Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-24 / 25. szám
llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII A különböző korok gondolkodói által vizsgált kérdés - milyen az ember mindig az ember és a társadalom viszonyához kötődik. Elsösdrban az emberek közötti kapcsolatok szemszögéből ítélik meg. Ennek a felfogásnak egyik fontos vonatkozása volt az ember ..teremtésének" értelmezése. Amennyiben az ember isteni teremtmény, akkor cselekvési normái alá vannak rendelve az isteni akaratnak. A természetfölötti hatalom mítosza az ..igazságos“ erkölcshöz kötődik, amely a földi engedelmességért örök boldogságot, mennyei paradicsomot igér. A vallás különféle messiások nevében azt a gondolatot támogatja, hogy az isteni akaratot a „fennhatóság“ képviseli. Az ember isteni teremtményként alárendeltje azoknak, akik isten akaratából uralkodnak fölötte e földön. A töke általi kizsákmányolást az alárendeltség szükségszerűségének és helytállásának tüntetik fel a céltudatos isteni próbatétekben. Az isteni lényeg mítosza elleni harcban később létrejött az „istent teremtő ember" feuerbachi fogalma. Feuerbach az ember értelmezésében érvényesíti a „humanizált vallás" bizonyos elemeit. Az isten szeretete helyébe az emberek közti szeretet lép, az olyan tényleges vallás legmagasabb rendű elveként, amelyben az ember valóban emberré válik. Az emberről szóló burzsoá elméletek áltudományos jellege * A vallási motiváltságú humanizmus gondolata azonban szöges ellentétben áll a feltörekvő imperializmus agresszivitásával, az emberi lény lefokozásával értéktöbbletet termelő kimeríthetetlen kútforrássá és objektummá, ami lehetővé teszi munkája eredményeinek elsajátítását. A szabad alkotó munka lehetőségétől ilyenformán megfosztott ember mindinkább a gépi mechanizmusok „tartozékává“ válik. Munkája eredményeinek csak elenyésző hányadát tarthatja meg, amelyet a tőkés tulajdon idegen hatalma szán neki. A kereszténydemokrata erkölcs ennek a gyakorlatnak a kerékkötőjévé kezdett válni. Ezért a morál olyan új típusát kellett megteremteni, amely igazolná az „erősek jogát.“ Nietzsche német filozófus készít fel az új embertípus, az „emberfeletti" Übermensch eljövetelére. Megveti a társadalmi forradalmat, azt hirdeti, hogy fizikai erővel, a hatalom érvényesítésével kell „harcolni az életért". A pacifizmus, a demokrácia és a humanizmus gyakran költői fogalmazású bírálatával „fűszerezte“ a hatalomra törő akarat gondolatát, amely szerinte a fejlődés előmozdítója és egyben minden érték alapja. Ennek végső közös nevezője az a jellemzés, hogy az ember az embernek farkasa. Más szóval, az erősebb győz. Az élet művészete tehát tulajdonképpen irracionális menekvés az „Über- menschek“ individuális világába. Az emberfelettiségnek ezt az eszméjét, amely Darwin elméletének eltorzított magyarázatára és a malthusi aggodalomra épült, hogy a föld túlnépesedik, csak egy lépés választotta el az embertelen magatartástól. A fasizmus a legborzalmasabb bűntetteket követte el annak a meggyőződésnek a jegyében, hogy létezik egy kiváltságos faj, amelynek uralma megválthatja és terjesztheti az „igazi kultúrát és civilizációt". A burzsoá ideológia a háború óta ismét arra törekszik, hogy megmagyarázza és megindokolja a társadalomban az ember helyét. Gyakrabban találkozunk a kapitalizmus „baloldali" bírálatával is, amely azonban nem más, mint egyes üzelmeinek kiutat nélkülöző kipellengérezése. Az embert úgy jellemzik, hogy manipulált, elmerül a tőkés viszonyok anonimitásában és mentsvára csak az lehet, ha magánéletébe, intimitásába menekül. Fromm feltárja a kapitalizmus által támogatott egyoldalú orientációt a kon- zumensi magatartásra, aminek következménye az ember fejlődésének torzulása. Előfordulnak olyan nihilista elképzelések is, amely szerint „az ember lényegében meghatározhatatlan lény", „mindmáig meg nem határozott állat". K. Jaspers Az atombomba és az ember jövője című, 1958- ban megjelent könyvében egyebek között a gondviselés magasabb rendű irányitó szándékát látja az emberiség atompusztulása veszélyében: .....csak a feszültség veszélyébe n - az általános pusztulás fenyegetésének nyomására születik meg az igazság.“ Az embernek ezek a konkrét meghatározásai, minden olyan látszat ellenére, hogy létének jellemző vonásaira tapintanak rá, áltudományosak, mivel nem tárják fel az ember valódi lényegét. Az ember a történelem tudatos alkotója Valóban milyen az ember, hogyan jönnek létre azok a jellemvonásai, amelyek a jó és a gonosz, az önzés és az önzetlenség, a hazugság és az igazmondás, az álnokság és a becsületesség ellentétjét alkotják? Ezek a kérdések csak azt követően válhattak megválaszolhatókká, miután létrejött a világ keletkezéséről és fejlődéséről, az ember keletkezéséről és fejlődéséről és a történelem alakulásáról szóló tudomány tanítás. Marx Károly már első műveiben megválaszolja azt a kérdést, hogy az ember miképp vált társadalmi lénnyé. Társadalmi feltételezettségéból következtet minőségére, meghatározására, arra, hogy milyen is. A kizsákmányoló társadalom feltételei között elemezve az emberek tevékenységének konkrét történelmi formáit, feltárja azt, hogy az emberek cselekvése a történelemben mindig konkrétan függ a termelési módtól. Ennek keretében és közvetítésével szavatolja az ember saját létét. Az emberek nem egyszerű, gépies produktumai környezetünknek, mivel az életfeltételeket ők maguk változtatják és azáltal változik maga az ember is. Ez a cselekvő, átalakító forradalmi gyakorlat az oka és a következménye az ember létrejöttének. Marx bebizonyította, hogy az ember társas lény. jellege nem valahonnan adott, se nem veleszületett valami, nem a természet ajándéka. Az ember sajátossága Marx megállapítása szerint az, hogy ő maga hozza létre létfenntartási eszközeit, és közvetve anyagi létét. Annak meghatározása tehát, hogy mi az ember és milyen, összefügg azzal, hogyan és mennyiben hat tudatosan a saját élete és így egyben a társadalom élete feltételeinek formálására, mennyiben tudatos alkotója a történelemnek. Jóllehet manapság, a magasfokúan fejlett munkamegosztás feltételei között, teljesen nyilvánvaló az ember társadalmi lényként való létezésének feltételezettsége és függése más emberektől, továbbra is előforduló nézet, hogy életünket teljesen a kényünkre-kedvünkre, saját elképzeléseink és terveink szerint formáljuk. Valójában azonban magánéletünkben is függünk a társadalomtól. Minden ember életének lehetőségeit a társadalom határozza meg. Ezek a lehetőségek mindig teljesen konkrét formában, konkrét határok között és konkrét területen jelentkeznek. Ez elsősorban attól függ, hogy milyen társaMilyen ma és milyen lesz? dalmi rendszerben születünk, milyen a helyünk a társadalmi termelésben és a termelési viszonyokban, milyen családban nevelkedünk. Egy tőkés országban a kapitalista gyerekének alapvetően mások a létfeltételei, mint a proletárgyereké. Az iparilag fejletlen, sok esetben kizsákmányolt és monokultúrás gazdaságú országok lakosságának létfeltételei sokkal korlátozottabbak. Ez nem oldható meg az ember elvont humanizálásával vagy eszmei átnevelé- sével, hanem csak a létfeltételek forradalmi megváltoztatásával, a társadalmi és főleg a termelési viszonyok forradalmi megváltoztatásával. A szocializmus egyenlő a humanizmussal A személyiség alakulása alapvetően csak a szocializmusban befolyásolható a humanizmussal teljes összhangban. Az osztály- és a szociális egyenlőség megteremtésének folyamata, s végeredményben az uralkodó osztály érdekeinek azonossága a társadalom valamennyi tagjának érdekeivel ezt nemcsak lehetővé teszi, hanem programszerűen meg is kívánja. A fejlődés jelenlegi szakaszában a kapitalizmus és a szocializmus történelmi küzdelmének egyik fő eszköze nemcsak a gazdaság fejlődéséért, hanem egyben az azért folytatott harc is, hogy felhasználják azokat a szociális mechanizmusokat, amelyek mozgósíthatják az ember képességeit, aktivizálhatják kezdeményezését és hasznosíthatják alkotó felkészültségét. A kapitalizmus ebben a csatában már előre vesztes fél. Az értéktöbblet és a lehető legnagyobb profit hajhászása leküzdhetetlen akadálya az egyén és valamennyi dolgozó alkotó képességei hasznosításának. A kapitalizmus csak az olyan szociális tulajdonságok kialakítására képes, amelyek megfelelnek osztályérdekeinek. A szocializmus napjainkban már alapvetően megváltoztatta az ember fejlődésének, érvényesülésének és szociális tulajdonságai átalakulásának minden fő társadalmi előfeltételét. Ez bonyolult, hosszú távú folyamat. Az ember ugyanis nem változtatható meg egyik napról a másikra. A szocializmusban is mindmáig előfordulnak olyan tulajdonságok, amilyen az önzés, a haszonlesés, a becstelenség, a mások becsületes munkáján való élósködés törekvése. Ezek a negativ tulajdonságok részben a múlt csö- kevényei az ember tudatában és magatartásában, részben pedig a társadalmi élet olyan konkrét feltételeivel magyarázhatóak, amelyek fennmaradásukat egyelőre lehetővé teszik. A különbség azonban az, hogy a szocializmusban a termelési viszonyok új minősége forradalmi módon felszámolta az ilyen jelenségek tartós érvényesülésének és elmélyülésének objektív alapját. Az osztályantagonista társadalmak történetének hosszú szakasza után a termelési mód megváltozott jellege, a társadalmi viszonyok megváltozott lényege és szerepe első ízben teremti meg az ember szociális tulajdonságainak teljesen új bázisát. Mindmáig teljesen nem tudatosítjuk ennek a valóban történelmi fordulatnak a jelentőségét. Ezzel szemben a kapitalizmus társadalmi rendként objektíve nem engedheti meg az együttműködés, a segítségnyújtás, a közösségi szellem és a kollektív felelősség viszonyainak érvényesülését. Csak a szocialista társadalomban lehetséges, hogy az ember uralja viszonyait, mindenki munkahelye gazdájává váljon stb. Ennek magyarázata, hogy az uralkodó munkásosztály érdeke teljesen azonos minden ember fejlődése érdekeivel. A társadalmi gyakorlatban ennek az érdeknek érvényesülését diktálja az az objektív szükségszerűség, hogy minőségileg megváltozzon az egész társadalmi fejlődés. Ez az új minőség csak úgy jöhet létre, hogy a dolgozók tömegei aktivizálódnak és pnnek a forradalmi tevékenységnek a szolgálatába állnak. Cselekvő módon megvalósul az előrelátó marxi megállapítás: A munkásosztály saját létfeltételeit változtatva, nemcsak önmagát változtatja meg, hanem általában a társadalmat is. Születőfélben a jövő embere Egyszóval csak a szocializmusban fejlődhet a személyiség, alakulhatnak ki az ember valóban humánus, új szociális tulajdonságai. Ezeket a tulajdonságokat csak a szocializmus igényli és produkálja, a cselekvésben érvényesíti és fejleszti, a tudatban pedig rögzíti. A társadalomnak ennek a történelmileg új típusában a szociális tulajdonságok ellentmondásosságát fokozatosan felváltják az egyértelműen fejlődő pozitív tulajdonságok. Ez a folyamat mosolyt csal azok arcára, akik az ember fejlődésének ezt a derülátó elképzelését nem hajlandók elhinni és ebben valamiféle utópiát látnak. Ennek a bizalmatlanságnak egyik kútforrása a saját tapasztalatunk is. Nevezetesen az, hogy ezt a lehetőséget gyakran a mindmáig létező és sok esetben még ,,burjánzó" negatív emberi tulajdonságok prizmáján keresztül vizsgáljuk. Viszont ha hajlandóak vagyunk a társadalmi fejlődés tudományos hipotéziseivel összhangban felvetni az ember fejlődésének bizonyos kérdéseit, mégpedig létfeltételei valóban óriási, forradalmi átalakulásával összefüggésben, akkor programunk reálisabbá és érthetőbbé válik. Az anyagi javak bőségének társadalmában, amelyben a munka szerinti elosztást felváltja a szükségletek szerinti elosztás és amelyben a munkamegosztás változásától függöviszonyban más minőségű lesz az ember beilleszkedése és helyzete a társadalmi viszonyokba, senkinek sem lesz oka arra, hogy bármiért, bárkire irigykedjen, eltűnik az önzés, a pöffeszkedés. A politikai hatalom megszűnte megváltoztatja a kormányzás jellegét. Az össznépi igazgatás az emberek természet feletti uralma lesz és nem az embernek ember feletti uralma. Csak a fejlett osztálynélküli társadalom teszi lehetővé az ember sokoldalú fejlődését és magától értetődővé válik eddigi képességeinek érvényesülése és még nem is sejtett képességeinek feltárása. Egyetlen tehetség sem marad parlagon, minden egyén sokoldalú fejlődése feltételévé válik az egész társadalom sokoldalú fejlődésének. Amennyiben sikerül biztosítani a világ békés fejlődését, a forradalmi haladás objektív törvényként megvalósul. A történelmi tettek vezéreszméjévé és eszközévé válik az ember megszabadítása mindattól, ami gátolja a történelem során kultiválódó és fejlődő személyisége érvényesülését. A jövő embere nem kell hogy tartson a háborúktól, alkotó módon hasznosítja majd a természet adományait, esztétikai érzékkel szeretni fogja mindazt, ami szép, ami művészi. A más emberek és a társadalom iránti viszonya új minőségi jegyeket ölt magára s a többi embernek - képletesen mondva — valóban társa, testvére lesz. Az ember ilyen történelmi átalakulása nem feltevés, hanem valós gyakorlattá válik. Már most kialakulnak az ember ilyen fejlődésének alapjai. Az együttműködés elvtársi kapcsolatai, a közösségi szellem megnyilvánulásai, az áldozatkészség és a munkában a hősiesség - ezek az új ember szociális tulajdonságainak nemcsak a csirái. Ezek egyben szavatoltan arról tanúskodnak, hogy reálisan születőfélben van az új ember, hatnak és érvényesülnek szociális tulajdonságai. Erőnk teljéből síkra kell szállnunk a világ forradalmi átalakításáért, az összes ember sokoldalú fejlődését gátló akadályok elhárításáért. Ez nemcsak a kommunisták, hanem egyben minden dolgozó feladata. S ebben a küzdelemben rejlik a válasz is arra a kérdésre, hogy milyen az ember ma és milyen lesz a jövőben. MIROSLAVA SOLCOVÁ IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIJIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII
