Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-11 / 10. szám
A gazdaságpolitika egyeztetése nemcsak a KGST tagországai számára időszerű kérdés. A mai, globális gazdasági és társadalmi problémák által jellemzett világban szükség van arra, hogy az országok magasabb szinten koordinálják gazdasági fejlődésüket. Az ehhez vezető úton jó néhány akadály van, mindenekelőtt a vezető imperialista hatalmak önző nemzeti érdekei. De még e hatalmak vezetői is évi csúcstalálkozóikon kísérletet tesznek arra, hogy több kérdésben egyeztessék gazdaságpolitikájukat. A közös megoldások keresésének szándéka azzal magyarázható, hogy a kapitalista világgazdaság Válságos helyzete, az általános infláció és a munkanélküliség aggodalmat kelt bennük. A fejlődő országok, amelyeket különösen erősen sújt a válság, ugyancsak közös stratégiát akarnak kidolgozni, hogy enyhítsék a világ- gazdaság számukra legsúlyosabb ellentmondásait. A szocialista közösség országai számára az ötéves népgazdasági tervek koordinálása már régen az együttműködés szerves része lett. Lehetővé mechanizmusok tökéletesítésére hozott intézkedéseknek sok közös vonásuk van: a gazdasági élet alapját képviselő centralizált tervezés erősítése, hogy biztosítani lehessen az össztársadalmi érdekek érvényesülését. s háttérbe lehessen szorítani a szűkén vett ágazati és helyi érdekeket; a vállalati tevékenység alapjául szolgáló gazdaságos önelszámolás kiterjesztése és a gazdasági szabályozók hatásának erősítése: annak az elvnek következetes érvényesítése, hogy a fizetés a végzett munka meny- nyiségétöl és minőségétől, s e munka népgazdasági eredményétől függ: a gazdasági és szociális döntések egybekapcsolása, a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése a termelésben és az irányításban. E mellett minden országnak megvannak a maga jellemző sajátosságai, a gazdasági reformok mélységüket, ütemüket, komplexitásukat tekintve különböznek egymástól. Bevezetésükkel még nem sikerült elérni, hogy a kívánt mértékben csökkenjen a beruházási eszközök szétforgácso- lódása, megrövidüljön a beruházási A GAZDASÁGPOLITIKA EGYEZTETÉSE írta: Oleg Bogomolov akadémikus a szovjet tudományos akadémia szocialista világgazdasági intézetének igazgatója teszi, hogy ezek az országok tervszerűen bővítsék kölcsönös árucseréjüket, s a szükséges mértékben összehangolják fejlesztési célkitűzéseiket. Az egyeztetett stratégia kialakítását segítik elő a KGST-országoknak az anyagi termelés legfontosabb területeire vonatkozó, hosszú távú együttműködési programjai is. De mindez ma már nem elegendő. A KGST-tagországok többségének az intenzív gazdasági fejlődéséhez vezető szakaszba való belépése szükségessé teszi, hogy a távlati célok és feladatok egyeztetése magasabb szintre emelkedjék. Gazdagítani kell ennek a koordinációs munkának a formáit és eszköztárát. Ideje volna ezt a koordinációt az eddiginél hosz- szabb időszakra, s a termelés szerkezeti összetételének és a tudományos- műszaki haladásnak a meghatározására, a beruházásokra is kiterjeszteni. A szocialista közösségen belül a gazdasági élet már meglehetősen erős internacionális jelleget öltött. A külgazdasági kapcsolatok fejlettségi szintje, e kapcsolatok hatékonysága azonban nem azonos a KGST egyes tagországaiban. Sokuk számára viszont napjainkban a további gazdasági növekedés feltétele a külkereskedelmi csere szélesítése, a nemzetközi termelési és tudományos-műszaki kooperáció. A KGST-országok között folyó termékcsere értéke 1982-ben kb. 150 milliárd rubel volt, ez összesített nemzeti jövedelmüknek körülbelül 18 százaléka. A KGST tagországai, amelyekben a Föld lakosságának 10 százaléka él, ma a világtermelés 20-30 százalékát adják villamos energiából, kőolajból, földgázból, szénből, acél; bői, gyártási termékekből, műtrágyából és egyes mezőgazdasági terményekből. Az Európai Gazdasági Közösség országaiban például egy lakosra számítva kevesebb energiahordozó, acél, cső, műtrágya, cellulóz, szövet és cukor készül, mint a KGST országokban. Ez a szocialista közösség gazdasági fejlődésének jelentős eredménye. A termelés ilyen méretei objektíve megteremtik az újratermelés új feltételeit. A természetes alapanyagok termelésének további növelése, a környezetvédelem egyre nagyobb kiadásokat igényel. A korábbinál hasonlíthatatlanul nagyobb költségekkel jár a növekvő apparátus, a feldolgozó ipar korszerűsítése, a tudomány fejlesztése, a mezőgazdasági termelés ipari alapokra helyezése. A KGST- országok többségében kimerültek vagy csökkennek a növekedés exten- zív forrásai. A gazdaságpolitika legfontosabb célja, hogy ezt a termelés intenzívebbé tételével, a műszaki haladás eredményeinek felhasználásával ellensúlyozza. A KGST-országokban a gazdasági ciklus, meggyorsuljon a műszaki haladás, e haladás eredményeinek használatba vétele, növekedjen a termékek versenyképessége. Az élőmunka termelékenysége, az energia-, nyers- és alapanyag-megtakarítás terén történő változások sem kielégítö- ek. Nincsenek összeegyeztetve a reformoknak azok az elemei, amelyek közvetlen hatnak az együttműködés fejlődésére, s megteremtik az együttműködésben való érdekeltséget. A KGST-integráció továbbfejlesztésének egyik legfontosabb feltétele: az irányítási rendszerek tökéletesítése és összekapcsolása. A szocialista országok nem kényszerítik rá egymásra gazdaságirányítási gyakorlatukat. Ugyanakkor a gyakorlat mélyrehatóbb közös tanulmányozása, a kollektív tapasztalatok együttes értékelése hozzásegít ahhoz, hogy a szocialista gazdálkodás bevált, általános elveit az egyes országok sajátos feltételeire alkalmazzák. Nem csupán az irányítás területén, hanem közvetlenül az anyagi termelésben is magasabb szintre kell emelni a politika egyeztetését és összehangolását, hogy ezáltal az integráció újabb ösztönzést kapjon. Sok szempontból megváltoztak a KGST-országok fejlődésének és együttműködésének objektív feltételei. A tagországoknak számos új, jelentős problémával kell szembenézniük. Mindez azt követeli, hogy egyeztessék a további fejlődésről, a nemzetközi szocialista munkamegosztásnak a megváltozott gazdasági környezetnek megfelelő átalakítására vonatkozó koncepcióikat. Ma még nem lehet kellő határozottsággal megállapítani, milyen jelleget ölt ez a munka. De már ma is világos, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek a nemzetközi szocialista munkamegosztást mindinkább alárendelik a műszaki haladás meggyorsításával, a termelésszerkezet tökéletesítésével és a termelési intenzitás fokozásával kapcsolatos követelményeknek, annak a feladatnak, hogy minden tagország, az egész szocialista közösség is műszaki-gazdasági szempontból függetlenné váljon a tőkés piactól. El kell érni, hogy minden résztvevő számára növekedjenek az integrációból eredő reális előnyök, és bővíteni kell a kölcsönös áruforgalom növelésének, az áruforgalom kiegyensúlyozottá tételének lehetőségeit. S ok függ annak feltárásától, hogy milyen, még ki nem használt lehetőségei vannak a termelésszakosításnak és a kooperációnak az ipar feldolgozó ágazataiban, az agráripari komplexumban, a tudományos kutatások terén. Enélkül nehéz elérni, hogy ésszerűen kiegészítsék egymást a nemzeti gépgyártó, kohászati és vegyipari komplexumok, megszűnjön az indokolatlan párhuzamosság. Gazdasági szempontból mind nagyobb tehertétellé válik például a gépgyártás széles profiljának fenntartása. Ezért nő a KGST-országok érdekeltsége abban, hogy a nemzetközi szocialista munkamegosztás keretén belül a korábbinál nagyobb mértékben profilírozzák, szakosítsák nemzeti gépipari komplexumaik tevékenységét. Ez egyúttal a nemzeti gazdaság- politikák egyeztetésének kérdése is. Az erre vonatkozó megállapodások alapján a Szovjetunió bővíteni tudná például szakosított gépipari exportjának árukínálatát, többek között a nehézgépgyártás, a háztartási gépgyártás, az elektronika, a zárt technológiai komplexumok területén. KGST-part- nereink pedig jobban tudnák koncentrálni erőfeszítéseiket arra, hogy számukra és az egész közösség számára is előnyös késztermékeket, részegységeket, alkatrészeket állítsanak elő. A fűtőanyag és nyersanyag-ellátásban kialakult helyzet mellett a gazdasági növekedés biztosításához szükséges az, hogy a nemzetközi szocialista munkamegosztás feladatává tegyük az egységnyi termékre jutó anyagfelhasználás minden lehetséges eszközzel való csökkentését, az anyagtakarékosságot. Ez feltételezi az egyes országok népgazdaság szerkezetének, az egyes termelési ágaknak olyan átalakítását, hogy a KGST keretén belül megvalósuljon az energiaigényes termelési ágak ésszerűbb telepítése. Korlátozni kell ezeknek a fejlesztését azokban az országokban, ahol nincsenek saját jelentős fűtőanyag- és energiaforrások. Egyre sürgősebbé válik az, hogy az integráció lehetőségeit az anyagi termelés valamennyi ágában az anyagtakarékos technológiára való gyorsított átállásra használják ki. Közös erőfeszítéssel a KGST-országok képesek létrehozni és fokozni a természetes nyersanyagokat és a nem kellő mennyiségben rendelkezésre álló fémeket pótló új anyagok termelését, és lényegesen magasabb szintre tudják emelni a nyersanyagokkal és a félkész termékekkel való takarékoskodást. Mindennek gazdaságpolitikánk irányvonalává kell válnia, s az egyes KGST országok által hozott döntéseket megfelelően koordinálni kell. Fel lehet sorolni rrfas területeket is, ahol a KGST-tagországok gazdaság- politikája kedvező eredményeket ígér. Például a nem szocialista országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatok hatékonyabbá változtatásáról van szó. Fontos, hogy megerősödjön a KGST-tagországok versenyképessége, önállósága, hogy semmiféle szankció és embargó ne zavarhassa meg az újratermelés folyamatát a gazdaság kulcságazataiban. Hogy ezek az országok közösen, sikeresen szállhassanak szembe a nyugati nyomással, szükséges az egységes frontban történő fellépés, s az, hogy az importpolitikát összekössék az új technika kifejlesztésével és elsajátításával. Másrészt, a KGST-n belüli termelési és tudományos-műszaki kooperáció fejlesztésére irányuló programoknak a nyugati országokba irányuló export bővítését kell előirányozniuk. Ez a konvertibilis valutában való eladósodottság megszüntetésének egyik feltétele. A KGST-tagországok értékes tapasztalatokat gyűjtöttek arról, hogyan lehet összeegyeztetni a nemzeti gazdasági érdekeket a közösség általános érdekeivel. Ez magába foglalja az árucsereforgalom gazdasági feltételeit is: a gazdaságilag megalapozott árak alkalmazását a kölcsönös kereskedelemben, amikor pedig ez szükséges, a kedvezményes és ösztönző árak alkalmazását, a közös valuta megszilárdítását, olyan garanciákat, amelyek kiküszöbölik a szerződéses kötelezettségek esetleges megsértéséből származó veszteségeket stb. Ez csupán néhány olyan elem, amely magyarázattal szolgál az SZKP XXVI. kongresszusának és a testvérpártok ezt követő kongresszusainak arról hozott előterjesztéseire, hogy a KGST-tagországok ötéves terveinek egyeztetését gazdaságpolitikájuk egészének egyeztetésével kell bővíteni. Világos, hogy ennek a döntésnek szükségszerűen együtt kell járnia a kölcsönös kapcsolataink rendszerében megnyilvánuló demokratikus és internacionalista kezdeményezések megszilárdításával, a gazdálkodás kollektív tapasztalatai tanulmányozásával és az egymás segítésére irányuló őszinte törekvéssel (Novoje Vremja USA - IZRAEL Érdekházasság Izrael még mindig be nem fejezett, csak éppen takaréklángon tartott legutóbbi, Libanon elleni agressziója ismét az amerikai-izraeli viszonyra irányította a figyelmet Washington és Tel Aviv egyrészt ellentmondásos, másrészt nagyon is természetes kapcsolatai leginkább egy tipikus érdekházassághoz hasonlíthatóak, amelyen belül a két fél kölcsönösen megy egymás idegeire, de tisztában vannak azzal, hogy nem lehetnek meg egymás'nélkül. Noha módszereik némileg eltérőek is céljaik azonosak, tudatosítják, hogy ezeket csak együtt érhetik el. A látványos veszekedések csak figyelemelterelő manőverek, a szakítással való fenyegetőzések pedig mindig akkor hangzanak el, amikor leginkább érzik együvé tartozásukat. Izrael nem tud meglenni az Egyesült Államok nélkül, az USA-nak pedig nagy szüksége van Izraelre, mint állandó közel-keleti bázisra. A kör bezárul, de érdemes körüljárni. Tel Aviv jelenlegi és múltbeli vezetői expanzionista törekvéseik megvalósítása érdekében militarizálták az országot: egész gazdasági életét és külkapcsolatait a hadi- gépezet olajozott működése biztosításának rendelték alá. Mivel a kis ország tartalékai már a kezdet kezdetén végesnek bizonyultak, a határokon túl volt kénytelen anyagi forrásokat keresni. Kézenfekvő volt, hogy az Egyesült Államok játsza el az ,,önzetlen“ támogató szerepét, mivel a Közel-Kelet uralása, a világuralmi törekvések részeként mind stratégiai (fontos tengeri utak, a Szovjetunió közvetlen közelsége), mind politikai (erősödő nemzeti felszabadító mozgalmak, egyes arab országok balra tolódása, Irán elvesztése), mind pedig gazdasági (olajkincs) törekvései homlokterében állt és áll. A hivatalos Washington számára Izrael támogatása elsőrendű belpolitikai kérdés is. Az amerikai demokrácia egyik jellemzője ugyanis, hogy pénz nélkül nem lehet politikát csinálni. Nemcsak az elnökválasztáshoz, de a képviselőválasztáshoz is nagy összegekre (és mind nagyobbakra) van szükség. Az amerikai pénzemberek egy része - pontosabban nagyon befolyásos része - pedig zsidó származású. így aztán végeredményben csak az co ;ra 15 JÉ <5 , jé : <o O) « ü N c 1 c a jé -ffl S* t: ~ 2 4h § 8 I* V} c o $-Q V) £ 8* Jé <0 Ő lehet elnök Amerikában, aki elnyeri a kis számú, de gyakorlatilag vétójoggal rendelkező zsidó lobby tetszését, vagyis ígéretet tesz Izrael támogatására. Ez pedig olyan választási ígéret, amelyet - a többivel ellentétben - be is kell tartani, különben nem sok esélye lenne az elnöknek arra, hogy mandátuma lejártáig a Fehér Ház lakója maradjon. Ennek köszönhetően Izrael függősége Washingtontól csak látszat. Tel Aviv valójában azt tesz, amit jónak lát. Számíthat minden lépése előzetes és utólagos jóváhagyására, még azokéra is amelyek valamilyen vonatkozásban nem kis károkat okoznak Washingtonnak. Izrael az idén októberben kezdődő új költségvetési évben is megkapja a 2,5 milliárd dollárt az USA-tól, habár a libanoni agresszió elég kényes helyzetbe hozta Washingtont az arab államok előtt. Ennek ellenére sem a kormány, sem a Kongresszus nem szorgalmazza Izrael megbüntetését, vagyis a politikája további folytatásához nélkülözhetetlen támogatás megvonását. Ezt a magatartást példázzák az amerikai bábáskodás mellett folyó libanoni-izraeli tárgyalások is. Washington nagyon jól tudja, hogy Bejrút számára elfogadhatatlanok az izraeli követelések, mégis a libanoni kormányra próbál nyomást gyakorolni, nem pedig az izraelire. Pedig Washington azt is tudja, hogy a déllibanoni úgynevezett biztonsági sáv kialakításához Tel Aviv csak azért ragaszkodik, mivel ez kitűnő felvonulási terület lenne egy esetleges (valójában már régóta tervezett) Szíria elleni támadáshoz. Ennek megvalósítása tovább rontaná az Egyesült Államok reputációját az arab országok körében, mégsem hagy fel Izrael támogatásával. Az amerikai sajtó persze nagy hírverést csap akörül, ha valamelyik politikus, vagy még inkább amerikai zsidó vezető személyiség elítélően nyilatkozik Tel Aviv lépéseiről. Nem ám azért, mintha-ez különösebben fontos lenne, hanem azért, mert - szenzáció. GÖRFÖL ZSUZSA