Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-03 / 22. szám
Egy napon, valamikor négy évvel ezelőtt a kubai Fidel Solórzano Benitez és Ignacio Pérez Abeal azzal ejtette ámulatba a családját, hogy bejelentette: több társával együtt átrepül az Atlanti-óceánon, s néhány esztendeig Közép- Európában fog dolgozni. A szülők, mint ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, nem tudták elhinni, hogy fiuk egy távoli országban keresi majd meg a kenyerét. Csakhogy Fidel és Ignacio nem adták fel a tervüket, és néhány hónappal később már ott lapult a zsebükben a repülőjegy, amely Havannából Prágába szólt. A két fiú három és fél éve a bratislavai Nemzetközi Nőnap Üzemben dolgozik, s mindkettőjüket a legjobb munkások között tartják számon. FIDEL Huszonhárom éves, kreolbőrű közlékeny ember. Nincs az a kérdés, amelyre ne tudna válaszolni, olyan szépen beszél szlovákul.- Igen, még húszéves sem voltam, amikor a fejembe vettem, hogy itt, Csehszlovákiában szerzem meg a szakképesítést. Tudja, a katonaüdítő ital meg savanyú. Ha a munkásszálláson iszom, meg is cukrozom. Az otthoniak igazából azon csodálkoznak, hogy errefelé télen hó hull. Kezdetben minden levélben arra kértek, hogy hóban fényképez- kedjek. A cérnagyárban jól érzem magam, örülök, hogy sokféle gépen dolgozhatunk, így legalább több tapasztalatra teszünk szert. Otthon ság után gépészként dolgozhattam volna Santiagoban, de idejében rájöttem, hogy nekem is jól jön, ha továbbképzem magam. Emlékszem, amikor elővettem a térképet, és megmutattam a családnak, hogy hova készülök, elképedtek. Nem tudták elhinni, hogy komolyan gondolom, amit mondok. Hát jó, feleltem, majd meglátjátok, hogy egyszer elutazom. És a tervem szerencsére valóra vált. Százötvenen indultunk útnak azon az őszi napon; anyámék szomorúak voltak, de boldogok is, mert tudták, hogy az ország megbízható, jó képességű munkásokat indított útnak. No és az sem volt mellékes, hogy nagyobb anyagi forráshoz juttatom anyámékat. Apám ugyanis nyugdíjas, nyolc testvérem pedig már önállósult. Én vagyok a legfiatalabb a családban. A lányok mind Santiagoban élnek; az egyik pincérnő, a másik egyetemi tanár, a harmadik betanított munkás, ketten pedig háztartásbeliek. Fiútestvéreim közül az egyik Angolában dolgozik, a másik adminisztrátor,. a harmadik pedig egy folklóregyüttesben játszik. Ma, ha eszembe jutnak az első itt töltött hetek, az első két hónap, amikor a nyelvet tanultuk, összeszorul a szívem. Nehezen szoktam meg, hogy egy óceán választ el a családomtól. És ráadásul kemény fagyok, igazi téli napok köszöntek ránk. Azt sem tudtuk, hogyan tekerjük a nyakunk köré a sálat. A legszívesebben az egész fejünket bekötöttük volna. Aztán ugye, itt az étel is egészen más. Jóval fűszeresebb, mint nálunk. Az Fidel: „Százötvenen indultunk útnak...“ „ÁLMAIMBAN OTTHON ÉBREDEK“ Kubaiak a bratislavai Nemzetközi Nőnap Üzemben Ignacio: „Bárkire számíthatok a brigádban“ (Emil Babin felvételei) égy korszerű textilüzemben dolgozunk majd, ahol szükség lesz a tudásunkra. De addig még kétszer (ész karnevál Santiagoban. Meg is irtam már anyámnak, hogy egy évvel tovább maradok. Majd csak jövőre utazom haza. IGNACIO Zömök, kerek arcú, halk szavú. Huszonhat éves.-Az én családom kisebb, mint Fidelé. Két lánytestvérem közül Silvia már férjhez ment, Sira még tanul; a fiúk, Epifanio és Joel dolgoznak. Az egyik gépész, a másik segédmunkás. Santa Clara, ahol élünk, kis város, talán nyolcezer lakosa van és 90 kilométerre fekszik a Karib-ten- gertól. Amikor elutaztam, nem tudtam, mikor látom újra; csak itt derült ki, hogy másfél év után hazautazhatunk egy hónapra. Szép szabadság volt, mondhatom. Minden újnak, különösnek tűnt föl, pedig ha jól meggondolom, nem is változott olyan sokat a város képe. Aztán ahogy múltak a napok, a hetek, amikor már minden rokont és ismerőst meglátogattam, egyszercsak azon kaptam magam, hogy a szívem visszahúz ide. Igen, megszoktam a cérnagyárat és hiányoztak a munkatársaim. Most, hogy a negyedik évet töltöm már itt, egészen különös érzés lett úrrá rajtam. Mintha két életet élnék: itt fekszem le és álmaimban otthon ébredek. Meg is írtam a minap a szüleimnek, hogy bár a Föld másik féltekéjén élnek, úgy érzem, itt vannak a közelemben. Es azt is túlzás nélkül mondhatom, hogy a gyárban is egy nagy család tagjának érzem magam. Ha gondom van, bárkire számíthatok a brigádban. Akárhova is fordulok, mindenütt segítő kezeket találok. A pamutfestőműhelyben, ahol Fidel- lel dolgozunk, munkabíró, kitartó emberekkel találkoztam. Akárkit megkérdezhet a kubaiak közül, senki sem fog panaszkodni. Mind a százötvenen otthon érezzük magunkat a gyárban. Sz. G. L. M indössze két évvel ezelőtt jött az eléggé szétzilált gazdaságba. Eleinte azt hitte, könnyű dolga lesz, hiszen a Milex galántai üzeméből naponta hazautazott a faluba. Az emberektől megtudott egyet-mást, ezért úgy gondolta, alaposan ismeri a helyzetet, gyorsan maga köré tömöríti az embereket és döntő fordulatot ér el a gazdálkodásban. Nem teljesen így történt, de amint Dr. Perecz Gyula, a vágfarkasdi (Vlcany) Haladás Efsz elnöke találkozásunkkor mondotta, előreléptek. Bevallja, mégsem ismerte úgy a helyi viszonyokat, a gazdasági nehézségeket, mint ahogy vélte. Tudta, hogy a szövetkezet éveken át gyengén gazdálkodott és eladósodott. Arról azonban, hogy az elcsatolt 1277 hektárra jutó adósságot az 5177 hektáros gazdaság nyakában hagyták, nem értesült. A befejezetlen építkezések is hátráltatták a fejlesztési és termelési programok gyorsabb ütemben való megvalósítását. Visszatekintve az elmúlt időszakra elmondja, hogy az eredményeken keresztül ismerte meg az embereket. Megbizonyosodott róla, hogy képesek megvalósítani az igényes feladatokat, megtudta, kik tesznek többet a kötelezőnél. Fiatal mérnökgárdával találkozott; tagjainak elméleti tudását fokozatosan kiegészítették a gyakorlati tapasztalatok. Megemlíti a növénytermesztési ágazat vezetőjét, a gépesítőt, az üzemgazdászt. Ezekről és a hozzájuk hasonlókról úgy vélekedik, hogy akarnak ezek az emberek, csak lehetőséget kell teremteni számukra. Bogi György agrármérnököt például lelkes, hozzáértő szakembernek ismerte meg, aki még több támogatást érdemelne a vezetőség és a középkáderek részéről is. Irányítása alatt már megszülettek az első sikerek. Három növény - a szemes kukorica, cukorrépa és a korai burgonya - csúcshozamot adott. A múlt évben a szemes kukorica hektárhozama 1300 hektáron 6,5 tonna, a cukorrépáé 460 hektáron 42 tonna, a korai burgonyáé 57 hektáron 12,6 tonna volt. Árpából 5 tonnát takarítottak be hektáronként. A szövetkezetben eddig még sohasem termeltek ennyi tömegtakarmányt. Ezen a szakaszon tehát adottak a lehetőségek a termelés növelésére. Michal Félix mérnök, üzemgazdász ugyancsak jól betölti tisztségét, ügyel a pontos nyilvántartásra és árgus szemekkel figyeli egyes szakaszokon a gazdálkodás alakulását. Figyelmezteti a vezetőséget, ha növekedik a termelési költség, vagy lefelé hajlik a termés görbéje. Vigyáz a szövetkezet vagyonára és úgy irányítja a pénzügyi gazdálkodást, hogy jusson az alapokra és a tagok díjazására is. A vezetőségi és taggyűléseken rendszeresen beszámol a pénzügyi Előreléptek MUNKA KÖZBEN ISMERI MEG AZ EMBEREKET helyzetről. A zárszámadó közgyűlésen a tagság legnagyobb megelégedésére elmondotta, hogy a tiszta nyereség 5 millió 807 ezer korona volt, az egy hektárra jutó bruttó termelés értéke 21 244 koronára emelkedett, ami 4242 koronával volt több, mint 1980-ban. Ebben az időszakban az árutermelés egy hektárra számítva 15 604 koronáról a múlt évben már 19 689 koronára emelkedett. Amint az elnök mondja, az üzemgazdász és a vezetőség többi tagja is elégedetlen ezzel az eredménnyel, de a járási mezőgazdasági igazgatóság elemzésének egyik fejezete szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy a gazdaság kilépjen a gyengén gazdálkodó szövetkezetek soraiból. Ami azt jelenti, hogy az utóbbi években az elnök irányításával a vezetőség eredményesebben dolgozott, jobban tudta mozgósítani a tagságot a feladatok teljesítésére. Az elnök úgy jellemzi a fejlődést, hogy megszilárdult a technológiai és munkafegyelem. Szinte mindannyian bíznak benne, hogy visszaszerzik régi hírnevüket, és az élenjáró efsz-ek soraiba küzdik fel magukat. Persze, addig még elég hosszú az út, a kezdet viszont biztató. Az elnök és a vezetőség többi tagja is rendet, fegyelmet követel. Az egyes munkaszakaszokon hatékony ellenőrzéseket végeznek, így igyekeznek elejét venni az esetleges lazításnak, vagy spekulációknak. A vezetőség munkája nem könnyű, mert nemcsak az emberekkel való munkáját kell megjavítania, meg kell küzdenie az időjárási és talajviszonyokkal is. Nagy károk származnak abból, hogy a talajvíz sokáig marad a földparcellákon. Ezeken a foltokon most is sárga, gyengén fejlett az árpa. Ideje lenne korszerűsíteni a csatornázási rendszert. Hihetetlenül hangzik, hogy amíg egyrészt nehezen tudják elvezetni a fölösleges vizet, másrészt, amikor szükség van rá, csak 600 hektárt öntözhetnek. Határuk előtt szakadt meg a vág- sellyei-gútai öntözőrendszer. Ezzel is foglalkozhatnának a felsőbb gazdasági szervek. Mert nem elég az emberek erőfeszítése, ha a termelési körülmények objektív okok miatt sokkal nehezebbek, mint a környező szövetkezetekben. Nekik sokkal nagyobb ráfordítással kell termelniük, mint másoknak. A talajvíz okozta károkat pedig még a biztosító sem pótolhatja teljesen, mert ha kisebb a hektárhozam, akkor kevesebb szemes termény és tömegtakarmány marad az állatoknak. Sokéves helyben topogás, visszaesés után végre erőre kapott a nagy szövetkezeti család. Úgy látszik, idén még nagyobb bevételt érnek el, és minden szakaszon növekedik a termelés. Amikor az elnök reménykedve erről beszél, kicseng szavaiból, hogy érdemes volt elvállalni ezt a nagyon nehéz, mégis szép tisztséget. BÁLLÁ JÓZSEF
