Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-21 / 3. szám
a nenuiiHui .mhiub A marxizmus, elismerve a szocializmusért folytatott harc formáinak és módszereinek különbözőségét, kidolgozta azokat az általános törvényszerűségeket, amelyeket egyetlen olyan ország sem hagyhat figyelmen kívül, amely a szocializmus útját választotta. Lenin több müvében ismerteti ezeket a törvényszerűségeket, de tartalmazza őket a kommunista és munkáspártok 1957-ben megtartott tanácskozásán elfogadott kiáltvány, az SZKP- nak a XXII. kongresszusán elfogadott programja, számos más pártdokumentum. Mindenekelőtt a proletárdiktatúráról van szó, mint a szocializmus építésének és védelmének fő eszközéről, a munkásosztály és a dolgozók tömegének szövetségéről, a kommunista párt vezető szerepéről, az iparosítás, a kollektivizálás és a kulturális forradalom szükségszerűségéről. Ezek az általános törvényszerűségek objektív jellegűek, a társadalom szükségleteiből és a materialista történelemmagyarázatból indulnak ki. A kommunista pártok figyelembe veszik ezeket az elveket, de ugyanakkor respektálják az egyes nemzeti sajátosságokat is. Vagy amint Lenin mondotta: fel kell fedezniük, ki kell fejezniük azt, ami tipikus az adott nemzet szempontjából. Ebben rejlik a dialektika, a dolgok konkrét történelmi megközelítése. Az általános törvényszerűségek és a nemzeti sajátosságok egységének módszertani alapja az általános és az egyedi dialektikája. A revizionisták formálisan elismerik ezt a szabályt, de ugyanakkor a dogmatizmus elleni harc leple alatt elméleteket hirdetnek a szocializmus különböző formáiról és „modelljeiről“. Ezzel kapcsolatban a szocializmus különböző „változatai“ születtek meg - a nyugati és keleti, az európai és latin-amerikai, a szovjet, kínai, jugoszláv, csehszlovák stb. Ezeknek azonban nincsen semmi közük a marxizmushoz. M eg kell jegyeznünk, hogy ,,a szocializmus modellje“ fogalom önmagában még nem jelent revizioniz- must. A „modell“ példát, mintát jelent, és amennyiben mondjuk a marxista pártok modellnek nevezik a Szovjetuniót, az elsőként a szocializmus útjára lépő ország tapasztalatait, nem is lehet szó revizionizmusról. Nagyon találóan fogalmazta meg ezt a gondolatot Kurt Hager Németország Szocialista Egységpártjának titkára, amikor megállapította, hogy a „Szovjetunióban Lenin vezetésével kialakították a szocializmus alapvető modelljét az egész kommunista világmozgalom számára. Azért alapvető modellt, mert következetesen érvényesítette az életben Marx, Engels és Lenin tanítását a társadalom szocialista fejlődésének általános törvényszerűségeiről.“ A szovjet tapasztalatok nagyra értékelésével kapcsolatban meg kell azonban jegyeznünk, hogy minden országot az általános törvényszerűségek specifikus megnyilvánulásai jellemzik. Nem létezik a szocializmusnak olyan egyetemes formája, amely kivétel nélkül minden egyes ország számára megfelelne. A revizionista „modellek“ kialakítása ott kezdődik, amikor megsértve a dialektika elveit az egyedi (vágy sajátságos) vonásokat különválasztják az általános vonásoktól, amikor abszolutizálják a nemzeti sajátságokat és szembeállítják őket a szocialista építés legfontosabb törvényszerűségeivel, amikor megfeledkeznek arról, hogy a marxizmus kiemeli a tartalom egységét és a formák különbözőségét. A szocializmusnak a revizionisták által hirdetett „modelljei“ figyelmen kívül hagyják a szovjet tapasztalatokat, közel állnak a nacionalizmushoz és ellentétbe kerülnek a proletár internacionalizmus alapelveivel. Ezek a modellek elferdítik a marxizmus-leninizmus tanítását arról, hogy a szocializmusba való átmenetnek különböző formái léteznek, és így gyakorlatilag az antikommunizmussal szövetkeznek. A szocializmus revizionista „modellezésének“ tipikus példája Roger Garaudi munkássága. A burzsoá „szovjetológusokkal“, „kremlológusokkal“ stb. együtt gyakran szembehelyezkedik a marxizmus-leninizmussal és elválaszthatatlan részével - a tudományos kommunizmus elméletével. Jellemző, hogy Roger Garaudi a kommunizmus nagy védelmezőjének tartja önmagát. Szavai szerint ő nem a marxizmus alapelveit ítéli el, hanem csupán „azokat a formákat, amelyeket a marxizmus vett fel“. Nézete szerint a szocializmus klasszikus modellje, amelyet Marx Károly dolgozott ki, még tulajdonképpen sehol sem valósult meg. Annak érdekében, hogy legalább valamilyen módon megindokolja azt a hamis állítást, hogy a szocializmus nem létezik, Garaudi a „deformált“ szocializmusról beszél. Azt állítja, hogy bár a Szovjetunió nem kapitalista ország, a szocializmus szakaszát még nem érte el. Roger Garaudi szerint a szocializmus egyes „modelljei“ elvben különböznek egymástól. Az egyes modellek sajátságos helyi elméletek, amelyek bizonyos gazdasági, politikai, társadalmi, nemzeti és más körülmények között keletkeztek és ezért bizonyos értelemben megismételhetetlenek. „A szocializmus francia modelljének“szerzője az eltérések kiemelése érdekében ilyen összehasonlítást végez: a burzsoá állam lehet demokratikus, vagy fasiszta. Ilyen eltérés azonban a szocialista államok között is létezhet. A következtetés: a termelőeszközök tulajdonának többé- kevésbé azonos formája esetében a szocializmus lehet „demokratikus“, valamint „nem demokratikus“. A szocializmus „szovjet formáját“ nem demokratikusnak nevezi. M int ismeretes, Csehszlovákiában „az emberarcú“ szocializmus képviselői is felléptek a szocializmus „szovjet modellje“ ellen. Garaudihoz hasonlóan ők is figyelmen kívül hagyták a szocialista építés folyamatában az általános és az egyedi dialektikáját és így a nacionalizmus és antikommunizmus pozíciójára jutottak. A revizionisták a „szocializmus modelljének“ kidolgozásával gyakorlatilag a nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista világrendszer egységének megbontására törekednek. Ezért értenek egyet az imperialista ideológusokkal, akik erősíteni akarják a nacionalizmust a szocialista országokban, s készségesen támogatják a hasonló „elméleteket". A szocializmus revizionista „modelljeiről“ beszélve meg kell jegyeznünk, hogy azok nem azonosíthatók a társadalmi fejlődés különböző prognózisaival. Ez vonatkozik a nemzeti felszabadító harc egyes vezetőire, akik néha „nemzeti szocializmusról“, „törzsi szocializmusról“, sőt „feudális szocializmusról“ is beszélnek. Ugyanúgy vonatkozik ez a „keresztény szocializmusra“ is, melyet a haladó egyházi vezetők hirdetnek. E gészen más jellegűek azok a revizionista „modellek“, amelyek elferdítik a marxizmust, amelyek a marxizmus nevében lépnek fel, mintha a marxista tanítás továbbfejlesztését, folytatását jelentenék. Az elmondottak alapján látjuk, hogy a marxizmusnak elemeznie kell a szocializmus különböző „modelljeit“. Marx és Engels már a Kommunista párt kiáltványában leleplezték a szocializmus „modelljeinek“ olyan nem tudományos formáit, mint a feudális szocializmus, a kispolgári szocializmus, a német szocializmus, az utópikus szocializmus és kommunizmus. Ez a bírálat, ugyanúgy, mint Lenin művei, valamit az SZKP és a testvérpártok dokumentumai képezik számunkra a módszertani alapot a szocializmus mai, nem tudományos „modelljeinek“ elemzéséhez. A gyakorlat megmutatta, hogy nem létezik és nem is létezhet nyugati vagy keleti marxizmus, angol vagy orosz, olasz és francia marxizmus, ugyanúgy, ahogy nem létezhet keleti vagy nyugati fizika és matematika sem. Az összes nemzet és ország számára csak egy marxista-leninista tudomány létezik. Ennek szerzője Marx és Engels, az 6 tanításukat fejlesztette tovább Lenin, majd ma a marxista-leninista pártok. A leninizmus nem magyarázható a szocializmus olyan „modelljeként“, amely eltér Marx koncepciójától, a leninizmus a marxizmusból kiinduló tanítás. Ez a modell általánosítja Oroszország és korunk mozgalmának tapasztalatait. Ezért a leninizmust mindenütt alkalmazhatjuk, ahol harc folyik az új társadalomért, a szocializmusért. Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk arra, milyen elismerésben részesült a leninizmus a kommunista és munkáspártok 1969-ben Moszkvában megtartott tanácskozásán. Az itt elfogadott dokumentum leszögezi, hogy a leninizmus zászlaja alatt „a nemzetközi kommunista mozgalom korunk nagy befolyású politikai erejévé változott“. A leninizmus kifejezi a szocializmusért folytatott küzdelem általános törvényszerűségeinek és sajátságainak dialektikáját. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk Leninnek a Baloldaliság a kommunizmus gyermek- betegsége című művét. Lenin a forradalom győzelmének specifikus feltételei között azt hangsúlyozza, hogy a marxizmusnak a kommunizmus általános és alapvető elveit össze kell kapcsolnia az egyes országokat jellemző sajátosságokkal. A lényeg az, hogy nem ezek a sajátosságok, hanem a szocializmus fejlődésének és szervezésének általános törvényszerűségei és alapelvei a meghatározóak. Amint a tapasztalat mutatja, a szocializmusnak nincsenek olyan formái, amelyek elvetnék az általános alapelveket. Már az SZKP XXIV. kongresszusa megfogalmazta: „a szocializmus nem építhető fel anélkül, hogy nem respektálná az általános törvényszerűségeket, valamint minden egyes ország konkrét és történelmi sajátosságait“. A leninizmus helyességét bizonyítja a szocializmus építésének gyakorlata számos országban, valamint a kommunizmusba való fokozatos átmenet a Szovjetunióban. A Szovjetuniónak a gazdaság és a kultúra területén elért sikerei, a szovjet nép növekedő jóléte önmagáért beszél. Teljes mértékben megoldották a nemzetiségi kérdést, ami az iparosításhoz, a kollektivizáláshoz és a kulturális forradalomhoz hasonlítható sikert jelent. Reális valósággá vált a nép új történelmi egysége. Ez az egység azt mutátja, hogy egyre erősödik az osztály nélküli társadalom kialakulásának irányzata. A német marxista szavaival élve a Szovjetunióban kialakult „az egész kommunista világmozgalom számára a szocializmus alapvető modellje“, aminek bizonyítéka a termelési viszonyok tökéletesedése. Ezt tükrözi a szocialista ipar további koncepciója, a termelési valamint a tudományos-ipari komplexumok kialakítása, a mezőgazdasági vállalatok bővített kooperációja. Mindez nemcsak szervezési és gazdasági feladatok teljesítését feltételezi, hanem egy elvi probléma megoldását is - a társadalmi tulajdon két formájának további közeledését. F igyelembe kell még venni a szovjet szocialista életmódot, amely megfelel a fejlett szocialista társadalomnak. Ez az életmód új viszonyt jelent a munka iránt, új létfeltételeket, valamint az anyagi és a szellemi szükségletek kielégítésének új formáját. Alapvető jellemvonása a szovjet emberek magas fokú aktivitása, a kollektivizmus, a hazaszeretet, a szocialista internacionalizmus és a jövőbe vetett hitből táplálkozó optimizmus. Nőtt a Szovjetunió nemzetközi tekintélye, ami szintén megerősíti a szocializmus szovjet modelljének helyességét. A Szovjetunió barátai helyesen hangsúlyozzák, hogy nincs egyetlen olyan szocialista állam sem, amely a Szovjetunió segítsége nélkül is létezhetne. A Szovjetunió sikerei, a szocialista közösség országainak a szocializmus és a kommunizmus építésében elért eredményei találó választ adnak a marxizmus árulóinak, akik a szocializmus valamilyen különleges „modelljeit“ keresik. Ezek a sikerek megerősítik a marxizmus-leninizmus alapelveinek helyességét. DR. K. FURLAGA, DOC. VASZIL LENGYEL kandidátus ÚJ SZÚ 3 A mikor az emberiség-világűrbe költözésének időpontjáról és technológiájáról folytatott, komoly hangvételű vitákról olvasunk, vagy azoknak a számításoknak az adatait vizsgáljuk, mennyi és mi maradt bolygónk hajdan gazdag természeti kincseiből, akkor önkéntelenül is elgondolkodunk: vajon sok kell-e az embernek? Mire van egyáltalán szüksége a teljes boldogsághoz? A válasz, azt lehetne hinni, kézenfekvő: evés, ivás, ruházat, fedél legyen a feje fölött, családja, gyermekei legyenek, szeressen, és őt is szeressék, hasznos ember legyen hozzátartozói, az egész társadalom számára. Úgy éljen, hogy tiszteljék. A legegyszerűbb számítógéppel is kiszámítható, hogy mi, bolygónk lakói, négy és fél milliárdnyian vagyunk, s ha levonjuk az óceánok víztükrét, és a szárazföldi területét elosztjuk az említett számmal - könnyűszerrel azt a választ kapjuk, hogy valamennyien jól elférünk kényelmes bolygónkon, és az nemcsak bennünket, hanem távoli utódainkat is képes ellátni étellel, itallal, meleggel. Tehát sok kell-e az embernek? Sok. Hiszen a dús rónák és az élelmiszerekkel teli üzletek közelében milliók halnak éhen: sok ezer ember fagy meg a hidegtől - és nem valahol az Északisarkon, hanem a legeslegcivilízáltabb országok modern városaiban. További tízezrek pedig meg sem fagyhatnak saját lakásukban - mivel ilyen nincs. Egyesek még attól is félnek, hogy elveszítik munkájukat, és mindazt, amijük tegnap még volt., Az embernek sok mindenre van szüksége. Elsősorban a bizonyosságra és reményre. Bizonyosságra arról, hogy béke lesz a Földön, tehát gyermekeket nevelhet és tudhatja, hogy abban a holnapi világban nem vár rájuk mindent elhamvasztó, erőszakos halál, bármilyen külseje legyen is - atom, neutron, napalm vagy primitív puskapor okozta halál. Az embernek bizonyosságra van szüksége arra, hogy ha már megszületett és él, akkor a társadalom megteremti számára a munka feltételeit, és ő örömet szerez majd embertársainak szakértelmével, munkaszeretetével. Es bizonyosnak kell lennie abban, hogy a társadalom öreg korában és betegsége idején sem feledkezik meg róla. Az embernek még azért is sok keli, mert nemcsak kenyérrel él - mert Ember is. Amikor meg akarják ölni a lelkét, és őt csupán a tömeg részévé teszik, akkor szentségtörést követnek el. A világban manapság az embereket mindinkább áthatja a társadalmi kötelesség tudata, mivel megértik, hogy az élet elől házuk legszilárdabb fala mögé sem rejtőzhetnek, mert ez a világ rendkívüli feszültséget él át, amelyhez fogható a második világháború óta nem volt, amikor az ember már szinte szédül azoknak a kiloton- náknak a szörnyű számadataitól, amelyeket nekünk szánnak. Éppen ezért vonulnak ki manapság milliók az utcára, hogy felemeljék szavukat a háború ellen. Az ember maga is minden tőle telhetőt meg akar tenni, s nem akarja megvárni, Sok kell-e az embernek? amíg sorsát „e világ hatalmasai“ döntik el. Az ember sok mindent megtudott bolygója titkairól,, a világmindenségről. Vajon nem méltó arra, hogy ismerje a jövőjét, megtervezze az életét, bizonyos legyen abban, hogy holnap egy ember puszta szeszélye miatt, aki tegnap még vadnyugati cowboyokat játszott a moziban, ma pedig a világ és egész népek sorsának meghatározására pályázik, nem süllyed-e a társadalom legaljára, nem veszíti el az életbe vetett hitét? A szovjet alkotmányban - októberben ünnepeltük ötödik évfordulóját - van néhány nagy jelentőségű szó, amely magába foglalja a forradalom óriási történelmi vívmányait: „A Szovjetunióban minden hatalom a népé.“ Ez sokat mond. A nép határozza meg országunk társadalmi fejlődését. Éppen ezért a Szovjetunióban az ember - a népi állam legfőbb gondja. Sok mindent átéltünk. Még sok minden hiányzik nálunk, mert létezésünk 65 éve alatt a világimperializmus állandóan akadályozza fejlődésünket, igyekszik lefékezni előrehaladásunkat a cél felé. Ideje volna már, hogy megnyugodjon - hiszen a történelem haladását még soha, senkinek nem sikerült megállítania. (Szputnyik) 1983. I. 21.