Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)

1983-12-22 / 302. szám, csütörtök

&ASZÚ 3 983. XII. 22. : LIBANON: Izraeli légitámadás Baalbek körzete ellen Olaszország csökkenteni akarja katonái számát Bejrutban A járt és járatlan út határán (ČSTK) - Az izraeli légierő há­rom napon belül tegnap immár másodszor libanoni területeket bombázott. Nyolc vadászgép a Bekaa-völgyben támadást inté­zett az ottani állások ellen. Mint ismeretes, ezt a területet az arab­közi biztonsági testület szír egysé­gei ellenőrzik. A szír légvédelem lőtte a támadókat. A bejrúti rádió jelentése szerint a bombázásnak 4 halálos és 7 sebesült polgári áldozata van. Az izraeliek már hétfőn légitá­madást intéztek a Haladó Szocia­lista Párt és részben az arab biz­tonsági testület ellenőrzése alatt levő Bejruttól keletre fekvő terüle­tek ellen. Egy Tel Aviv-i katonai szóvivő azt állította, hogy a táma­dás „terrorista támaszpontok" el­len irányult. A tegnapi újabb támadáshoz az szolgáltatta az ürügyet, hogy Liba­non déli részén partizánakciók so­rozatára került sor a megszállók ellen. Kedden a partizánok össze­sen hat ízben támadtak az izraeli inváziós csapatokra és a baloldali As-Safir szerint az akcióban 6 iz­raeli katona életét vesztette, illetve megsebesült. Az akciókért a liba­noni Nemzeti Ellenállási Front vál­lalta a felelősséget, melynek sora­iban baloldali és más hazafias erők is harcolnak, és élvezi a helyi lakosság támogatását. Az izraeli gépek tegnap állítólag támadtak Baalbekra, mert, úgymond, a kö­zelben fekszik az Amal radikális síita szervezet központja. Bejrúti megfigyelők'szerint mindez össz­hangban van a Libanonnal szem­ben követett amerikai-izraeli takti­kával. A Baalbek elleni első táma­(ČSTK) - Reagan amerikai el­nök sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai csapatok mind­addig Libanonban maradnak, amíg ott nem „állítják helyre a ren­det“ - természetesen az ő elkép­zelései szerint. A közel-keleti ka­tonai jelenlétet és a libanoni bel- ügyekbe való beavatkozást azzal próbálta magyarázni, hogy az amerikai hadsereg ott „az Egye­sült Államok biztonsági érdekeit' védi“. Reagan kijelentette, hogy az USA a Közel-Keleten továbbra is szorosan együttműködik Izraellel. Visszautasította azokat a szemre­hányásokat, hogy ez az együttmű­ködés árt Washington hírnevének, mert Izraelt a Közel-Keleten álta­lánosan agresszornak minősítik. Reagan azzal fenyegetőzött, hogy az amerikai egységek mindenne­mű ellenállásra ágyútüzzel vála­szolnak. Reagan a továbbiakban Latin- Amerikáról szólva kijelentette, hogy kormánya továbbra is támo­gatja a népellenes, reakciós salva­dori rezsimet. Szavai szerint az ottani kormány támogatja „a de- mokratizációs folyamatot“ az or­szágban. Nyugatnémet és holland fiatalok utaztak Nicaraguába (ČSTK) - A nyugatnémet rend­őrség kedden durván beavatko­zott Bonn központjában, amikor a barátok és ismerősök búcsút vettek a fiatal NSZK-beli és hol­land önkéntesek első csoportjától, akik a forradalmi Nicaragua meg­segítésére indultak. A rendőrök az ún. „be nem jelentett tüntetés“ ürügyén avatkoztak be az Egye­sült Államok agresszív közép­amerikai politikáját elítélő transz­parenseket vivő önkéntesek és hozzátartozóik ellen. Luxemburgból tegnapra virra­dóan indult útnak az a repülőgép, melynek fedélzetén 162 ifjú nyu­gatnémet és holland önkéntes ér­kezik Nicaraguába, hogy ott két hónapon át segítsen a kávészü­retben. A fiatalok magukkal viszik a szolidaritási alapra összegyűlt 360 ezer márkát is, valamint gyógyszereket és felszereléseket is visznek magukkal. dást egy hónappal ezelőtt hajtot­ták végre, állítólag válaszként az amerikai, francia és izraeli csapa­tok szálláshelyei ellen elkövetett bombamerényietekre. Washing­ton és Tel Aviv a merényletekért Szíriára és a libanoni radikális mu­zulmánokra hárítja a felelősséget. Andreotti olasz külügyminisz­ter a római parlamentben tegnap kijelentette, hogy az Egyesült Álla­mok libanoni hadműveletei Samir izraeli kormányfő nemrégi wa­shingtoni látogatása óta politikai jelentőségűek, és az USA libanoni akciói egyre nagyobb aggodalmat váltanak ki Olaszországban. Spadolini hadügyminiszter a szenátusban közölte, hogy Az elnök sajtóértekezletét a té­véállomások az egész Egyesült Államokra kiterjedően sugározták. Az elnök azt a benyomást próbálta kelteni, hogy kormánya gazdaság- politikája sikeresnek bizonyult. „Bizonyítékként“ a karácsonyi nö­vekvő bevásárlásokat említette, valamint azt a körülményt, hogy idén 300 ezer új munkalehetősé­get teremtettek. Az Egyesült Álla­mokban azonban így is 1,7 millió a munkanélküliek száma, ami a munkaképes lakosság 10 szá­zaléka. (ČSTK) - A panamai főváros­ban kedden megkezdődött a Con­tadora-csoport (Mexikó, Venezue­la, Kolumbia és Panama) külügy­minisztereinek újabb tanácskozá­sa. A megbeszéléseken áttekintik a közép-amerikai államok közötti békeszerződés aláírásának lehe­tőségeit. Amint azt Alberto Zamb­rano Belasko venezuelai külügy­miniszter a tanácskozás megkez­dése előtt kijelentette, a Contado- ra-államoknak érdeke, hogy meg­gyorsítsák a békeszerződés aláí­rását. Az említett négy ország vezetői tudatában vannak annak a ve­szélynek, amelyet az amerikai kormányzat agresszív politikája jelent a térségben. Maga Wa­shington is újabb bizonyítékát adta annak, hogy nem érdeke a közép­amerikai válság békés rendezése. Amint az a nicaraguai külügymi­nisztérium tegnapi tiltakozó jegy­Arismendi Uruguay helyzetéről (ČSTK) - Rodney Arismendi, az Uruguayi KP KB első titkára Buenos Airesben tartott sajtókonferenciáján az uruguayi belső helyzetet elemezve hangsúlyozta, hogy a katonai rezsim kritikus pillanatokat él át, gyakorlatilag nem támaszkodhat senkire. Hozzáfűz­te, hogy a néptömegeknek még nagy erőfeszítéseket kell tenniük a diktatúra megdöntésére. Ehhez valamennyi el­lenzéki erő egységére van szükség - mondta Arismendi. Olaszország átértékeli katonai és műszaki jelenlétét Bejrútban és fokozatosan csökkenti katonáinak számát. Ez nem jelenti azonban azt, hogy teljesen hazarendelnék Libanonból a soknemzetiségű erők keretében ott tartózkodó olasz csapatkontingenst. Az olasz baloldali erők határo­zottabb fellépést sürgetnek a kor­mánytól. Kommunista képviselők például felszólították a szenátust, hogy azonnal rendeljenek haza minden olasz katonát Libanonból, és Róma .határolja el magát Wa­shington agresszív közel-keleti politikájától. A szíriai Haladó Nemzeti Front felhívást adott ki, amely hangsú­lyozza, hogy az Egyesült Államok a Közel-Keleten katonai jelenlété­nek megszilárdítására, a kapitu- láns Camp David-i politika folyta­tására törekszik. A dokumentum hangsúlyozza: Washington ag­resszív háborús politikát folytat Szíria ellen, mert Szíria az ameri­kai imperializmus és az izraeli cio­nizmus közel-keleti tervei kivitele­zésének a legnagyobb akadálya. A vezető washingtoni körök Liba­nont protektorátussá akarják ten­ni. Az Egyesült Államok libanoni beavatkozása sérti az ENSZ alap­okmányát, és szöges ellentétben van a Libanon szuverenitását, füg­getlenségét és területi egysége felújítását sürgető határozatokkal. zékéből kiderült, az ellenforradal­mi bandák Honduras területéről kizárólag az USA pénzügyi támo­gatásának köszönhetően hajthat­ják végre támadásaikat. A napok­ban Zelaya del Norte tartomány egyik falujából elraboltak egy ka­tolikus püspököt, további három katolikus papot és több helyi la­kost. A támadásra a kedd kora reggeli órákban került sor, s a falu azon lakóit, akik nem tudtak elme­nekülni, a hondurasi határ felé hurcolták el. A hírügynökségek tegnap újabb terrortámadásról tudósítottak. So­mozista csoportok Honduras terü­letéről behatoltak a nicaraguai Nu- eva Segovia tartomány területére és megtámadtak egy mezőgazda- sági termelőszövetkezetet. Az ak­ció során 14-en haltak meg, köz­tük két gyermek. Az Egyesült Államok Honduras- nak nemcsak Nicaraguával, ha­nem a salvadori partizánokkal szembeni akciókban is szerepet szán. A napokban hondurasi egy­ségeket vontak össze a salvadori Morazan tartománnyal szomszé­dos határ menti területen. A hon­durasi egységek közvetlenül részt vesznek a salvadori partizánok el­leni akciókban és segítik a kor­mánycsapatokat a Morazan tarto­mányban jelentős harci sikereket elérő hazafiak visszaszorításá­ban. Ezek az erőfeszítések azon­ban eddig nem jártak eredmény­nyel. Elindult kedden az öt görög komphajó Tripoliból, s fedélzetü­kön elhagyta az észak-libanoni ki­kötővárost az Arafathoz hú négy­ezer palesztin harcos. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezzel nem­csak az evakuálás körül hetek óta tartó huzavona zárult le, mégcsak nem is az év elején kezdődött téstvérharc, hanem egy egész szakasz a palesztin ellenállási mozgalom történetében. A Palesztinai Felszabadítási Szervezetbe tömörült mozgalmak, élükön az El-Fatah, a legnagyobb, legerősebb és legtekintélyesebb tagszervezet gazdag harci múltra tekinthet vissza. Az izraeli meg­szállók elleni palesztin akciók a negyvenes-ötvenes években az ellenállás spontán megnyilvánulá­sai voltak. Az időközben kialakult mozgalmaknak a PFSZ-ben való egyesülése lezárta ezt az idősza­kot, az új, egyesített vezérkar, élén Jasszer Arafattal megkezdte az egyeztetett, sokfrontos gerilla­harcot. Az új szervezet sikeres akcióinak sora rengeteg fejfájást okozott Izraelnek, a bátor harco­sokra felfigyelt a nemzetközi köz­vélemény, nőtt a szolidaritás jogos harcukkal. Csakhogy áldozatokat követelő rajtaütéseik kétélű fegy­vernek bizonyultak. Ellenségeik, elsősorban természetesen Izrael és gyámja, az Egyesült Államok közönséges terroristáknak bélye­gezte a palesztin gerillákat. Tel Aviv és Washington egyez­tetett taktikája azonban nem járt sikerrel. Jasszer Arafat 1974-ben az ENSZ közgyűlésén - ma már tudjuk - történelmi jelentőségű be­szédet mondott, amelyben kifejtet­te, hogy a palesztinok minden eszközzel küzdenek a hazájukba való visszatérés, önálló államuk létrehozása jogáért. Nem a fegy­vereket tekintik elvitathatatlan nemzeti jogaik elérése egyetlen eszközének, legalább ilyen fon­tos, vagy még fontosabb szerepet tulajdonítanak a józan tárgyalá­soknak. Ez a beszéd újabb törté­nelmi fordulópont volt. Nem egész egy évtized alatt a palesztin el­lenállási mozgalom, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet, a pa­lesztin nép egyedüli törvényes képviselője és Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke óriási nemzetközi tekintély­re tett szert, az ENSZ-tagállamok többsége felvette a kapcsolatokat a PFSZ-szel. Ezeket a kedvező eredménye­ket látva a PFSZ vezetősége a to­vábbiakban a diplomáciai offenzí­vára helyezte a hangsúlyt, ritkultak az Izrael elleni gerillatámadások. Ez a várttal teljesen ellentétes re­akciót váltott ki Tel Avivban. Annál is inkább, mivel a PFSZ térnyeré­sével azonos mértékben nőtt Izra­el nemzetközi elszigetelődése. Er­re a kedvezőtlen helyzetre Izrael úgy reagált, hogy 1978 tavaszán lerohanta Dél-Libanont és szabá­lyos irtóhadjáratot folytatott a pa­lesztinok ellen. Az invázió további célja az volt, hogy a nagyon is labilis felekezeti alapokon nyugvó Libanonban ellenséges hangulatot szítson a palesztinok ellen. Az invázió során ugyanis menthetet­lenül veszteségek érték Libanont is. Izraelnek ez az eljárása félig- meddig sikerült. A palesztin jelen­létet már korábban ellenző libano­ni jobboldal valóban szorgalmazni kezdte nemcsak a katonai bázi­sok, hanem a menekülttáborok felszámolását is. A libanoni balol­dal viszont éppen ellenkezőleg, még szorosabb szövetségre lépett (ČSTK) - Paavo Väyrynen finn külügyminiszter a Lityeraturnaja Gazeta szovjet hetilapnak adott nyilatkozatában nemzetközi kér­désekkel, ezen belül a fegyverke­zésből eredő veszélyekkel foglal­kozott. Többek között rámutatott, hogy minden eszközzel el kell há­rítani vagy legalább csökkenteni kell az atomháború veszélyét. A finn külügyminiszter nagyra értékelte az észak-európai atom­a palesztin ellenállási mozgalom­mal. Ezt a katonai és politikai ku­darcot Tel Aviv egy újabb háború­val próbálta kompenzálni. A tavaly nyáron megkezdett és valójában még mindig tartó nyolcadik közel- keleti háború sem alakult azonban az izraeli elképzelések szerint: a villámháborúból csak vágyálom lett. Ez a háború rendkívül súlyos veszteségeket okozott a palesztin ellenállási mozgalomnak, a bejrúti katonai vereség következtében tö­rés állt be a már korábban sem teljesen egységes szervezetben. Az egyes tagszervezetek vezetői közvetlenül a bejrúti kivonulás után azt vetették Arafat szemére, hogy diplomáciai erőfeszítései mi­att elhanýagolta a mozgalom kato­nai ügyeit, a palesztin harcosok nem voltak felkészülve az izraeli­ekkel való szembenállásra, habár már régóta nyilvánvaló volt, hogy Izrael háborúra készül. Azzal vá­dolták a PFSZ vezetőjét, hogy túl­zottan bízott a nyugati hatalmak­ban, túlzott hitelt adott ígérgetése­iknek. A bejrúti katonai kudarc való­ban csak katonai volt, a PFSZ nemzetközi politikai tekintélyén nem esett csorba. A szervezet vezetősége azonban nem aknázta ki kellő mértékben ezt az előnyt, s a mozgalomban megindult a bel­ső erjedés. Míg Arafat és legköze­lebbi munkatársai továbbra is csak a diplomáciai eszközökhöz ra­gaszkodtak a mozgalom céljainak elérése érdekében, a szervezet, pontosabban az El-Fatah egy má­sik szárnya - felmérve a kialakult katonai helyzetet - a megszállók elleni harcot helyezte előtérbe, s ilyen irányú reformokat követelt a szervezetben. Reformkövetelé­sekkel álltak elő a PFSZ más tag- szervezetei is, miután felismerték, hogy az izraeli-amerikai szövet­ség erősödése, az amerikai ten­gerészgyalogosok és további há­rom NATO-tagállam kontingensei­nek jelenléte következtében a tér­ségben olyan helyzet állt elő, amelyben még a legügyesebb dip­lomácia sem járhat sok sikerrel, ha annak nem ad tekintényt a fegyve­rek ereje. Ezek az ellentétek ve­zettek azután annak a testvér­harcnak a kirobbanásához, amely nemcsak katonailag gyengítette meg az El-Fatahot és egészében a PFSZ-t, hanem nemzetközi sú­lyából is sokat levont. Ez a belharc annál is sajnálatosabb, hogy el­lentéteket szít a PFSZ egyik szár­nya és Szíria között, márpedig éppen katonai-politikai szövetsé­gük megerősítése lenne az az eszköz, amely létrehozna egy Iz­raellel szembeszállni képes erőt. Nehéz lenne már most véle­ményt mondani Arafat és hívei Tripoliból való távozásáról. A be­hajózáskor Jasszer Arafat felhí­vással fordult Szíriához, hogy nö­velje együttműködését a PFSZ- szel a közös ellenség, a cionizmus és az imperializmus elleni harc­ban. Ezt a kijelentést úgy is lehet értelmezni, hogy a PFSZ elnöke felismerte hol keresse a szövetsé­gest a palesztinok törvényes har­cához. Ha ez valóban így van és rövidesen - mint ahogy mondotta - sor kerül a PFSZ végrehajtó bizottsága és a tagszervezetek fő­titkárainak rendkívüli ülésére, amelyen kidolgoznák a mozgalom új politikai irányvonalát, akkor el­mondhatjuk, hogy Arafat azért ment el Tripoliból, hogy megőrizze a PFSZ pozícióit. mentes ővezet létrehozására irá­nyuló javaslatokat és hozzáfűzte, hogy hasonló zónák kialakítása hasznos lenne a világ más térsé­geiben is. A küszöbönálló stockholmi eu­rópai bizalomerősítő és leszerelé­si konferenciával kapcsolatban rá­mutatott, hogy a jelenlegi feszült helyzetben az értekezlet fontos ál­lomása lesz a kelet-nyugati tár­gyalásoknak. Reagan elképzelései a rendről és demokráciáról Az El-Fatah palesztin szervezet Jasszer Arafathoz hú, mintegy 4 ezer harcosa kedden hagyta el az észak-libanoni Tripolit. A város lakosai és vezetői baráti búcsút vettek a távozó palesztinoktól. (Telefoto - ČSTK) Tanácskoznak a Contadora-csoport külügyminiszterei Mielőbb alá kell írni a közép-amerikai államok közötti békeszerződést Ellenforradalmárok támadása Nicaragua ellen GÖRFÖL ZSUZSA A finn külügyminiszter nyilatkozata

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom