Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-18 / 7. szám
■* IJSZÚ 983.11.18. „...az erkölcsi elkötelezettség realistája...“ Fábry Zoltán Fucík-képe J ulius Fucík az immár több mint nyolcvan nyelvre lefordított börtönnaplójában, mely az emberiesség és helytállás megrázó, de optimizmust árasztó dokumentumaként él, azt hangsúlyozza, hogy ,,a hősiesség arcát nem övezi glória“. Ugyanakkor a fasizmus elleni küzdelemben életüket is feláldozó harcostársainak emléket állítva úgy ír róluk, hogy mind „kőbe vésett alak“, mind ,,csupa példa, csupa mintakép“. Az erkölcsi magatartás példaadássá avatásának a kivételesség dicsfényétől mentes pátoszát nem fedi valamiféle titokzatosság. Amikor Fuöik a fasiszta kínzókamra poklában azon tűnődik, hogy milliók vívják hősi harcukat, akik közül ezrek esnek el, s ő maga egy közülük, a halállal is szembenéző törhetetlenséget a magától értetődő harcvállalással azonosítja. S amikor az ellenállás kilátástalanságá- nak elfogadtatásával próbálkozó rendőrbiztos szavaira gondolatban azzal válaszol, hogy ,,Nem éltem hiába - a befejezést nem rontom el", a jövőért érzett felelősséggel teli magatartás folytonosságát testesíti meg. A halál próbájának kitett elszántság Fucík számára a mindenkori, a mindennapokba beleolvadó kiállás továbbélése, folyamatossága. Fucík még a harmincas évek elején a Szovjetunióról írt híres riportkönyvében az egyik szovjet pilótával folytatott beszélgetés során arra a meggyőződésre jutott, hogy hősnek azok az emberek tekinthetők, ,,akik tudták kötelességüket, és aszerint is cselekedtek“. Mindezt Fucík a szovjetunióbeli építómunka történelemalakító lendületének a hétköznapi- ságban rejtőző erőforrásait kutatva mondja ki. S a hősiességnek az a fokozatosan alakuló felfogása, melyet a mindennapi környezetével összeolvadó s döntő pillanatokban minden áldozat meghozatalára képes ember kelt életre, válik Fucík jellemének és egész egyéniségének mozgató rugójává. A fucíki örökség mélyrétegéibe hatoló elszórt, sokszor csak jelzésszerű felismerések arra figyelmeztetnek, hogy hőseszmény és vele azonos magatartás egységének irodalmi varázs és autobiografikus hitelesség sajátos egymásba játszásával maradandóvá vált hatását az érlelődés érzékeltetése teljesítheti ki. S ez egyet jelent a fucíki életmű egészének, kölcsönhatásokkal összefonódott alkotóelemeinek kristályosodásban tetten ért látta- tásával. Fucík a csehszlovákiai marxista gondolkodás megalapozóinak ahhoz a nemzedékéhez tartozik, melyet erkölcsi, művészi és gondolkodói értékek egymást átindázó összenövése jellemzett. Irodalom- és színházkritikusként indult, a harmincas években munkásságában a művészi igényességet és tehetséget tükröző politikai publicisztika és riportírás kerül túlsúlyba, amit elbeszélések kicsi- holódása is kísér. A fasiszta megszállást követően regényírásba kezd, majd esz- székbe és tanulmányvázlatokba önti gondolatait, s magától értetődően áll az illegális pártmunka irányítói közé. A fasiszták markába kerülve végrendelete, a Riport az akasztófa tövéből életmű és egyéniség egységbeolvadásaként maradt az utókorra. Az összekötő kapocs: erkölcsi és politikai alapállás, melynek megvan az életmű minden területén sajátos formát oltó, s magára a magatartásra visszaható lenyomata. A Fucík munkásságát elemző írásokban felbukkan az az észrevétel, hogy a fucíki publicisztika végül is az irodalmi ambíciók fölé kerekedett politikai szerepvállalástól kapott veretességet eredményező irodalmi ihletéseket. Ugyanakkor kiderül az irodalmi érdeklődésnek a kommunista meggyőződésből fakadó, sajátossá kiforrt magatartásra gyakorolt hatása. Fuőík ízlése, és irodalmi értékrendszere az individualizmust megvető proletárköltészet vonzókörében nyert meghatározó vonásokat. A szocialista irodalom közösségben feloldódó hős típusa lesz az irányadó Fuőík életfelfogásában is, mely a szovjet valóságot átvilágító riportjaiban kapott határozott kontúrokat. S irodalom és erkölcsi szolgálat tudatosságot elmélyítő egymásra hatása vetül ki Fuőík csonkán maradt Pokolení pfed Petrem című regényében, melynek hőse - ahogy Vladimír Dostál értelmezi - a jövőért érzett felelősség teljességét testesíti meg. Az utókor iránti kötelességtudatból fakadó mély, egyéni átérzés jellemzi Fucík irodalomkritikai és irodalom- történeti munkásságát is. A börtöncellában könyvek, jegyzetek nélkül emlékezetére hagyatkozva nekilátott - ahogy egyik utolsó levelében írja a haláltól elrabolt pillanatokban - a cseh irodalomról adandó jellemzés megírásához. Csak a bevezetője maradt fenn, melyből a jövő generációkkal szembeni tartozásérzet Írásra késztető hevülete árad. T ág emberi és szellemi dimenziókat fog át az a magas hőfokú elkötelezettség, mely Fucík börtönnaplójában csapódik le. Érzékeltetésük élesebb megvilágításba helyezheti Fábry Zoltán lényeglátását amikor a fuőíki optimizmus nyitját keresve ezt írja: ,,Nem egyszer, kétszer, többször is mondja - hogy, jaj, el ne felejtsük - »nevemhez sose tapadjon szomorúság«. így csak az beszélhet, aki teljes tudatossággal élte életét, aki tudja, hogy halála kincs és vagyon - értelmet nyert beteljesülés-, mellyel jövendő nemzedékek sáfárkodhatnak. “ A kassai (Kosice) Fucík-emlékünnepen, 1953. szemptember 8-án elmondott, Fucík halhatatlansága című, később az Új Szóban és kötetben is napvilágot látott beszédből valók e sorok. Fucík neve fel-felbukkan már korábban is az ötvenes évek elején született, az európai és a magyar kultúra kiemelkedő alakjairól szóló - ahogy B. Nagy László nevezi - valóságos esszéremekekben. Fucík alakja mégnest jelentett a tekintetnélküliséggel és humánumtagadással azonos fasizmus és az intel- lektualizmus, valamint humánumteljességként felfogott antifasizmus szembeállítására épülő Fábry Zoltán-i gondolatvilág számára. Míg művelődéstörténeti évfordulókhoz kapcsolódó írásai életművek értékeinek erkölcsi mércével minősíthető, egy-egy, sarkításokkal kiemelt vonatkozására szorítkozott, Fucík egyénisége sokrétű pásztázást tett lehetővé. ,,A fasizmus Fuőíkban az antifasizmus teljességét hurcolta vérpadra“ - állapította meg Fábry. S e pusztulátum jegyében Fuőík egyénisége a fasizmushoz és anti- fasizmushoz kapcsolódó, a Fábry-írások- ban szüntelenül visszatérő ellentétpárok egymást kizárásának gazdag bizonyító tárházává válik. De maga a fuőíki magatartás is elindít gondolatsorokat. Az elvontság síkján zajló ütköztetésekben Fucík konkrét alakja válik ellenpólussá. ., Fucík gyilkosa csak a fasizmus lehetett ‘ ‘ - szögezi le Fábry. ,, Megölte Fucíkot, a kommunizmus kombattánsát és partizánját, a Szovjetunió hívőjét, a derűlátás sugalmazóját, az örömteli élet tudóját. Megölte az erkölcsnek elkötelezett szellemembert, a szeretet aktivistáját, az emberi méltóság példáját, a cseh nép új táboritáját, és megölte az imperialista háború szabotálóját, a béke harcosát.“ Mindezt összegezésként írja Fábry, azután, hogy a fucíki magatartás minden ízében megjárta a fasizmus és antifasizmus szembesülésének elvontság és emberi megfoghatóság sajátos feszültségével kisért sarkításait. A fucíki vallomásból vett mottók szinte szabad képzettársításokra indító lírai sejtésszerúsége állandó motívumként visszatérve lehetővé teszi a gondolatok csapongó egymásba váltását, amibe belefér a fucíki humanizmus és a huszitizmus közötti történelmi párhuzam is. Fábry ebből vezeti le a fucíki mártírhalál egyetemes áldozatvállalássá növését, s utal mintegy villanásszerűen Fucík internacionalizmusának az elnyomott csehszlovákiai magyar kisebbség irányában példamutatóvá vált meghatározóira. Az 1953-ban készült Fuőík-esszé, csakúgy mint Fábry többi írása, nem szemlélhető önmagában. A Fábry-múvek - mint ismeretes - nemcsak pusztán részei, hanem konkrét szerepet betöltő elemei egy olyan szuverén gondolatszerkezetnek, melyet a fokozafos egyetemessé tágulás jellemez. A Fábry Zoltán-i antifasizmus úgy terebélyesedik szellemiség és erkölcsi humánumszolgálat teljességévé, hogy ennek mércéjét alkalmazva szellemiség és humanizmus imperializmus szülte bárminemű korlátozása a fasiszta civilizációrombolással válik egyneművé. Közvetlenül a Fucíkról szóló beszéd születése előtt a Dimitrov-perról készített esszében az amerikai kommunistaellenes hajszával, a McCarthy-iz- mussal kapcsolatban tesz, azt a fasiszta tekintetnélküliség továbbéléseként abszolutizáló megállapításokat. A Fucíkról szóló írásban igaz szűkszavúbban, de már axiómaszerúen fogalmaz ,,Hitler, Goebbels és McCarthy között nincs, nem lehet különbség“. Persze ez a teret és időt áthágó teljességmérték a hatvanas évek elején állt össze. S így Fábrynak Fucík alakjához kapcsolódó mondandója is csak a már kiteljesedett Fábry Zoltán-i gondolati építmény egészébe illesztve bomlik ki. F ábry esszéje az aktualizálás jegyében fogant. ...... Fuőík emlékét, in tését, életművét csak háborúellenes, antifasiszta közösségben éltethetjük“ - írta. A rá következő évben szeptember 8-án a Borzalmak éjszakái című, az Új Szóban megjelent írásában, az 1943-as berlini kivégzések egyik tanújának visz- szaemlékezéseihez fűzött reflexiókban újból felelevenítette Fuőík alakját. S ezúttal a Nyugat-Németországban jelentkező fasiszta veszélyre figyelmeztetve a fasiszta múlt feledésbe veszésétöl óvott. A tényeket beszéltette. A kivégzések hát- borzongató részleteinek Fucík halálával is összekapcsolt felidézése, a fasiszta elvetemültség irtózatot kiváltó képe szolgáltatta a beszédes hátteret az éberségre intéshez. Az 1956-ban eredetileg a Fáklyában Egy Fuőík-beszéd margójára címmel megjelent Fábry-írás a Sarló-kongresz- szuson elmondott híres - ahogy Turczel Lajos írja találóan, osztályharc és nemzeti-nemzetiségi felszabadulás összefüggéseit aforisztikus erővel megfogalmazó - beszéddel foglalkozik. S a kongresszusi felszólalás utolsó mondatához fűzött- „... Az önök felszabadulásának napja jelenti számunkra is a szabadság napját“ - fábryi megállapítás szervesen hozzátapadt a csehszlovákiai magyarság körében élő Fucík-képhez. ,, Ami kor Fucík egy elnyomott kisebbséghez szólott, így is mondhatta volna: a mi felszabadulásunk napja jelenti az önök számára is a szabadság napját... Fucík azonban megfordítva formulázta az igazságot. És ez nem udvariasság volt, de az erkölcsi elkötelezettség elemi megnyilvánulása: a magamnál is jobban elnyomottak ügye és igazsága mindenekelőtt és mindenekfölött.“ Ezek a sorok akár a Sarlóról, akár Fuőíkról szólva szervesen összeolvadtak magával a Fucík-be- széddel és Balogh Edgárnak a Fucík Sarló-kongresszusra érkezését megörökítő élményével. Talán ma már a csehszlovákiai magyar hagyományápolásra és hagyományképre is érdekes fényt vető vizsgálódás tárgya lehetne ezeknek az idézeteknek szerves összeszövődöttsé- ge, magának az idézgetésnek a módja, helyhez és szövegkörnyezethez való kötődése. M agában a Fábry-esszében Fucík beszéde a sajátos fábryi kategória, az erkölcsi realizmus reflektorfényébe kerül. A fábryi gondolkodás egyetemes világlátássá tágulásából és az életmű szintézisben való kiteljesedéséből adódik, hogy az erkölcsi realizmus értelmezése körül megoszlanak a nézetek. Az erkölcsi realizmus Fuőík egyéniségére kivetítve szinte kristálytisztán igazolja magát a fábryi meghatározást: ,,A valóság: erkölcs. Acz erkölcsöt a valóság váltja ki, provokálja és határozza meg. Valóság erkölcsi vállalás nélkül elképzelhetetlen, és megfordítva: erkölcs elképzelhetetlen valóságvállalás nélkül." Fucík alakja az erkölcsi realizmus optikáján keresztül maga a példaként ható valóság, de egyben a szüntelen harcvállalás keresése is. A Sarló-kongresszuson elmondott beszéd a bizonyíték, hogy „Julius Fucík mindenütt és mindenkor az erkölcsi elkötelezettség realistája volt.“ Fábry ezzel a csehszlovákiai magyarság Fucíkhoz való jussát is hangsúlyozza. A fucíki örökség tudatformáló hatóerővé válása a csehszlovákiai magyarság körében elválaszthatatlan Fábry Zoltán nevétől. A Fucík-évforduló azonban arra is figyelmeztet, hogy ez a hatás a Fábry Zoltán-i életmű szellemi izgalmakban gazdag feltárulásával válhat még teljesebbé. KISS JÓZSEF ^Mll.111 V---l&l VCLCIJ Mo ntázs Julius Fucik világhírű börtönnaplójának külföldi kiadásaiból
