Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-04 / 5. szám
Jack London HflJffEDCUETBV- Lehetséges, hogy egy úriember egy hölgyet disznónak nevezzen? - kérdezte a kis ember az öt körülvevő társaságtól. Senki sem felelt. - Ismétlem, a jelenlétemben történt, hogy az illető egy hölgyet, akit önök nem ismernek, disznónak nevezett. Szerintem az a férfi, aki magát úriembernek tartja, igy nem nyilatkozhat egy hölgyről. Mindenki hallgatott. A kis ember végig- jártatta szemét a társaságon, majd így szólt az egyik férfihoz:- Kérdem önt Mr. Treloar, nevezhet egy úriember egy hölgyet disznónak? Treloar, aki mellette ült, nem felelt rögtön.- Azt hiszem - szólalt meg lassan hogy... hogy ez a hölgytől függ. A kis ember mérgesen nézett rá - Gondolja?...- Igen, merem állítani, hogy találkoztam egy asszonnyal, aki még a disznónál is rosszabb volt. Ha akarják, elmondom a történetet és majd megkérdezem a véleményüket.- Nevezzük a hölgyet Miss Caruthers- nek (bár ez nem a valódi neve).- Pár évvel ezelőtt történt, egy hajón, amelyik a déli tengeren haladt. A hölgy apja magas rangú hivatalnok volt, akinek a nevét önök is jól ismerik és ezért nem nevezhetem meg. Miss Caruthers bájos volt. De nem, ez nem megfelelő kifejezés - csodálatos, gyönyörű fiatal nő, egy igazi hölgy volt. Anyjával és két komornája kíséretében Kelet felé utazott, hogy csatlakozzon apjához. Miss Caruthers - bocsássanak meg ha ismétlésekbe bocsátkozom - szebb és ügyesebb volt a többi nőnél, sót, még a férfiakon is túltett. Énekelt, muzsikált, táncolt, úszott. Semmiben sem lehetett legyőzni. Csodálatosan művészi ízléssel öltözködött. És ahogy úszott!... Mint már említettem, nagyon szép volt, kicsi és vékony, de izmos. Rejtély volt előttem, mi mindent tudott. Két percig is kibírta a víz alatt. Dennitsont kivéve, nem volt a fedélzeten egy ember, aki egyetlen alámerüléssel annyi pénzdarabot hozott volna fel, mint ő. Az alsó fedélzeten volt egy hat láb mélységű, tengervízzel telített medence. Kisebb pénzdarabokat hajigáltunk bele. Ő a hídról beugrott, alámerült - ez nem volt könnyű - és nem kevesebb mint negyvenhét pénzdarabot hozott fel a medence fenekéről. Még Dennitson, a higgadt, fiatal angol sem volt többre képes. Rajongott a vízi sportért, de minden egyéb sportnak mestere volt. Lovagolt, teniszezett, mindent tudott. Okos, szellemes, bűbájos, egyszóval csodálatos volt. Minden férfi beleszeretett. Én sem voltam kivétel. Állandóan férfiakkal volt körülvéve, fiatalokkal és öregekkel egyaránt, akik minden kívánságát teljesítették. Volt köztük egy csinos férfi, ha jól emlékszem Perkinsnak hívták, aki még a feleségéről is megfeledkezett volna, ha Miss Caruthers vissza nem utasítja. És még valamit el kell mondanom róla, büszke volt. Igen. Büszke volt a fajára és a hatalmára. Uralkodott a hajón, mindenkit irányított, mindenkinek parancsolgatott, még Dennitsonnak is, aki - mint mindannyian — szerelmes volt belé. De a hölgy őt kedvelte a legjobban és ezt mindannyian éreztük. Kedvesebben nézett rá, mint a többi férfira. Hogy ez a kapcsolat mivé fejlődött volna, azt sohasem tudtuk meg, mert Colombóba értünk és egész más valami történt. Ismerik Colombót és bizonyára tudják, hogy az öbölben - mely tele van cápákkal - benszülött fiúcskák ugrálnak be a tengerbe, hogy pénzdarabokat hozzanak fel. Természetesen csak akkor merészkednek a tengerbe ugrani, ha kisebb éé kevésbé veszedelmes cápák vannak a környéken. Igazán meglepő, milyen jól ismerik a cápákat, megérzik a ragadozó tigriscápa jelenlétét is. Ha egy ilyen cápa megjelenik, az utasoknak még sejtelmük sincs róla, de ők már sietve menekülnek ki a vízből. Villásreggeli után történt, a fedett fedélzeten. Miss Carutherst - mint rendszerint - csodálói vették körül. Az öreg Bentley kapitányt felhívták a fedélzetre, aki engedélyt adott Miss Caruthersnek - amit eddig soha nem tett -, hogy a fiúk is feljöjjenek. Hogy megértsék, Miss Caruthers jól úszott és minden érdekelte, ami evvel kapcsolatos, összeszedte tőlünk a kis ércpénzeket és a vízbe dobálta. Külön jutalmat adott a legjobb úszónak, röviden, ő volt az irányítója az egész sportmutatványnak. Különösen a gyertyaugrás érdekelte, ami nagyon nehéz, de látványos mutatvány és a gyerekek ügyesen csinálták. A fiúk között volt egy, aki csodálatosan ugrott, sokkal szebben, mint a többiek. Olyan szépen merült alá, hogy ilyet még jómagam sem láttam. Újra meg újra lemerült. Nagy élvezettel néztük mindany- nyian, különösen Miss Caruthers. A fiú nem volt több 12-13 évesnél, de nem kétséges, ő volt az összes között a legeszesebb. Ez a fiú volt a kedvencük és vezetőjük annak dacára, hogy voltak köztük nála idősebbek is. Szép gyerek volt, lelkes és bátor. Olyan egészséges, fiatal és élettel teli, hogy öröm volt ránézni. Ö volt az aki játék közben jelezte a cápaveszélyt. A fiúk megrémülve, eszeveszetten és amilyen gyorsan csak tudtak, igyekeztek a hajóhoz visszaúszni. Sietve felkapaszkodtak a fedélzetre. Mindannyian a korlátnál álltak és lenéztek a vízre.- Mi történt? - kérdezte Miss Caruthers.- Azt hiszem, egy cápa - felelte Bentley kapitány. - Szerencséjük van, hogy egyiküket sem kapta el.- Félnek a fiúk a cápától? - kérdezte Miss Caruthers.- Miért, maga talán nem fél? - A kérdésre kérdéssel válaszolt Bentley kapitány. Miss Caruthers megborzongott, ahogy lenézett a vízre.- A világ minden kincséért sem kockáztatnám meg a vízbeugrást, ha cápa van a közelben - mondta és újra megborzongott. - A cápák borzalmasak, borzalmasak! A fiúk egy csoportban álldogáltak a fedélzeten. A sportmutatványt befejezték, és Bentley kapitány intett nekik, hogy elmehetnek. De Miss Caruthers a kapitányhoz fordult és így szólt: - Kérem, várjon egy pillanatig, kapitány úr. Úgy értesültem, hogy a bennszülöttek nem félnek a cápáktól. Miss Caruthers visszahívta azt a fiút, aki olyan szépen ugrott, és intett neki, hogy merüljön megint a víz alá. A fiú a fejével nemet intett, mire a többiek úgy kacagtak, mintha ez valami jó tréfa lett volna.- Cápa - mondta a fiú és a vízre mutatott. *- Nem, nem, nincs cápa - mondta Miss Caruthers. De a fiú igent bólintott és vele együtt bólintottak a többiek is.- Nincs, nincs, nincs - kiabált Miss Caruthers. Hozzánk fordult és kérdezte: - Ki kölcsönöz nekem egy félkoronást és egy aranypénzt? Abban a pillanatban mindannyian feléje nyújtottuk a kért pénzdarabokat. Két pénzdarabot vett el a fiatal Ardware-tól. Ügy emelte fel a félkoronást, hogy a fiúk jól láthassák. De egyikük sem mozdult. Mindegyiknek külön felkínálta a pénzt, de a fiúk tagadólag rázták a fejüket és csak mosolyogtak. Végül is bedobta a pénzt a tengerbe. A fiúk elszomorodva figyelték, ahogy az ezüst pénzdarab megcsillant a levegőben, de egyikük sem mozdult.- Kérem - suttogta Dennitsen -, az arannyal ne tegye ezt! De Miss Caruthers magasan feltartva megmutatta az aranypénzt annak a fiúnak, aki olyan szépen ugrott.- Ne tegye - mondta Bentley kapitány. - Én egy beteg macskát sem dobnék be a tengerbe, ha cápa van a közelben. De miss Caruthers csak kacagott és minden áron kísértésbe akarta hozni a fiút.- Ne tegye próbára a gyereket - kérlelte Dennitson - hiszen számára ez egy vagyon. Képes az életét is kockáztatni.- Maga nem tenné? - k’érdezte Miss Caruthers, majd halkan hozzátette -, ha én dobnám? Dennitson megrázta a fejét.- Maga biztosan magasabb árat szabna - mondta Miss Caruthers. - Hány aranyért ugrana a vízbe?- Nincs a világon annyi arany, amiért megtenném - volt a válasz. Miss Caruthers egy pillanatig elcsendesedett. Megfeledkezett a fiúról és halkan megkérdezte Dennitsont:- A kedvemért se?- Ha az életét kellene megmentenem, igen, de hogy a pénzt megszerezzem, azért nem. Miss Caruthers a fiúhoz fordult. Ismét a szeme elé tartotta a pénzdarabot, majd kezét dobásra emelte. A fiú önkéntelenül egy lépést tett a korlát felé, de a többi gyerek kiáltozása megállította. Hangjukból kiérezhető volt a harag.- Tudom, hogy ez csak tréfa - jegyezte meg Dennitson. - Rendben van, tréfáljon csak, ha kedve tartja, de az isten szerelmére, ne dobja be az aranyat a tengerbe! Nehéz megmagyarázni, miért tette Miss Caruthers, váratlanul ért mtndannyi- unkat. Egyszerre csak az aranypénz megcsillant a napsugárban. Mielőtt bárki megakadályozhatta volna, a fiú a korláton termett és egy gyönyörű mozdulattal a vízbe vetette magát a pénzdarab után. Egyidóben voltak a levegőben, a fiú és az arany. Szép látvány volt. Ugyanazon a helyen, ahol a pénz a vizet érintette és csaknem abban a pillanatban, a fiú is alámerült. Az élesszemű gyerekek felkiáltottak. Mi azonnal a korláthoz rohantunk. Ne higgyék, hogy a cápa mindig a hátára fordul. Ez a cápa nem ezt tette. A magas fedélzetről láttuk a vízben történteket. A cápa óriási volt és egy pillanat leforgása alatt kettéharapta a fiút. , Felháborodott, zúgolódó hangok mo- rajlottak, majd síri csend lett. Miss Caruthers szólalt meg először. Arca halálsápadt volt.- Én... nem hittem volna - mondta és kurtán, hisztérikusan felkacagott. Dennitsonhoz fordult, majd egytől egyig mindegyikünkhöz. Ajka remegett. De senki sem mozdult.- Mr. Dennitson - szólalt meg -, kérem, vezessen a kabinomhoz. Mr. Dennitson meg sem fordult. Arca elsötétült a felháborodástól. Kivett a tárcájából egy cigarettát és rágyújtott. Bentley kapitány kínosan a torkát köszörülte. Ez volt minden és utána néma csönd. Miss Caruthers megfordult és lassú léptekkel elhagyta a fedélzetet. Treloar befejezte a történetet. Megfordult a kis emberkére nézett és hidegen azt kérdezte:- Nos, mit szól mindehhez? A kis emberke a száját tátogatta, míg végre meg tudott szólalni:- Nincs semmi mondanivalóm. Egyáltalán semmi. PERTL ETELKA fordítása neze guld- elüss vagy den tartó: P< gépe meg néze - nei oldal alatt az ü elüt i A; mon ban a vili rosb roljoi sebe tehe a re s ös: ä Tel guld. mólét nivízz mészi hozzá letára öltözil húsol' szív, őt ma van, t pedig aztán hány; kíván gos L rét a ANa< nyoz2 At latlan nagyc halm< Mind< mond kalorr mök r kítan; fizet, Ő teh ságos mert élnek IVAN ŐTRPKA Felirat új agykéregre Halgass, Kasszandra! A cél mi vagyunk. Igen. Az egyetlen cél mi vagyunk. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy belőlünk gyártson tisztítószert, piszkítószert, s belőlünk főzzön szappant. Mé( * A cél Közü sincs joga azt k „Tűz VARGA LAJOS illusztrációja