Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-27 / 21. szám
Puha Tibor sportpályafutásának egy- egy állomása nem ismeretlen az olvasók előtt, szorgalma, munkabírása pedig már-már legendás a válogatott keret tagjai között is. Ami engem néhány évvel ezelőtt - első beszélgetésünkkor - megragadott, az az volt, ahogy első mesteréről Bugár Aladárról beszélt. Most, a várnai siker után, mikor az újabb találkozás lehetőségeit kutattam, kiderült, hogy az egykori edzője is ott lesz, amikor az újdonsült bronzérmessel leszáll a gép a bratislavai repülőtér betonjára. Ahogy ezt az EB előtt megbeszélték. És, persze, ott volt a feleség is. Szinte nincs sikeres sportpályafutás, amelyben az első edzőnek és a feleségnek ne jutna főszerep. Csak éppen nem divatos erről beszélni. A siker fényében sokan akarnak sütkérezni, a „hátország“ főszereplőinek nem jut hely a „fényforrás“ körül... Az edző Több is van minden versenyző életében, de az első érdemeit egy rendes tanítvány emlékezetéből nem törli ki senki és semmi. Puha Tibor esetében ez meg éppenséggel lehetetlen lenne, hiszen egy faluból vannak, s ha időnként hazatér szüleihez, akkor Bugár Aladárral nem tud nem találkozni. Mert Vámosfalu (Horné Myto) nem éppen nagy, meg aztán a még úgy jó tíz évvel ezelőtt kialakult baráti viszony edző és a legszorgalmasabb tanítvány között, az évek múlásával mit sem halványult. Ott voltam, amikor Tibor első országos bajnokságát nyerte, s első mondatában róla beszélt; ott voltam egy válogatott mérkőzésen Prágában, amikor a nézőtérről nem hiányzott az első edző sem, pedig Vámosfalutól nem csak egy „köhajításnyira" van Prága... No, és persze, ott volt a repülőtéren is, ahogy erről már szó volt, s akkor beszéltük meg e többszereplős randevút. (Amíg mi az edzővel beszélgettünk egy kávéházi szögleten, a történet legfőbb szereplője - lévén szabadságon - a feleségét várta annak munkahelyén.) Aligha van felemelőbb érzés, mint amikor az ember munkájának célját beteljesülni látja, ilyenkor nem csoda, ha nehezen találja a szavakat. Különösen, ha egyébként nem a szavak, a tettek embere. így van ezzel Bugár Aladár is, de a kissé vontatottan induló beszélgetés azért csakhamar gördülékennyé válik.- Amikor úgy jó tíz ívvel ezelőtt néhány lelkes ember segítségével elkezdhettem kedvenc sportágammal foglalkozni, nem volt könnyű a helyzet, hiszen olyan helyen elkezdeni egy sportágat építeni, ahol annak semmilyen hagyományai nincsenek, nem kis gond. Akkor Tibi még nem is volt tizennégy éves, így csak az alapokkal ismerkedtünk, eltartott egy ideig amíg szorítóba léphetett. Közben, persze, kicserélődött a kezem alatt vagy másfélszáz gyerek, de bíztam a nagy számok törvényében. És jött Máron Jóska meg Tibi. Ereztem, hogy belőlük lehet valami. Ugyanis, szerintem a legnehezebb egy ilyen sportágat megszerettetni, azután már sokkal könnyebb az edző dolga. Abból, aki már megszerette a sportágat, nem olyan nehéz versenyzőt faragni. Ezt, persze nem azért mondom, mintha lebecsülném azok munkáját, akik ez utóbbit végzik. Ők dolgozhatnak többé-kevésbé bevált sablonok szerint, de amikor egy télen kicserélődik az ember keze alatt 70-80 gyerek, és marad belőlük öt-hat - s abból meg jó ha kettő eljut odáig, hogy versenyző is lesz belőle. . .- Olyan srác, mint Tibi, jó ha ezer között egy akad. Elkezdte, és azonnal láttam, hogy szívből csinálja. Nem volt olyan edzésmunka, hogy a napi „fejadagra" rá ne tett volna egy lapáttal. . . Ha azt mondtam, hogy most futni megyünk gumicsizmában meg pufaikában, akkor zokszó nélkül csinálta. En a töltésen futottam, ő meg a szántáson. Ha fáradt volt sem mutatta. Volt olyan is, amikor Galántára mentünk edzésre, temnészete- sen kerékpáron! Van az vagy harminc kilométer. Aztán nem egyszer elkapott egy-egy kiadós zápor, ilyenkor beálltunk az útszéli fák alá.- Rendeztünk akkoriban munkahelyemen Dunaszerdahelyen úgynevezett ,,olimpiai reménységek tornáját" a szakmunkástanulók részére. Ez volt Tibor első versenye, de nem volt olyan autóbusza, ami megfelelt volna az időpontnak. Tibor bejött biciklivel, s vagy húsz kilométerrel a lábában megnyerte a versenyt. Az volt első tomagyőzelme. Arra neveltem, hogy mindig szívvel végezze, amit csinál. Tanuljon meg megküzdeni a sikerért, mert önmagunk előtt csak annak van becsülete, amiért megdolgoztunk. Tibor későn érő típus, de következetes, és van egy további jó tulajdonsága, hogy nem csügged egykönnyen. Most is, amikor lepontozták az elődöntőben, azt mondta, legközelebb majd úgy bokszol, hogy ne lehessen lepontozni...- Mostani sikere - úgy érzem - egy kicsit az enyém is, és ez így eddigi legnagyobb edzői sikerem, bár én csak a kezdeti lépéseket csinálom a gyerekekkel. Amikor a szülőkkel találkozom, akiknek a gyereke hozzám jár edzésre, nem egyszer kérdik, nem lesz baj ebből? Egy ilyen durva sportág... Mondom is ilyenkor, hogy én vigyázok rájuk, és pofont legfeljebb kesztyűs kézzel adnak egymásnak, a kocsmában meg akár sörösüveggel tennék... Bízom benne, hogy lesz még olyan tanítványom, aki elér hasonló sikereket mint a Tibi, bár úgy érzem, neki sem ez volt az utolsó szava... A feleség Ugyanezeken a hasábokon korábban már két világhírű sportoló mondta el, hogy sikeres sportpályafutásukban az érdemekből oroszlánrész jut - a feleségekre. Papp László - azonos „műfaj" - szerint az ökölvívó-feleségek érdemei a sikerben felérnek azokéval, akik a pofonokat elviselik. Sidó Ferenc pedig nem szégyellte bevallani, hogy sosem lett volna kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, ha a felesége másképp viszonyul az ö sportolásához, mint ahogy... Puha Tiborné eddigi - legnagyobb érdeme egy EB-bronz, de nélküle talán nem is lenne az a várnai bronzérem... Tibor: Ő hozta meg az én szerencsémet, hiszen korábban is legyőztem én minden hazai könnyűsúlyút, de bajnokságot mégsem tudtam nyerni. Azóta hogy megnősültem, már két bajnokságot is nyertem, voltam két EB-n, egy világbajnokságon, s nyertem ezt a várnai bronzérmet ... Magda, a feleség: Persze, hogy jobb lenne, ha mindig itthon volna. Különösen azóta, hogy „megjött“ a kislányunk, Erika. De amikor hiányzik, az jut az eszembe, hogy azért mégiscsak jobb, ha máshol ugyan, de hazagondol, mintha itthonról vágyódna el... Tibor: Tudom, egy asszony se szereti, ha a férje csak hébe-hóba van otthon, márpedig én még ritkábban. Olomouc eléggé messze van Bőstől, meg ha valaki élsportoló, - ráadásul hivatásos katona-, nincs túlságosan bőviben a szabad időnek. Magda meg munkába jár, a többi maradék idejét pedig lefoglalja a gyerek, (gy sem tudom mi lenne, ha az apósomék, akiknél lakunk, nem segítenének a gyerek gondozásában. Valójában csak akkor tudatosítom igazán, hogy milyen ritkán is vagyok itthon, amikor hazajövök, és nem ismer meg a lányom... Riporter: Most azonban újra „föladták a leckét“, hiszen Tibor várnai sikere egyben azt is jelenti, hogy megnyílt előtte a lehetőség a Los Angeles-i „kirándulásra“, és az aligha képzelhető el anélkül, hogy továbbra is ne az eddigiekhez hasonló körülmények között, akarom mondani: ugyanúgy, a családtól távol készüljön. Legalább egy évig... Magda: Még nem beszéltünk róla, mert mindketten valahogy kerültük ezt a témát, meg aztán csak egy napja, hogy itthon van, most kapta meg a tavalyi szabadságát is... De ha már így alakult, aligha marad más választásom. Ráadásul Tibornak ez az első igazán nagy lehetősége, hogy eljusson az olimpiára, több pedig aligha lesz. Olyan kevés sportolónak adatik meg, hogy olimpián rajtolhasson, s ha ez reálisnak látszik, nem akadályozhatom meg! Még azt az egy évet vállaljuk a szüleim segítségével... Tibor: Ettől a dologtól „fáztam", de még magam sem tudom, hogy konkrétan milyen formában merül föl e kérdés. Egyébként mindig is állítottam, hogy nekem van a legjobb feleségem! A versenyző Ott voltam mindkét országos bajnoki címének „születésénél“, s mindkétszer arról beszélt, hogy számára a legnehezebb az első mérkőzés, s ha azon túlvan, már egyszerűbben megy az egész...- Azt hittem, hogy - már hagyományosan - ezúttal is én kezdek, és újra nekem lesz a legnehezebb sorsolásom. Amikor megláttam a tizennégyes számot, amit húztam, el sem akartam hinni, hogy ez lehetséges. Persze, az is az eszembe jutott, hogy egy meccset nemcsak megnyerni, hanem elveszteni is lehet. Persze, akkor nagy baj lenne, hiszen az utazás előtt megbeszéltük Ali bácsival, hogy ha érmet nyerek, akkor értem jön, ha viszont nem, akkor alagúton megyek Bősre...-Nem nagyképűségből mondom, de tudtam, hogy hálámnál többet senki sem dolgozott a .sikerért. Ha a felkészülés során tíz kilométert kellett futni, akkor én tizenötöt futottam, ha a tornateremben a többiek abbahagyták, én ráhúztam legalább egy félórát. Tudom, én nem vagyok egy született zseni, nekem nincs a „ véremben“ a bunyó, nekem mindig mindenért duplán meg kellett dolgoznom. Bár, lehet, hogy ez szerencse is, mert akkor esetleg az első sikertelenség után abbahagytam volna, nem lett volna ennyi erőm folytatni, és csak azért is megmutatni.- Persze, amikor Várnában az első meccsen túl voltam, akkor már bíztam, hogy bejutok a döntőbe. Igaz, hogy az olasz Russolillo volt már bronz- és ezüstérmes is a két utóbbi EB-n, de figyeltem előző mérkőzését, és úgy éreztem meg tudom verni. A mérkőzés alatt az első menetben talán veszíthettem is, de két meneten keresztül csak menekült, nem is tudtam elképzelni, hogy nem én nyerek. Amikor kihirdették, hogy 3:2-vel ő megy tovább, nem akartam elhinni. A szovjet versenyzők is mondogatták, hogy ez pedig sima 5:0 volt! Ha mégegyszer mérkőznénk. .. Remélem találkozom még vele, azt sem bánnám, ha Los Angelesben!- Hogy idáig eljutottam, edzőimnek köszönhetem, mindenekelőtt Ali bácsinak, aki elindított, aztán Ivan Zelenáknak, később - már a Dukla Olomoucban - Tornáé Kernelnek, aki bokszolót, nem, inkább ökölvívót faragott belőlem. Most meg Bőgi Sándor, Patoőka, Gaéparík edzők foglalkoznak velem, a klubban és a válogatottban. Az utóbbi két év sikereit még feleségemnek is köszönhetem, a szüleinek, akik Erikára vigyáznak, ha ő dolgozik, s a szüleimnek. Többször eszembe jutott, hogy megkérdenem magamtól, vajon megérdemlek-e ennyi segítséget, megértést, jóindulatot? Igyekszem majd valahogy meghálálni, ha lehet egyáltalán... Odahaza, Bősön megvan minden emléktárgy, az érmek, amit valaha nyert, aztán a tamperei EB, a müncheni VB emlékplakettjei. A várnai plakett alatt a dobozban egy négylevelü lóhere... Meglepődöm, de nem késik a magyarázattal:- Még Várnában találtam, de sajnos, későn, már az elődöntő után. Talán, ha még előtte találom... Persze, nem gondolja komolyan, hiszen ha valaki, ö aligha hisz az ilyesmiben. Első edzőjétől tanulta: A szerencse előbb-utóbb azok mellé szegődik, akik megdolgoztak a sikerért! Akkor pedig e bronzéremmel még nincs vége...! MÉSZÁROS JÁNOS Ritka pillanat. „Van úgy. hogy hazajövök és a lányom nem ismer meg.. ." (A szerző felvételei) #ÚJ sző VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309. 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek: 506-39 Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanoviőova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon: 337-823. 337-825. Hirdetési iroda a közieteknek: 815 80 Bratislava. Vajanského nábreáie 15. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 Amikor az idei várnai ökölvívó Európa-bajnokságra útrakelt a héttagú csehszlovák együttes, nehéz feladat nehezedett a csapattagok vállára: csakis érmes helyezésekkel (!) most kellett biztosítani a sportág Los Angeles-i képviseletét. Azt elsősorban a moszkvai olimpia nagyváltósúlyú bronzérmesétől, Ján Franektől várta a szakvezetés, ő viszont már az első fordulóban kiesett. Ha hinni lehet a szakvezetők ígéretének - megtörtént, hogy másképp történt... - akkor a szorzóban, ha nem is nagy számban, mégsem hiányoznak majd Los Angelesben sem a csehszlovák színek képviselői. Az egyik Puha Tibor lehet. Mert várnai bronzérmével - Madurával együtt - megmentette a jobb sorsra érdemes sportágat az olimpiának. EGY BRONZÉREM „HÁTORSZÁGA“
