Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-18 / 11. szám
- Az ott már Volgográd - szólal meg lelkendezve szomszédom. Közelebb húzódok a repülőgép ablakához. Először az ezüstösen csillogó Volga folyót veszem észre, majd feltűnik a város panorámája, a föléje emelkedő Mamájev.Kurgánon az emlékmű. Megérkeztünk a volt Caricinba, Sztálingrádba, azaz Volgográdba, a hős városba. Délután három óra, de odahaza még csak dél van. Amint tehetem városnézésre indu- — lók. Kísérőm, Eleonora Grigorjevna Kolo- szova jól ismeri a várost.- A fasiszták fölött aratott győzelem után a városban mindössze húsz épület maradt meg. Az emberek, a városépítésre ideérkezett Komszomol-tagok barakkokban, földkunyhókban laktak. S lám, ma már többen élnek itt, mint a honvédő háború előtt - kezdi a város bemutatását. Volgográdban hagyomány, hogy a vendégek első útja a Hősök terére vezet. Itt helyezik el esküvői csokrukat az • Szergej Vasziljevics Ivanov • Alekszandr Vasziljevics Cigankov • Nyikolaj Sztyepanovics Fedotov HHÍIMRGHMN • A hadtörténe- neti múzeumban ifjú párok, itt róják le kegyeletüket a külföldről, az ország más tájairól ide érkező látogatók. Mi is ezen a téren kezdünk ismerkedni a várossal. Az emlékműnél egyenruhás Komszomol-tagok állnak díszörséget azokkal a fegyverekkel, amelyekkel apáik, nagyapáik védték a várost. Kitüntetésnek számít ez. A kemény fagyban félóránként váltják egymást.- A város mindennapi élete összeforr a múlttal. Az utcák a hősök nevét viselik. Itt, a közeli áruház pincéjében fogták el Paulus táborszernagyot, a fasiszta csapatok parancsnokát. A városban ez az egyetlen fa maradt meg - mutat kísérőm a táblával is megjelölt fára. A tértől jó kétszáz méterre van csupán a Volga. Szó nélkül tesszük meg az utat a kikötőig. A csaknem három kilométer széles folyó megkapó látvány. A kikötő főépülete hajó alakú, tetején kerek kávéház. A Don - Volga-csatorna megépítése óta a Dunáról is eljutnak ide a hajók, egy bonyolult zsiliprendszer teszi ezt lehetővé. A folyó közepén egy sziget, Szari- Csin a neve. Erről kapta annak idején a nevét a város. A kikötő szomszédságában a parton egy kisebb hajó látható. A háború idején süllyedt el, a hetvenes évek végén emelték ki, hogy ezzel is emléket állítsanak a volgai flottillának.- Maholnap négyszáz éves tesz a város. - töri meg a hallgatást kísérőm. -A forradalom előtt hat középiskolája volt. a gyerekeknek mindössze hét százaléka járt iskolába, huszonnyolc orvos jutott 135 ezer lakosra. Ma több mint százötven alapiskolája, harminc szakmunkás- képző intézete és nyolc főiskolája van. amelyeken hetvenkét ország fiataljai tanulnak, tízezer lakosra ötvenöt orvos és százhúsz egészségügyi középkáder jut, százhetven a gyógyintézetek száma. Benézünk a földszintes, piros téglás hadtörténeti múzeumba. A 82 éves Szergej Vasziljevics Ivanov kalauzol. Részt vett Caricin védelmében, a sztálingrádi harcokban, főiskolai tanárként ment nyugdíjba. Megmutatja a kiállítóteremben Tyimosenko, Bugyonnij, Csujkov, Vaszi- levszkij, Zsukov s más neves személyiségek egyenruháit, emléktárgyait. Felhívja a figyelmem Lenin huszonnyolc táviratára, illetve levelére, amelyeket Caricin védőihez intézett. A kiállított tárgyak között ott vannak a helyi üzemek által gyártott fegyverek, és az az ágyú is, amely Sztálingrádból eljutott Berlinig. Nyikolaj Ponomarjov volt a kezelője, hét harckocsit lőtt ki vele. Ott látható Vaszil Zajcev távcsöves puskája is, amellyel több mint háromszáz fasiszta életét oltotta ki. Csak este hagyjuk el a múzeumot. Még órákig rójuk a sötét utcákat, elhaladunk a Vörös Október Vasmű előtt - amely jó kapcsolatot tart fenn a Vítkovi- cei Vasművel. Bár csak kívülről, de látjuk a híres traktorgyárat, amely nemcsak traktorairól, hanem a T-34-esről, a második világháború legjobb harckocsijáról vált ismertté. Kísérőnktől azt is megtudom, hogy a városnak ma több mint 130 ipari üzeme van, amelyek hatvan országba exportjálják gyártmányaikat.- Evekbe tellett, amíg a földszintes faházakat, a legfontosabb létesítményeket fölépítettük - mondja a háborús veteránokkal való esti találkozáson Alekszandr Vasziljevics Cigakov, tudományos dolgozó, Sztálingrád egykori védője. - A háború után negyvenhárom árvaház volt a városban, ma iskolaként szolgálnak, Jól emlékszem, mily nagy volt az örömünk, amikor hozzáfoghattunk a lakótelepek építéséhez, hogy lelkesedtünk, amikor 1964-ben birtokba vehettük az új vasútállomást. Aztán a színházak kerültek sorra. Ma már ott tartunk, hogy Volgográdban négy hivatásos színtársulat tevékenykedik. Iparunk, városunk évről évre fejlődik, szebb, gazdagabb lesz. Az elmúlt évek egyik legfontosabb feladata a lakásépítés volt. A háború után épült faházak helyén tömbházak, toronyházak, üzletek épültek s épülnek. 1971-1975-ben kétmillió négyzetméternyi lakóterület épült, vagyis 60 000 család költözött új, korszerű otthonba. Közben elkészült Európa egyik legnagyobb vízerőműve, felépült a Volgograd és az Inturiszt szálló, a városi cirkusz, a sajtóház. Volgográdon halad keresztül a Bakuból érkező földgáz és kőolajvezeték, s a városban dolgozzák fel a Magyarországról hajóval érkező bauxitot.- Büszkék vagyunk parkjainkra is - kapcsolódik a beszélgetésbe Nyikolaj Sztyepanovies Fedotov, a háborús veteránok városi szervezetének titkára, aki felírta nevét a Reichstag falára, s részt vett Prága felszabadításában is. - A Volga partján nyolcvanhét hektár park terül el. Városunkban egy lakosra több mint harminc négyzetméter park jut, de néhány év múlva már ennek csaknem a kétszereséről beszélhetünk. Ezért is szorgalmazzák a volgográdi területen további víztározók építését, kihasználva azt az előnyt, amelyet a csatorna- és a zsiliprendszer nyújt. A Volga partjához simuló város szélessége 3-9 kilométer, hossza 80 kilométer. A csatornán túl egy új városnegyed épült, ma már több mint kétszázezer ember él ott. A lakosok áltagéletkora 25-30 év. A vegyészek városának szokták nevezni vegyi gyára alapján, pedig golyóscsa- págygyára is van. Nevezetessége, hogy lakosai közül minden negyedik munka mellett tanul. Éjszakába nyúlik a beszélgetés, de másnap korán kelek. Tudom, sok látnivaló vár még rám. Eleonóra Grigorjevna Koloszova kíséretében először a sztálingrádi csatát megörökítő, tavaly elkészült körképet nézzük meg. A Volga partján, az egykori malom romjai mellett felépült köralakú épületben elhelyezett hatalmas festmény hű képet ad a sztálingrádi harcokról. Az épület udvarán azokat a nehézfegyvereket vehetik szemügyre a látogatók, amelyeket egykor a város hős védői használtak, ezekkel semmisítették meg a bekerített ellenséget. Sok a látnivaló, de sürget az idő, továbbmegyünk. A híres Pavlov háznál - amelyet Pavlov őrmester maroknyi csapatával védett - óvodásokkal találkozunk, figyelmesen hallgatják a tanító néni magyarázatát. Volgográdban nagy gondot fordítanak arra, hogy az ifjú nemzedék megismerje a város forradalmi múltját, történelmét, a Nagy Honvédő Háború, a sztálingrádi csata hőseit. Több mint 170 olyan ember él a városban, aki a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta meg. Áthaladunk a Lenin sugárúton, eljutunk utunk végcéljához a Mamájev Kur- ganon lévő emlékműhöz - amelyet 1967. október 15-én avattak fel. A harci dicsőség terméhez 343 lépcső vezet, falán 7200 elesett hős neve olvasható. A terem közepén, a hatalmas márványkézben levő örökfáklya előtt díszőrség áll. Felavatása óta hatvan millió ember kereste fel az emlékművet. A Volga partján tizenhét harckocsitorony jelzi, meddig jutottak el a fasiszták. Van ahol kétszáz, máshol nyolcszáz méterre volt a parttól a frontvonal. Mégsem tudták elfoglalni a várost, melyben kő kövön nem maradt. A magaslaton, amelyen az emlékmű áll, 135 napig folyt a harc. Évekig nem nőtt ki itt a fű. Ma sem ritkaság, hogy az építkezés, vagy a parkosítás közben légi, vagy tüzérségi aknára bukkannak. Elérkezett a búcsú ideje. Két nap alatt ném ismerkedhettem meq valamennyi nevezetességével, de ez az idő is elegendő volt ahhoz, hogy a szívembe zárjam ezt a romokból kinőtt várost, amely ország-világ előtt tanúsítja a szovjet emberek kitartását, akaraterejét. NÉMETH JÁNOS (A szerző felvételei) • Az egykori malom romjai • Óvodások a Pavlov-ház előtt
