Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-17 / 24. szám
n. 17. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltllllllllllllllllllllllllllllllllltlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltllllllll^ N egyven évvel ezelőtt a kommunista pártok képviselői úgy döntöttek, hogy feloszlatják a Kommunista Interna- cionálét. 1943. június 10-én feloszlatták végrehajtó bizottságát, elnökségét, titkárságát és a nemzetközi ellenőrző bizottságot is. Az erre vonatkozó hír gyorsan terjedt. A világsajtó különböző módon kommentálta az eseményt. Megjelentek olyan állítások, hogy a nemzetközi helyzet kényszerítette erre a lépésre a kommunista pártokat. Voltak akik arra utaltak, hogy ezzel befellegzett „Moszkva uralmának“ az egyes országok kommunista pártjai fölött vagy pedig éppen fordítva, Moszkva részéről „taktikázásról“ van szó. Hogyan értékelhető ez az esemény, milyen szerepet töltött be a Kommunista Internacionálé? A Kommunista Internacionálé története éles ideológiai harc tárgya. A burzsoá és reformista történészek kétségbe próbálják vonni történelmi jelentőségét. Sajnos, egyes országokban a kommunista pártok tagjai között is akadnak, akik a legszívesebben elhallgatnák a Komintern érdemeit. Amennyiben megemlítik a Komin- ternet, túlnyomórészt hibáiról és téves határozatairól szólnak. A hibakeresés ürügyén támadják a kommunista mozgalom alapelveit, elsősorban az internacionalizmust és a marxista-leninista ideológiát. Az egyes országokban a forradalmi internacionalista csoportok és irányzatok egyesítésében a fő tényező a bolsevik párt volt. Ez teljesen törvényszerű: csakis ennek a pártnak volt világos programja a háború, a béke és a forradalom kérdésében. A bolsevik program lett a nemzetközi forradalmi proletariátus egyesülésének elméleti alapja. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a forradalmi mozgalom világméretű fejlődése megteremtette a feltételeket a Kommunista Internacionálé megalakulásához. Az 1847-ben létrejött Kommunisták Szövetségének, valamint a Marx és Engels által irányított I. Internacionálé történelmi folytatását jelentette s egyúttal magáévá tette a II. Internacionálé legjobb hagyományait. 1918-ban kommunista párt alakult Argentínában, Finnországban, Magyarországon és Lengyelországban. 1918. november 3-án megalapították Ausztria Kommunista Pártját, amelynek csehszlovák szekciója is volt. Nemcsak az Ausztriában élő csehek és szlovákok soraiból kikerülő forradalmi marxistákat egyesítette, hanem hatékonyan elősegítette a marxista baloldal fejlődését Csehszlovákiában. További országokban is kommunista és baloldali szocialista szervezetek alakultak. Megérett az idő a Kommunista Internacionálé megszervezéséhez. Ideológiailag és szervezésileg is jól elő kellett készíteni ezt a lépést, hogy elősegítse a forradalmi erők közös fellépését a reformisták és revizionisták bomlasztó tevékenysége ellen. 1919 márciusában harminc ország kommunista pártjainak és baloldali szocialista szervezeteinek képviselői találkoztak Moszkvában és úgy döntöttek, hogy megalapítják a III. Internacionálét. Kommunista Internacionálénak, Komin- ternnek nevezték el. Az alakuló kongresszust Vlagyimir lljics Lenin, a világproletariátus mindenki által elismert vezére irányította. Beszédében rámutatott a bur- zsoá-demokrácia osztálylényegére és bebizonyította, hogy szükségszerűen proletárdiktatúrával kell felváltani. A burzsoá demokráciára és a proletár diktatúrára vonatkozó lenini tézisek képezték a Kommunista Internacionálé legfontosabb határozatainak alapját. A Komintern megalapítása megerősítette a nemzetközi forradalmi mozgalmat. 1919 májusában Szófiában tartották meg a Bolgár Szociáldemokrata Munkáspárt kongresszusát, amely egyúttal a Bolgár Kommunista Párt alakuló kongresszusa volt. 1919-ben kommunista pártot alapítottak Jugoszláviában, Dániában, Mexikóban és az Egyesült Államokban. Európában, Ázsiában és Latin-Amerikápan a különböző szocialista munkásszervezetek tagjai egyre nagyobb rokonszenwel kísérték figyelemmel a Kommunista In- ternacionálé tevékenységét. AZ OPPORTUNIZMUS ELLEN A proletariátus többségének megnyeréséért folytatott küzdelemben a kommunisták nagy nehézségekbe ütköztek. A munkásság döntő része a jobboldali szociáldemokrata vezetők befolyása alatt állt. Sok gondot okoztak a szektás nézetek, amelyek főleg a kommunista pártok és csoportok fiatal tagjainak soraiban fordultak elő. Az ún. „baloldali“ kommunisták visszautasították a részvételt a burzsoá parlamentekbe, követelték az opportunisták által vezetett szakszervezetek bojkottját. Nem voltak hajlandók tárgyalni a szociáldemokratákkal a reakciós erők elleni közös fellépésről. A Komintern meghatározta az új utakat és módszereket arra vonatkozóan, hogyan nyerhető meg a munkásosztály és a többi dolgozó többsége a kommunista mozgalom támogatására. A fiatal kommunista pártok közben elsajátították a kommunista mozgalom módszereit, a rugalmas és céltudatos döntéshozatalt. 1920 nyarán tartották meg a Kommunista Internacionálé II. kongresszusát, 37 ország küldötteinek részvételével. Jelentős csoportot alkottak a gyarmati és függő országok - India, Kína, Korea, Törökország stb. képviselői. A tanácskozás fontos napirendi pontja volt a kommunista pártok megalapítása és megszilárdítása, valamint a dolgozók többségének megnyerése. Annak érdekében, hogy megakadályozzák az opportunisták bejutását a nemzetközi kommunista mozgalomba és leküzdjék a „balos“ kommunisták szektás korlátoltságát, a kongresszus jóváhagyta a Kommunista Internacionálé- ba való felvétel 21. feltételét. Megkövetelték a proletárdiktatúra elvének elismerését, az opportunistákkal való szakítást, a hadseregben, a falvakon és a szak- szervezetekben kifejtett rendszeres munkát, a demokratikus centralizmus elvének érvényesítését a kommunista pártok építésében. Az 1921-ben megtartott III. kongresz- szus részletesen foglalkozott a bolsevikok politikájával és taktikájával és felszólította a nemzetközi proletariátust, hogy támogassa a szovjet Oroszországban a munkás-paraszt hatalmat. A Kommunista Internacionálé és személyesen V. I. Lenin sokoldalú támogatásával 1921 -ben nálunk is megalapították a kommunista pártot. A Komintern és vezető szervei több ízben foglalkoztak a CSKP helyzetével, támogatták egészséges magvát. Segítségével győztek 1929-ben a Kle- ment Gottwald által vezetett egészséges erők. A Komintern segítette a CSKP-t 1929-1933-ban az egységfront kialakításáért folytatott harcban és a növekvő fasiszta veszéllyel szembeni ellenállás fokozásában. A nemzetközi kommunista mozgalom központja Moszkva lett. Itt székelt az Ifjúsági Kommunista Internacionálé, a Vörös Szakszervezeti Internacionálé, a Nők Nemzetközi Titkárságának, a Vörös Sport Internacionálé és más nemzetközi forradalmi szervezet vezetősége. A Szovjetunió sokoldalú segítséget nyújtott a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak. Ugyanakkor a nemzetközi kommunista mozgalom védte a munkások és parasztok első és akkoriban egyedüli államát. A Komintern IV. kongresszusának határozata teljesen jogosan hangsúlyozta, hogy a szovjetek országa a forradalmi tapasztalatok gazdag tárházát jelenti a világproletariátus számára és ezért a világproletariátusnak közös erővel kell védenie a Szovjetuniót, az imperialisták támadásaival és azon kísérleteivel szemben, hogy felújítsák a kapitalista rendszert. A LEGKÖVETKEZETESEBB ANTIFASISZTA HARCOSOK 1933 januárjában a tragikus németországi események figyelmeztetően hatottak a tőkés országok dolgozóira. A szociáldemokrata munkások követelték pártjaiktól, fogadják el a Kommunista Interna- cionálé javaslatát, amelyben már 1933 márciusában felhívták a világ dolgozóit, lépjenek fel együtt a fasizmus ellen, szervezzék meg a munkásosztály egységfrontját a kapitalista kizsákmányolás ellen. Hatvanöt kommunista párt küldötteinek részvételével 1935 nyarán tartották meg Moszkvában a Komintern VII. kongresszusát. A fasiszta veszélyről és a kommunisták feladatairól a munkás- osztály egységének kialakításában Dimitrov tartott beszámolót. A lipcsei per hőse beszédében leleplezte a fasizmus osztálylényegét és rámutatott az ellene folytatott eredményes harc feltételeire. Elsősorban az egységes proletárfront kialakításán kívül széles fasisztaellenes népfrontot kellett kialakítani, amelyhez a parasztság, a városi kispolgárság, az értelmiség és a burzsoázia fasisztaellenes körei is csatlakoznának. A kommunista pártok azt a feladatot kapták, hogy dolgozzanak ki programot, amely tartalmazná a dolgozók gazdasági és politikai követelményeit. A népfrontnak az volt a feladata, hogy egyesítse az összes demokratikus erőt. A Komintern VII. kongresszusa foglalkozott a népfront kormányának kialakításával az egyes országokban. Nem a proletár diktatúra kormányára gondoltak, hanem olyan fasisztaellenes kormányra, amely szembeszegült volna a reakcióval és tagjai között ott lettek volna a népfront programját támogató politikai pártok képviselői. A kommunisták részvételét a népfront kormányában az adott ország helyzete szerint kellett megoldani. A határozatok kitűzték a fasizmus, az imperializmus és az új világháború veszélye elleni harc konkrét feladatait, a kommunista pártok azon törekvésének céljait, hogy a legszélesebb tömegeket megnyerjék, a népfront politikájának támogatására. A következő időszakban - a spanyolországi polgárháború, Ausztria megszállása, a müncheni szerződés, Csehszlovákia szétdarabolása, a második világháború kirobbanása - a Kommunista Internacionálé a VII. kongresszus határozatai szerint járt el. 1939 novemberében a Komintern Végrehajtó Bizottsága Titkárságának ülésén többek között megvitatták a csehszlovák nép felszabadító harcának kérdéseit. Klement Gottwald jellemezte a küzdelmet és rámutatott a küzdelemben világosan megnyilvánuló két politikai irányvonalra: az első a Szovjetunióra orientálódott és kifejezte azt a reményét, hogy a felszabadulás Kelet felöl érkezik, s másik a londoni csehszlovák emigrációval fonódott össze, amelynek élén Eduard Beneé állt. Klement Gottwald rámutatott, hogy a két irányvonal között alapvető világnézeti eltérések vannak, de hangsúlyozta, hogy mindkét irányzat a fasiszta megszállás ellen küzd, kölcsönösen támogatják egymást, mivel közös céljuk a hitleri megszállók kiűzése. A Komintern vezetői teljes mértékben egyetértettek Gottwald helyzetelemzésével. Ez a tény cáfolja a hazai és külföldi jobboldali opportunista történészek azon állítását, hogy a Komintern tekintettel a német-szovjet meg nem támadási szerződésre nemcsak fékezte a csehszlovák nemzeti ellenállást, hanem be is tiltotta a kommunisták részvételét ebben. Azon a napon, amikor a fasiszták megtámadták a Szovjetuniót, a Komintern Végrehajtó Bizottságának Titkársága megtárgyalta a kommunista pártok feladatait az új helyzettel összefüggésben. Az a mód, ahogy reagálniuk kellett a Szovjetunió megtámadására attól függött, hogy az egyes országoknak milyen volt a viszonya a Szovjetunióhoz. Azokban az államokban, amelyek hadiállapotban álltak Németországgal, a kommunistáknak követelniük kellett a kormányoktól, hogy kössenek szövetséget a Szovjetunióval. A hitleristák által megszállott országokban az volt a kommunisták fő feladata, hogy fejlesszék a nemzeti ellenállást, alakítsanak széles nemzeti frontot, amely vezetésükkel egyesítené az összes antifasiszta erőt tekintet nélkül politikai hovatartozásukra. A fasiszta országokban és azokban az államokban, amelyeknek kormányai a hitleristákat szolgálták ki, a kommunisták a fasiszta rendszer megdöntésére vezették a dolgozókat. A REAKCIÓ SZÁMÍTÁSAI KUDARCOT VALLOTTAK A nemzetközi kommunista mozgalom a fasizmus elleni harcban számottevően megerősödött és megnőtt. A marxista-leninista pártok gazdag tapasztalatokat gyűjtöttek az osztályharcokból. Képzett vezetőik voltak, akik a dolgozókat önállóan vezették a harcban, figyelembe véve az egyes országok sajátosságait. A második világháború éveiben a forradalmi harc bonyolultsága nagy rugalmasságot követelt meg tőlük. Már nem volt célszerű, úgy mint addig, egy nemzetközi központból irányítani tevékenységüket. Ezért a Komintern Végrehajtó Bizottságának Elnöksége 1943. május 13-án úgy döntött, hogy a Kommunista Internacionálét feloszlatja. A nemzetközi reakciónak az a számítása, hogy a Komintern feloszlatásával megindul a nemzetközi kommunista mozgalom hanyatlása, nem vált be. A kommunista pártok hűek maradtak a marxizmus-leninizmushoz, és még határozottabban és rugalmasabban küzdöttek az antifasiszta, demokratikus és hazafias nemzeti erők egyesítéséért, a fasizmus legyőzéséért. A Kommunista Internacionálé teljesítette történelmi feladatát: felnevelte és megszilárdította a kommunista pártokat, felkészítette őket a bonyolult feladatok önálló megoldására. Megvédte a marxiz- mus-leninizmust az opportunisták helytelen értelmezéseitől, kidolgozta a munkásmozgalom új elméleti és taktikai feladatait az új feltételek között. A proletariátus és a dolgozók világméretű forradalmi harca, amelynek súlypontja csaknem egy egész negyedévszázadon keresztül a Kommunista Inter- nacionálé volt, tovább folytatódott. A fasizmus fölött aratott győzelme után új történelmi szakaszba lépett, amelyet az új népi demoKratikus államok keletkezése jellemzett. A szocialista világrendszer a Kommunista Internacionálé gazdag tapasztalataiból merítve eredményesen fejlődik. A forradalmi mozgalom tovább erősíti sorait s világviszonylatban harcol a haladásért. A marxizmus-leninizmus iránti hűség, a békepolitika következetes megvalósítása és a legnagyobb szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió iránti bizalom jelenti azt a legnagyobb örökséget, amelyet a dicső lenini Kommunista Internacionálé hagyott ránk. ÓESTMÍR ÁMORT A KOMMUNISTA / / INTERNACIONALE TÖRTÉNELMI // w JELENTŐSEGE iiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii \