Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-24 / 25. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA Az enyhe tél kedvezően hatott a növényi kártevők áttelelésére, így ezek idei előfordulása erőteljesebb, mint más esztendőkben. Emellett a márciusi, áprilisi és májusi időjárás a növényi betegségek terjedésének is kedvezett. A növényzet fejlődése a jelenlegi időszakban 7-10 nappal gyorsabb, mint az előző években, s ennek megfelelően a kártevők és a betegségek előfordulása, illetve fejlődése is meggyorsult. A gabonafélékben különösen elterjedt a gabonalisztharmat, amely jelentős mértékben megtámadta az őszi gabonaféléket, később az árpában is elterjedt, s egészen a kalászokig fertőzi a növényeket. A repülőgépes vegyszeres védekezést most fejezik be a legészakibb járásokban. A Bayleton készítmény alkalmazása egyúttal a búzában és az árpában terjedő rozsdák ellen is védelmet nyújtott. A gabonafélék kártevői közül a legnagyobb mértékben a búzalégy ellen kellett védekezni, főleg a közép-szlovákiai kerületben, s részben a kelet-szlovákiai kerületben is. A martini járásban ötezer, a Povazská Bystrica-i járásban több mint ezer, a zilinai járásban 450, a Banská Bystrica-i járásban pedig körülbelül ezer hektáron kellett elvégezni a vegyszeres védekezést. A kártevő előfordulási helyeire idejében eljuttatták a szükséges mennyiségű Metation vegyszert, amit részben repülőgépek segítségével juttattak a növényzetre. A kártevő kisebb mértékű előfordulását jelentették a cadcai, a Liptovsky Mikulás-i, a Dolny Kubín-i járásból, s más járásokban is védekeztek ellene. A zabban jelentős mértékű volt a fritlégy előfordulása. A zab veszélyeztetett tábláit 5 nappal a kalászolás után Metationnal kezelték, hektáronként 2 litert adagolva. Szlovákia északi járásaiban helyenként még folyamatban van a tavaszi gabonafélék gyomirtó vegyszerekkel való kezelése. A déli járásokban a megelőző évekhez viszonyítva lényegesen jobban sikerült végrehajtani ezt az intézkedést, így az ellenállóbb gyomfélék is elpusztultak. A hüvelyeseknél figyelemmel kísérik a fekete répalevéltetű és a borsólevéltetű előfordulását. A Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Minőségvizsgáló Intézet növényvédelmi felügyeleti szolgálata a kritikus szám elérése után azonnal jelzi a védekezés szükségességét és időpontját. A védekezéshez a Bi 58 EC és a Metation készítményeket használják. csak a táblák szélén. A védekezést is a tényleges előfordulás szerint kell megszervezni a tábla egyes részein. A korai burgonyánál figyelembe kell venni a kezelési határidőkre vonatkozó előírásokat az egyes vegyszerek és a betakarítás időpontja szerint. A burgonyabogár előfordulását Szlovákia legészakibb körzeteiből is jelezték, ami a korábbi évekhez viszonyítva új jélenség. A burgonya szaporítási parcelláin a burgonyabogáron kívül a tetvek előfordulását is figyelik. A tetvek ellen hatékony rovarirtó szereket alkalmaznak, főleg Bi 58 EC készítményt és Matationt. A védekezés elsősorban arra irányul, hogy a tetvek ne hordozzák át a vírusbetegségeket a beteg tövekről az egészségesekre. Cukorrépában a déli járásokban többnyire már befejezték a fe- kete-répalevéltetü elleni permetezést. Egyes helyeken, az északabbra fekvő körzetekben még folytatják ezt a védekezést, közvetlenül az egyelés, illetve az első kapálás után. Erre a célra elegendő Bi 58 EC szerves foszforve- gyület állt a termelők rendelkezésére. A déli járásokban elég nagyarányú volt a földi bolhák előfordulása is a cukorrépában. Ezek ellen Metationnal lehet védekezni, hektáronként 2 litert adagolva. A kukorica növényzete általában jól fejlett és komplett. A déli körzetekben a kukoricában is megfigyelték a fritlegyet és a lerakott petéit. Erőteljesebb előfordulása esetén a vegyszeres védekezésre is felkészülnek. A Bratisla- va-vidéki járásban a vetési bagolypille helyi előfordulásait is jelezték. A Dunajská Luzná-i Efsz- ben ez a kártevő a legszárazabb táblában jelentős kárt okozott, s egy további 380 haktáros táblában is észlelték a kártételét. A vetési bagolypille hernyójának kezdeti fejlődési szakaszában még eredményesen lehet védekezni a Metation E 50 készítménnyel, később azonban, főleg erős előfordulás esetén csak a Dursban 10 G, vagy a Dyfonate 10 G szem- csézett rovarirtó szerekkel végzett talajfertötlenítés segíthet. Mivel a vetési bagolypille a délebbre fekvő országokból repül be hozzánk, ezért a kukorica növényzetében állandóan figyelni kell az esetleges előfordulását. A védekezést mindig idejében kell elvégezni, a hernyók fejlődésének kezdeti szakaszában, mielőtt még a talajba húzódnának. A drótférgek kártételét többnyire csak fertőzési gócpontokban jelezték. Ahol nagyobb arányú az előfordulása, ott a silókukorica pótló vetést egyidóben kell elvégezni a már említett Dursban 10 G és a Dyfonate 10 G rovarirtó szerekkel végzett talajfertötleni- téssel. A zöldségfélék kártevőkkel és betegségekkel szembeni védelmére különösen nagy gondot kell fordítani mind az öntözött, mind a nem öntözött területeken. A hagymában már több helyen előfordult a hagymaperonoszpóra. A védekezéshez a Dithane M 45, a Neroxon, esetleg a Kuprikol 50 készítményeket lehet ajánlani. A vegyszerek jobb tapadását a beszerezhető Citowett adalékanyag hozzákeverésével lehet biztosítani. Különösen fontos a hagymaperonoszpóra elleni védekezés a hagyma szaporító parcelláin. Eddig jelentős mennyiségű Actellit és Dimecron vegyszert kellett felhasználni a földi bolhák, továbbá Pirimort, Phosdrint és BI 58 EC készítményt a levéltetvek ellen. A zöldségfétéknél különösen nagy gondot kell fordítani a védekezési határidőkre vonatkozó előírások megtartására. A mákban sok helyen fordult elő a fekete répalevéltetű ami ellen a Pirimot és a Dimecron készítményeket használták. A gyümölcsösökben a növény- védelmi jelzöszolgálat útmutatásai szerint az almafalisztharmat, a va- rasodás, a molyok és a tetvek ellen folyik védekezés. A vegyszerek megfelelő kombinálásával egyszerre két-három kártevő ellen is lehet védekezni. Az almamoly elleni védekezés a déli járásokból már az északabbi járásokba került át Erre a célra a Metation E 50 alkalmazható. A szölóskertekben már elvégezték a molyok elleni permetezést, valamint a peronoszpóra elleni első, virágzás előtti permetezést is. A peronoszpóra nagyobb mértékű előfordulása várható a kelet-szlovákiai kerületben, főleg ott, ahol az utóbbi hónapokban sok csapadék hullott. Ott, ahol a jégeső kárt okozott a gyümölcsösökben, a szőlőben és a zöldségfélékben, a különböző gombabetegségek és a lisztharmat ellen is hatékonyabban kell védekezni. Ezekre a célokra az adott betegségnek megfelelően a Dithane, a Sulikol K, a Bayleton, vagy más vegyszereket lehet használni. Az INCHEBA '83 bratislavai nemzetközi vegyipari vásáron bemutatásra kerülnek az- újabb növényvédelmi vegyszerek is, a különböző gombaölő, rovar- és gyomirtó készítmények, amelyek fontos szerepet játszanak a mezőgazdasági termelés növelésében. A hazai gyártók közül főleg a G. Dimitrov Vegyipari Művek termékeivel ismerkedhetnek meg a vásár látogatói, de a többi szlovákiai és csehországi vegyipari vállalat is bemutatja növényvédelmi készítményeit. Az egyes KGST-orszá- gok a növényvédelmi vegyszerek ugyancsak gazdag választékával vesznek részt a vásáron. FRANTláEK RICHTER mérnök, kandidátus A növényvédelem időszerű feladatai A Pardubicei Vegyi-technológiai Főiskola iparral való együttműködésének eredményei rámutattak, hogy különösebb mértékű beruházás és devizafelhasználás nélkül is lényeges minőségi javulás érhető el, melyekhez anyagmegtakarítás is társul. A főiskola például együttműködik az Ústi nad Labem-i Vegyi és Kohászati Társulással, amely építőipari és elektrotechnikai célokat szolgáló epoxidgyantákat is gyárt. Mivel e termékek minősége nem érte el a külföldön gyártott hasonló termékek minőségét, a főiskola több tudományos dolgozója, sót néhány diákja is tökéletesítését tűzte ki célul. A diákok és a tanárok céltudatosan irányított munkájának hamarosan megszületett az eredménye. Az 1982-ben megvalósított minőségjavítás részleges eredményeket hozott, ami a gyártó üzemben 861 336 korona megtakarítást eredményezett. Sikerült tovább javítani a termék mechanikai tulajdonságait, hóellenállását és más tulajdonságait is. A gyártásba való bevezetése nem igényel újabb beruházást, s az összes javasolt megoldás alkalmazásával 2,2 millió korona értékű megtakarítást érhetnek el a régi módszerhez viszonyítva. A felvételen Pavel Vetesník mérnök, kandidátus (balról) Michal Kalensky negyedéves hallgatóval egy oldószer minőségét vizsgálja. (Jan Vrabec felvétele - ÓTK) Érdekességek, újdonságok FEKETE LYUK A TEJÚT KÖZPONTJÁBAN A gammasugár-detektorok 1977-ben észlelték először az elektronpozitron annihiláció sugárzásának első nyomait csillagvárosunk, a Tejút középpontjának irányából. Már akkoriban számos kutató arra gondolt, hogy a sugárzás a Tejút mélyén elhelyezkedő masszív fekete lyukból jön. Számos más különös elmélettel is próbálták magyarázni a megfigyeléseket, ezeket azonban most sorra megdönti az az új megfigyelés, hogy a sugárzás forrása nagyon tömör és a galaktikus középpontban helyezkedik el. Az amerikai Bell laboratóriumok munkatársai nemrégiben az 1977-ben alkalmazott műszerrel azonos berendezéssel megismételték a méréseket. Észleléseik a fekete lyuk modell mellett szólnak, ezt bizonyítják a legújabb infravörös mérések is: a galaktikus központban hárommillió naptömegé tömör objektum van. „DIGITÁLIS“ BESZÉLGETÉS Egy Edinbouregh-i feltaláló egyszerű segédeszközt szabadalmazott a süketnémák közötti „párbeszéd“ elősegítésére. Az ötlet lényege: kesztyű, amelyben az ábécé valamennyi betűje megtalálható az ujjakon és a tenyéren szétszórva. „Beszélgetéskor“ megfelelő sorrendben kell rámutatni a megfelelő betűkre. Az ötlet a világtalanok beszélgetését is megkönnyítheti, ha a betűjeleket Braille-írással alakítják ki a kesztyű felületén. A feltaláló szerint legcélszerűbb a betűket az írógépek billenytüzetén megszokott sorrendben elhelyezni. (d) JSZÚ A burgonyában jelenleg a burgonyabogár elleni védekezés a legfontosabb feladat. E kártevő idei előfordulása más évekhez viszonyítva sokkal intenzívebb, s egyes helyeken kalamitásszerü méreteket ölt. A vegyszeres védekezés akkor a leghatásosabb, amikor a kikelt lárvák 5-10 naposak, ekkor még nem tettek nagy kárt a növényzetben, s ez a védekezés egyúttal a második nemzedék ellen is hat. A burgonyabogár irtására felhasználható minden rendelkezésre álló készítmény, főleg a piretroidok, a Decisés a Ripcord, valamint a Soldep, továbbá a kisebb mértékben kapható rovarirtó szerek, az Élőerőn, a Phosdrin, az Evisekt a Hostation és a Sevin. A lárvák előfordulását figyelemmel kell kísérni a burgonya egész vetésterületén, nemMikroelektronika - új alapelveken A mai integrált áramkörök aktív elemei mikroszkopikus méretű tranzisztorok és diódák. Ezek a fél vezetés jelenségén alapulnak. Az IBM cég egyik kutatója, Sading Faris most egy egészen más elven, a szupravezetésen alapuló aktív elemet fejlesztett ki. A quite- ronnak elnevezett új eszköz három szupravezető rétegből áll (lásd ábránkat). Az egyik megvalósított változatban az S1 -gyei és az S2-vel jelölt réteg nióbiumból, míg az S3 jelű réteg ólom, indium és arany ötvözetéből van. Közöttük a szigetelő réteg nióbiumoxid, illetőleg szilícium-monoxid. Az S1 és az 52 réteg között létrehozott feszültséglökés az utóbbiban egy úgynevezett nem egyensúlyi termikus folyamatot indít meg. Ez a folyamat kibillenti az S2-t szupravezető állapotából, egyszersmind nagyon lecsökkenti az ellenállást az S2 és az 53 között. így tehát az S1 és az S2 közötti kis vezérlő fe- születségímpulzus nagy áram- impulzust indít meg az S2 és az S3 között. A quiteron tehát erősítőként vagy kapcsolóként viselkedik. A quiteron sokkal kisebb feszültségen működik, mint a trantisztor, emiatt sokkal kevesebb hót ad le. Ezért a feltaláló azt reméli, hogy belőle sokkal nagyobb elemsűrúségú integrált áramkörök készíthetők, mint a félvezetőkből. A quA quiteron fölépítése: a) érintkezés S1-hez; b) érintkezés S3-hoz; c) érintkezés S2-höz iteron körülbelül 0,1 ym-es nagyságban valósítható meg. Kapcsolási sebessége megközelíti a tranzisztorét. Nagy előnye, hogy a félvezetőknél sokkal kisebb a zajszintje. A quiteronnak nyilvánvaló hátránya, hogy csak olyan kis hőmérsékletre hűtve működik, amelyen elemei szupravezetők. A feltaláló szerint azonban előnyei megérik a hűtés többlet- költségét. O különösen hamar alkalmazhatónak véli a rádió- csillagászok erősítőiben, ahol amúgy is szükség van alacsony hőmérsékletre, egyszersmind az alacsony zajszintnek meghatározó fontossága van. (New Scientist) « * C jC v