Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-01 / 13. szám

I agédiák van- it az élet si­ll különös ke­gy gyengécs- g, üres nézö- leglehetősen fira lettem fi- i alatt a fal bad hely ter- a kelleténél, a, s én nem g ne kérdez­rzetben nézi rám. nt álló hely­it e oda. - Ez Itam. - Majd- Aludni is eb- >kott? dni szoktam magyarázta. Ilok. igyik osztály- zszöget tett g beleültem, eciális ideget sokkot váltott gek minden- i sérülésem le nem ülnék, csoda óriási hogy legyóz­íhet állva él­ia - közölte, em fejezhet­ők egyfolytá- is könnyebb aki már állt. A munka is kínszenvedést oko­zott. Természetesen álló foglalko­zás után kellett néznem, de mint tudjuk, a munka nemcsak munká­ból áll. Például elképzelhetetlen, hogy az elnöki asztal mögött áll­jak, az sem, hogy a fai mellé álljak, mert még úgy festene, hogy félre­húzódom. Volt az életemben egy pillanat, amikor már azt hittem, rám nevetett a szerencse: a mi­niszter egy bizonyos ügyben ma­gához hívatott. Sajnos megkért, hogy foglaljak helyet és igyák meg vele egy kávét. Visszautasításo­mat személyes sértésnek vette. No de mit segített volna, ha valami csoda folytán mégis magasabb beosztásba kerülök? Hát lehet áll­ni az igazgatói asztal mögött?- Kényelmetlen volna - ismer­tem el.-Tanulmányok... munka... Magánéletemről nem kívánok be­szélni. Hogyan kössön az ember kapcsolatot? Eleinte, nem mon­dom- lehet állni. De fűzhetik az embert tartós érzelmi szálak vala­kihez állva? Mozi, kávéház... ezt nem lehet kihagyni. Tragédia! Szóval tragédia! -t fejezte be a szerencsétlen. Eltöprengtem. - Uram. önnek nagy szerencséje van - mondtam neki. 7 Szerencsém? - csodálkozott. - Állva élni szerencse?- Nem arra gondolok - világo­sítottam fel. - Szerencséje van, hogy mostanában olyan nagy súlyt helyeznek a modern pszichi­átriai gyógymódokra, ön meggyó­gyul. Hála a körültekintő gondos­kodásnak, amely ez idő szerint e területre kiterjed, meg annak, hogy megvásárolják a legmoder­nebb műszereket. Az ön panaszá­nak orvoslása jelentéktelen cse­Janusz Oseka ^ ammmmm űnődve nézi azért hívott a történelem tkolni - ujjai­tatva, mond- szerep elég Keményen g, hogy ma- nber bőrét... V kényelem, <a veszi kö- alaha a fejé­rijük, a törté- ? vállat a szí­pedig hadd ). - A rende- ! rja szemét.- Tehát... a javasolt körülmények: reggel... csengő madárhangok... az őserdő zúgása... A barlangba besüt a felkelő nap ferde suga­Vytaute Zilinskaite mi ra... Maga... felébred... Mihez fog?- Felöltöztetem a gyermekeket, megvetem az ágyat, reggelit ké­szítek, elmosom az edényt, tiszta inget keresek a férjemnek... A rendező megborzongott.-Rosszul értett engem - alig tudta visszatartani haragját, szűrte a szót - én nem magáról beszé­lek, nem a maga reggeléről, ha­SMP nem a történelem előtti nő regge­léről! Minek kell megvetni az ágyat, ha mindenki bőrökben al­szik?... Ide figyeljen: felébred, nyújtózkodik, felkel és kikászáló­dik a barlangból, menet közben megfésüli öt ujjával az összeku­kélység. Ismerek egy pszichiátert, akinek ugyanolyan semmiség meggyógyítani önt, mint elfo­gyasztani egy vajas zsemlét. Meghatódott. Szemében re­ménysugár villant. Nem tudott ma­gához térni a meghatottságtól, amikor már az ismerős pszichiá­ternél voltunk, s az rárakta a kü­lönféle tükröket, katódokat, mind ezt betáplálta a komputerbe, elektromos gombokat nyomoga­tott. atomvezérlésű herkentyűket kapcsolt be...- Meggyógyulok? - kérdezte megilletődve. - Teljesen egészsé­ges leszek? Ugyanúgy leülök majd, mint mások?- Természetesen - mondta az orvos. - Most egy széket állítok a háta mögé. Lazítson, kérem... Váltakozó áramot bocsátók a ké­szülékbe, de ez nem fog fájni. Kérem lazítson... nézzen merően a fejem fölé egy pontra... semmi­re se gondoljon... Ernyessze el az izmait... az ön elektromágneses mezején pár pillanaton belül in­dukciós hullámok vonulnak át... még jobban lazítson... Most... kérem, ÜLJÖN LE! Üljön le! Hirtelen velőtrázó kiáltás hallat­szott. A páciens kiáltott, őszintén szólva - üvöltött, vonított, torka- szakadtából ordított:- Banditák! Csalók! Gyilkosok! A görcsösen vonagló páciensre végül is ráhúzták a kényszerzub­bonyt, s miután kivonszolták, a pszichiáter a szék fölé hajolt és felkiáltott:- Nővér! Honnan a csodából kelrült ide ez a rajzszög? KOPASZ CSILLA - fordítása szálódott hajcsomóját. Ilyen for­mán - és a rendező tenyerét szét­feszítve, megvakarja a fejét. - Ki­jött és ballag a harmatos füvön a patak felé. Hívja a gyermekeket, azok futnak...- Pizsamában? Mezítláb?- Nem kételkedem - magának történelemből kettese volt - nevet gúnyosan a rendező. - A történe­lem előtti gyermekek pucéran sza­ladgáltak, na, a legrosszabb eset­ben, ledobták magukról az állat­bőrt. .. Nos, belegázolnak a vízbe, megmerítik a markukat, isznak...- Vizesen? Egyenest a folyó­ból? - szörnyúlködik a színésznő. - Semmiképp sem hagynám a gyermekeimnek... Litvánból fordította BÁN PÉTER VOÜTECH MIHÁLIK A fiú és a fa Gőgös vagy, büszke, hogy így fölmagasodsz? Csak szioorú. Szív fölött növekszem. Gyümölcsöd fanyar, cseresznye . Meggy vagyok. Lelked van-e? Fa vagyok, nincs lelkem. Nem jár ki hozzád senki a határba? Csak este olykor a szerelmesek. Miért remegsz? Nem remegek hiába ... ne faggass. . . nagyon szomorú eset. . . Beszélj ... Itt vágtak le egy betyárlegényt, itt, ezen a helyen állt a sírja. S te mért vagy itt? Én árultam el szegényt, én átkozott, ki szerelmét bírta. Ebredezés Kire gondolsz, kislány? Anyukád tudja? Hány éves vagy már? Csókolj meg. Miért? Nincs itt senki. Nem szeretsz? Hát akkor csókolj meg. Magára, uram. Igen. Tizenkettő múltam. Nem.’ Restellem magam. És ha van? De, kedvelem. Nem. Hárman Halkabban szólj, édes, meg ne hallják ... Ki hallaná meg, nincs már itt senki sem. Hát az éjféli óra meg a fák? És még? A mély völgy, s a sokcsillagú menny. Hallom ám én is. A patak vagyok. Ne féljetek, én nem árullak el. Nincsen is kinek. Ki szól, ki felel? Leszünk-e barátok? Hát a jó anyátok? A szőlőben Menjünk már haza, nézd, vihar készül ott, messze. Maradj még egy kicsit..., Hallod, hogy zúg a Vág? Nem ázunk meg, ne félj. Csak úgy, mint tegnap, persze! A sok csillag ragyog. Mit csillagragyogás! Órája csak, s mennél? Az esőtől remegsz? Maradj hát még kicsit .... Választunk csillagot! Nem vetheted szememre. Nem félek, tudhatnád. Igen, mint tegnap, persze! Kit érdekel az már! Csiklandozó Mit szedtek lányok, hé, ti, szép Zsuzsók? Milyen kíváncsi férfi! Zöld borsót. Na és ki mibe tépi? A blúzunkba, ha érti. Óh! TÓTH ELEMÉR fordításai izsef: CSALLÓKÖZI MOTÍVUM (tusrajz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom