Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-04 / 9. szám
P rága mellett egy mészkőbányában forgatta legújabb filmjét, A szarkát, a cseh rendezőgárda egyik legkiemelkedőbb egyénisége: Juraj Herz. A film cselekménye vásári komédiák alapján készült; hősei itt élnek közöttünk, rojtos-foltos-szakadt farmerban járnak és megszállottan keresik a gyöngyöt, a holnap értelmét.- Tíz évvel ezelőtt a Sánta ördögöt tartotta a legrosszabb filmjének. Változott-e azóta a véleménye?- Nézze, biztosan azért vélekedtem így annak idején, mert éppen a következő filmemre készültem, amikor nyilatkoztam. Én ugyanis mindig azt a filmemet tartom a legjobbnak, amelyiken dolgozom. A régebbi alkotásaim közül egyet sem kedvelek igazán. Sem A hullaégetöt, sem a Morgianát, sem a Petróleumlámpákat.- Ez elég furcsán hangzik.- Az az igazság, hogy fárasztanak a régi filmjeim. Az utómunkálatok során már nem izgatnak annyira, mint forgatás közben. Az utószinkronnál például annyi hibát fedezek fel bennük, hogy dühbe jövök a vászon előtt.- Első filmjeit Ladislav Fuks, Bohumil Hrabal és Jaroslav Havlicek regényei alapján forgatta. Ezek az alkotásai ma sem veszítettek értékükből. A szarkára hogy talált rá?- Nem én találtam rá. A kezembe nyom• .....dühbe jövök a vászon előtt “ (Ji rí Kucera felvétele) Rendezte: Juraj Herz ták, hogy olvassam el. És mert úgy tűnt, hogy ehhez hasonlót nem csináltam eddig, azt mondtam, szívesen filmre viszem a sztorit. Egyébként azért örülök, ha új filmet forgatok, mert olyankor mindig azt hiszem, hogy az lesz az igazi, az lesz a legjobb, amit addig csináltam.- Első filmjét, A rák jegyébent a hatvanas évek közepén forgatta, s akár a többi cseh filmalkotó, ön is a hétköznapokra, a sokoldalú, emberábrázolásra, az emberek közötti kapcsolatokra fordította a tekintetét. Legutóbbi filmjeivel, a Bulldogok és cseresznyékkel, A Ferat-cég vámpírjával és most A szarkával egészen más utakon jár. Szükségesnek érzi-e, hogy minden egyes alkotásával más stílust képviseljen?- Vannak rendezők, akik elégedettek a saját stílusukkal és csak annak tökéletesítésére törekednek. Az én filmjeim, nem véletlenül, homlokegyenest eltérnek egymástól. Egyszer szerelmi történetet, máskor mesét mondtam el, aztán a maffiafilmeket parodizáltam, majd jött a gépkocsivámpír és ez mind szórakoztató film. Ha ugyanis azt akarom, hogy a nézők ismét sorban álljanak a mozipénztár előtt, előbb vissza kell hódítanom őket a cseh filmnek. Ez pedig máshogy nem megy, csak szórakoztató filmekkel. Es bármit írjanak is a lapok, nekem a néző a fontos. Az, hogy a kritikusok elégedetlenek, nem érdekel. Az sem hoz ki a sodromból, ha azt olvassák a fejemre, hogy meglovagolom a divatot. Ezzel egyébként nem értek egyet. Egy valamit azonban elárulhatok: nincs messze az idő, amikor ismét múvészfilmeket forgatok majd.- Tizenhét év alatt tizenhét filmet készített. Soknak tartja ezt vagy kevésnek?- Kevésnek, mert türelmetlen vagyok. Számomra az lenne a legjobb, ha kétévenként három filmet forgathatnék.- Miből ered ez a türelmetlenség?- Abból, hogy elégedetlen vagyok önmagámmal. Abból, hogy minden forgatás vége felé már az új lehetőségen jár az eszem. Abból, hogy minél gyorsabban szeretném elfelejteni azt, amit legutóbb csináltam.- Pályafutását fényképészként kezdte; iparművészeti szakközépiskolát végzett, de kerülő úton mégis a rendezői hivatásnál kötött ki.- Annak ellenére, hogy színésznek készültem. És őszintén szólva kezdetben a rendezés is csak azért vonzott, mert tudtam, hogy így a színészkedésre is több lehetőségem lesz. Gyerekkori elképzeléseim válnak valóra, amikor egy-egy filmemben magamnak is szerepet oszthatok.- A világhírű rendezők közül ki előtt emeli meg a kalapját?- Fellini előtt. Gazdag fantáziája, egyéni látásmódja mindig nagy hatással volt rám.- Ennek ellenére egyetlen „Fellini-koc- kát“ sem fedeztem fel az alkotásaiban.- Persze hogy nem, hiszen annyira tisztelem öt, hogy eszembe sem jut utánozni. Az én filmem egyébként is azzal indul, hogy rendezte Juraj Herz. Hát akkor? SZABÓ G. LÁSZLÓ Az emlékezet két szárnycsapása... Aki mer, az nyer Melyik munkahelyen nézik jó szemmel, ha valakinek a munkakönyvébe már jószerivel bele sem férnek a bejegyzések? A vándormadarakat bizony csak ott fogadják be, ahol igen nagy szükség van munkáskézre. így történik ez Ljoskával is, akinek az ország minden tájáról található bélyegző a könyvében, de sehol sem bírta sokáig. Érdekes, mindenütt meg voltak vele elégedve, mégis to- vábbállt. Hamar megtanulta a munkát, aztán unatkozni kezdett. A tajgában, ahol nemcsak önmagáért, hanem másokért is felelős, ahol életében először ő maga is vezető, nem ér rá unatkozni ... Lajoska a központi figurája az Aki mer, az nyer című szovjet filmnek. Életre keltője Borisz Galkin, a sokoldalú fiatal művész, aki bemutatkozott már színészként, rendezett, írt forgatókönyvet, énekelt és mindezek mellett kitűnő sportoló. (Amikor a Jemeljan Pugacso- vot forgatták, írt egy dalt a parasztfelkelésről. Ebben a filmben egyébként Nyikita Sztroje- vet alakította, egy meglehetősen tragikus figurát.) A rigai Ifjúsági Színházban lépett először színpadra. A Scsukin Színiiskola elvégzése után, a moszkvai Szatirikus Színház, majd a Taganka tagja volt. Filmszínészként egy kis szerepben debütált Alekszan- der Sztolper Nem születünk katonának című filmjében. Eddigi filmes pályájának csúcsa a Különösen őrzött terület Ta- raszovja Első önálló rendezése az Élni fogunk. „Számomra a legrosszabb a befejezetlen vers, a meg nem rendezett darab, a le nem forgatott film és a kényszerű munkaszünet, mert nagyon szeretem a hivatásomat“ - nyilatkozta nemrégiben, (e) A filmművészet alig egy évszázados története, a született alkotások sora közel hoznak hozzánk tőlünk időben és térben is távol élt (élő) elődöket, s kortársakat is. S ezekben a napokban, amikor a magyar film- és színházművészet két nagy alakjára - Somlay Artúrra és Csortos Gyulára - emlékezünk, a film, a megörökített színészi játék jelenti a fiatalabbak számára a mindenkori kortársi élményt. Nem véletlen tehát, hogy az olvasott leírások, összeollózott kritikák, harmadkézből származó információk helyett két filmjükben látott, kortársi élményt nyújtó alakításuk alapján szólhatunk művészetükről. Csortos Gyula esetében száz évesnek „lenni" egyet jelent a filmbeli örökkévalósággal. Egy szeretett filmvígjátékból ismerik a legtöbben. A Hyppolit, a lakáj, amelynek címszerepét játszotta, 1931-ben készült el. Szokásaival, a megmerevedett nagypolgári életmód formálta lakáj, egy kisstílű, karriervágytól fertőzött kispolgár családjába csöppen. Bár a korabeli Magyarország valóságától távol áll ez a film, a színészi teljesítmények - a Csortos Gyula és Kabos Gyula kettős - emelik át a maradandóságba. Csortos játéka itt mindvégig Kabos szertelenségének az ellenpontozására épül. A komikumot a kivasalt egyéniségű lakáj ugyanúgy megtestesíti, mint a látszólag vele hadakozó kispolgár. Színészi művészetének árnyalatait, finom rezdüléseit is láthattuk ebben a filmben. Egy-egy pontosan felépített arcjátéka, amelynek izgalmasságát az izmok alig észrevehető, a szem alig mozduló fényei adják. Csortos a színészet eleganciáját képviselte. Mindenképpen erőszakolt „áru- kapcsolás" lenne Somlay Artúr művészetét Csortoséhoz viszonyítani. Szuverén színházi ember maradt mindvégig. Radványi Géza 1947-ben bemutatott filmje, a Valahol Európában zongoraművészének bölcsességét is belülről formálta olyanná. A film az egyik legmegrázóbb művészi hitvallás a békéről, a humánumról - a fasizmus ellenében. Somlay a mindenkori humánumot személyesíti meg, játéka meleg érzelmekből építkezik. Megdicsőüléssel felér, amikor a rongyos, csavargó gyerekcsapatból valaki elkiálija magát: - Könyörgöm, akasszuk fel! -, s akkor az emberi öntudat, a művészet örökkévalóságába vetett hit jelenik meg a fehér haj és fény koronázta arcon. S hogy egyénisége nem mindennapi volt, azt bizonyítja az is, hogy az ő nevének szóba kerülése idején szüntették meg az örökös nemzeti színházi tagságot, így kifogásolva ,,borzas avantgardista" személyét. Pedig egyike volt a legjobb Lear királyoknak, s 1947-ben ő játszotta először Jegor Bulicso- vot, majd egyik utolsó szerepeként az Ármány és szerelem miniszterét. Volt az Athéni Timon címszereplője és rendezője is, volt Sári bíró, majd Szakhmáry az Úri muriból. Ibsen A vadkacsa című drámájának egyik kisebb szerepében mutatkozott be először mint színész. Most ő is százéves lenne. S mivel a filmeken mindkettőjük játéka él, egyben kortársaink is. Az emlékezet két szárnycsapása most hozzájuk közelít. (6-n) Forgatják a tizenegyedike A DEFA új indiánfilmje Amikor a múlt század 70-es éveiben az amerikai pionírok az amerikai hadsereg segítségével leszámoltak a sziú-indiánokkal és rezervátumba kényszerítették őket, a „Nyugat meghódítása“ a Rocky Mountáinstől, a Sziklás- hegységtől nyugatra élő indián törzsek rezervátumba kényszerítésével folytatódott. Ez a valóságos tényeken alapuló folyamat ihlette a DEFA mongol-NDK koprodukcióban készülő tizenegyedik indiánfilmjének forgatókönyvét. A történet a Néz Percés békés, halászó, vadászó indián törzséről szól, melynek bátor és ravasz vezére, Fehér Toll, a szomszédos cayusek segítségével megpróbálja a lehetetlent: elkerülni a rezervátumba települést a telepesek túlereje és szándéka ellenére. Lehetőségei azonban korlátozottak. Mégis sikerül népét egybetartania és helytáirnia, a telepesek egyelőre békén hagyják- a törzset. A film itt véget ér, bár egy felirat jelzi majd a végén: Fehér Tollat három évvel később orvul meggyilkolják, népét pedig rezervátumba kényszerítik. Mégis Fehér Toll népe volt az egyetlen az amerikai Nyugaton, mely egy ideig ellen tudott állni a rezervátumba kényszerítésnek. A történelem valódi eseményeiből dr. Gottfried Kolditz írt regényes forgatókönyvet, melyet maga szándékozott rendezni is. A felvételek előkészítése közben - a forgatás megkezdése előtt, amikor a stáb egy része már a külső forgatások színhelyén tartózkodott - váratlan szívroham örökre megakadályozta a film elkészítésében. A tragikus esemény azonban már nem befolyásolhatta a korábban megkötött szerződéseket, a forgatási munkát. így Konrad Petzold (több korábbi DEFA indiánfilm rendezője) vállalta, hogy átveszi a felvételek vezetését. A tizenegyedik DEFA indián film, A nyomkereső, külső felvételei Mongóliában készülnek. Hogy miért esett a választás Mongóliára, arról Rolf Martius gyártásvezető így beszél:- Dr. Kolditz elképzelései szerint egyes jelenetekben háromezer lovas rohamát, csatáját kell fényképeznünk. Ennyi lovat és lovast talán egész Európában sem tudtunk volna összeszedni. Korábbi indiánfilmjeink felvételi színhelyén, Jugoszláviában, összesen kétszáz lovast tudtak volna biztosítani és további ötszázat abban az esetben, ha vállaljuk a lovak és lovasok szállítási költségeit Olaszországból Jugoszláviába. Ugyanakkor szovjet barátainktól tudtuk, hogy a legutóbbi moszkvai nemzetközi filmfesztiválon bemutatott szovjet-mongol történelmi film egyes jeleneteiben ötezer lovas szerepelt. Kapcsolatba léptünk a mongol filmgyártás vezetőivel és szinte hetek alatt megszületett a koprodukciós szerződés. Konrad Petzold rendező a következőket mondta filmjéről:- Kolditz barátom, mesterem volt; célom, hogy minél teljesebben megvalósítsam, véleményem szerint igen részletes és jó forgatókönyve, valamennyi elképzelését. Ez nem kis erőpróba lesz számomra és az egész stábnak, mert olyan méretű tömegjeleneteket kell elkészítenünk, melyekre még nem volt példa a DEFA indiánfilmjeinek forgatásán. Azt hiszem, ez lesz eddigi leglátványosabb indiánfilmünk. Ami a szereposztást illeti, egyetlen kivétellel dr. Kolditz elképzeléseit követem. A kivétel a főszereplőnő személye. Dr. Kolditz ugyanis olyan színésznőt szemelt ki a szerepre, aki nem olyan jó lovas, mint amilyet a szerep megkövetel. Ezért én a szerepre Nazagdersiján Bazeze- get, a gyönyörű mongol színésznőt kértem fel. A színésznő eddig három filmben játszott és a lovaglásnak is kitűnő mestere. A film főszerepeit egyébként remek színészek alakítják. Fehér Tollat - hogyan is lehetne másképp? - a ma már NDK-színészként ismert Gojko Mitics formálja meg. A további szerepeket olyanok vállalták, mint Jürgen Heinrich, Giso Weissbach, Roland Seidler, Uwe Jelűnek, Manfred Zotsche, Klaus Manchen, Werner Kanitz és mások. A nyomkeresö felvételei 1983 nyarára készülnek el, a film bemutatóját 1984-re tervezik. FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÚ 14 1983. Ili 4.
