túl sok külföldi dönthetne a liechtensteini ügyekről... A kormány mégis azon fáradozik, hogy eltörölje ezt a ,,szégyenfoltot“, s biztosítsa a másik nem választójogát is. Ezzel az uralkodó is egyetért, s a politikai pártok vezetőivel egyetemben javasolta a parlamentnek, hogy tegyen intézkedéseket ez irányban. Várhatóan már az idén bevezetik, hogy a külföldi feleségek csak várakozási idő leteltével kapják meg az állam- polgárságot. A statisztikákból azonban eiz is kitűnik, hogy a külföldiek fontos szerepet játszanak a liechtensteini gazdaság működésében. A válságjelenségek nem kerülik el ezt az egy lakosra jutó bruttó nemzeti termék tekintetében igen gazdag országot sem, s így mind gyakrabban kerül szóba a külföldi munkások számának csökkentése, hogy több munkahely jusson a hazai lakosságnak. Azonban nem egyszerű „vendégmunkásokról“ van szó, hanem gyakran a legképzettebb osztrák vagy svájci munkaerőkről. Tehát nem lehet őket csak úgy egyszerűen hazaküldeni. A parlamentnek más módot kell találnia a munkahelyek számának növelésére... Kis ország, kis gondok? Nem egészen, s bár Liechtenstein nem részese a világrengető eseményeknek, meg vannak a saját problémái és senki sem mondhatja, hogy az ország belső életében elhanyagolható dolgokról van szó. (pap-) 1983. I. 28.
