Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)

1983-12-19 / 299. szám, hétfő

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HETFO 1983. december 19. XXXVI. évfolyam 299. szám Ára 50 fillér Gustáv Husák interjúja az indiai rádió tudósítójának A HAGYOMÁNYOKRA ÉPÍTVE FEJLESZTJÜK KAPCSOLATAINKAT A hídépítők aktívaértekezlete Átadták Bratislava harmadik Duna-hídját (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Gjani Zail Szingh indiai államfő látogatása alkalmával válaszolt Harish Chandel Segonnak, az indiai rádió tudósítójának néhány kérdésére. Kérdés: Hogyan látja Dn a je­lenlegi nemzetközi helyzetet, hogyan tekint a leszerelés kér­déseire, elsősorban a nukleáris leszerelésre? Válasz: A nemzetközi helyzet nagyon bonyolulttá vált. Bennün­ket elsősorban az atomfegyverke­zés aggaszt. Az új amerikai nukle­áris rakéták nyugat-európai telepí­tése Csehszlovákiát is közvetlenül veszélyezteti. Támogatunk mih- den olyan javaslatot, amely az igazságos és valódi fegyverkezés­korlátozáshoz vezet, amely a fegyverkezési verseny megállí­tását, az atomrakéták felszámolá­sát és a teljes leszerelést célozza. Ez volt, ez ma is, és a jövőben is ez lesz külpolitikánk alapja. Rea­gálnunk kell azonban az újonnan kialakult helyzetre, amelyet az vál­tott ki, hogy a szocialista országok minden törekvése és békejavasla­tai ellenére az imperializmus ag­resszív körei folytatják militarista akcióikat, beleértve azt is, hogy rakétáikat közvetlenül nyugati ha­táraink mentén helyezik el. A tör­ténelmünk során szerzett tragikus tapasztalatokból okulva kénytele­nek vagyunk szövetségeseinkkel együtt meghozni a kellő intézke­déseket védelmi képességünk megszilárdítására. Ugyanakkor reméljük, hogy végül is győz a jó­szándék és a békevágy, hogy a háborúellenes erőknek sikerül megmenteni a világot a lázas fegyverkezéstől, de főleg a nukle­áris veszélytől. Kérdés: Milyen következmé­nyeket vont maga után az a tény, hogy az Egyesült Álla­mok és NATO-szövetségesei Nyugat-Európába telepítik a Pershing 2 rakétákat és a cir­káló rakétákat? Válasz: Ez természetesen tovább rontja a nemzetközi hely­zetet, főleg Európában, de nem­csak itt. A Nyugat-Németország- ban, Olaszországban és más eu­rópai országokban elhelyezett amerikai rakéták az afrikai, közel- keleti és más országokat is fenye­getik. Ezért sürgető feladat a bé­keharc fokozása. Támogatunk minden olyan erőt, amely síkFa- száll a békés egymás mellett élé­sért, a nemzetközi feszültség eny­hítéséért az imperializmus milita­rista politikája ellen, mert ez a poli­tika az oka a világon kialakult jelenlegi feszült helyzetnek. Párt­ós állami vezetésünk, de az egész csehszlovák nép is nagyra értékeli India külpolitikáját és hozzájárulá­sát a béke megszilárdításához. Kérdés: Ami a világ gazdasá­gi helyzetét illeti, On szerint mit kellene tenni a fejlődő orszá­gokhoz való jobb közeledés ér­dekében? Válasz: Véleményünk szerint minden fejlettebb országnak er­kölcsi kötelességet kellene érez­nie azért, hogy segítse a fejlődő országokat. Csehszlovákia korlá­tozott forrásokkal rendelkező, vi­szonylag kis ország. Ennek elle­nére lehetőségeihez mérten szak­emberek kiküldésével és gazda­sági, egészségügyi, oktatási és egyéb káderek képzésével politi­kailag és anyagilag is támogatja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokat. Megértjük a fejlődő országokat, és támogatjuk az új nemzetközi gazdasági rend meg­teremtésére tett törekvéseiket. A háborús veszély elhárításán kí- 'vül talán napjaink legnagyobb vi­lágproblémája annak a több száz­millió ember életének a megjavítá­sa, akik a világ különböző részein rendkívül nehéz körülmények kö­zött élnek. Sokat beszélnek a fej­lődő országoknak nyújtott segít­ség rendszerének megteremtésé­ről, de mindezideig keveset tettek ezek érdekében. Csehszlovákia ezért elsősorban kétoldalú alapon próbál élőre lépni. Kérdés: India és Csehszlová­kia között hagyományos baráti kapcsolatok vannak. Hogyan te­kint országaink eddigi együtt­működésére és további távla­taira? Válasz: A Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság nagyra értékeli az Indiához fűződő baráti kapcso­latokat. Hatalmas ország ez, amelynek gazdag történelme és dicső kultúrája van, s a fejlődés Aranyvasárnap volt... Kiskarácsony nagykarácsony ... dúdolom magamban, s a gye­rekkoromra emlékezem, amikor szüleim kihasználva az aranyva­sárnapot vásárolni mentek. Mi, gyerekek, izgatottan vártuk őket, s amikor csomagokkal megrakot- tan megérkeztek, szívesen segí­tettünk volna vinni őket, hogy azok súlyából következtethessünk tar­talmukra. De a csomagok eltűn­tek, s megszámlálhatatlan kérdé­seinkre édesapánk mosolyogva intett türelemre, majd édesanyánk felé tekintett, s cinkosan egymásra kacsintottak. Ma már tudom, hogy ez mit jelentett: ők éppúgy várták az ajándékozás pillanatát, hiszen a mi örömtől kipirult arcunk, csillo­gó szemünk jelentette számukra az ünnepet. A tegnapi aranyvasárnapon a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Kék Duna Áruház már nyitáskor megtelt vásárlóval. (Folytatás a 2. oldalon) lehetőségeivel, valamint szép eredményekkel büszkélkedhet. A kölcsönös együttműködést na­gyon pozitívan értékeljük, s India vezetőivel közösen keresni fogjuk a politikai, gazdasági, kereskedel­mi, kulturális és más együttműkö­dés további fejlesztésének útjait. Meg vagyok győződve: vannak még lehetőségek, hogy kapcsola­tainkat minden szinten nagasabb szintre emeljük. Kérdés: Az indiai elnök hiva­talos látogatást tett Csehszlo­vákiában, amely azt bizonyítja, milyen jelentőséget tulajdonít India a Csehszlovákiához fűző­dő kapcsolatainak. Hogyan ér­tékeli a látogatás eredményeit? Válasz: Nagyra becsüljük azt, hogy Gjani Zail Szingh elnök úr ellátogatott Csehszlovákiába. Eb­ben országaink barátságának és szoros kapcsolatainak megnyilvá­nulását látjuk. A látogatás jó lehe­tőség volt ahhoz, hogy elmélyítsük a kölcsönös megismerést, és kö­zösen áttekintsük kapcsolataink további fejlesztésének lehetősé­geit. A csehszlovák nép hagyomá­nyosan nagy rokonszenwel visel­tetik az Indiai Köztársaság gyar­matosítás ellen folytatott harca és béketörekvései iránt. A csehszlo­vák nép még emlékszik Dzsava- harlal Nehrunak és lányának, Indi­ra Gandhi asszonynak az állás­pontjára, akik a második világhá­ború előtt tett csehszlovákiai láto­gatásuk során teljes szolidaritásu­kat fejezték ki népünknek a fasisz­ta veszély ellen vívott küzdelmé­vel. Ezekre a hagyományokra épí­tünk, s az elnök úr látogatását, kapcsolataink fejlesztéséhez való jelentős hozzájárulásként érté­keljük. (ČSTK) - Bratislavában szom­baton ünnepélyesen átadták a vá­ros harmadik Duna-hídját, amely Európában a legnagyobb hidak közé tartozik. A hidat a duklai hűsökről nevezték el. Az ünnepségen párt- és kor­mányküldöttség vett részt Gejza Šlapkával, az SZLKP KB Elnök­sége tagjával, az SZLKP városi bizottsága vezető titkárával az élen. A delegáció tagjai voltak Václav Vačok, a szlovák kormány alelnöke, a szlovák tudományos­műszaki fejlesztési és beruházási bizottság elnöke, Vladimír Blažek szövetségi közlekedésügyi mi­niszter, Dušan Miklánek szlovák építőipari miniszter, Miloslav Štancel, a CSKP KB osztályve- zető-helyettese és Ladislav Mar­tinék, Bratislava főpolgármestere. Ladislav Thomka, a Doprastav nemzeti vállalat igazgatója jelen­tést tett a szocialista kötelezett­ségvállalás teljesítéséről, amely­nek értelmében a hidat 24 hónap­pal az eredetileg tervezett határidő előtt adták át a forgalomnak. A híd teljesen 1985-ben készül el. Addig csak egy vasúti sínpár lesz üzemben, és a gépkocsik csak egyik irányban közleked­hetnek. A hídavatás alkalmából Brati­slavában szombaton ünnepi aktí­vaértekezletet tartottak a hídépí­tők. Jelen volt párt- és állami kül­döttségünk, melyet Gejza šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, az SZLKP városi bizottságának vezető titkára vezetett. Václav Vačok beszédében hangsúlyozta, hogy ez az egyedülálló építkezés népünk épí­tő törökvéseinek, a XVI. pártkong­resszus feladatainak teljesítésére irányuló igyekezetének része. Az ENSZ-közgyűlés fontos határozatokat hozott A BT ma ismét összeül Angola kérésére (ČSTK) - A Biztonsági Tanács angolai kérésre péntek este foglal­kozott az ország déli részén kiala­kult helyzettel. Az angolai ENSZ- képviseló rámutatott, hogy a Dél- afrikai Köztársaság 1981 óta meg­szállva tartja Angola déli területeit. A pretoriai rezsim csapatainak ki­vonására vonatkozó határozati ja­vaslatot eddig mindig megvétolta az Egyesült Államok - hangsú­lyozta. A BT hétfőn folytatja az angolai vitát. Az ENSZ-közgyűlés december 15-én a Szovjetunió kezdeménye­zésére határozatot fogadott el a nukleáris fegyverek befagyasz­tásáról. A dokumentum többek kö­zött felszólítja az atomfegyverek­kel rendelkező államokat, hogy egyezzenek bele a nukleáris fegy­verzet befagyasztásába és köl­csönös ellenőrzésébe, szüntessék meg a nukleáris arzenál vala­mennyi összetevője számának növelését, ne fejlesszenek új típu­sú atomfegyvereket, hirdessenek moratóriumot az atomfegyverkí­sérletekre. A határozat felszólítja a Szovjetuniót és az Egyesült Álla­mokat, hogy elsőként és egyidő- ben fagyasszák be nukleáris fegy­vereiket és így szolgáltassanak a többi államnak példát. A Közgyűlés több más határo­zatot is jóváhagyott. A szocialista és az el nem kötelezett országok csoportjának kezdeményezésére határozatot hozott, amely elítéli a fasiszta ideológiát, a faji gyűlöl­ködést és megkülönböztetést és a terrort. Egy másik határozatában a Közgyűlés Chilét, Salvadort és Guatemalát ítéli el az emberi jogok megsértése miatt. További ENSZ- határozat szól a nők 1985-ös vi­lágkonferenciájának előkészíté­séről. Elutazott hazánkból Gjani Zail Szingh KÖZÖS VÁGYUNK, HOGY BÉKÉBEN ÉLHESSÜNK Megbeszélések a bratislavai várban • Koszorúzás az SZNF emlékművénél • Az indiai államfőt a Komenský Egyetem díszdoktorává avatták • Díszebéd a vendég tiszteletére (ČSTK) - Gjani Zail Szingh, az Indiai Köztársaság elnöke tegnap befejezte csehszlovákiai látogatá­sát. A vendéget és kíséretét a bra­tislavai repülőtéren Peter Colot­ka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke, Viliam Šalgovič, az SZLKP *KB Elnökségének tagja, az SZNT el­nöke, Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter, František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője, Miroslav Rybák altá­bornagy, a köztársasági elnök ka­tonai irodájának parancsnoka, va­lamint politikai és közéletünk szá­mos más képviselője búcsúztatta. Jelen volt a két ország nagyköve­te: Jaromír Nehera és Nedun- gottu Philip Alexander is. Az indiai államfő bratislavai tar­tózkodása alatt ellátogatott a vár­ba, ahol találkozott Szlovákia leg­felsőbb képviselőivel: Jozef Le- nárttal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, az SZLKP KB első titká­rával, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának elnökével, Peter Coiotkával, a CSKP KB Elnökségének tagjával, a szlovák kormány elnökével és Viliam Šal- govičcsal, az SZLKP KB Elnök­ségének tagjával, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnökével. Jelen vol­tak politikai és közéletünk más képviselői is, továbbá az indiai vendég kíséretének tagjai és a két ország nagykövete. Itt Viliam Šalgovič, az SZNT elnöke üdvözölte az indiai köztár­sasági elnököt, annak az ország­nak az államfőjét, amely földrajzi­lag ugyan távol van tőlünk, nem­zetközi politikáját és a kölcsönös baráti kapcsolatokat tekintve azonban közel áll hazánk. Tájé­koztatta a vendéget Szlovákia múltjáról és jelenéről, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, Szlovákia tör­vényhozó testületének a szerepé­ről. Hangsúlyozta, hogy az SZNT feltétel nélkül támogatja államunk külpolitikáját, amely a csehszlovák (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk a bratislavai várban készült, ahol az indiai államfő megbe­széléseket folytatott a Szlovák Szocialista Köztársaság legfelsőbb veze­tőivel (Magda Borodáčová - ČSTK felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom