Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-03-11 / 10. szám

A gazdaságpolitika egyeztetése nemcsak a KGST tagországai számára időszerű kérdés. A mai, glo­bális gazdasági és társadalmi problé­mák által jellemzett világban szükség van arra, hogy az országok maga­sabb szinten koordinálják gazdasági fejlődésüket. Az ehhez vezető úton jó néhány akadály van, mindenekelőtt a vezető imperialista hatalmak önző nemzeti érdekei. De még e hatalmak vezetői is évi csúcstalálkozóikon kí­sérletet tesznek arra, hogy több kér­désben egyeztessék gazdaságpoliti­kájukat. A közös megoldások keresé­sének szándéka azzal magyarázható, hogy a kapitalista világgazdaság Vál­ságos helyzete, az általános infláció és a munkanélküliség aggodalmat kelt bennük. A fejlődő országok, ame­lyeket különösen erősen sújt a válság, ugyancsak közös stratégiát akarnak kidolgozni, hogy enyhítsék a világ- gazdaság számukra legsúlyosabb el­lentmondásait. A szocialista közösség országai számára az ötéves népgazdasági ter­vek koordinálása már régen az együtt­működés szerves része lett. Lehetővé mechanizmusok tökéletesítésére ho­zott intézkedéseknek sok közös vo­násuk van: a gazdasági élet alapját képviselő centralizált tervezés erősí­tése, hogy biztosítani lehessen az össztársadalmi érdekek érvényesülé­sét. s háttérbe lehessen szorítani a szűkén vett ágazati és helyi érdeke­ket; a vállalati tevékenység alapjául szolgáló gazdaságos önelszámolás kiterjesztése és a gazdasági szabá­lyozók hatásának erősítése: annak az elvnek következetes érvényesítése, hogy a fizetés a végzett munka meny- nyiségétöl és minőségétől, s e munka népgazdasági eredményétől függ: a gazdasági és szociális döntések egybekapcsolása, a szocialista de­mokratizmus továbbfejlesztése a ter­melésben és az irányításban. E mellett minden országnak meg­vannak a maga jellemző sajá­tosságai, a gazdasági reformok mély­ségüket, ütemüket, komplexitásukat tekintve különböznek egymástól. Be­vezetésükkel még nem sikerült elérni, hogy a kívánt mértékben csökkenjen a beruházási eszközök szétforgácso- lódása, megrövidüljön a beruházási A GAZDASÁGPOLITIKA EGYEZTETÉSE írta: Oleg Bogomolov akadémikus a szovjet tudományos akadémia szocialista világgazdasági intézetének igazgatója teszi, hogy ezek az országok tervsze­rűen bővítsék kölcsönös árucseréjü­ket, s a szükséges mértékben össze­hangolják fejlesztési célkitűzéseiket. Az egyeztetett stratégia kialakítását segítik elő a KGST-országoknak az anyagi termelés legfontosabb terüle­teire vonatkozó, hosszú távú együtt­működési programjai is. De mindez ma már nem elegendő. A KGST-tagországok többségének az intenzív gazdasági fejlődéséhez vezető szakaszba való belépése szükségessé teszi, hogy a távlati cé­lok és feladatok egyeztetése maga­sabb szintre emelkedjék. Gazdagítani kell ennek a koordinációs munkának a formáit és eszköztárát. Ideje volna ezt a koordinációt az eddiginél hosz- szabb időszakra, s a termelés szerke­zeti összetételének és a tudományos- műszaki haladásnak a meghatározá­sára, a beruházásokra is kiterjeszteni. A szocialista közösségen belül a gaz­dasági élet már meglehetősen erős internacionális jelleget öltött. A kül­gazdasági kapcsolatok fejlettségi szintje, e kapcsolatok hatékonysága azonban nem azonos a KGST egyes tagországaiban. Sokuk számára vi­szont napjainkban a további gazdasá­gi növekedés feltétele a külkereske­delmi csere szélesítése, a nemzetközi termelési és tudományos-műszaki kooperáció. A KGST-országok között folyó ter­mékcsere értéke 1982-ben kb. 150 milliárd rubel volt, ez összesített nem­zeti jövedelmüknek körülbelül 18 szá­zaléka. A KGST tagországai, ame­lyekben a Föld lakosságának 10 szá­zaléka él, ma a világtermelés 20-30 százalékát adják villamos energiából, kőolajból, földgázból, szénből, acél; bői, gyártási termékekből, műtrágyá­ból és egyes mezőgazdasági termé­nyekből. Az Európai Gazdasági Kö­zösség országaiban például egy la­kosra számítva kevesebb energiahor­dozó, acél, cső, műtrágya, cellulóz, szövet és cukor készül, mint a KGST országokban. Ez a szocialista közös­ség gazdasági fejlődésének jelentős eredménye. A termelés ilyen méretei objektíve megteremtik az újratermelés új felté­teleit. A természetes alapanyagok ter­melésének további növelése, a kör­nyezetvédelem egyre nagyobb kiadá­sokat igényel. A korábbinál hasonlít­hatatlanul nagyobb költségekkel jár a növekvő apparátus, a feldolgozó ipar korszerűsítése, a tudomány fej­lesztése, a mezőgazdasági termelés ipari alapokra helyezése. A KGST- országok többségében kimerültek vagy csökkennek a növekedés exten- zív forrásai. A gazdaságpolitika leg­fontosabb célja, hogy ezt a termelés intenzívebbé tételével, a műszaki ha­ladás eredményeinek felhasználásá­val ellensúlyozza. A KGST-országokban a gazdasági ciklus, meggyorsuljon a műszaki ha­ladás, e haladás eredményeinek használatba vétele, növekedjen a ter­mékek versenyképessége. Az élő­munka termelékenysége, az energia-, nyers- és alapanyag-megtakarítás te­rén történő változások sem kielégítö- ek. Nincsenek összeegyeztetve a re­formoknak azok az elemei, amelyek közvetlen hatnak az együttműködés fejlődésére, s megteremtik az együtt­működésben való érdekeltséget. A KGST-integráció továbbfejlesz­tésének egyik legfontosabb feltétele: az irányítási rendszerek tökéletesíté­se és összekapcsolása. A szocialista országok nem kényszerítik rá egy­másra gazdaságirányítási gyakorlatu­kat. Ugyanakkor a gyakorlat mélyre­hatóbb közös tanulmányozása, a kol­lektív tapasztalatok együttes értékelé­se hozzásegít ahhoz, hogy a szocia­lista gazdálkodás bevált, általános el­veit az egyes országok sajátos felté­teleire alkalmazzák. Nem csupán az irányítás területén, hanem közvetlenül az anyagi terme­lésben is magasabb szintre kell emel­ni a politika egyeztetését és össze­hangolását, hogy ezáltal az integráció újabb ösztönzést kapjon. Sok szem­pontból megváltoztak a KGST-orszá­gok fejlődésének és együttműködé­sének objektív feltételei. A tagorszá­goknak számos új, jelentős problémá­val kell szembenézniük. Mindez azt követeli, hogy egyeztessék a további fejlődésről, a nemzetközi szocialista munkamegosztásnak a megváltozott gazdasági környezetnek megfelelő átalakítására vonatkozó koncepciói­kat. Ma még nem lehet kellő határo­zottsággal megállapítani, milyen jelle­get ölt ez a munka. De már ma is világos, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek a nemzetközi szocia­lista munkamegosztást mindinkább alárendelik a műszaki haladás meg­gyorsításával, a termelésszerkezet tökéletesítésével és a termelési inten­zitás fokozásával kapcsolatos köve­telményeknek, annak a feladatnak, hogy minden tagország, az egész szocialista közösség is műszaki-gaz­dasági szempontból függetlenné vál­jon a tőkés piactól. El kell érni, hogy minden résztvevő számára növeked­jenek az integrációból eredő reális előnyök, és bővíteni kell a kölcsönös áruforgalom növelésének, az árufor­galom kiegyensúlyozottá tételének le­hetőségeit. S ok függ annak feltárásától, hogy milyen, még ki nem használt lehetőségei vannak a termelésszako­sításnak és a kooperációnak az ipar feldolgozó ágazataiban, az agráripari komplexumban, a tudományos kuta­tások terén. Enélkül nehéz elérni, hogy ésszerűen kiegészítsék egy­mást a nemzeti gépgyártó, kohászati és vegyipari komplexumok, megszűn­jön az indokolatlan párhuzamosság. Gazdasági szempontból mind na­gyobb tehertétellé válik például a gép­gyártás széles profiljának fenntartása. Ezért nő a KGST-országok érdekelt­sége abban, hogy a nemzetközi szo­cialista munkamegosztás keretén be­lül a korábbinál nagyobb mértékben profilírozzák, szakosítsák nemzeti gépipari komplexumaik tevékenysé­gét. Ez egyúttal a nemzeti gazdaság- politikák egyeztetésének kérdése is. Az erre vonatkozó megállapodások alapján a Szovjetunió bővíteni tudná például szakosított gépipari exportjá­nak árukínálatát, többek között a ne­hézgépgyártás, a háztartási gépgyár­tás, az elektronika, a zárt technológiai komplexumok területén. KGST-part- nereink pedig jobban tudnák koncent­rálni erőfeszítéseiket arra, hogy szá­mukra és az egész közösség számá­ra is előnyös késztermékeket, rész­egységeket, alkatrészeket állítsa­nak elő. A fűtőanyag és nyersanyag-ellá­tásban kialakult helyzet mellett a gaz­dasági növekedés biztosításához szükséges az, hogy a nemzetközi szocialista munkamegosztás felada­tává tegyük az egységnyi termékre jutó anyagfelhasználás minden lehet­séges eszközzel való csökkentését, az anyagtakarékosságot. Ez feltétele­zi az egyes országok népgazdaság szerkezetének, az egyes termelési ágaknak olyan átalakítását, hogy a KGST keretén belül megvalósuljon az energiaigényes termelési ágak ésszerűbb telepítése. Korlátozni kell ezeknek a fejlesztését azokban az országokban, ahol nincsenek saját jelentős fűtőanyag- és energiaforrá­sok. Egyre sürgősebbé válik az, hogy az integráció lehetőségeit az anyagi termelés valamennyi ágában az anyagtakarékos technológiára való gyorsított átállásra használják ki. Kö­zös erőfeszítéssel a KGST-országok képesek létrehozni és fokozni a ter­mészetes nyersanyagokat és a nem kellő mennyiségben rendelkezésre álló fémeket pótló új anyagok terme­lését, és lényegesen magasabb szint­re tudják emelni a nyersanyagokkal és a félkész termékekkel való takaré­koskodást. Mindennek gazdaságpoli­tikánk irányvonalává kell válnia, s az egyes KGST országok által hozott döntéseket megfelelően koordinálni kell. Fel lehet sorolni rrfas területeket is, ahol a KGST-tagországok gazdaság- politikája kedvező eredményeket ígér. Például a nem szocialista országok­kal fenntartott gazdasági kapcsolatok hatékonyabbá változtatásáról van szó. Fontos, hogy megerősödjön a KGST-tagországok versenyképes­sége, önállósága, hogy semmiféle szankció és embargó ne zavarhassa meg az újratermelés folyamatát a gazdaság kulcságazataiban. Hogy ezek az országok közösen, sikeresen szállhassanak szembe a nyugati nyo­mással, szükséges az egységes frontban történő fellépés, s az, hogy az importpolitikát összekössék az új technika kifejlesztésével és elsajátítá­sával. Másrészt, a KGST-n belüli ter­melési és tudományos-műszaki koo­peráció fejlesztésére irányuló progra­moknak a nyugati országokba irányu­ló export bővítését kell előirányozni­uk. Ez a konvertibilis valutában való eladósodottság megszüntetésének egyik feltétele. A KGST-tagországok értékes ta­pasztalatokat gyűjtöttek arról, hogyan lehet összeegyeztetni a nem­zeti gazdasági érdekeket a közösség általános érdekeivel. Ez magába fog­lalja az árucsereforgalom gazdasági feltételeit is: a gazdaságilag megala­pozott árak alkalmazását a kölcsönös kereskedelemben, amikor pedig ez szükséges, a kedvezményes és ösz­tönző árak alkalmazását, a közös va­luta megszilárdítását, olyan garanciá­kat, amelyek kiküszöbölik a szerződé­ses kötelezettségek esetleges meg­sértéséből származó veszteségeket stb. Ez csupán néhány olyan elem, amely magyarázattal szolgál az SZKP XXVI. kongresszusának és a testvér­pártok ezt követő kongresszusainak arról hozott előterjesztéseire, hogy a KGST-tagországok ötéves tervei­nek egyeztetését gazdaságpolitikájuk egészének egyeztetésével kell bőví­teni. Világos, hogy ennek a döntésnek szükségszerűen együtt kell járnia a kölcsönös kapcsolataink rendszeré­ben megnyilvánuló demokratikus és internacionalista kezdeményezések megszilárdításával, a gazdálkodás kollektív tapasztalatai tanulmányozá­sával és az egymás segítésére irá­nyuló őszinte törekvéssel (Novoje Vremja USA - IZRAEL Érdekházasság Izrael még mindig be nem fejezett, csak éppen takarék­lángon tartott legutóbbi, Libanon elleni agressziója ismét az amerikai-izraeli viszonyra irányította a figyelmet Washington és Tel Aviv egyrészt ellentmondásos, más­részt nagyon is természetes kapcsolatai leginkább egy tipikus érdekházassághoz hasonlíthatóak, amelyen belül a két fél kölcsönösen megy egymás idegeire, de tisztában vannak azzal, hogy nem lehetnek meg egymás'nélkül. Noha módszereik némileg eltérőek is céljaik azonosak, tudatosítják, hogy ezeket csak együtt érhetik el. A látvá­nyos veszekedések csak figyelemelterelő manőverek, a szakítással való fenyegetőzések pedig mindig akkor hangzanak el, amikor leginkább érzik együvé tartozásukat. Izrael nem tud meglenni az Egyesült Államok nélkül, az USA-nak pedig nagy szüksége van Izraelre, mint állandó közel-keleti bázisra. A kör bezárul, de érdemes körüljárni. Tel Aviv jelenlegi és múltbeli vezetői expanzionista törekvéseik megvalósítása érdekében militarizálták az országot: egész gazdasági életét és külkapcsolatait a hadi- gépezet olajozott működése biztosításának rendelték alá. Mivel a kis ország tartalékai már a kezdet kezdetén végesnek bizonyultak, a határokon túl volt kénytelen anyagi forrásokat keresni. Kézenfekvő volt, hogy az Egye­sült Államok játsza el az ,,önzetlen“ támogató szerepét, mivel a Közel-Kelet uralása, a világuralmi törekvések részeként mind stratégiai (fontos tengeri utak, a Szovjet­unió közvetlen közelsége), mind politikai (erősödő nemzeti felszabadító mozgalmak, egyes arab országok balra toló­dása, Irán elvesztése), mind pedig gazdasági (olajkincs) törekvései homlokterében állt és áll. A hivatalos Washington számára Izrael támogatása elsőrendű belpolitikai kérdés is. Az amerikai demokrácia egyik jellemzője ugyanis, hogy pénz nélkül nem lehet politikát csinálni. Nemcsak az elnökválasztáshoz, de a képviselőválasztáshoz is nagy összegekre (és mind nagyobbakra) van szükség. Az amerikai pénzemberek egy része - pontosabban nagyon befolyásos része - pedig zsidó származású. így aztán végeredményben csak az co ;ra 15 JÉ <5 , jé : <o O) « ü N c 1 c a jé -ffl S* t: ~ 2 4h § 8 I* V} c o $-Q V) £ 8* Jé <0 Ő lehet elnök Amerikában, aki elnyeri a kis számú, de gyakorlatilag vétójoggal rendelkező zsidó lobby tetszését, vagyis ígéretet tesz Izrael támogatására. Ez pedig olyan választási ígéret, amelyet - a többivel ellentétben - be is kell tartani, különben nem sok esélye lenne az elnöknek arra, hogy mandátuma lejártáig a Fehér Ház lakója marad­jon. Ennek köszönhetően Izrael függősége Washingtontól csak látszat. Tel Aviv valójában azt tesz, amit jónak lát. Számíthat minden lépése előzetes és utólagos jóváhagyá­sára, még azokéra is amelyek valamilyen vonatkozás­ban nem kis károkat okoznak Washingtonnak. Izrael az idén októberben kezdődő új költségvetési évben is megkapja a 2,5 milliárd dollárt az USA-tól, habár a libanoni agresszió elég kényes helyzetbe hozta Washingtont az arab államok előtt. Ennek ellenére sem a kormány, sem a Kongresszus nem szorgalmazza Izrael megbüntetését, vagyis a politikája további folytatásához nélkülözhetetlen támogatás megvonását. Ezt a magatar­tást példázzák az amerikai bábáskodás mellett folyó liba­noni-izraeli tárgyalások is. Washington nagyon jól tudja, hogy Bejrút számára elfogadhatatlanok az izraeli követelések, mégis a libanoni kormányra próbál nyomást gyakorolni, nem pedig az izraelire. Pedig Washington azt is tudja, hogy a dél­libanoni úgynevezett biztonsági sáv kialakításához Tel Aviv csak azért ragaszkodik, mivel ez kitűnő felvonulási terület lenne egy esetleges (valójában már régóta terve­zett) Szíria elleni támadáshoz. Ennek megvalósítása tovább rontaná az Egyesült Államok reputációját az arab országok körében, mégsem hagy fel Izrael támogatásával. Az amerikai sajtó persze nagy hírverést csap akörül, ha valamelyik politikus, vagy még inkább amerikai zsidó vezető személyiség elítélően nyilatkozik Tel Aviv lépései­ről. Nem ám azért, mintha-ez különösebben fontos lenne, hanem azért, mert - szenzáció. GÖRFÖL ZSUZSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom