Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-10 / 23. szám
JÖVŐRE ORSZÁGOS PEDAGÓGUSKONFERENCIA VI. 10. (A cikk első részét lapunk múlt heti számában közöltük.) A gimnáziumok kettős szerepe Hajdanán a gimnáziumok elsősorban gazdag elméleti ismereteket nyújtottak, szinte figyelmen kívül hagyva az iskola és az étet szoros kapcsolatának elvét. A diákokat nem vértezték fel olyan ismeretekkel és képességekkel, hogyha nem tanulnak tovább, érettségi után munkát vállalhassanak. Napjainkban a gimnáziumokban a tanítás politechnikai jellege kerül előtérbe. Az elméleti ismeretek összekapcsolása a gyakorlatban való alkalmazásukkal, a tudományról, a népgazdaságról szerzett ismeretek, a termelés szempontjából fontos jártasságok, a munkához való alkotó viszony kialakítása, a munka ésszerű szervezésére irányuló készségek formálása hozzájárul a diákok sokoldalú képességeinek fejlesztéséhez. A gimnáziumi képzés politechnikai jellegének megszilárdítása önmagában azonban nem elég. Mivel ezen iskolatípus feladata, hogy a növendékeket felkészítse egyrészt az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra, másrészt arra, hogy közvetlenül érvényesüljenek a gyakorlatban, ezért a tantervet egy új tantárggyal, az ún. szakmai felkészítéssel bővítették. Ez nem azt jelenti, hogy ez az iskolatípus talán átveszi a szakközépiskolák vagy szakmunkásképző intézetek funkcióját. A módosítás célja, hogy a diákok jobban felkészülhessenek a továbbtanulásra, egyenrangúak tegyenek a többi középiskola végzőseivel, s a szaktantárgyakból tett sikeres érettségi vizsga révén bizonyos szakképzettséget szerezve munkát vállalhassanak. A kísértet eredményei az elképzelések helyességét igazolják, a megvalósítás során azonban fogyatékosságok is felszínre kerültek. Főleg azokon a helyeken jár nehézségekkel a szakmai képzés bevezetése, ahol a gyakorlatban nem teremtettek kedvező feltételeket a növendékek elhelyezkedéséhez, vagy egyáltalán nincs szükség ilyen végzősökre. Fontos ezért, hogy a szakirányú gimnáziumok hálózata megfeleljen az egyes szakágazatok követelményeinek s a képzés elsősorban népgazdaságunk szakemberhiányának csökkentését célozza. A szakközépiskolák helyzete A szakközépiskolákban megvalósított korszerűsítés a tudomány és a kutatás legújabb ismeretein, a gyakorlatban alkalmazott ismereteken s a távlati követelményeken alapszik. Jobb lett a szakközépiskolákban a fiatalok elméleti felkészítése, kedvezőbb arányokat alakítottak ki a közismereti és a szaktantárgyak között, javították a gyakorlati tevékenységet. Ez megköveteli az iskolák műszaki felszerelésének korszerűsítését és a pedagógusok szakképzettségének növelését. A tudományos-műszaki fejlődés eredményeként egyre jobbak a szakközépiskolák növendékeinek érvényesülési lehetőségei. A végzősök megállják helyüket a gyakorlatban, különösen a termelés előkészítésében és irányításában. Tevékenységük gyakran összemosódik a mérnökök vagy a szakmunkások igényesebb feladataival. A módosítások során különféle problémákra is fény derült; ilyen például, hogy helyenként nem használják ki kellőképpen a tantárgyközi kapcsolatokat. Nagyobb súlyt kell helyezni azoknak a tulajdonságoknak a kialakítására is, hogy a végzősök képesek tegyenek önállóan irányítani vagy megszervezni a munkát. Tekintettel szakközépiskoláink színvonalára, sajátos helyzetükre és feladataikra, szükséges, mégpedig a közeljövőben, olyan intézkedéseket hozni, melyek biztosítják, hogy a végzősök képességeiket kellőképpen kihasználják a termelésben. Szükséges, hogy elgondolkozzunk a pedagógusok továbbképzésén. Munkájukból ki kell küszöbölni a formalitást, s újból felül kell vizsgálni, mire van szüksége korunk pedagógusának, hogy megfeleljen társadalmi szerepének. Elsősorban szakmai és politikai felkészültségüket kell szüntelenül emelni. Ne elégedjünk meg a középszerűvel A felsőfokú képzésnek rendkívül fontos a jelentősége. Az egyetemek és főiskolák azáltal, hogy felsőfokú végzettségű egyéneket és tudományos dolgozókat képeznek, továbbá részt vesznek a termelés konkrét feladatainak megoldásában s tudományos kutatómunkájukat társadalmunk kulcsfontosságú feladatainak megoldására fordítják, valóban pótolhatatlanok. Tevékenységük jelenleg rendkívül igényes és felelősségteljes, hiszen az oktatáspolitikai határozatok értelmében ez idő tájt minőségi változásokon mennek át. S jóllehet a kitűzött célok világosak, s úgy tűnik fel, hogy megvalósításuk módszerei is azok, ennek ellenére bizonyos jelenségek nefn hagyhatók szó nélkül, s a párt- és állami vezetésben ezeknek nagy figyelmet kell szentelni. Fennáll a veszélye annak, hogy az adott feladatokat formálisan értelmezik, a kar- és tanszékvezetők a tartalmi korszerűsítés megvalósítása során nem elég lényegre törők, nem tesznek konkrét lépéseket a tananyag ésszerű kiválasztására, megfelelőbb átadására, s arra, hogy a hallgatókat teljes mértékben ellássák tankönyvekkel és irodalommal, szüntelenül aktivizálják őket és megkülönböztetett figyelmet szenteljenek eszmei-politikai nevelésüknek. Már régen elmúltak azok az idők, amikor a felsőfokú képzés évtizedekig változatlan volt. Nem szabad, hogy az egyetemek és főiskolák megelégedjenek a középszerűvel, s meghonosodjon bennük az igénytelenség és önelégültség. Hiszen minden kar élő szervezet, s ha azt akarjuk, hogy egészségesen működjön, újabb ismeretekkel kell életképessé tennünk. Ezt az életképességet pedig csakis az élet, á gyakorlat táplálhatja, az, ha az oktatók nem szakadnak el attól a mozgástól, ami az egyes szakágazatokban történik, és nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Egészséges nyugtalanságra van szükség, olyanra, mely révén ki-ki a saját szakterületét gyorsabban előbbre viheti. Ezért a felsőoktatási intézményeknek a mostaninál sokkal jobban be kell kapcsolódniuk a társadalmi feladatok megoldásába. Kapcsolatban kell tenniük a termeléssel, a vállalatokkal, a vezetéssel; saját ötleteikkel, véleményükkel segíteniük kell az igényes feladatok megoldását. Fontos, hogy szüntelenül bővítsék hallgatóik szakmai ismereteit, s alkotó módon való érvényesítésükre ösztökéljék őket. Ezek a kérdések napjainkban különösen égetők, hiszen szükséges, hogy minden technikus, technológus és tervező a saját munkájában képes legyen alkalmazni az újat, a korszerűt. A fejtett szocialista társadalom szükségleteivel összhangban a felsőoktatási intézményektől többet várunk, mint eddig. Fontosnak tartjuk, hogy javuljon az előadások színvonala, hogy a tudományos kutatómunka kapcsolódjon a mai és holnapi szükségletekhez és tevékenységükkel segítsék az új világra jöttét. Elengedhetetlen, hogy a nevelés a felsőoktatási intézményekben is szocialista tegyen, támogassa a haladót, s a végzős hallgatók az iskolát elhagyva tisztában tegyenek azzal, mit vár tőlük a szocialista társadalom. Szükséges ezért, hogy valamennyi oktató a hallgatók személyiségének még jobb formálására törekedjen. Állandó feladatnak tartjuk becsületességre és felelősségtudatra nevelésüket. Tanulmányaik során fel kell készülniük arra, hogy az életben harcolniuk kell a közömbösség, a kényelem, a tapintatlanság, a fogyatékosságok elten. Naponta síkra kell szállniuk a kommunista párt politikájának valóra váltásáért, szilárd jellemmel és töretlen akarattal küzdeniük kell az önelégültség, az átlagosság elten, mely napjainkban" még oly gyakran kísért. Színvonalasabb képzést a felső fokon Megköveteljük, hogy valamennyi oktatási intézményünkbén olyan egyének működjenek, akik kiváló szakemberek, ismerik a vállalatok, az üzemek, az emberek életét, akik erkölcsös, becsületes és jellemes, a munkásosztály, a szocializmus, a kommunista párt ügyének odaadó egyének, példát mutatnak^ s nem ismerik a képmutatást, sem a társadalmi, sem a magánéletben. A felsőoktatási intézmények munkájára is vonatkozik mindaz, amit oly gyakran hangoztat Gus- táv Husák, hogy ügyelni kell a munka minőségére, a rendre, a fegyelemre, a feladatok következetes teljesítésére. Ez annál is fontosabb, mert a fiatalok nagyon fogékonyak. Legtöbbjük számára idegen a hanyagság vagy a felületesség. Meg tudják különböztetni, ki ad elő jól, ki törekszik arra, hogy a lehető legtöbbre megtanítsa őket. Kritikusan szemlélik a világot, s főleg azokat, akik átadják nekik ismereteiket. Tudnak örülni a sikereknek, bosszantják őket a fogyatékosságok, az életet a maga valóságában, előnyeivel és hátrányaival együtt akarják megismerni. Többségük arra vágyik, hogy a lehető legtöbbet tudjon, megismerje a természet titkait, a társadalmi munka egyes területeit. Érvényesülni akarnak az életben és becsületes munkával akarják kivívni a helyüket. Ezt csakis helyeselhetjük és e törekvésükben támogatnunk kell őket. Fontos, hogy megismerjék a szocializmus előnyeit, de azokat a jelenségeket is, melyektől társadalmunk sem mentes. Meg kell ismerniük e nem kívánatos jelenségek okait, látniuk kell, hogy ezek nem a szocializmus vagy a kommunizmus lényegéből, hanem ennek vagy annak az elméletnek a torzulásából, vagy az emberek személyi tulajdonságaiból erednek. S látniuk kell azt is, hogy éppen a kommunista párt az, mely az ilyen jelenségek elten harcol és harcra szólítja fel társadalmunk valamennyi becsületes tagját. S ezt a folyamatot a fiatalok sem nézhetik tétlenül. Felsőoktatási intézményeink hálózata szerteágazó. Az egyetemek és főiskolák színvonala jó, noha ezt-azt joggal bírálunk. A végzősök többsége jól felkészült az életre. Tudatosítanunk kell azonban, hogy csakis a gyakorlat teszi őket igazi szakemberekké. Sokan viszont félnek a gyakorlattól, a feladatoktól. A vállalati, a szövetkezeti munka nem volt és nem lesz könnyű, az emberek vezetése, tekintettel a szüntelenül növekvő követelményekre, egyre igényesebb és bonyolultabb tesz. Fontos, hogy a fiatalok büszkék tegyenek hivatásukra és az iskola befejezése után olyan munkahelyre menjenek, olyan tisztséget töltsenek be, amelyre a szocialista társadalomnak a legnagyobb szüksége van. Hiszen nem csupán Prágában vagy más nagyvárosokban kell korszerűsíteni a termelést, gyárat, üzemet építeni, nevelni. A fiatalokat erre is fel kell készítenünk. Tudomány és kutatás A felsőoktatási intézmények a tudománynak, a kutatásnak és a tudományos dolgozók nevelésének központjai. Ha ennek a feladatnak következetesen eleget akarnak tenni,szükséges, hogy ne csak az oktatók és a tudományos dolgozók, hanem a diákok is bekapcsolódjanak a tudományos kutatómunkába, részt vegyenek az időszerű feladatok megoldásában, az eddiginél határozottabban szánjanak síkra a párt tudománypolitikájáért, s ne féljenek a vitától sem ott és azokkal, akik még nem sajátították el az új eljárásokat, akik nem képesek megérteni a kor követelményeit, vagy nem elég bátrak, hogy képzett, a gyakorlatban bevált szakembereket alkalmazzanak. A tudomány és a kutatás a jövőben a mostaninál még nagyobb befolyással lesz az egyes szakok tartalmára. Sót már ma feltéteteket kell teremteni teljesen új szakok létrejöttéhez. Megtörténhet, hogy a gyakorlatban ez nem talál megértésre, s az is előfordulhat, hogy az új szakot végző fiatal nem fog tudni azonnal érvényesülni. Ettől azonban nem kell megijedni. Szembe kell néznünk azokkal a helytelen nézetekkel is, miszerint a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben túlképzés jött létre. A legnehezebb megváltoztatni az emberek gondolkozásmódját. Az ifjú nemzedéket helyesen nevelni csak akkor, csakis akkor tehet, ha mindennapi munkánk középpontjában az eszmei-politikai, a hazafias, az interná- cionalista nevelés kérdései állnak. Rendkívül fontos, hogy a fiatalok helyzetét józanul és tárgyilagosan ítéljük meg, ne általánosítsunk, de a legcsekélyebb gondokat se hagyjuk figyelmen kívül. Tudjuk, hogy a fiatalok között akadnak olyanok is, akik helytelenül viszonyulnak a munkához, hajlamosak az élösködésre. Vannak olyanok is, akik idealizálják a Nyugatot, az ottani életet, nem látják vagy nem akarják látni az imperializmus igazi arculatát. Nem egyedülálló jelenség az sem, amikor nem tisztelik az idősebbeket, a családban közönyösek és felelőtlenek. A gazdasági és a szociális célok megvalósítását kísérő nehézségek vagy egyesek becstelensége a munkahelyen, feladataik elhanyagolása a fiatalok egy részére károsan hat; megkérdőjelezik a szocializmus előnyeit, értékeit, kilátás- taíanságba esnek. Ez is a valósághoz tartozik, s nem szabad hogy meglepődjünk rajta. A szocializmus sem szabadult még meg a negatív jelenségektől. Ez azonban ne szegje kedvünket. Hisz ezeknek a kérdéseknek a megoldása is az oktató-nevelő munka, forradalmi korunk része. Egységes nevelést A XVI. pártkongresszus határozatainak valóra váltása továbbra is nagy követelményeket támaszt a kommunistákkal szemben. Szükséges ezért, hogy a párt vezetésével még céltudatosabb legyen a fiatalok nevelése. Az egységes nevelési ráhatás és az egyéni bánásmód feltételezi, hogy megfelelő teret adjunk a fiataloknak, hogy bekapcsolódhassanak a társadalmi feladatok teljesítésébe, hogy segítsenek dönteni a közéleti kérdésekben, az üzem tervezési feladataiban. Meg kell őket tanítani, hogy osztályszempontból értékeljék a társadalmi jelenségeket, megértsék a mai világhelyzetet, s ebből helyes következtetéseket vonjanak le. Jelenleg a gyakorlatban kipróbáljuk mindazt, amit a következő években az oktatásügyben bevezetünk. A kísértetek bizonyos buktatókat és veszélyeket rejtenek magukban, hiszen nem biztos, hogy elképzeléseink megfelelnek a tanulók képességeinek vagy a szükségleteknek. Ez türelmetlenséget okoz a tanulók között. Helyes, hogy a két minisztérium a termelési ágazatokkal és a felelős szervekkel rendszeresen elemzik az elért eredményeket, módosításokat eszközölnek a tantervekben, azzal a céllal, hogy a legjobb eredményeket érjük el, s szakmailag és politikailag jól képzett fiatalok kerüljenek ki az iskolákból. Mindaz, amit az oktatáspolitikai határozatok valóra váltásával az elmúlt hét évben elértünk, a párt- és állami szervek, az oktatási minisztériumok, legfőképpen pedig a pedagógusok és a szakoktatók érdeme. Fontos, hogy ebbe a tevékenységbe bevonjuk a szülőket, az üzemek dolgozóit, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek tisztségviselőit is. AZ OKTATÁSPOLITIKAI HATÁROZATOK MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT írta: Josef Havlín, a CSKP KB titkára
