Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)
1983-12-29 / 307. szám, csütörtök
\ ÚJ szú 7 1983. XII. 29. NÉGYSÁNCVERSENY A világ élmezőnye a rajtnál (ČSTK) - Az 1983-as esztendő végének és az 1984-es év elejének legnagyobb sporteseménye kétségkívül a hagyományos négysáncverseny, amelyen a világ legjobb síugrói indulnak. A sorozat Oberst- dorfban kezdődik (december 30.), majd Garmisch-Partenkirchen- ben (január 1.), Innsbruckban (január 4.) folytatódik és Bischofsho- fenben (január 6.) fejeződik be. Az előzetes jelentések szerint a 32. seregszemlén 18 ország mintegy 130 síugrója vesz részt, köztük öt csehszlovák versenyző is. Három közülük, Jirí Parma, Pavel Ploc és Miroslav Slušný már tapasztalt versenyzőnek számít; viszont nem indult még a négysáncversenyen a két junior, Martin Švagerko és Vladimír Podzimek. Jelenet a Dukla Jihlava - Schwenningen jégkorongmérkőzésről, amelyet a Spengler Kupáért játszottak. Volek és Kubec veszélyeztetik a nyugatnémet kaput ' (Telefoto CSTK) A palánk mellől Kétségtelen: a legtöbb ország síugróinak a négysáncversenyen elért eredményei döntenek majd arról, hogy ott lesznek-e a szarajevói olimpián. Dalibor Motejlek, a csehszlovák válogatott edzője csak a Bohemia verseny után (január 14-15.) jelöli ki az olimpiára utazó keretet. A négysáncversenyen elért eredmények beszámítanak a síugró Világ Kupába is. Ezért nem meglepő, hogy a jóslások is a már korábban a tengerentúlon lebonyolított négy Világ Kupa-versenyből indulnak ki. Ewald Roscher, az NSZK válogatottjának edzője a négysáncverseny legnagyobb esélyesének a finn Nykánent, a kanadai Bu- laut, a norvég O apast és a jugoszláv Ulagát tartja. Wax Golscher osztrák szakember favoritja egyértelműen U aga, aki csúcsformában van. A továbbiak . közül a legtöbb esélyt a már említett Nykänennek és a sírepülés világbajnokának, az NDK-beli Ost- waldnak acja. A szakvezető szerint B ilau nem olyan jó, mint ahogy azt a tengerentúli eredményei mutatják és a fiatal Oppas nem eléggé tapasztalt. A^ idei négysáncverseny nyilvánvalóan az 1984-es téli olimpia árnyékában van és ezért csak az olimpiai felkészülés utolsó állomásának tekintik. Az osztrákok a nem eléggé sikeres tengerentúli verseny után kihagyták a csapatból R. Hirnert és Gro- yert, akiket A. Hirner és a junior világbajnok Wiegel helyettesít. Legnagyobb reményük azonban Armin Kogler, Wallner és Vettori. A sztria kihasználja a hazai pálya előnyét és 23 síugrót állít rajthoz. Golscher: „Célunk, hogy Magyar és lengyel mérleg (ČSTK) - Magyarországon a testnevelés 1983-ban jelentős nemzetközi sikerekre tekinthet vissza. A magyar élsportolók vi- lág- és Európa-bajnokságokon 142 érmet szereztek. Két aranyérmet világbajnokságon és 10 aranyat az Európa-bajnokságokon. Átütő sikert értek el a súlyemelők, akik 26 éremmel gyarapodtak. A kenuzók 15 érmet szereztek. A távozó esztendőben különösen sikeresek voltak a lengyel sportolók. Közülük legtöbbre az atlétika két világbajnoka, Edward Sarui (súlylökés) és Zdislaw Hoffman (hármasugró) vitte. A lengyel sportolók világ- és Európa-bajnokságokon 12 arany-, 35 ezüst- és 48 bronzérmet szereztek. SPORTHÍRADÓ • Lake Piacid háromszoros Olimpiai bajnoka Zimjatov nyerte a szovjet sífutók 15 kilométeres ellenőrző versenyét 41:04 perces idővel, 2. Burlakov 41:22 p, 3. Szmirnov 41:48 perccel. • Kairóban Egyiptom férfi ko- sárlabda-válogatottja 94:68 (43:40) arányban győzött Angola csapata ellen, s így jogot szerzett az 1984. évi olimpiai szereplésre. A kairói találkozó Afrika bajnoksága 12. kiírásának döntője volt. • A szovjet férfi gyorskorcsolyázók 24 óra alatt három világcsúcsot állítottak föl, 5000 m-en Korotkov 6:52,27, az 1500 m-es távon Baranov 1:53,22, a 10 000 m-esen pedig Malkov 13:54,81 perces idővel ért célba. • Oberstdorfban, a síugrók négysáncversenyének első színhelyén az edzés során a legjobb ugrást Jens Weissflog, az NDK versenyzője hajtotta végre 111 méteres teljesítménnyel. Egy méterrel kevesebbet ugrott Mati Nykänen, a finnek kiválósága. verszenyzőink önbizalmat szerezzenek és állandósítsák formájukat.“ Mivel az NDK síugrói nem voltak ott a tengerentúlon, a négysáncversenyen találkozik először a világ abszolút élmezőnye. H_ns-Dieter Grellmann hét válogatottnak szavazott bizalmat, köztük Ostwaldnak, Mathiasnak, Búsénak (sikeres térdmütéten esett át), Weisspflognak (tavaly második lett) és az 1981/82-es seregszemle győztesének, Dek- kertnek. Grellmann: Jobban kívánunk végezni, mint tavaly. Fokozni akarjuk teljesítményünket, hogy ez jó ugródeszka legyen Szarajevóra.“ Ti. /aly Ploc a 14., Parma a 20. helyen végzett az összetett versenyben. A négysáncverseny történetében először mérik majd az ugrások hosszát elektronikus berendezéssel, a műszert a svéd Geodynamik AB cég bocsátotta a szervezők rendelkezésére. Amikor az ausztrál páros biztosan legyőzte a svéd duót, s a házigazda 2:1 arányú vezetésre tett szert, látni lehetett, hogy a tenisz Davis Kupa döntőjének győztese csak az ausztrál együttes lehet, így is történt. Tegnap a befejező napon előbb Cash 6:4, 6:1, 6:1 arányban győzött Nyström ellen, s így a házigazda vezetésének aránya 3:1 lett. Az utolsó találkozót az ilyen esetben szokásos módon csupán két győztes játszmáig folytatták és Wilander 6:8, 6:0, 6:1 arányban nyerte, 3:2-re módosította a végeredményt. Ausztrália együttese ezúttal 25. alkalommal hódította el az értékes serleget. Az örökös rangsorban csupán az Egyesült Államok csapata előzi meg, amely 28 esetben volt a trófea védője. Ai ausztrál csapatban Patrick + Kuba is megválasztotta idei legeredményesebb sportolóit. Marian Delis, a diszkoszvetés világbajnoki ezüstérmese vezeti a díszes mezőnyt. A további sorrend: 2. Casimiro Suarez (torna), 3. Pedro Orlando Reyes (ökölvívás), 4. Candelario Duvergel (ökölvívás), 5. Victor Nesa (kosárlabda). A csapatok közül az ökölvívó-válogatott érdemelte ki az első helyet. + Alma-Atában a szovjet gyorskorcsolyázók női versenyeinek legeredményesebbje Olga Piesková lett. A 3000 m-es táv sikere után első helyen végzett az 5000 m-en is: 1. Piesková 7:59,23, 2. Kacsuk 8:08,90, 3. La- lenkova 8:14,27 p. + Syktivkareban a női sífutók ellenőrző versenyének 5 km-es távján a szovjet Faina Szmirnova bizonyult a legjobbnak 17:05 perces idejével. Ljado- va és Sztyepanova egyaránt 17:08 perces idővel végzett a 2., illetve a 3. helyen. + Újabb fordulót bonyolítottak le az angol labdarúgóbajnokságban. Eredmények: Arsenal - Birmingham 1:1, Aston Villa- Tottenham 0:0, Liverpool - Leicester 2:2, Luton Town - West Ham United 0:1, Manchester United - Notts County 3:3, Norwich City - Ipswich Town 0:0, Southampton - Watford 1:0, Sunderland - West Bromwich Albion 3:0, Wolverhampton Wanderers- Everton 3:0. Az élcsoportban: 1. Liverpool 41, 2. Manchester United 38, 3. Southampton 37 pont. (ČSTK) - A Mladá fronta elnevezésű cseh napilap ezúttal is kikérte tíz volt válogatott jégkoron- gozó véleményét a távozó év hazai legjobb játékosait illetően. Most is Jirí Králik lett a legjobb, aki 27 pontot kapott. Tavaly minősítették első ízben az ország legjobb jégkorongozójának. Most mögötte Igor Liba 21 ponttal a második és Vladimír Ružička 15 ponttal a harmadik. A Spengler Kupa küzdelmei során a Dukla Jihlava 3:1 (0:1, Cash 18 esztendős, 1981-ben junior világbajnok volt, az ATP ranglista 41. helyezettje. John Fitzgerald 23 esztendős, az ATP-rang- sor 33. teniszezője. Paul McNa- mee 29 éves, 1980-ban és 1982- ben Wimbledonban a párosban végzett az első helyen McNamara oldalán. Az ATP negyvenediknek rangsoroltja. A svéd csapatból Mats Wilander 19 éves, az 1982. évi francia nemzetközi bajnokság győztese, idén kilenc nemzetközi tornát nyert, az .ATP a negyedik helyen rangsorolta. Anders Jarryd 22 éves, az ATP ranglistán tizenkilencedik. Joakim Nyström 20 éves, az ATP ranglistán a 27. Hans Simonsson 21 éves, az ATP ranglistán csupán 164., de a párosoknál második, akárcsak Jarryd. + Skóciában a 18. forduló mérkőzései így végződtek: St. Mirren - Aberdeen 0:3 (tart a KEK-győztes és a Szuper Kupa védőjének kiváló sorozata), FC Dundee - St. Johnstone 0:1, Hibernian - Glasgow Rangers 0:2, Motherwell - Midlothian 1:1, Celtic Glasgow - Dundee United 1:1. Az élcsoport sorrendje: 1. Aberdeen 30, 2. Celtic 26, 3. Dundee United 22 pont. 0:0, 3:0) arányban győzött Schwenningen (NSZK) ellen. Gólütők: Liba (2) Prahar, ill. Bowman. Dinamó Moszkva-HC Davos 8:3 (2:0, 3:0, 3:3). BEK: A 3. forduló első mérkőzésén: Dynamo Berlin-IFK Helsinki 7:3 (2:1, 0:1, 5:1). A visszavágót a finn fővárosban játsszák. A szovjet ligaválogatott Ed- montonban Kanada olimpiai együttesének vendégeként 4:3 (1:1, 3:1, 0:1) arányú győzelmet aratott. A győztes részéről Varnakov (2), Salimov és Szkurduk volt eredményes. A kanadaiak góljait Sherven (2) és Tippett ütötték. Ma Calgaryban ismét találkozik a két együttes. Koppenhágában válogatott csapatok részvételével nemzetközi tornát bonyolítanak le. Az első eredmények: Franciaország -Magyarország 8:3, Dánia-Bulgá- ria 4:2. Junior jégkorong VB Tegnap folytatták a junior jégkorongozók világbajnoki küzdelmeit. Norrkö- pingben Kanada együttese 12:0 (1:0, 7:0, 4:0) arányban győzött Svájc csapata ellen. Gólütők: Evanson és Courtnall (3-3), Vigner (2), McLean, Müller, Heath, Derkatsch. Norrköpingben: Szovjetunió-Finn- ország 3:1 (2:0, 0:0, 1:1). Gólütők: Borcsevszkij, Martinov és Csernih, illetve Helminen. Barátságos mérkőzések: Plastika Nitra-Dukla Trenčín 8:6 (2:2, 3:3, 3:1). A nyitrai együttes ma megint I. ligás csapattal mérkőzik, a TJ Gottwaldov csapatát fogadja. VSŽ Košice-Dukla Michalovce 5:3 (1:1, 2:2, 2:0). Brno és Bŕeclav az ifjúsági jégkorongozók tornájának színhelye. Az eredményekből: Ingstav Brno-Žilina 3:2, Zetor Brno-Slovan Ústí nad Labem 5:4, Banská Bystrica-Olomouc 7:3, Bŕeclav-Poprad 5:2, Prerov-Jihla- va 5:3, Gottwaldov-Košice 3:2, Dubni- ca-Tŕebíč 7:0. Milyenek a 16 évesek? (ČSTK) - Minden év júniusában újjáalakítják Csehszlovákia 16 éven aluli labdarúgó-válogatottját. Az idén Nymburkban jöttek össze a kiválasztottak s a korábbi teljesítmények és az ott mutatott tesztelések alapján állították össze a keretet. František Harašta és Milan Lešický edzők a 22-es keret tagjainak alkalmat adtak az összeszokásra a brnói és a jihla- vai tornán. Ezeken kellett megmutatkozni: milyen a fiatal futballisták képessége, hogyan tudnak alkalmazkodni az új feltételekhez, képesek-e hasznosítani eddigi tapasztalataikat.- A két torna után úgy tűnt, a fiatal labdarúgók otthonosan érzik magukat az új közösségben- mondotta M. Lešický - helyt álltak az idősebb korosztályúakkal szemben és minden feltétel megvolt, hogy sikeresen folytassák a jó kezdést. Igen ám, csakhogy a magyarországi nemzetközi tornán minden fogyatékosságunk megmutatkozott. Négy vereséget szenvedtünk, a hetedik helyen végeztünk; ez mindenkit váratlanul ért. Újra kellett kezdeni. Edzőtábort szerveztünk, előkészületi mérkőzéseket játszottunk és újabb labdarúgókat hívtunk a keretbe. Ellenfeleink a magyarországi nemzetközi tornán szinte minden tekintetben felülmúltak bennünket. Gondolok itt a játék és a védelem szervezésére, az egyéni technikára, a fejjátékra, a gyorsaságra és egyáltalán a modern labdarúgásra. Védenceim csak a mezőnyben kombináltak jól- de azt is lassan. Úgy tűnik, a torna utáni edzőtáborozások és mérkőzések, valamint az új játékosok bevonása javított a helyzeten. A Szovjetuniót és az NDK-t is legyőztük, pedig a szovjet fiatalok a torna harmadik helyén, az NDK-beliek pedig az ötödiken végeztek. Kosárlabda EB-selejtezők (ČSTK) - Jugoszlávia és Ausztria lesz Csehszlovákia női kosárlabdaválogatottjának ellenfele az 1984 őszén sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőben. Az 1985-ben Olaszországban rendezendő Európa-bajnok- ságra 19 ország válogatottja nevezett, négyen közülük selejtező nélkül jutnak a tizenkettes döntőbe: a Szovjetunió (a cím védője), Bulgária, Magyarország, Olaszország (a rendező). A hátralevő 15 országot a nemzetközi szövetség négy selejtező csoportba osztotta. A csoport első két helyezettje utazhat az Európa-bajnokságra. A selejtező csoportok - A-csoport: Belgium (a vendéglátó), Anglia, Izrael, Románia. B-csoport: Spanyol- ország (vendéglátó), Skócia, Franciaország, NSZK. C-csoport: Lengyel- ország (vendéglátó), Finnország, Hollandia, Svédország. D-csoport: Csehszlovákia (vendéglátó, valószínűleg Kassán - Košice), Jugoszlávia és Ausztria. Csatár a javából Csaknem ugyanabban az órában adták tudtunkra két jelentős labdarúgó-ankét eredményét. Az Él Grafico című argentin hetilap megkérdezettjei az Európában szereplő futballistákat egyaránt számításba vették, akár földrészünkről való, akár délamerikaiak. A France Football ankétjának részvevői nyilván az Európa az európaiaké elv alapján csupán e kontinens legjobbjait rangsorolták. Csak az elsőség kérdésében volt meghökkentő egység: Piatini itt is, ott is fölényesen bizonyult a legjobbnak, csakhogy a francia lap szerint 84, az argentin vélemény szerint 48 ponttal előzi meg az utána következőt. A dél-amerikai voksolók a második helyet a brazil Falcaónak (AS Roma) a harmadikat az ugyancsak brazil Zicónak (Udinese), az ötödiket az argentínai Maradonának (CF Barcelona) adták. A két brazil játékos esetében ez nem különösebben meglepő, ám Maradona emlékezetes lábtörése miatt úgyszólván az egész őszi idényt kénytelen volt kihagyni. Itt jegyezzük meg, hogy ugyancsak francia felmérés történt a távozó év legjobb sportolói rangsorának kialakítása érdekében. Itt Piatini csupán a tizedik a világ sportcsillagai között, s nyomában a tizenegyedik helyen Falcao látható. Ritkán fordul elő, hogy ennyire egyértelmű a szavazásra felkértek véleménye. Piatini játékmester a Juventusban és gólkirály az olasz bajnokságban. Olyan társakkal egybehangolva rohamozza az ellenfelek kapuját, mint Rossi, az 1982. évi Mundial gólkirálya és Boniek, aki ugyancsak a legutóbbi VB-n bizonyult az egyik legjobb és legeredményesebb csatárnak. A tv segítségével láthattuk a Juventus néhány bajnoki mérkőzésének jeleneteit, s azokon a három említett játékos mesés megoldásokkal kápráztatta el a nézőket. A franciák most azért szorítanak, hogy Piatini nagyszerű formája, jelenlegi jó egészségi állapota kibírja legalább az 1984. évi labdarúgó-EB nyolcas döntőjének befejezéséig. A házigazda teljesítménye jelentős mértékben függhet majd tőle, játékának meghatározója és az egész kontinensbajnokság igazi futballegyéniségs éppen Piatini lehet. Az egész földrész labdarúgása szempontjából örvendetes, hogy 1983 legjobb játékosának elsöprő fölénnyel igazi csatárt választottak. (za) A Davis Kupa döntőjében: Ausztrália-Svédország 3:2