Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-01 / 13. szám

Lapunkban is megjelent a hír: Szlovákia fővárosának peremén, Károlyfalu (Karlova Vés) tószomszédságában, az ősrégi dévényi vár (Devín) irányában a jövő év nyárutó­ján megkezdődik egy új, Dlhé diely elnevezésű, a maga nemében egyedülálló lakótelep építése. A tényt szélesebb összefüggéseibe ágyazta Jozef Ha- uskrecht, Bratislava fő műépítésze: - A 8. ötéves tervidő­szakban a városban hozzávetőleg annyi lakás - szám szerint 22 800 - épül, mint a hetedikben. Figyelmünk továbbra is a Duna jobb partjára, Ligetfalu (Petrzalka) fejlesztésére irányul, összesen negyvennyolc kisebb- nagyobb építkezés szerepel terveinkben, közülük lesz a legnagyobb a már említett lakótelep. Itt nagyjából hat és félezer lakásegység épül fel 22 144 lakó számára. Kifeje­zetten attraktív környezetben, közvetlenül a Duna fölötti lankás területen, szervesen kötődve nemcsak Károlyfalu- hoz, hanem a Kis-Kárpátok erdős nyúlványaihoz is. Egyik fő jellemzője lesz az is, hogy itt kísérletképpen megvalósul a korszerű városrendezés néhány új eleme, amelyekkel el szeretnénk érni, hogy a lakótelep többcélú legyen, helyben megfeleljen lakosai többféle szükségleteinek... Célszerű és mind időszerűbb ez a már tervbe foglalt óhaj. Lakótelepeink ugyanis eléggé uniformizáltak. A fővá­rosról készült fényképfelvételekről gyakran alig lehet meg­állapítani, hogy tulajdonképpen a város melyik részében készültek. Az új lakótelepeken még az ottlakóknak sem mindig könnyű feladat a tájékozódás és az érdeklődök tájékoztatása. S ez távolról sem vonatkozik csak a fővá­rosra. A társadalmi igény, vagyis a lakáskérdés fokozatos megoldásának követelménye és ezzel egyidejűleg a gaz­dasági lehetőségek magyarázzák azt, amit erről az elvitat­hatatlan tényről Tibor Gebauer műépítész mond, aki tagja az új lakótelepet tervező munkaközösségnek: - Háború utáni lakótelep-építésünk funkcionalista jellegű és a hang­súly a lakások számán volt és van. így aztán az emberek jelentős hányada egy helyen lakik, másutt bevásárol, látogat művelődési intézményeket, s megint máshol sport- létesítményeket stb. Ezzel szemben azt kellene elérnünk, hogy az új lakótelepek is mind szélesebb lakossági köve­telményeknek feleljenek meg, és életük pezsgőbb, városi­asabb legyen. Ezt a törekvést kíséreljük meg - legalább részben - megvalósítani tervezett új negyedünkben. Ez már - egyebek között - területileg tagoltabb lesz, noha az építkezés kivitelezése alapjában csak egy technológiára fog támaszkodni, egy további korszerűbb építkezési mód egyidejű kísérleti alkalmazásával. Persze még a távolabbi jövőben sem számolhatunk azzal, hogy az új lakónegyedekben helyben meglesz minden, egyebek között mindenki számára munkahely is. Az utóbbi különben is megvalósíthatatlan ábránd lenne. Az viszont nem ábránd, amit a Dlhé diely lakótelepen éppen a nagyobb változatosság érdekében terveznek. A lakóhá­zak egy része többrendeltetésű lesz, vagyis, magyarán mondva, helyet kapnak itt boltok, szolgáltatóüzemek, egyes intézmények. Az utcák, a terek kiképzése is szá­műzni kívánja az egyhangúságot és a telepnek lesz vonzó centruma. Több múépítészeti elem beiktatásával a szépér­zékre is hatni kívánnak a tervezők, hogy elérjék fontos céljaik egyikét: az embereknek itt jó legyen a közérzetük. S természetesen igen fontos szándék az is, hoav az egész komplexum szervesen beilleszkedjen a környezetbe, s minél kisebb legyen a zajártalom. Jozef Síié műépítész, az új városnegyed főtervezője tájékoztatott bennünket arról, hogy tulajdonképpen mi is lesz itt a lakó- és családi házakon kívül: - Nyolc bölcsőde és óvoda, összesen csaknem ezerszáz férőhellyel. Továbbá két alapiskola, valamint egészségügyi központ huszonkét orvossal. A szolgáltatóüzemek — 259 dolgozó­val számolunk - alapterülete nagyjából hét és félezer, a kereskedelmi alapterület pedig tizenegyezer négyzetmé­ter lesz. Természetesen testnevelési, sportolási, részben garázsolási, valamint egyéb célokat szolgáló létesítmé­nyekre is gondoltunk. Az egész területen biztosítjuk a tömegközlekedést és bekötjük a fővárosi közlekedési hálózatba is. Az első lépcsőben a forgalmat autóbuszok fogják lebonyolítani, fokozatosan kiépítjük azonban a később alapvetővé váló trolibusz-közlekedést. Sót, távla­tilag számolunk azzal, hogy itt lesz a tervezett fővárosi földalatti vasút egyik állomása ... örvendetes, hogy már az építkezés folyamatában a le­hető legnagyobb mértékben ügyelni fognak a fák, a zöld­övezetek megőrzésére. Egyetlen fájó pont, hogy ennek a mintegy százharminc hektár területen épülő új negyed­nek részben termőföld is áldozatául esik. Persze - a szak­emberek szerint - az ilyen méretű építkezéseknél ez már szinte elkerülhetetlen. Ennek gyógyírja az lesz, hogy egy évtized múlva itt teljes egészében átadásra kerül a főváros legszebb lakótelepe, amely nem egy vonatkozásban jelezni fogja, hogyan is akarunk építkezni majd az ezredfor­duló táján és azon túl. GÁLY IVÁN A buszmegállónál asszo­nyok várakoznak. A tavaszi kerti munkáról beszélget­nek, a fóliasátrakba ültetett primőr zöldségről. Egy idő­sebb asszony csatlakozik hozzájuk. Többen is megkér­dezik:- Hová utazik Juli néni?- A járási székhelyre. A nyugdíjamat szeretném rendezni. Rámegy az egész napom, pedig a ház körül és a kertben is ugyancsak van munkám.- A nyugdíját helyben is rendezheti - mondja maga­biztosan egy fiatalember. - Naszvad központi község lett, közelebb került az ügyintézés a lakossághoz ...- Amióta központi község lettünk, megnőtt az ügyfélforgalmunk - tájékoztat Ba Józsefné, a hnb előadója. - Félfoga­dási napon tíz-tizenöten is felkeresnek. Helyben folyósítjuk a különböző szociális segélyeket, intézzük az özvegyi nyugdi­jakat stb. Lakosaink időt és pénzt takarí­tanak meg.- Január elsejével több más ügyvitel mellett hozzánk kerültek az építkezéssel járó tennivalók is. Ez azt jelenti, hogy helyben hagyjuk jóvá az egyes építke­zéseket, intézzük az engedélyek kiadását - magyarázza dr. Haris József, a Nes- vadyi Hnb elnöke. - Az a szerencsénk, hogy az építkezési osztályon főiskolai végzettségű szakemberünk van. Termé­szetesen az első időszak nem könnyű, NAGYOBB JOGKÖR ­rw NAGYOBB FELELŐSSÉG de nyugodtan állíthatom, hogy megbirkó­zunk a feladatokkal. Az 5379 lakosú településen nagy az építkezési kedv. Tavaly negyvenegy csa­ládi ház készült el. A tervek szerint a to­vábbi években is 35--40 családi ház épí­tésével számolnak. Ezekhez telket kell biztosítani, rendezni a tulajdonjogot. Je­lenleg belterületen 76 házhellyel rendel­keznek, de hosszabb távon még további háromszázötven telket biztosítanak az építkezőknek. Lesz tehát munkája az építészmérnöknek és a szakközépiskolát végzett segítőtársának.- A más központi községekben szer­zett tapasztalatok alapján arra az elhatá­rozásra jutottunk, hogy a következő idő­szakban az építkezni szándékozókat megkíméljük az engedély intézésének bonyodalmaitól - folytatja az elnök. - Az a tervürik, hogy ha összegyűlik öt-hat kérvény, szakemberünk a járáson egy­szerre beszerzi a szükséges okmányo­kat. Csakis így válhat gyorsabbá, rugal­masabbá az ügyintézés. A munkaképes lakosság közel kéthar­mada a községen kívül dolgozik. Ezért is fontos, hogy ügyes-bajos dolgaikat hely­ben intézhessék el és így ne veszítsenek el munkanapot. Ez vonatkozik a lakossá­gi szolgáltatásokra is. Ezekkel a naszva- diak nem elégedettek, de ez a helyzet már nem tart soká. Hamarosan elkészül a szolgáltatóház és ezzel lényegében biztosítják az alapszolgáltatásokat. Töb­bek között helytJen megjavítják majd a villamos fogyasztókat, javításra átve­szik a tévé- és rádiókészülékeket, sőt virágüzletet és fényképészeti szalont is nyitnak.- Ennek ellenére tovább akarunk lépni- magyarázza Martin Kutlák, a hnb titká­ra. - Mégpedig kisüzemünk fejlesztésé­vel. Jelenleg húsz embert foglalkoztat a kiöregedett műhelyekben. Az idén cél­beruházás keretében kétmillió korona rá­fordítással megkezdjük a helyi gazdálko­dási központ építését. Jövőre át akarjuk adni rendeltetésének, s az alkalmazottak és a szakemberek számát is 40-50 főre akarjuk növelni. Ismét Haris elvtárs veszi át a szót:- Főleg a kőművesekből, a lakatosokból, az asztalosokból kell több, hogy az egyé­ni építkezők igényét minden téren kielé­gítsük. Többek között képkeretező és üvegező részleget is létesítünk. Célunk és egyben feladatunk, hogy a kisüzem bevételének a fele a lakossági szolgálta­tásokból származzon. A kisüzem szakembereinek a szolgál­tatások mellett a Z-akciós építkezéseken is bőven akad majd munkájuk. Még az idén megkezdik a 90 férőhelyes óvoda és a 20 férőhelyes bölcsőde építését. Há­rom év a meghatározott építkezési idő, de a naszvadiak ezt szeretnék lerövidíte­ni. Egyrészt, mert szükség van a létesít­ményekre, másrészt azért, mert a köz­ponti község előtt további jelentős felada­tok állnak. A Z-akció beruházási részé­ben jövőre az egészségügyi központ alapjait akarják lefektetni.- Még ebben a megbízatási időszak­ban sor kerül a kézilabdapálya befödésé- re is. Leányaink a szlovákiai ifjúsági ligá­ban játszanak és jól szerepelnek. Szá­mukra akarunk előnyös feltételeket te­remteni. Egyébként az említett létesít­ményt fedett folyosóval kötjük össze az A kisüzem fejlesztésében tovább aka­runk lépni - állítja Martin Kutlák 1983. IV. miHUTATIW gl emfttmail • Az új lakótelep modellje

Next

/
Oldalképek
Tartalom