Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-18 / 11. szám
Izrael leghosszabb háborúja Azt hiszem, tavaly nyáron sokan kérdezték, mint ahogy még ma is sokan kérdezik: mi volt az oka az ötödik közel- ^ keleti háborúnak, miért támadt Izrael Libanonra? A kérdést Tel Avivban járva ezért is tettem fel többeknek. Gissin őrnagy, a hadsereg egyik szóvivője és cenzora az okot így szeretné láttatni:- A háború nagyon komplex helyzet következménye. De bármilyen sok vélemény is akad, valójában védelmi háborút vívtunk Libanonban. A népek azért mennek ugyanis háborúba, hogy hazájukat, területüket megvédjék ... Az igazság fele Az utolsó mondat betű szerint igaz. De az igazságnak csak az egyik fele. Az igazsághoz tartozik az is, hogy mindig van egy olyan fél, amely támad. Ez esetben Izrael volt a kezdeményező, nem Libanon. A palesztinok pedig azidőtájt sokkal inkább azzal voltak elfoglalva, hogy új diplomáciai missziókat avassanak fel szerte a világban, mint hogy Izrael ellen támadjanak. De folytassuk az őrnagy fejtegetéseit.- A libanoni határ felöl tizenöt éve terroristák fenyegetnek bennünket. Ez köztudott. Van egy másik fontos tényező. Komolyan érintett bennünket a szír haderő gyors fejlesztése. Libanon sohasem volt konfrontációs ország. De gyengesége miatt a külső erők játékszere lett. Ezért voltak mindennaposak a PFSZ terrorakciói; a lövöldözés, az emberek elrablása... A palesztin kommandók Izrael területére is átjártak, átlövöldöztek. Ezért határoztuk el a Békét Galileának-akciót. Tudtuk, ha most nem támadunk, Szíria azonos erővé válik, a PFSZ pedig - mint hírszerzőink jelentették - reguláris haderőt hoz létre Libanon területén. Ez már világosabb beszéd. Szíria jelenléte és katonai erejének növekedése legalább olyan mértékben aggasztotta az izraeli vezetést, mint a palesztin szomszédság. És még akkor akartak ütni, amikor erősebbnek érezték magukat, s amikor az arab világ megosztottsága miatt nem kellett számolniuk a háború kiszélesedésével. A libanoni háború kirobbanásának okairól kérdeztem egyébként Űzi Burnsteint is, az Izraeli Kommunista Párt hivatalos szóvivőjét.- Sáron először azt mondta, hogy a fő cél egy 40-45 kilométernél nem szélesebb sáv elfoglalása. De később maga Sáron ismerte el, hogy ennél is fontosabb a PFSZ szétrombolása. Emellett célul tűzték ki, hogy Libanont olyan kormány vezesse, amelyet baráti kapcsolatok fűznek Izraelhez. Végül arra törekedtek, hogy Libanon területét az Egyesült Államok katonai bázisként használhassa. Mindezek a tényezők valóban szerepet játszottak az izraeli inváziós hadsereg megindulásában. De hallani mást is. E szerint a tétek egyike az volt, hogy a Dél-Libanon területén élő palesztinokat elkergessék, hogy a palesztin lakosság pánikszerűen hagyja el a térséget s hagyja el Libanon területét is. Az izraeliek azért haladtak délről észak felé, s azért nem dobtak le már a háború elején ejtőernyősöket a stratégiai fontosságú Bejrút-Damasz- kusz autópálya elfoglalására. Tény, hogy az elképzelés, mármint a palesztinok totális eltávolítása kudarcot vallott, mint ahogy több más izraeli terv sem sikerült. De hadd idézzem ismét Űzi Burnsteint.- És hogy milyen eredményt ért el Izrael? Nos, a PFSZ-t nem sikerült szétrombolni. S ha a palesztinoknak el is kellett minniök Bejrútból, befolyásuk ma erősebb, mint a háború előtt volt. Nem sikerült Izrael-barát kormányt sem létrehozniok. Dzsemajel képtelen Izrael követeléseit teljesíteni. És a leglényegesebb, hogy Izrael katonai téren sem ért el komolyabb eredményt. A háború ezért nem ért véget. Ezért vannak ma is Libanon területén izraeli katonák. Más szavakkal ugyanezt regisztrálja Gissin őrnagy is, az egyenruhás szóvivő, amikor kijelenti:- Addig nem vonulunk ki Libanonból, amíg nem tudjuk megteremteni azokat a biztonsági feltételeket, határainktól 45-50 kilométerre, amelyek megakadályozzák, hogy a PFSZ terroristái újra beszivárogjanak hazánkba. Másrészt ragaszkodunk ahhoz, hogy valamennyi idegen erő kivonuljon Libanon területéről, a palesztinok, természetesen a szírek, ezt követően mi magunk is kivonulunk. ÚJ SZÚ 15 1983. III. 18. A „leghivatalosabb magyarázat“ A hosszúra nyúlt libanoni vizit szóba kerül abban az interjúban is, amely Úri Porattal, a kormány szóvivőjével készült. Nos, a leghivatalosabb magyarázat így hangzik.- Azt tervezzük, hogy addig tartjuk ott a hadsereget, amíg a megbeszélések véget érnek a két ország közti viszony normalizálásáról.- Mit értenek önök pontosan a normalizálás szón?- Mindenekelőtt megpróbálunk olyan nyilatkozatot elérni, amely kimondja, hogy nincs többé háború Libanon és Izrael között. Pontosabban: nincs többé hadiállapot a két ország között. Megpróbáljuk azt is meghatározni, milyenek lesznek jövőbeni kapcsolataink a nyitott határok esetén. Megértjük, hogy nem számíthatunk jelenleg békeszerződésre Libanonnal - a belső nehézségek, illetve az arab világ nyomása miatt. Szóval mi most feladtuk ezt az álmot. De reméljük, hogy egyszer majd elérjük a békeszerződést.. hogy Libanon lesz a második arab ország, amely békeszerződést ír alá velünk.- És lesz harmadik ország?- Igen, reméljük.- Hallottam, hogy Husszein király esetleg csatlakozik a megbeszélésekhez.- Minden szomszédunkkal békét akarunk. Békeszerződést kötöttünk a legnagyobb és legerősebb arab országgal, Egyiptommal. Nem pontosan ezt a békét akartuk, de végül is a béke fennáll. Egyiptom tartja magát a megállapodáshoz. És mi arra számítunk, hogy minden szomszédunkkal, így Libanonnal, Jordániával és Szíriával is békét köthetünk. De ez nem olyan egyszerű. Husszein csatlakozása szóba kerül a KP szóvivőjével folytatott beszélgetésen is. Űzi Burnstein a következőket mondja:-Tudja, Husszein király az arab világ valamennyi összejövetelén részt akar venni. De ez nem könnyű. dolog másik oldala pedig az: ha Begin hozzájárul ahhoz, hogy ne létesítsenek új településeket a megszállt területen, akár rövid időre is, nos, akkor Husszein király csatlakozhatna az Izraellel és az Egyesült államokkal kezdett tárgyalásokhoz. Csakhogy Begin belpolitikai okok miatt ezt nem teheti meg. Ilyen körülmények közt viszont Husszein sem csatlakozhat a tárgyalásokhoz. Beszélgetésünk Begin szóvivőjével azzal folytatódik, hogy vélérrlényét kérdezem: hogyan ítéli meg a Husszein és Arafat közti megbeszéléseket?- Nézze, többször is kifejtettük már, hogy nincs tárgyal- nivalónk a PFSZ-vel Most sem törődtünk sokat azzal, hogy mi történik pontosabban Arafat és Husszein király között. Mi a Camp David-i egyezmény alapján bármely pillanatban készek vagyunk tárgyalni Husszeinnel és a megszállt területen élő palesztin arabokkal, akik nem állnak kapcsolatban a Palesztin Felszabadítási Szervezettel. Husszein királyt bármikor szívesen fogadjuk, de a Camp David-i platform kivételével semmiféle más formulát vagy tervet nem tudunk elfogadni.- Szóval önök elutasítják a Reagan-tervet és az arab országok által Fezben elfogadott tervezetet is?- Szóba sem jöhetnek. Mert van egy olyan terv, amelyet már aláírtunk. A Camp David-i szerződés még mindig életben van. Ezt a folyamatot senki sem tudja megváltoztatni Izrael nélkül. Ezért nem is fogadunk el semmiféle más tervet. Mi az autonómia-tárgyalások folytatásának szükségességéről gondolkodunk. Hallatlanul különös okfejtés - a bombák, a megszállás, a pusztulás árnyékában együttélésről beszélni. Igaz, ez az elképzelés valahol mégiscsak összhangban van azzal a jövőképpel, amelyet az izraeli kormány kidolgozott s amelyről manapság annyit hallani Izraelben. De miről is van szó? Nos, még idén 30-35 ezer ember költözik a megszállt területen létesített új településekre. Ha ez a program teljesül, akkor a telepesek száma meghaladja a 60 ezret... s ez már a végleges megtelepedés előkészítése. Vagyis ha Izrael leghosszabb háborújának legmé• Katonai járőr Bejrút egyik lebombázott negyedének utcáján. lyebb motívumát keressük, úgy - azt hiszem - valójában olyan manőverről van szó, amely a 67-es hadizsákmány megőrzését készíti elő - éspedig azáltal, hogy eltereli a lényegről a figyelmet. Egy célba vett riporter Azon az estén, amikor Tel Avivba érkeztem, Sáron televíziós interjút adott. Három riporter faggatta. Az izraeli hadügyminiszterről, (még akkor hivatalában volt) köztudott, hogy utálja az újságírókat, láthatóan vitába keveredett az egyik kérdezővel. A hanglejtésből is érezni lehetett, hogy a hangulat feszült. Vajon miért csaptak össze? Nos, néhány hete a célba vett riporter Libanonban készített filmet izraeli katonákról. Ezt persze már sokan mások is megtették. Csakhogy kollégánk filmszalagra vette, majd a televízióban is bemutatta azt a filmet, amelyben a megkérdezett katonák egy dalocskát énekeltek - arról, hogy a repülőgép elviszi őket Bejrútba, ahol Saronért harcolnak, aztán ugyanaz a gép majd csak hamvaikat hozza vissza... Ez a dal és az, hogy éneklik, de méginkább, hogy képernyőre került, valamit jelez; egy hangulatot, a háborúellenesség atmoszféráját. Úri Porát kormányszóvivő véleményét kérem erről az új magatartásról. Úgy hallottam, sok a fiatal, aki megtagadta, hogy Libanonba menjen..- Nem... nem... egy kezemen meg tudom számolni azokat a fiatalokat, akik így cselekedtek Nincs jelentőségük, nincs befolyásuk sem. Az egész ügy inkább nevetséges .. A téma természetesen szóba kerül akkor is, amikor Gissin onaggyal készül interjú. A hadsereg szóvivő-cenzora a következőket mondja:- Először is hadd vitatkozzam azzal a megfogalmazással, hogy sok izraeli fiatal nem akart bevonulni. Nos, a júniusi mozgósítás idején a katonák egy ezreléke nem vonult be. A katonai rendőrség kivizsgálta ügyüket. Ezt követően csak hat ember került börtönbe, azok, akik megtagadták a szolgálatot. Szóval ez nem tendencia, vagy valamifajta új magatartási norma. S hadd tegyem hozzá, ilyen a vietnami háború alatt az Egyesült Államokban is előfordult. Persze, a fiatalok véleményét a háborúról, Izrael háborúiról végül is maguktól a fiataloktól kell megkérdezni.:- Neve? Kora?- Doron Vilner. Harmincegy éves vagyok.- Foglalkozása?- Közgazdász.- Volt katona?- Igen, három évig, mint mindenki más.- Még az egyetem elvégzése előtt?- Persze.- Katonaként részt vett valamelyik háborúban?- Nem. Szerencsés voltam. Katonai szolgálatom mindig két háború közé esett. Amikor katona lettem, a szuezi háború már véget ért, s két hónappal a 73-as háború előtt szereltem le. Akkor külföldre mentem tanulni. Akkor is külföldön voltam, amikor a libanoni háború kirobbant...- Haza kellett jönnie, hogy bevonuljon?- Éppen befejeztem tanulmányaimat. De egy hónapra mégis behívtak. A palesztin foglyokat kellett volna őrizni. Amikor felhívtam őket, hogy ezt megtagadjam, közölték, nem is kell bevonulnom.- Hogy-hogy?- Három éve - amióta megtagadtam, hogy a megszállt területen teljesítsek katonai szolgálatot - amolyan bajcsi- nálónak tekintenek.- És be is csukták érte?- Nem, de kétszer kerültem egyfajta katonai bíróság elé. Ez nem igazi, rendes bíróság volt, hanem egy egyszemélyes... Ugyanaz a katonatiszt volt a vádló és a bíró. Arra akart rávenni, ne tagadjam meg a szolgálatot a nyugati parton. Körülbelül egy hónapig vitatkoztunk, s akkor lejárt a katonai időm...- Miért nem akart a megszállt nyugati partra menni? Politikai, családi vagy más ok miatt? „Nem vagyok pacifista“- Politikai okaim voltak. Az izraeli véderőnek védelmeznie kellene Izraelt. Én egyetértek azzal, hogy meg kell védeni a hazámat. Nem vagyok pacifista. De annak sem vagyok híve, hogy más népet elnyomjunk. Ez hitemmel és értelmemmel ellentétes. Hogyan látják mindezt kívülről? Dr. Emil Túrna, a háború elleni bizottság egyik vezetője, a Haifában élő palesztin képviselő is elmondja véleményét.- Szeretném elmondani, hogy nagy tüntetések voltak a háború ellen, különösen magasra csapott a felháborodás a palesztin menekülttáborok elleni vérengzések után. Még a Nemzeti Vallásos Párton belül is megoszlanak a vélemények. S ugyan ez a helyzet a Munkapártban és a Liberális Pártban is. A Kommunista Párt szóvivője, Űzi Burnstein is szól erről az új jelenségről, amely legharsányabban a fiatalok közt jelentkezik, de tévedés azt hinni, hogy csak a fiatalokat jellemzi.- 1967-ben csak a Kommunista Párt volt a háború ellen. És akkor el voltunk szigetelve, mert a lakosság elhitte, hogy az arabok - ahogy mondták - el akarnak bennünket pusztítani. Az izraeli vezetők erre hivatkozva hajtogatták: mit tehetünk, ha nem harcolunk, az arabok végeznek Izraellel. Most egészen más a helyzet. A lakosságnak legalább a fele az események kezdetétől a háború ellen volt. Hiszen ők is tudták, hogy a Palesztin Felszabad ítási Szervezet nem harcolt, sem tavasszal, sem a nyár elején nem szervezett akciókat. Hadd mondjak még valamit. Június 5-én, vagyis a háború előestéjén, ami egybeesett a 67-es háború kirobbantásának 15-ik évfordulójával, a nyugati part felszabadításáért küzdő bizottság tüntetést szervezett. Nos, ezen a napon már világos volt, a behívók ugyanis szétmentek, hogy Izrael másnap háborút kezd északi szomszédja ellen, ezért az említett tüntetés egyben a libanoni háború elleni tüntetéssé vált. S azóta szinte megállás nélkül tüntetnek, városban és falun, diákok, munkások, még nők is, akik azt kiabálják, hogy nem akarnak ágyutölteléket szülni Saronnak. De erről már Doron Vilner 31 éves közgazdász beszél, aki maga is ott volt a tüntetésen.- Miért nem akar sok izraeli fiatal harcolni?- Az az oka, hogy a katonák, Izrael történelme során először, nincsenek meggyőződve arról, hogy valóban védelmi háborút vívnak... hogy valóban Izrael érdekeit szolgálja ez a háború.- Hány fiatal halt meg eddig?- Eddig körülbelül négyszázhetven.- Barátja is volt köztük?- Nem, de egy barátom megsebesült a harcok során- Van önnek arab barátja is?- Igen.- Élmondaná, mi az önök mozgalmának célja?- Nagyon szerény céljaink vannak. Mozgalmunk nyolcvanhat tartalékos tiszt és katona részvételével alakult meg. Egy levelet küldtünk akkor a miniszterelnökhöz és a hadügyminiszterhez és azt kértük ebben a levélben, ne küldjenek bennünket Libanonba. Azt írtuk, azért nem akarunk menni, mert meggyőződésünk, hogy nincs katonai megoldás a palesztin problémára és azt is világosan megírtuk, hogy nem akarunk Libanonban az új rend katonái lenni. Áhogy teltek a hetek, egyre többen csatlakoztak hozzánk. Előbb 150-en lettünk, nemsokára már ötszázan. Különösen megszaporodtak híveink a palesztin menekülttáborokban végrehajtott vérengzés után. Akkor már ezren voltunk. És most újra aláírásokat kezdtünk gyűjteni. Néwel-ranggal 1300-an iratkoztak fel eddig... A hangulat velünk, mellettünk van.. Van egy dalunk is... A dal, amelyet a fiatal közgazdász inkább elszavalt, mint énekelt, az, amelyről már szó esett, vagyis a híres Saron- ellenes induló. Természetesen nem mindenki érzi magáénak.. Erről szó sincs. De akik úgy érzik, hogy valami egészen más ügyről van szó, mint a világ 4. legmodernebb haderejével rendelkező ország köteles védelméről - né- hányezer palesztin ellen, azok magukénak érzik és énekelik... ÓNODY GYÖRGY (Folytatjuk)
